El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2012.06.27. 10:30 Nancy Beckett

Posztmodern végállomás: fasizmus vagy csönd

Hová tartunk? Egy egyetemi oktató tűnődése

Az idők gyorsan változnak. Én 1990-ben végeztem a bölcsészkaron, és úgy jöttem el onnan, hogy a „posztmodern” kifejezést szinte alig hallottam. Később ifjú értelmiségiként lelkesen ünnepeltem azt, amit posztmodern paradigmaváltásnak szokás nevezni. Ma negyvenes egyetemi oktatóként visszafogottabb vagyok. Egyrészt Nyugaton sok üdvös folyamat kezd önmaga paródiájába fordulni, és amikor a nyugati szellemi áramlatokat tanítom, ezt gyakran megmosolyogják a magyar egyetemi hallgatók, köztük felnőtt értelmiségi emberek is. Közben ők egy olyan társadalomban élnek, ahol a posztmodernnek nevezett kulturális-társadalmi fordulat csak nagyon felemás módon és részlegesen ment végbe. Ilyenkor kénytelen vagyok egészen általános társadalmi-kulturális dilemmákon agyalni. Mit és hogyan tanítsak, amikor az egyik oldalon, nyugaton, valamin túl vannak és el is rontották, a másik oldalon, nálunk, pedig még az előző lépcsőfokokat sem másztuk meg, de már röhögünk rajtuk? Pedig egyik oldal is, másik oldal is, nyakig van a válságban.

A huszadik század a nyugati kultúra legnagyobb traumáinak volt tanúja. A fasizmus iszonyata, a második világháború, majd a kommunista diktatúra megsemmisítette a nagy átfogó megoldásokba, programokba vetett reménységet. Valami ilyesmire szoktuk azt mondani, hogy posztmodern. Miután a hagyományos vallás által felkínált nagy, átfogó megoldásokat elvetette, a modern ember grandiózus valláspótlékokkal, világmagyarázatokkal, messianisztikus nemzet- vagy világmegjavító elképzelésekkel állt elő. Ezek mind a nemzeti vagy nemzetközi egység megteremtése és a fejlődés jegyében születtek, és mind-mind rombolással végződtek, és tekintélyuralmi rendszerekbe, diktatúrákba, kegyetlenségbe torkolltak.

Ezért a mai nyugaton mélységes gyanú él az úgynevezett nagy, átfogó megoldásokkal, egységtörekvésekkel szemben. Ezeket a posztmodern filozófia „nagy narratívának” nevezi, és azt mondja, hogy minden ilyen nagy egység, akár nemzeti, akár nemzetközi, csak úgy jöhet létre, ha valakiket kizárnak belőle. A világ grandiózus, egységesítő értelmezései ilyenformán mind erőszakot rejtenek. A nagynémet egységbe nem férnek bele a zsidók, a kommunista rendszer üldöz mindenkit, akit osztályidegennek titulál, a mélymagyar elmélet alacsonyabb rendűnek tartja a „hígmagyarokat”, és így tovább.

A posztmodern Nyugat – ellentétben Magyarországgal, de erről később – bizonyos értelemben a hetvenes-nyolcvanas évek óta radikális önkritikát gyakorol e tekintetben. (Ez például igencsak előremozdította a német társadalom erkölcsi megtisztulását.) A nyugati értelmiség ráébredt arra, hogy évszázadok óta tartó hegemóniája során elfelejtette, hogy „mások” is vannak a világon. Ráébredt saját eurocentrizmusára (vagy USA-centrizmusára), arra, hogy saját élettapasztalatát kivetítette és általánosította. Nem véletlen, hogy éppen a feminista filozófusok, a világ „többségi kisebbségének” képviselői mutattak rá elsősorban arra, hogy amikor a Felvilágosodás általánosságban az emberről, az emberi észről, erkölcsről beszélt, akkor az úgynevezett Ember valójában a fehér férfi, vagy még pontosabban a fehér, nyugati férfiember. Ő a domináns hang, és a mérce, az ő élete, elméje a mérvadó. Mindenki „más” – a fekete, a cigány, a zsidó, a nő, a „harmadik világbeli” nem rendelkezik saját identitással, hanem arra való, hogy a fent említett nyugati Ember megkülönböztethesse magát tőlük. Azaz mindezek a „mások” a fehér ember önazonosságának sötét hátterét képezik.

Tehát, sommásan fogalmazva, az egyszerűsítés, az általánosítás, a nagy elméletek gyártása tilos, egy multikulturális, pluralista társadalomban a másik mássága, egyedisége iránti tisztelet kötelező. Ennek egyik megnyilvánulása a politikai korrektség. Tiszteljem a másik embert azzal, hogy nem nevezem „nyomoréknak”, hanem „mozgáskorlátozottnak”, nem nevezem „buzinak”, hanem „melegnek”, nem nevezem „digónak”, hanem olasz származású bevándorlónak stb. Ez elvezethet egészen odáig, hogy szinte minden csoportfogalom igaztalan általánosítás, ennélfogva tiltott. Nem mondhatom valakire azt, hogy ő „nő”, mert ezzel bebörtönzöm a társadalom által rárótt sztereotip nemi szerepbe. Nincs ilyen, hogy nő – csak dél-afrikai fekete nő van, meg rézbőrű dél-amerikai nő, meg kelet-európai nő. Sőt, ezek sincsenek, csak egyedi nők vannak. A magasfilozófiában a dekonstrukció pont valami ilyesmivel foglalkozik: semmilyen szónak, szövegnek nem rögzíthetem, nem zárhatom le a jelentését, hiszen akkor kizárok más lehetséges jelentéseket, ez pedig erőszakos, mondhatni fasiszta cselekedet. (Még mielőtt valaki ezt kikacagja, jelzem, hogy pont ez történt például a kommunizmus idején: azokat, akik nem úgy értelmezték a kommunizmust, azok alapító iratait, ahogyan a hatalmon lévők, szépen eltették láb alól. A középkori inkvizícióról nem is beszélve, ott is a Biblia értelmezése húzódott meg a háttérben. Szóval Derrida és társai nem annyira elrugaszkodottak, mint gondolnánk.)

Mint minden jó dolog, amibe a bukott ember belefog, úgy a fent vázolt törekvés is elromlik, fordítva sül el, önmaga paródiájává válik. A szándék jó, mégsem hozza a várt eredményt. A nyugati társadalom mardosó bűntudata önsorsrontóvá válik, és gyakran már a tradicionális nyugati értékeket veszélyezteti. A másság, a különbözőség végletes hangsúlyozása fragmentáltsághoz, elszigeteltséghez, magányossághoz, a párbeszéd, a közösség, az emberi kapcsolatok ellehetetlenüléséhez vezet – végső soron a teljes csöndhöz. Annyira tisztelem a másikat, hogy már nem merek neki mondani semmit, önmagam megmutatása eleve fenyegető, és nem is nyilatkozhatok más nevében, hiszen úgysem érthetem meg őt. Van is erre egy szakkifejezés: voice appropriation, vagyis a másik hangjának kisajátítása – erre hivatkozva bírálhatók például irodalmi művek – férfi nem írhat nő nevében, fehér ember nem bújhat az elnyomott afrikai bőrébe stb.

PapZsolt (1).jpg

Pap Zsolt képe.

Nyilván ezek végletek, sokan kritizálják, bírálják, parodizálják is ezt az állapotot. Mégis riasztó – és sajnos alátámasztja a fent írtak tendenciózus jellegét – a konkrét példa. Frederick Buechner amerikai presbiteriánius teológus és szépíró önéletrajzi memoárjában olvasható egy sokkoló élménye az amerikai elitegyetem világából. A nyolcvanas években, már akkor, a következő tapasztalatot szerezte, amikor meghívták a Harvardra vendégelőadónak. Összehasonlítva a hatvanas évek izgalmas, intellektuálisan és spirituálisan is felvillanyozó egyetemi légkörével, a Harvardon bizalmatlan, passzív, elzárkózó diákokat talált. Amikor feladta kötelező olvasmánynak Shakespeare-től a Lear királyt, a feminista hallgatók felálltak, és tiltakozni kezdtek, mondván, nem olvasnak olyan művet, amelyben „szexista nyelvre” utaló jellegzetességek találhatók. Képtelenség volt a hallgatókat érdemi párbeszédre, vagy bármilyen őszinte megnyilvánulásra ösztönözni. Az amúgy visszavonult életet élő, spirituálisan érzékeny, sokak által tisztelt író végül kifakadt, és azt vágta a hallgatói fejéhez, hogy olyanok, mint a jégen fekvő, meredt, üres tekintetű döglött halak a kirakatban. Ekkor felállt egy fekete, afrikai diák, és kimért, afrikai angolságával a következőket válaszolta: „Azért nem mondok soha semmit arról, amit hiszek és gondolok, mert félek, hogy azonnal lelőnek.”

Na és Magyarország? Aki a fent említett nyugati irányzatokat magyar egyetemi hallgatóknak tanítja, nehéz helyzetben találja magát. Egyrészt örülhetnénk, hogy Nyugaton már lezajlott egy folyamat, látjuk a hátulütőit, tanulhatnánk belőle. Ám sajnos nem ilyen egyszerű. Ha egy társadalom nem esett át a megtisztuláson, nem tartott bűnbánatot, nem gyakorolt önkritikát, akkor nem nagyon van jogunk megmosolyogni a nyugati politikai korrektség abszurditásait. Előbb meg kellene érteni, feldolgozni, mi is a politikai korrektség, mi is a másság tisztelete, mi az, ami érték a posztmodern kultúrában. Mi azonban messze nem tartunk itt. Bár lenne, lett volna itt valaha olyan liberális demokrácia, amely most önkritikát gyakorolhatna, hogy lám-lám, ez a másságosdi azért kezd visszaütni. De nincs, nem volt másságosdi (leszámítva persze a társadalmi hatást kifejteni alig tudó liberális értelmiséget). Sajnos, az amúgy is visszamaradt társadalmunkat az elmúlt negyven év még inkább visszavetette. Ezért a magyar- és más hasonló országok „posztmodernitása” egészen máshogy fest, mint a demokratikus nyugaté. A tömegkultúra szintjén utolért minket a posztmodern. A villózó képeken, interneten felnövő generációk körében a tudatlanság nőttön-nő, és rohamosan csökken a szekvenciálisan gondolkodni képes állampolgárok száma. Nő az aránytalanság a hatalomra törő kevés okos, és a tudatlan tömegek száma között. Mi történik ilyenkor egy olyan országban, ahol a liberális, demokratikus értékeknek gyenge a hagyománya? Épp az ellenkezője, mint az előbb leírt nyugati folyamat. A szétesés ellenszereként megjelenik a Rend eszméje, megjelenik az erős kezű, diktatorikus vezető, a Vezér, akit a tudatlan átverhető tömegek követhetnek, és követik is, pszichológiai szükségszerűségből. A pluralista szétesést, a rájuk szakadt szabadságot, a céljavesztettséget, a működő közösségek hiányát ezzel kompenzálják.

Az értelmiséginek, különösen a keresztény értelmiséginek, és mindenkinek, aki a fiatalabb generációkra hatni tud, feladata lenne, hogy a másság és különbözőség posztmodern felismerését úgy közvetítse, hogy közben mindvégig ragaszkodjon az európai felvilágosodás örökségéhez is. Feladatunk, hogy átmentsük a józan, ésszerű, logikus gondolkodást, a kiegyensúlyozott, tárgyilagosságra törekvő kutatás tiszteletét, valamint az igazi keresztény értékeket (szeretet, párbeszéd, emberi méltóság, méltányosság, közösségiség) egy közelgő, vagy már itt lévő újbarbár korban.


17 komment · 1 trackback

Címkék: társadalom posztmodern


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr314596357

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Posztmodern végállomás: fasizmus vagy csönd 2012.06.28. 10:36:01

Meg kellene érteni, feldolgozni, mi is a politikai korrektség, mi is a másság tisztelete, mi az, ami érték a posztmodern kultúrában. Mi azonban messze nem tartunk itt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

webmestar 2012.06.27. 13:38:11

Remekül összemosod a posztmodernt a liberalizmussal, de ez két különböző eszme. Mellesleg meglepődnél, de a sokak által utált Corvinuson van olyan szak, ahol ez az alapja mindennek, igaz nem feltétlenül a posztmodern, hanem inkább a frankfurti iskola, Habermas és a többi kritikai irányzat.
Mellesleg a posztmodern nem is igazán elmélet, hanem inkább egy gondolkodási keret, amit nagyon egyoldalúan mutatsz be és csúsztatsz, de ezzel nem fogják megérteni, mert csak az jön le belőle, hogy posztmodern=liberalizmussal. Még ha nem is ezt akartad írni, tudhatod, hogy az írásban benne van nem csak a saját értékeid, hiedelmeid, értelmezésed, hanem az olvasóé is, így a posztmodern szerint minden szöveg minden olvasó szerint teljesen máshogy értelmezhető. Tessék, most kaptál egy ilyet értelmezést, aztán vesd össze, hogy mit akartál írni és nekem mi jött le.

De egyébként örülök, hogy ez is teret kap a sajtóban! Szóval jó írás:)
Bár azt nem értem, hogy a közepén már "károsnak" ítéled a túlzott tiszteletet, de azért mégis vágysz rá. Vagy csak nekem jött le így?

JA és nem akarok "zsidózni" (ha valaki leírja a bűvös szót, máris ráugranak ketten), de a tudósok nagy része zsidó, így nehezen tudom azt gondolni, hogy a nagy narratívák kidolgozásában, elméletekben ne lettek volna benne. Azt aláírom, hogy "fehér férfire" vonatkoznak leginkább az "ember" kifejezések (HIStory, MANager), de egy cseppnyi antiszemitizmus nem volt ezekben (a felvilágosodásban sem hiszem). Max a német elméletekben...Mert USA-ban azért mindig is ők voltak a fő gondolkodók.

Cypriánus 2012.06.27. 13:48:00

hát, nem tudom. Finoman szólva nem vagyok oda a csodálatos felvilágosodásért, amelyik olyan ésszerű és humánus dolgokhoz vezetett , mint Vendée népessége felének kiírtása 1793-94-ben. Továbbá a "preposztmodern" Európa XX. századi története is egész egyszerűen katasztrófális volt. A fasizmus szó használata így elnagyolt, szerintem egy dél-európai típusú fasizmus messze nem az elképzelhető legszörnyűbb rendszer. (nem ideálom, de vannak nála sokkal szarabbak.) Érdemes megemlíteni, ha már magyarszídást tartunk: a diktatúra még SOHA nem volt nálunk saját erőből. Továbbá történelmi tapasztalat: ha a szabadság kiüresedik, a tömegek simán, sőt örömmel mondanak le használhatatlan és formális politikai jogaikról jobb megélhetésért és közrendért cserébe.A szabadság alapvetően arisztokratikus vagy értelmiségi eszme. Az ún (liberális) demokrácia nem az emberiség alapállapota: egy csomó minden (keresztény) érték kellene a működéséhez, amiket ha gúnyos cinizmussal lerombolunk, akkor ne csodálkozzunk, ha bedől. A Tóta W Árpádok az eljövendő Hitlerek útját egyengetik, ahogy a társadalmat fölforgató haladárok korábban is tették. A liberális demokrácia hosszú távon aligha tartható fenn saját magából, ahogy Münchausen sem húzhatja ki magát a mocsárból. A transzcendenst elvesztő Európa nem tudom meddig marad fönt. Lehet hogy lesz demokrácia, de az diktarórikus lesz, ahogy a III. Német birodalom is forradalmi és tömegdemokratikus volt. Amúgy szerintem Magyaroszág egy teljesen jelentéktelen kicsi ország, amelynek sorsa a Nyugattól függ, aminek katonailag és gazdaságilag is ki van szolgáltatva. lehet hogy rosszul értem acikket, de szerintem naiv gondolat, hogy nyugaton valami posztmodern örlődés lesz, nálunk meg valami mucsai diktatúra. Legfeljebb akkor lenne ilyen helyzet, ha a nyugati uralkodó gazdasági köröknek ez lenne az érdeke.A dolgot persze árnyalja Kína fölemelkedése, de tisztázzuk, Kína nem igazán diktatúra( türraniszmosz) . Kína alapvetően egy autoriter oligarchia. Lehet hogy ilyen lesz a világ? A tőke és a birodalmi hadsereg vezetői összefonódva uralkodnak, az eccerű nép meg időnként eljár szavazni (de nem lesz kötelező) és az interneten bármit megvitathat, amíg nem veszélyezteti az elit uralmát...ki tudja.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.06.27. 13:56:12

Jó írás, de a magyar keresztény értelmiségtől ne várj semmi ilyet. Ők csak szélsőségekben tudnak gondolkodni és világképükben megrekedtek valahol a 30-as években.

ősbölény 2012.06.27. 14:09:20

Mélyen egyetértek, kiváló írás!

Mattheo Guilleaume · http://elmondo.blog.hu 2012.06.27. 14:27:38

@webmestar: egy picit bővebben tudnál arról írni hogy miért érzed, hogy Nancy Beckett összemossa a liberalizmust és a posztmodernt. nyilván a posztmodern mással is foglalkozott, nem csak az itt felsorakoztatott dolgokkal, leegyszerűsítve: "az általánosítás, a nagy elméletek gyártása tilos, egy multikulturális, pluralista társadalomban a másik mássága, egyedisége iránti tisztelet kötelező", például a nyelvvel és annak természetével mindenek előtt, de amennyit én tanultam a posztmodernről, abba ez az előbbi mondat teljesen beleillik...

Mattheo Guilleaume · http://elmondo.blog.hu 2012.06.27. 14:35:28

@Cypriánus: azért valamennyire egyoldalú, ahogy a felvilágosodásról írsz, nem? :)

"A transzcendenst elvesztő Európa nem tudom meddig marad fönt. Lehet hogy lesz demokrácia, de az diktarórikus lesz, ahogy a III. Német birodalom is forradalmi és tömegdemokratikus volt."

ezt miért gondolod így? ha valakinek nincs valamilyen transzcendentális háttere, akkor sokkal könnyebben válik áldozatává valamiféle agymosó, diktatorikus pártnak, vagy mi az ok?

webmestar 2012.06.27. 18:06:26

@Mattheo Guilleaume: az írás elején sokszor úgy ír róla, hogy igazából a posztmodern gondolkodás politikai megnyilvánulása a liberalizmus, tehát aki "posztmodern paragidma szerint gondolkodik" az liberalista felfogású lesz. Nekem az első pár bekezdés abszolút ezt sejteti. Csomó közös van bennük de mégis más: Lásd: liberlista feminizmus, posztmodern feminizmus, radikális feminizmus, marxista feminizmus, stb. Mindegyikben alapvető különbségek vannak.
Amúgy tényleg jó írás, az alapgondolat tetszik, de amit mondani akar, azzal nem értek egyet (amire felhasználta az egész posztmodern eszmét, amit én nagyon is érdekesnek tartok, igaz kicsit saját farkába harapónak, hiszen a posztmodern szerint maga a posztmodernnek sincs semmi létalapja)

sabbas 2012.06.29. 16:01:58

A buzit azért nevezzük buzinak, mert a kifejezés egyértelmű, rövid, tömör. A meleg azt jelenti: magas hőmérsékletű. Kár volt ezt a szót egy sokak számára negatív jelentéssel bíró magatartáshoz, a homoszexualitáshoz kötni.

_Neville 2012.07.03. 19:55:25

Kedves Posztoló!
"ha egy társadalom nem esett át a megtisztuláson, nem tartott bűnbánatot, nem gyakorolt önkritikát, akkor nem nagyon van jogunk megmosolyogni a nyugati politikai korrektség abszurditásait. "
Egy dolgot nem értek: Ha látjuk, hogy valami fos, nem életszerű, gyakorlatban működésképtelen, önsorsrontó stb., miért kéne nekünk is szellemileg megmártóznunk ebben a marósavban, hogy megállapíthassuk, hogy rossz az egész? Vagy szerinted a nyugati kultúra mai állapota életképesebb, mint Adornoék életellenes ideológiájának a térnyerése előtt? Úgy érvelsz, mint a nyugati eurókommunisták, hogy tulajdonképpen a marxi eszme milyen szép és emberközpontú, csak csúnya emberek által a megvalósításban csúszott hiba, holott Marx filozófiai gondolkodása az ember természetéről, közösségekről, osztályokról már önmagában is abszurd. A dolog nem önmaga paródiájává vált, hanem erre predesztináltatott: egy dogmákkal rendelkező pszeudo-vallás, mely életképtelennek bizonyul, hiszen igen gyorsan felszámolja azt a társadalmat, mely magába szívja. Ebben kb. a középkori katharok destruktívitásához hasonlít (aki nem hiszi, nézzen utána mit tartottak a materiális világról, és a születésről).

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2012.07.05. 12:20:14

@webmestar: "HIStory"
ez egy ógörög szó, ember! :DDD

_Neville 2012.07.05. 17:03:20

@Pável: Az nem újdonság, hogy egy frankurti iskolát éltetőt nem érdeklik a tények. ;) ógörög: ιστορία-> latin: historia-> angol: history

tomtyi 2012.07.06. 06:06:03

@_Neville:
"Ebben kb. a középkori katharok destruktivitásához hasonlít">Azért az legyen itt, hogy a katharok nem erőltették senkire a HITÜKET, merthogy hit volt, ehhez tartozóan nem evilági céllal, szemben ugye az akkor még egységes keresztény egyházzal, amelyik viszont szó szerint tűzzel -vassal tette ezt.
De mennyiben is különbözik a (nyilván a többségi társadalom szemszögéből nézett) destruktivitásuk akármelyik szerzetesrendétől? A végső destrukciót nem maguk erőltették magukra, hanem (akárcsak a konkvisztádorok) "keresztény" ideológiát "képviselő", III. Ince pápa által keresztesháborút folytató kalandorok vagy éppen a szellemi-gazdasági virágzásban lévő Languedoc politikai, gazdasági ellenfelei "hozták el" nekik.

Cikk: már a címe katasztrofális. A folytatás alapján még inkább. Ugyanis már önmagában is nevetséges állandóan "fasizmust" kiabálni, Kelet-Európában meg a fasizmusra következő 45 évnyi kommunista diktatúrák miatt meg különösen az. Ny-Európában lehet, ez a "divat", mert szerencséjükre nekik utoljára 67 éve volt részük diktatúrában (más kérdés, hogy most is az van). Ezzel ki is lett lőve a cikkben később felmerülő "radikális önkritika" is. Hiába gyártják a "mea culpa" elméleteket, hiába lesz (egyébként szánalmasan hazug) pc nyelvezet, a saját orruknál nem látnak tovább: azt sem értik meg, és ami rosszabb, nem is fogadják el, hogy a Lajtától keletre (értsd K-Európában) más világ volt 45 évig. És ez az értetlenség jelenik meg a cikk címében, annak ellenére is, hogy a cikk írója itt élt, és említi is a kommunizmust. Mégis a "fasizmus" a nagy para! Holott most (aktuálpolitika) Romániában éppen szociál-liberális kormány van hatalmon.
Különben az egész "radikális önkritika" minek? Min változtatott? Legfeljebb a saját lelkiismeretét nyugtatja meg a gazdag nyugati. Ugyanis valójában semmi változás: a nagy gyarmatbirodalmak felbomlása után ugyan úgy kizsákmányolja a világot. Csak korábban fegyverekkel vette el, amit akart, most meg az új gyarmatosítás formája a globalizáció. Csak ezzel a maga sírját ássa, ahogy erre már talán rájöttek.
Az toleráns, liberális, demokrata gondolkodású nyugat-európai ember mint elmélet és a valóság összehasonlítása:
lehetmas.blog.hu/2009/12/01/demokratak_e_meg_a_svajciak
fenteslent.blog.hu/2009/12/05/hat_most_bazdmeg_nem_lennek_liberalis
Az a baj, hogy a nyugat-európai kialakította ezt a szép képet magáról, amely kép egészen addig áll, amíg nem szembesül a valósággal. Persze ezt a szembesülést a nyugat-európai ember nem éli át megrázkódtatásként, sőt, legtöbbször észre sem veszi. Ezt mindig csak azok veszik észre, akik saját hátrányukra tapasztalják meg. Arra persze nagyon jó ez az ideológia, hogy MÁSOKON számon kérjék, mert azt nagyon látják, hogy MÁSOK mennyire nem úgy viselkednek, gondolkodnak, ahogy ŐK MAGUKRÓL képzelik, és ahogy ezt MÁSOKra erőltetni akarják.

ökogyüli 2012.07.10. 21:37:49

a vita átgyűrűzött a reposztra is elég különös körülmények között és szabó istván református püspök úr is beszállt a beszélgetésbe: www.reposzt.hu/blog/k%C3%B6nt%C3%B6s-l%C3%A1szl%C3%B3/2012-07-07/fasizmus-vagy-cs%C3%B6nd

Kósa Balázs · http://elmondo.blog.hu 2012.07.13. 14:43:33

Kedves Ökogyüli, köszönjük, hogy szóltál! (: Nancy Beckett egyelőre nyaralni van, vasárnap jön haza, ahogy ismerem, vmit biztos válaszolni fog, esetleg más is...

ökogyüli 2012.07.13. 18:24:25

@Kósa Balázs: írtam neked egy rövid levelet. megkaptad?

Balabala 2012.08.02. 06:34:01

Cypriánus 2012.06.27. 13:48:00
GRATULÁLOK A HOZZÁSZÓLÁSÁHOZ!
süti beállítások módosítása