A csokoládé bűnös élvezet. De nem a szénhidrát, hanem a rabszolgaság miatt...

Első szomorú tény: ma, a XXI. sz. elején, legalább 12 millió (adós)rabszolga van.

Második szomorú tény: nektek erről eddig fingotok sem volt!

Harmadik szomorú tény: most azon jár az eszetek, hogy az előző sorban a "fing" szót használtam, és nem azon, hogy 12 millió rabszolga van még ma is. (Tony Campolo után szabadon)   

Érdekes hely ez a Magyarország. Ha kilépek belőle keleti irányba, vagy messzi délre, akkor könnyen eljutok a nyomor világába. Ha nyugatra utazom, akkor a gazdagok közé kerülök, akiknek lelkiismeret-furdalásuk van a keleti és a déli nyomor miatt, amit nagyrészt ők okoznak.   

Egyébként mégiscsak ez a legjobb hely. A statisztikák szerint itt viszonylagos jólétben élhetek, ugyanakkor teli pofával panaszkodhatok, és képzelt nyomorom önérzetes tudatában letojhatom a világ szegényebb (és nagyobb) felét. A gettó olykor nagyon is kényelmes tud lenni... Pláne, ha mi zárjuk bele magunkat.  

Kit érdekel, hogy a világ legnagyobb kakaótermelő országában (Elefántcsontpart) hatalmas tömegeket kényszerítenek rabszolgaságra és én ezt a rabszolgaipart támogatom majszolásommal? Nekem ehhez semmi közöm. Mi csak egy kis ország vagyunk, az ilyen világpolitikai dolgok túl messze vannak tőlünk. Minket nem érintenek, mi nem vagyunk felelősek. Meg egyébként is, mit tehetnék? Úgy 200 évvel ezelőtt, mikor az emberek még kulturálatlan fanatikusok voltak, Elizameth Heyrick elindította a cukor bojkottját, így küzdve a rabszolgaság ellen (a cukor akkoriban kb. a mai olajnak felelt meg a gazdaságban betöltött fontossága szempontjából). De ugye nem gondolja senki komolyan, hogy ma is ilyen eszelős módon kéne harcolnunk a tőlünk sok ezer kilométerre ki tudja milyen módon mások által kizsákmányolt emberek felszabadításáért?  

Szerencsére a fair trade nincs túlságosan elterjedve nálunk, alig lehet kapni egy-két helyen ezeket a termékeket (azok mögött is általában külföldiek állnak). Így az sem okoz különösebb lelkiismereti problémát, hogy a drágább, de a termelőnek rendes árat garantáló fair trade-es, vagy az olcsóbb, menőbb, kizsigerelősebb megszokott márkákat vásároljam. Ilyen úri huncutságokkal csak a gazdag nyugaton törődnek, nekünk szerencsétlen sorsüldözött magyaroknak erre nem telik.  

Különben tényleg nem telik? Tényleg mi vagyunk a legsorsüldözöttebbek? És a lengyelek, vagy busmanok? Tényleg nem szólhatunk bele ezekbe a világpolitikai, gazdasági és emberjogi kérdésekbe? Szerintem beleszólhatnánk, ha nem a kisnemzetek sértett önérzetéből fakadó mentalitás, Gulliver Lilliputjának önző, fontoskodó és arrogáns kisszerűsége lenne ránk jellemző. Igen, legyünk büszkék magyarságunkra. Nélkülünk más lenne Európa. De tekintsünk végre magunkra úgy is, mint a nagy és befolyásos Európai Unió polgáraira, sőt mint világpolgárokra, akik az egész világért felelősek. És könyörgöm, alapítsunk már néhány fair trade boltot.