A permanensen jó emberek nyilván csodálkozva szemlélik a Gyurcsány-jelenséget. De aki már maga is volt néhányszor undorító, az mély empátiával tekint Ferire. Ilyen vagyok például én is.

Mert hogy is van ez az ember visszataszító cselekedeteivel? Úgy van ez, hogy azok tökéletesen érthetőek, mi több, a megfelelő szögből nézve egyenesen hősies tetteknek látszanak. Sőt, az őrület az egészben éppen az, hogy nem csak hősies tetteknek „látszanak”, hanem valóságosan is egyszerre visszataszítóak és hősiesen nemesek.

Vegyük például a mi Ferencünk motivációit. Az egyik olvasat szerint arról van szó, hogy egy hataloméhes ember minden eszközzel, így hazugsággal is, igyekszik megragadni a hatalmat. Undorító!

A másik olvasat szerint viszont a nemes cél szentesíti az eszközt. A cél pedig nagyon nemes, mert a megszerzett hatalommal az országot kívánja fellendíteni, sőt, éppen azért van szüksége erre a hatalomra, hogy leszámolhasson a politikai elit ördögi hazugság-hálójával. Hát nem szép?

Az egyik olvasat szerint hősies őszintesége, szókimondása és lényeglátása becsülendő. Még most is vállalja véleményét, mikor az akár népszerűsége vesztését is okozhatja. Íme egy következetes ember. Hát nem szép? 

A másik olvasat szerint viszont túlontúl is olajozottan működik a propaganda-gépezet. Még az is lehet, hogy ő is hozzájárult a kiszivárogtatáshoz, de legalábbis hideg profizmussal használja fel ezt az eseményt is saját népszerűsége növeléséhez. Azokat az ominózus mondatokat és azok mai magyarázgatását inkább illenék könnyes szemmel, megtört hangon elmondani, mintsem a szokásos diadalmas és határozott gyurcsányi hanghordozással. Így lesz a tényfeltáró őszinteségből fondorlatos manipuláció. Undorító!

Mit látnánk, ha megleshetnénk Gyurcsány Ferencet odahaza, mikor senki se látja? Gonoszan röhögcsél mint Hókuszpók, vagy nyílt tekintettel tervezi az ország szebb jövőjét? Melyik az igazi? Miért ne lehetne mindkettő az? Miért ne motiválhatna valakit egyszerre a hatalomvágy, a beképzeltség, az alázat és az igazán nemes tettek végrehajtására való törekvés? A logika talán nem engedi ezt meg, de nem engedi-e meg az emberi természet?

Így aztán, mint undorító embertárs, megértem a Ferit. Megértem, hogy ő tetteit és szavait nemes indítóokain keresztül nézi és értelmezi, és elhiszem, hogy tényleg sok ilyen nemes indítóoka volt és van. Megértem, hogy ő csak jót akar. Elhiszem, hogy szíve tele van jóindulattal. Elismerem, hogy sokszor a külső kényszerítő erőknek engedelmeskedve hazudott csupán, de akkor is mindig szem előtt tartotta az ország érdekét, a magáé mellett. Sőt, azt is megértem, hogy így visszatekintve szavaira és tetteire, igazán őszintén és napnál világosabban látja, hogy azok helyesek, célravezetőek, sőt egy magasabb erkölcsi norma szerint erkölcsösek is voltak.

Persze azért az empátia és a megértés nem mindig ugyanaz, mint a szimpátia és az egyetértés.