El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2010.05.13. 09:30 Tóth Sára

Isteni pszichoterápia

A viskó (The Shack)

Keresztény irodalom manapság nemigen szokott sikerlisták élére kerülni. Annál érdekesebb kérdés, hogy miért sikerült ez William P. Young A viskó (eredetiben: The Shack) című könyvének? A mű ugyanis a tengerentúlon bestseller lett, és mióta 2009 őszén itthon is megjelent, Stephanie Meyer, Dan Brown és Csernus Imre társaságában ott virít a magyar könyvterjesztők sikerlistáján az első tíz között.

Érdeklődésemet nem kis mértékben felcsigázta, hogy a könyv szélsőséges reakciókat ébreszt, úgy tűnik, nem csak külföldön, hanem itthon is. Az internet „boszorkányvadászok” rikoltozásától visszhangzik (magyarul például itt, angolul itt). Ezért, bevallom, arra számítottam, hogy a könyv biztosan jó lesz. Szomorú tapasztalatom szerint bármi, ami megpiszkálja a megszokott vallásos kliséket, kimozdít bebetonozott álláspontokat, ideges és védekező agressziót vált ki azokból, akik a vallást elsősorban bizonytalanságaik elleplezésére, és/vagy hatalmuk fenntartására, megerősítésére használják. Nagyjából úgy, ahogy Jézus is tisztára kikészítette a farizeusokat.

Várakozásom valamennyire be is jött. Úgy hatott rám a könyv, mint egy üdítő (és azokhoz képest, amit hallani szoktam), újszerű prédikáció. Képes az Isten-kérdést őszintén, az emberi sérültséggel szembenézve, személyes szinten felvetni, mindezt a huszonegyedik századi ember egyre kevésbé racionális, és egyre inkább képi, szimbolikus, mitikus világára ráhangolódva. Viszont az őszinteség kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy ha be kellene sorolnom, valami ilyesmit mondanék: „keresztény ifjúsági regény felnőtteknek”. Kissé didaktikus, nem elég kemény. Túl szép, valahogy úgy, ahogyan C. S. Lewis is mindig egy kicsit túl szép. Gyermeki lelkem azonban még ma is megnyílik Lewis sztorijait olvasván. Megnyílt A Viskó fő üzenete előtt is – pedig ami a stílusát illeti, nem vetekedhet öreg Lewisunkkal. Mindent összevetve, még vájt fülűeknek is ajánlom, hacsak nem reménytelenül sznobok. (A kritikátlanul lelkesedők pedig sürgősen vegyék fel olvasmánylistájukra szenvedéskérdésben Dosztojevszkijt.)

A főszereplő Mack középkori amerikai családapa, aki élete során brutális lelki sérüléseket szerez. A legutolsó és legbrutálisabb (innentől spoilerveszély, ezt a bekezdést esetleg ugorjuk át!) hatéves kislányának elrablása és meggyilkolása. Ekkor randevúra hívja őt egy levélben a magát Papaként aláíró Isten, abba a viskóba, ahol a kislány vérfoltos ruháját megtalálták. Mack a hétvégét a Szentháromság társaságában tölti: az Atya egy termetes néger hölgy, aki állandóan süt-főz, Jézus kistermetű, nagy orrú, nem túl jóképű, de szimpatikus héber kétkezi ács, a Szentlélek pedig egy különösmód vibráló ázsiai lány, aki a Sarayu névre hallgat (szanszkrit nyelven: szél). Hármójuk segítségével Mack szabályos pszichoterápián esik át, amelynek során szabadon rázúdíthatja Papára és a többiekre az őt évek óta fojtogató haragot, majd segítségükkel feldolgozza veszteségeit, lelki sérüléseit, és életében először képes lesz a mély bizalom átélésére. Depressziójából kigyógyulva, az élettel és az Istennel megbékélt emberként tér haza a szokatlan találkozás után.

A rikoltozást pedig azért gondolom szomorúnak, mert a könyv fő üzenete (bármit is gondoljunk teológiai részletkérdésekről, hogy például van-e a Szentháromságban hierarchia vagy nincs, hogy üdvözülhetnek-e másvallásúak avagy sem, és a többi) a klasszikus bibliai keresztény hit kellős közepében volt mindig is! Mindig is benne volt a bibliai vallásban az a különös, paradox dialektika, hogy Istennel úgy találkozhatunk, ha legyőzzük a vallásosság akadályát, félresöpörjük az intézményi közvetítést, a kliséket, a bevett szólamokat, és valóban Vele, Ővele állunk szóba. És ez lehetséges. Lehetséges intim, meghitt kapcsolatot ápolni az Úristennel. Aki annyira szeret, hogy a Fiát adta értünk. Nem biztos, hogy kielégítő választ kapunk az ősi kérdésre, Jób kérdésére, hogy miért kell ártatlanoknak is szenvedni, de az Istennel való találkozás és beszélgetés békességet és gyógyulást hoz. Nem értem, és fáj, hogy rikoltoznak, hiszen erről, ERRŐL szól a könyv, és sok millióan elolvasták. Megkérdezném, vajon az egyház mennyire sikeresen kommunikálja az evangéliumot? Mert William P. Youngnak sikerült. És szerintem nem a teologizáláson keresztül (az egy kicsit sok a könyvben), hanem egy teljesen átlagos huszonegyedik századi férfi történetén keresztül, és azért, mert hittapasztalatokat a mai ember képzeletét megragadva volt képes megjeleníteni.

Nem vitás, hogy erőteljesen pszichologizált kultúrában élünk. A pszichológia, amely vulgarizált formában a szűkebb szakmai körökön túlnőve egyre növekvő mértékben jelen van a közbeszédben, már-már élet- és világértelmezéssé lép elő. A bűn és a megváltás moralizáló és jogi felfogása ma a legtöbb embert meglehetősen hidegen hagyja. Nem úgy viszont egy olyan Isten, aki maga a szuper pszichoterapeuta, a lélek csalhatatlan gyógyítója. És ez nem valami merőben új dolog, a csúnya korszellem követése. A lélek sebzettségéről, szomjúságáról, vágyairól és gyógyulásának módjáról évszázadok óta oly sokat tudó zsidókeresztény hagyomány nélkül aligha jött volna létre modern pszichológia, és a lélek gyógyulásához szükséges életenergia, gyógyítóerő a legateistább pszichoterápia során is titokzatos forrásból származik, hitem szerint az Atya szeretetéből. A vallás mégis (a hívő kereszténység is gyakran) szigorúnál is szigorúbb Felettes Énné, elvárások rendszerévé torzítja Őt. William P. Young elvégezte azt, amire elhivatott: kiásta nekünk a szerető Atyát vallásosságunk romjai alól.


9 komment

Címkék: ajánló kritika irodalom


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr851998072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Battus 2010.05.13. 10:34:08

Köszönöm, szívemből szóltál úgy ahogy én nem tudtam volna megfogalmazni. Ez pedig egy igazán ütős gondolat "ahogy Jézus is tisztára kikészítette a farizeusokat", szuper. Mégy egy: nekem nem volt "túl sok" a teológia benne és nagy élmény volt a könyv ajánlom én is mindenkinek.

szürke általános 2 2010.05.13. 15:36:02

Tetszik a kommented Sara. Nekem is nagyon tetszett a konyv, de megertem azokat is akik aggodnak. Nem neztem meg a youtube linkeket, de engedd meg hogy kuldjek egy linket Tim Kellertol:

redeemercitytocity.com/blog/view.jsp?Blog_param=114

Erdekes hogy os is CS Lewis-t hozza, meg talan ertheto lesz hogy mitol fintorognak sokan. Szerintem jogos a felelm hogy sokaknak ez alapjan csak egy Oprah Winfrey-s kepuk lesz Istenrol.

Tóth Sára 2010.05.13. 22:01:42

@szürke általános 2: Tim Keller véleménye teljesen rendben van, egyrészt teológiailag nyilván sok igazság van benne, másrészt normális, kulturált stílusban van megfogalmazva, nem érzed azt, hogy akkor ez itt kinyilatkoztatta a tutit, én meg csak kapkodok levegő után.

Ezzel együtt azért a kommentek közül az utolsó volt számomra az igazi találat:
Some of the Shack's popularity comes from people desiring a distorted God. Some of its popularity comes as a reaction to the distortion that many Christian institutions are perceived to be presenting. Vagyis kb.: A Viskó népszerűsége részben abból fakad, hogy sok ember a vágyainak megfelelően eltorzított Istent szeretne magának. Másrészt viszont a könyv népszerűsége reakció is arra a torz istenképre, amelyet számos keresztény intézmény képvisel.

Battus 2010.05.14. 14:43:24

Szerintetek valaki ebből a könyvből alkot Istenképet magának?! Ebben a törtenetben szerintem épp abba nem lehet belekötni, ahogy ábrázolja a Szentháromságot, mert mindenki tudja ez fikció. Senki sem gondolja komolyan hogy az Atya egy néger hölgy (ha magyar író írta volna, akkor az Atya szerintem egy cigány asszony lenne) vagy a Szentlélek egy ázsiai lány. Vagy ha igen az olyan, mintha a Mátrix alapján képzeli el a fizikai törvényszerűségeket. Viszont ezzel a fikcióval minden olvasót elgondolkodtat (vagy kellene, hogy elgondolkodtasson) az ő általa kialakított képpel kapcsolatban. Engem az Istennel való kapcsolat elmélyítésére sarkallt, arra hogy minél jobban megismerjem (imádság, Bibliaolvasás stb), azt erősítette meg bennem, hogy a hibás Istenkép öl, azt az élményt nyújtotta, hogy nekem elég az ha Isten azt üzeni nekem: "KÜLÖNÖSEN KEDVELLEK".

"nem elég kemény. Túl szép" nem tudom itt mire gondoltál, de egy idézet jut eszembe "A Szentírás egyetlen sora sem született merő fenyegetésből."

Tóth Sára 2010.05.15. 20:06:03

@Battus: "Túl szép? Nem elég kemény." . A kemény nem azt jelenti,hogy fenyegető. A kemény ellentéte nálam a szentimentális, a giccses. Megírhatom, mire gondoltam, bár valóban nem a könyv kritizálása volt a célom. Egyrészt a "pszichoterápia" tökéletesen sikeres, és ilyen az életben nincsen. Az effajta happyend tényleg ifjúsági regény szagú. Ezen belül egy csomó részlet, hát, nem tudom máshogy mondani, giccses. Pl. amikor Isten vigasztalóan megsúgja, hogy ott volt a kislánnyal. Amikor a szörnyűségek történtek. És Jézus, az ács készíti el a koporsóját. Továbbá a Szentháromság tagjainak kapcsolata meg mintha egy amerikai külvárosi családi idillt tükrözne vissza. Ilyenek.

Battus 2010.05.16. 23:12:21

@Tóth Sára: Köszönöm, hogy kifejtetted a "nem elég kemény"-t. A postból pedig világosan látszik, hogy nem a könyv kritizálása a célod. Az én kommentem pedig az általad "igazi találat"-ként idézett kommentre ("A Viskó népszerűsége részben abból fakad, hogy sok ember a vágyainak megfelelően eltorzított Istent szeretne magának.") volt reakció.
Még egy utolsó "kötözködés", de tényleg csak az élvezet kedvéért. "a "pszichoterápia" tökéletesen sikeres, és ilyen az életben nincsen" hmm... amikor Isten a terapeuta, nincs kommunikációs akadály (mondhatnám "magyarul" face to face megy a lelkigondozás) nehéz elképzelni más kimenetelt, mint a sikert (persze értem én, hogy ilyen face to face nincs). "Az effajta happyend tényleg ifjúsági regény szagú.", giccs és happyend tekintetében akkor az evangélium felülmúlhatatlan: a Teremtő, akinek teremtése "koronái" hátatfordítanak, méltó büntetésüket elszenvedik ugyan, de az Isten sok szolga után (mivel még mindig nem értik az emberek, hogy mit is akar a Főnök) elküldi a Fiát is, akit nemes egyszerűséggel kivégeznek. Persze nem megmérgezik vagy merénylet az túl lightos lenne, hanem a kor legsúlyosabb halálnemét választják számára. Sőt a Fiú mielőtt kileheli lelkét még imádkozik a gyilkosaiért. S mindezt azért, mondja Isten, hogy meg tudjon bocsátani nekünk. Na ez már túlzás! Kiáltanának fel a brazil szappanopera rajongók is. ;)

Amúgy pedig mégegyszer nagyon élvezetes volt ez a poszt sőt tetszett a múltkori is (Antiszemitizmus az egyházakban), köszönöm.

Várszegi Asztrik egyik előadásának zárómondatával fejezem be kommentemet: „Kedveseim, nem ezt és nem mindent így, de ezt akartam elmondani nektek.”

gospelradio · http://www.gospel.hu 2010.05.18. 14:03:59

Kedves Sára! szeretnénk erről a könyvről egy beszélgetős műsort csinálni. Lenne kedve eljönni hozzánk.
A keresztények vagy áldják, vagy átkozzák, miközben a világ olvassa és gondolkodik.

szóval izgalmas kis téma és valóban nem biztos, hogy teológiailag kell megfejtenünk, lehet, hogy vallásilag kéne igen csalk feloldanunk, hiszen egyrészről személyes kapcsolatról beszélünk, másrészről egyházról, mint élő organizmusról, ahol az Isten munkálkodik.

dzsaszper 2010.06.08. 08:43:28

@Battus: "Szerintetek valaki ebből a könyvből alkot Istenképet magának?!"

Szerintem ennek a könyvnek épp az az erőssége, hogy olyan nyelvet használ és úgy szólít meg, ahogyan jellemzően az egyházi és egyházközeli irodalom nem teszi.
Több barátom ajánlja olvasásra a Viskót nem keresztyén barátjainak.

Éppen ezért olyanok is olvashatják, akiknek meglehetősen képlékeny az istenképe -- bőven lehet, hogy egyik-másik barátom, ha ezt a könyvet olvasásra ajánlom neki (ez az én döntésem, ezért mondom így) és elolvassa, akkor lehet, hogy a Viskó erősen formálni fogja az istenképét.

Engem valahogy épp a Viskó istenábrázolása tart vissza attól, hogy elolvassam, illetve hogy bárkinek is ajánljam.

Nemrég olvastam el (angolul) Francine Rivers: Redeeming Love c. regényét, amelynek szintén az "isteni pszichoterápia" az egyik lényeges vonulata. A könyv Istent és a Sátánt is úgy ábrázolja, hogy olykor egyik-másik szereplő belsejében megszólal egy hang, ami összhangban illetve hatással van az eseményekkel/eseményekre.

Számomra ez a megközelítés sokkal szinpatikusabb. Lehet hogy részben azért, mert nagyon auditív (és nem vizuális) alkat vagyok, de valami azt súgja, hogy ennél talán többről is van szó. Talán épp arról, hogy ez a fajta ábrázolás óvatosabb, meg merem kockáztatni, hogy kevésbé manipulatív?

Más kérdés, hogy a Redeeming Love, mint Hóseás könyve feldolgozása inkább egyházközeli, nyelvezetében is... (Emiatt talán alkalmasabb egyes tengerentúli protestáns vallásosság felrázására -- az utószóból arra következtettem, hogy a szerző szándéka elsősorban ez)

Vajon szükségszerű, hogy ebben a témában a művek vagy egyházközeli nyelvezetet és témát dolgoznak fel, vagy elég furcsa, vad az istenábrázolásuk?

dzsaszper 2010.11.30. 12:59:24

Egy igen érdekes interjú A viskóról: www.parokia.hu/hir/mutat/1834/
süti beállítások módosítása