El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2012.09.13. 14:15 Kósa Balázs

A nők kilenc "parancsolata"

„A büntető törvénykönyv nem mindenható, a rossz házasságokon belüli bűncselekményeket külön tényállással nem akadályozhatjuk meg, talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak […] Az asszonyoknak, a hölgyeknek és különösen a fiatal hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk az, hogy gyereket szüljenek. Emellett természetesen, ha mindenki megszüli a két-három vagy négy gyermekét, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát, és lehet különböző helyeken dolgozni” ‒ fejtette ki Varga István fideszes képviselő a családon belüli erőszakkal kapcsolatos nézeteit három nappal ezelőtt a parlamentben, amit azóta le is kommentelt az ország apraja-nagyja sűrű anyázások közepett, s a facebookon is szerveződik a hétvégére már legalább két tömegtüntetés.

A vitába beszállva, mint kelet-európai, Edelweiss-fogyasztó, öntudatos, fehér férfi szeretném is leszögezni mindjárt, hogy Varga István kijelentéseit jómagam nagy-nagy megelégedéssel vettem tudomásul. A pénz számolva, az asszony verve jó ‒ így tanították ezt bölcs eleink, és tartja magát ehhez azóta is konokul minden normális, heteroszexuális férfinemzedék. Végtelenül elszemtelenedett mára a fehérnép, nem fér a bugyogójába a leszbiánus Y generáció, szétizgelődi ezt a szép hazát, önmegvalósítás, jó, hogy nem már maszturbáció. Picsog ám rögtön, az ember épphogycsak rálegyint, rendőrséget emleget, hát ki bírja ezt idegekkel, magunk között kérdezem, de őszinte szívvel. Egyetértek képviselő úr, ki kellett már ezt végre mondani valakinek. Nem a férfi a hibás, ne dehonesztáljon már minket folyton-folyvást ily módon senki se.

Gaia.jpg

És így tovább, és így tovább, lehetne folytatni ebben a stílusban hat nap, hét éjjel. A kijelentések sötétek, mint az éjszaka, az áldozatot teszik felelőssé az elkövető helyett, s azóta sincs az ország gondolkodó polgárainak fingja se, első körben a magyarság fogyásának a családon belüli erőszakhoz mi köze. Satöbbi. Annyiban persze zseniális kommunikációs fordulat, hogy az örmény fiaskón legalább túllépett a közvélemény.

Nem is erről szeretnék írni most elsősorban, hanem inkább arról, hogy a parlamenti képviselők némelyike által oly mélyen lesajnált feminizmus már régóta nem merül ki a férfiak által nőket ért elnyomás leleplezésében, hanem az élet számos területén idáig figyelmen kívül hagyott, vagy marginalizált szempontokra hívta fel a figyelmet, és önálló megoldási javaslatokkal állt elő. A teológia területén példának okáért nem csupán rámutatott a korábbi, automatikusan alkalmazott, nőket hátrányosan érintő feltevésekre, hanem felvéve a kesztyűt a lenézett tulajdonságokat új, kreatív tartalommal töltötte meg. A végeredmény egy határozott női identitás, amely inspiratív és frissességel teli, nehéz korszakot jósol azon férfikollégák számára, akik az egyenlőségen alapuló kapcsolatokat vélhetően gyengén alapozott önbizalmuknak köszönhetően nehezen kezelik, és azonnali agresszióval reagálnak, ha a partnerüknek van igaza.


53 komment · 1 trackback


2012.09.05. 12:00 Kósa Balázs

Nagyon hiányzik az egyházi bocsánatkérés

BaltasKiraly.jpgÚj fejezet nyílt, nyílik az Azerbajdzsán és Magyarország kontra világ ‒ kivéve Kína ‒ konfliktusban. Aki még emlékszik, augusztus 31-én csapott belénk a hír, s aki értett hozzá, már aznap könyvelhette a kormányzati stratégiát ‒ a nemzetközi jogot nem sértettük meg, úgyhogy mi a tököm van már megint ‒, amihez Szíjjártó Péter azóta is böcsülettel tartja magát. Aztán elkezdtek csordogálni a nemzetközi reakciókról szóló híradások: az első licit az Egyesült Államoké, kontráznak az emberjogi kérdések iránt mindig is kiemelkedő érzékenységet mutató oroszok, fedák sári az EU részéről ‒ igen szép és ritka példája az érdekszférák fölötti összefogásnak egyébként. El is kezdhetett gyöngyözni a bölcs, honatyai homlokok némelyike, gondolom, és gyöngyözik azóta is szüntelen. Nem úgy a kormányfő, akit láthatóan az ilyesfajta helyzetek hoznak izgalomba leginkább. Végre nem az az idétlen, festettszőke Daniel Cohn Bendit, hanem a profi nehézsúly. Magyarország, azaz Orbán Viktor, kérem szépen képes a jelentőségüknek megfelelően kezelni az eseményeket. Előfordulhat persze, hogy eldurran még egy két petárda ott a Karabah-hegységben, de mi ezzel már érthető okokból nem foglalkozhatunk.

Ezen fordulatok után erősödik most egy új hang az ország azon elhanyagolható részénél, amelyik valamilyen véletlen folytán nem azonosítható Orbán Viktorral. A bocsánatkérés hangja. Akadtak persze olyanok, akik már a kezdetek-kezdetén ezen a nyelven beszéltek. Mások a Milla tüntetésen csatlakoztak a parlament előtt. Vélhetően a fiatal demokraták is felsorakoznak majd lassacskán. Ki a pártfegyelem alól felszabaduló becsületből, ki azért, mert ezt diktálja a kétharmadnál is hatalmasabb, kényszerítő erő, a saját, jól felfogott érdeke. Különben az ügy csúnyán rajtuk ég. Török Gábor is ezt diktálja mellesleg, szóval a magyar kormány akár hálás is lehetne a hazai blogoszférának az állandó útmutatásért. De nem lesz ezzel semmi baj, simán megoldják majd a kommunikációs szakemberek, fölszedtek már azért némi rutint az elmúlt két év során.


105 komment · 5 trackback

Címkék: egyház társadalom örmények


2012.09.03. 15:10 Kósa Balázs

Függelék

A cikk a Posztmodern és a dinamiterók című, hatalmas sikert aratott publikáció kiegészítő anyaga kettős irányultsággal. Először Wittgenstein, majd Derrida néhány észrevétele valamint a monoteista, keresztény teológiák lehetséges kapcsolódási pontjaira mutat példákat; másodjára pedig a posztmodernnek a nemzeti identitáskereséshez, -tudathoz fűződő viszonyához ad szempontokat a Kárpát-medencei helyzetbe ágyazottan. Teszi mindezt a teljesség igénye nélkül, inkább jelzésszerűen, mégis inspirációs szándékkal.


Szólj hozzá!

Címkék: társadalom keresztények Prohászka Derrida Wittgenstein


2012.08.23. 09:40 Kósa Balázs

Posztmodern és a dinamiterók

Elcsípett facebookos párbeszédek, személyes eszmecserék, legutoljára pedig egy minap lezajlott vita (itt, itt és itt) Nancy Beckett szerzőnk, valamint Köntös László református főjegyző és Szabó István püspök között arról győztek meg, hogy a posztmodern ‒ mint afféle értékrelativizáló, szüfrazsett dekadencia ‒ nagyon erős negatív tartalommal bír a keresztény értelmiség egy széles, teológiai műveltséggel is rendelkező rétege számára. Köntös László (re)posztjának nagyon szimpatikus a hangneme és több gondolata, a püspök úr részéről pedig megtisztelő, hogy egy írásunkhoz, ha közvetve is, de hozzászólt, mindazonáltal a megállapításaik ‒ a posztmodern miközben óv az egységes szellemi alapozású társadalmak kialakításától, szükségképpen maga válik világnézetté, amely „a különböző nemzeti, vallási és kulturális identitásigényekkel szemben igenis lehet fenyegető, s éppen azt valósítja meg, ami ellen tiltakozik”; emellett „a posztmodern a zsidó-keresztyén hagyománnyal szemben fogalmazta meg önmagát” ‒, úgy vélem, túlságosan egyoldalúak. Tartok tőle, hogy inkább csak azokat erősítik, akik már eleve osztják ezt a véleményt, és azokat vezethetik félre, akik nem ismerik a témakört igazán.

Mint akinek az ide vonatkozó tudásanyaga szintén hiányos, tépelődtem, hozzászóljak-e a fenti diskurzushoz. Mivel azonban nem hagyott nyugodni az érzés, miszerint a posztmodernnel kapcsolatosan néhány, az ország atmoszférája és konkrétan a kereszténység politikai, társadalmi életben történő részvétele szempontjából lényeges dolgot még el kellene mondani, úgy döntöttem végül, mint afféle lengatyás, dinamiteró, mégiscsak belevetem magam a küzdelembe ‒ pisztoly és puska nélkül, mindössze egyetlen csuhajköteg ég a markomban, ez amolyan békejel a dinamiteróknál.

farm life.jpg


Szólj hozzá!

Címkék: politika társadalom posztmodern keresztények


2012.07.17. 10:00 Nancy Beckett

Rereposzt

Hazatérve internetmentes nyaralásomból, meglepődve láttam, hogy Posztmodern végállomás: fasizmus vagy csönd? című posztom milyen élénk párbeszédet eredményezett, ráadásul nem is az El Mondón, hanem egy „klerikális” blogon, a református lelkészek Reposzt.hu című fórumán. A beszélgetést és vitát távollétemben Köntös László válaszcikke robbantotta ki. Már szinte lehetetlen lenne minden felvetésre részletesen válaszolnom, de szerencsére nem is szükséges, ugyanis Szikszai Szabolcs[1] ezt elvégezte helyettem a Köntös László válaszcikkéhez fűzött hozzászólásaiban. Válaszának minden szavával egyetértek, akár én is írhattam volna. Köszönöm neki. Egyébiránt Köntös László hozzászólását építő és továbbmutató kiegészítésként értelmezem, és örülök neki. Csak néhány rövid megjegyzést teszek (mind a főcikkre, mind a kommentekre).

Cikkem fő mondanivalója nem az volt, hogy Magyarországnak is „át kell esni a posztmodernen", mégpedig valahogy a Nyugatot majmolva. Nem értek egyet Köntös László szembeállításával, aki szerint: „nem az volt itt a kérdés, mit jelent a ’más’ tisztelete, hanem az, hogy ’mi a magyar’. A kettő ugyanis szorosan összefügg, s ezt már Szent István királyunk is így gondolta fiához intézett intelmei alapján. Ha egy egyén vagy közösség identitásában bizonytalan és sérült, akkor természetesen a másikat sem tudja tisztelni, mert a másik mindig is az ő identitását fogja fenyegetni. Ugyanezért a saját csoportját ért kritikára görcsösen és támadólag fog reagálni.


5 komment

Címkék: magyar vita társadalom


2012.07.05. 10:00 Laborczi Dóra

Uzsora és prostitúció - helyszíni riport a telepek mélyéről

A magyar emberkereskedelemmel foglalkozó bűnbandák szinte teljes csendben, a közélettől és –érdektől távol eső zugokban, szépen lassan behálózzák Európát. A néha felbukkanó, sokkoló egyéni esetek ellenére az prostitúció és az emberkereskedelem ügyét azonban sem kormányzati szerepvállalás, sem közfelháborodás nem kíséri. Az évtizedek óta fennálló általános hallgatás egyik oka lehet az, hogy a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak döntő, csendben eltűnő többsége a magyar népesség legkiszolgáltatottabb, gyakorlatilag láthatatlan rétegébe, az államhatalomtól és helyi uzsorásoktól függő szegénynegyedek valamelyikébe születik.

„Itt olyan hírek keringenek, hogy savat öntenek rájuk vagy megcsonkítják őket, ha beszélni mernek. Középkori kínzási módszereket alkalmaznak. Ami itt folyik, kicsit hasonlít a középkori boszorkányüldözésre” – mondja egy kelet-magyarországi szegénytelepen dolgozó szociális munkás.

A megfélemlítés és az ehhez hasonló személyes tényezők – például az érzelmi és anyagi függőség vagy a szégyenérzet – miatt számos érintett, egykori vagy jelenlegi prostituált nem vállalta a beszélgetést. Többszöri, kitartó próbálkozás után azonban sikerült elérni egy, jelenleg Amszterdamban prostituáltként dolgozó fiatal anyukát, aki álnéven vállalta, hogy megosztja tapasztalatait.


221 komment · 2 trackback

Címkék: társadalom romák uzsora


2012.06.27. 10:30 Nancy Beckett

Posztmodern végállomás: fasizmus vagy csönd

Hová tartunk? Egy egyetemi oktató tűnődése

Az idők gyorsan változnak. Én 1990-ben végeztem a bölcsészkaron, és úgy jöttem el onnan, hogy a „posztmodern” kifejezést szinte alig hallottam. Később ifjú értelmiségiként lelkesen ünnepeltem azt, amit posztmodern paradigmaváltásnak szokás nevezni. Ma negyvenes egyetemi oktatóként visszafogottabb vagyok. Egyrészt Nyugaton sok üdvös folyamat kezd önmaga paródiájába fordulni, és amikor a nyugati szellemi áramlatokat tanítom, ezt gyakran megmosolyogják a magyar egyetemi hallgatók, köztük felnőtt értelmiségi emberek is. Közben ők egy olyan társadalomban élnek, ahol a posztmodernnek nevezett kulturális-társadalmi fordulat csak nagyon felemás módon és részlegesen ment végbe. Ilyenkor kénytelen vagyok egészen általános társadalmi-kulturális dilemmákon agyalni. Mit és hogyan tanítsak, amikor az egyik oldalon, nyugaton, valamin túl vannak és el is rontották, a másik oldalon, nálunk, pedig még az előző lépcsőfokokat sem másztuk meg, de már röhögünk rajtuk? Pedig egyik oldal is, másik oldal is, nyakig van a válságban.


17 komment · 1 trackback

Címkék: társadalom posztmodern


2012.06.14. 10:00 Amondo

Szeressük az öregeket a pénzükért!

Nyugat-Európában az idősebb korosztály jellemzően jómódú. Nagy-Britanniában például a nemzet vagyonának 80%-a az 50 feletti korosztály kezében van. Ugyanez a korosztály felelős a fogyasztással kapcsolatos pénzköltés 40%-áért. Mégis, a marketingnek csupán 10%-a irányul erre a korosztályra. (Adatok innen.)


16 komment

Címkék: gazdaság idősek