Akármennyire is igyekeznek, hogy ne úgy legyen, az aluljárói jézusos rockbandák kísérőcsapatának tagjai megilletődöttek. Szóval sajnálom őket, amikor csakazértis felemelik a kezük, csakazértis behunyják a szemük, csakazértis eksztázisban énekelnek, legalábbis az arcuk erről árulkodik; igaz kicsit túlságosan is hamar érkezik az az eksztázis, de hát a Szentlélek munkáját ki befolyásolhatná. Sajnálom őket, mert jó esetben egyszer megfizetik majd mindennek az árát, amikor sutba vágják maskaráikat. Persze nem mindenki, mert van, akinek jól áll, csak akinek nem áll jól, az...

Aztán ott vannak a koreaiak, na ők külön esettanulmány, mint halak egy kiszikkadt homokvár közepén. Adott a csövesek tíz méter hosszú sora, adott a koreaiak rájuk merőleges sorfala közepén egy rotyogó üstben gulyás, öt méter, és adott a két sor metszéspontjában egy iskolapad, rajta egy koreai, egy nyitott Biblia, meg a koreai hangja, ahogy a teremtéstörténet szövegével birkózik magyarul: kezdetben teremtette Isten a földet vala. A csövesek állnak, a koreaiak állnak, az ige hirdettetik, zeng, a csövesek pislognak, éhesek. Olyan rendben állnak ott, olyan glédában, hogy mondjam?, ütésállóan, azt hiszem a koreaiak büszkék vendégeik fegyelmére. Egyébként meg a koreaiak rendesek, ügyesen taekwondóznak, két ok, hogy ezentúl vagy jót, vagy semmit se mondjunk róluk...

Szóval általában kívülállóként figyelem testvéreim szorgalmatosságát, töprengek, a vallásommal feltétlenül együttjár-e egyfajta idétlenség - mert a másság az rendben, azt aláírom -, vagy meg lehet ezt úszni, és akkor nem kell folyamatosan úgy tennem, mint aki nem tartozik közéjük...

Újabb adalékként a reformátusok, mi, tegnap végigvonultunk a Ráday utcán. Kezünkben műanyag fáklyaimitáció, ajkunkon dicső zsoltár. Nem terveztem még reggel, hogy részt veszek, idekeveredtem inkább. Hogy a szervezők mit akartak bemutatni ily módon, a református hagyományok gazdagságát, erejét-e, a gályarabok örökségét-e, akik kitartottak még ha szíjat is hasítottak a hátukból, a protestáns gerincet-e, amely összeszedi magát, és szálfaegyenesen kivonul, hogy hirdesse, van még érték ebben a világban, nem tudom. Mindenesetre remélem, nem. Mert akkor tessenek inkább Koreába áttranszportálni bennünket. Ha viszont semmiféle ilyen szándéka nem volt senkinek sem, akkor végülis rendben van.

Az éttermek csak nyertek rajtunk, happening, ingyen. Máskor meg majd szkafanderes alakok vonulnak végig az utcán. Közülünk pedig senki sem csinált úgy, mintha különösképpen meg lenne hatva, vagy valamiféle öröm járná át a lelkét. Hátam mögött a balatoni víkendházról beszélgettek. Dicséret vége, víkendház, kezdődik a dicséret, téma berekesztve, periodikusan.

A szövegem helyett szemeket néztem inkább, a túloldaliak szemeit. Azt hiszem egy kicsit hálásak voltak nekünk. Vagy legalábbis értékelték a mesterkéletlenségünket. Egy csapat egyébként más szempontból normális közember az év egy napján összegyűlik, kicsit megszeppenve kivonul és zsoltárokat énekel. A zsoltárok pedig szépek, kuriózumok. Különösen 16. századi hangkiszerelésben Kálvin téri templomban. Egy kicsit hazabeszélek persze, de ezt bocsássátok meg nekem, olyan ritkán tehetem egyébként. Szóval IV. Református Zenei Fesztivál, kiemelkedően jó zene, a Bakáts téren, ma is, délután...

Címkék: