Az elnökjelölt-választás izgalmasabb, mint az elnökválasztás. Most még van választék, vannak színfoltok, és itt most nem is olcsó szellemeskedéssel Barack Obamara gondolok, aki - programjától függetlenül - mindenképpen óriási dolog, hogy afroamerikaiként az elnökjelöltség küszöbére jutott.Amiben hiába keresünk jelentős különbségeket a jelöltek között, az első látásra a vallásosság. Abban persze semmi rendkívüli nincs, hogy republikánus oldalon egekbe szökik a vallásosság a versenyzők között, elvégre ez szinte mindig így volt. A Pew Forum felmérései szerint ma tízből hét amerikai számára fontos, hogy az elnöknek erős vallásossága legyen.
Tulajdonképpen még abban sincs semmi rendkívüli, hogy a demokraták is beszálltak a ringbe. Miután a 2004-es választások kimenetelét is nagyban befolyásolták a hívő amerikaiak, most Hillary Clinton is egyre gyakrabban beszél személyes hitéről, sőt Obama nemrég kifejezetten ráerősített: brosúráján hatalmas betűkkel szerepelt az "elkötelezett keresztény" felirat, amit - az imádság erejének hangsúlyozása mellett - még a két párt közötti lövészárok-betemetési igéretnél is fontosabbnak tartott kiemelni.
Erre persze azért is szükség volt, mert egy időben gyanúba keveredett, hogy titokban muszlim, ami azért továbbra sem ér jópontot a tengerentúlon. Obama mindenesetre kifejezetten jól áll az afroamerikai protestánsok között, különösen azok között, akik gyakorolják is a hitüket.
Az igazán izgalmas kérdés most az, hogy mi ér többet a választók szemében: a hit őszintesége vagy pedig tárgya, teológiája.
Clinton például egy nagy, régi egyház, az Egyesült Metodista Egyház tagja, de sokan nem tartják valódi hívőnek. A volt New Yorki polgármester, Guiliani katolikusként szintén egy mainstream egyházból jön, de megint csak kevésbé tűnik vallásosnak, ráadásul mind a homoszexualitás, mind az abortusz terén liberálisabb a többi jobboldali jelöltnél. Ezzel szemben a mormon Mitt Romney megítélése meglepően jó a teológiailag konzervatív evangéliumi szavazók között, holott minimális vallási képzettséggel tudható, hogy például Jézus istenségében a mormonok nem hisznek.
A leghívőbb Mike Huckabee viszont közben éppen a félig-meddig maga által kreált skatulyából próbál kitörni, azaz bizonyítani próbálja, hogy több, mint egy egyszerű baptista pásztor. A magát nem egyszer szimplán "keresztény vezetőnek" nevező Huckabee részéről már az is nagy eredmény, hogy idáig jutott, hiszen például szinte semmilyen külpolitikai tapasztalata sincs.eln
Ma okosabbak leszünk, hiszen egyszerre szavaznak olyan kifejezetten vallásos déli államokban, mint Georgia vagy Tenesse, a liberálisabb-katoliusabb északkeleti államokban és a „mornomabb” nyugaton. Akárhogy is lesz, az már biztos, hogy 2008 még vallásosabb, mint 2004. Még demokrata oldalon sem lépett fel senki fajsúlyos jelölt egy szekulárisabb programmal. Úgy tűnik, hiába alakult külön agytröszt azért, hogy az USA politikáját ne vallási alapon, hanem szigorúan tudományos alapon határozzák meg, hiába az ateisták felszólítása, hogy az istentagadók coming outoljanak és vállalják fel hitetlenségüket, az Új Ateizmus még messze nem olyan erős, hogy politikailag is jelentős tábor szerveződjön köré. (Félreértés ne essék, nem is hiányolom.)
Utolsó kommentek