El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

  • SzitaKötő: gnlszinfolt.blog.hu/2017/10/22/mi_tortenne_ha_nem_tanulnank_meg_kezzel_irni (2017.10.23. 14:31) Írjam pennával?
  • KenceFince: @KenceFince: Az indok persze nem megcsalas miatti kiatkozas ma mar egy hazassagi bontoperben. De ... (2015.10.24. 07:10) Van-e nőgyűlölet Magyarországon?
  • KenceFince: @KenceFince: Elobbiek olyanok, mint a rossz hazassagban elo, kizsakmanyolt ferfiak, akik erzik a ... (2015.10.24. 07:09) Van-e nőgyűlölet Magyarországon?
  • KenceFince: Egy komment a netről, elhatárolódok :) “A no nem azert tartja rabszolgasorban a ferfit es szipoly... (2015.10.24. 07:08) Van-e nőgyűlölet Magyarországon?
  • zelmondo: index.hu/tudomany/2015/09/08/iras_keziras_folyoiras_oktatas/ (2015.09.09. 13:29) Írjam pennával?
  • Utolsó 20

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2006.08.15. 14:50 Mattheo Guilleaume

Sziget

I. Gyertyafény mögül, sátorponyva alól figyelem kevésbé szerencsés sorstársaimat, meg a nylonzacskókból összetákolt alkalmi esőkabátjaik kavalkádját. Egykedvűen, szánalom nélkül nézek rájuk, fröcsög a sár. Ma nekem, holnap nekik. Annak a negyven- vagy ötvenévesnek az örömére gondolok, akit életének egy váratlan pontján újra elkap egy kiadós zápor. Alsógatyájából facsarni lehet a vizet, megritkult hajáról csöpög a víz, az arcán azonban valami bús, távoli dicsőség ragyog. Ezek itt előttem a jövőbe fektetnek be, a megszépülő jövőbe...

A nap folyamán többen megkérdezték, miért pont ma látogattam ki. Hamar kiderítettem, hogy válaszként legjobb, ha a Radioheadre hivatkozom. Ezt mindenki értette, és szakértelemmel bólintott. Ha nem csal az emlékezetem, egyetlen Radiohead számot sem hallottam még soha életemben, de mivel fogalmam sincs, miért éppen ezt a napot választottam, sőt egyáltalán, hogy miért jöttem le, ezért egyik válasz éppolyan jónak tűnik, mint a másik. Később az is világossá vált, hogy lebiggyesztett ajkakkal ugyan, de a Heaven Street Sevent is meg lehet említeni. Az ő esetükben komoly meglepetést okozott, hogy magyar formációról van szó...

II. Itt állok a katlan közepén húsz méterre a színpadtól egyenesen az énekessel szemben. A zúzda. Az emberi testekből ömlik a hőség, a szemüvegem bepárásodott, a lábujjaimat óvatosan mozgatom, épek-e még. Körülöttem kezek lendülnek a magasba, lelkesült, kipirult arcok, minden új szám előtt hatalmas ováció. Igaziból senki sem önfeledt. Pár másodpercig boldogan ingatja a fejét, aztán érkezik a következő lökéshullám, és ki-ki kapálózhat, hogy a földre ne zuhanjon. Jobb híján én is egy zömökebb fiú derekát szorongatom, a zenére oda sem figyelek. Mégsem megyek el, mert érdekel az érzés. Tolnak-taszítanak egyik testtől a másikig jó kedélyű testvériségben. (Mindezalatt kinyitják a táskám, és a mobiltelefonomnak lába kél.) Később mégis kijjebb húzódom, a lábujjaim bedobták a törülközőt.

Olaszok mellé sodródom. Úgy tippelem, délolaszok. Kólásüvegekkel kínálgatják egymást, meg a szebbik nemet. Velük mosolygok. (Közben regisztrálom, hogy a mobiltelefonomra keresztet vethetek.) Az egyikük kiszúr, és felém nyújt egy üveget. Az olasz finom érzésű és büszke nép. Az ital barna és zavaros. Kóla, meg valami édes konyak. Erős. Feltartom a hüvelykujjam. Később megint hozzám kerül az üveg. Nem akarok szégyenben maradni, jól meghúzom. Megmelegszik a szívem, szeretem a szabadságot, az olaszokat és általában mindenkit. Magasba emelem a karjaim. Hátha felfigyelnek rá a színpadról, és biztatásnak veszik...

III. Kft. Életem legelső koncertje tizenkét éves srác koromban Fonyódon. A balatoni nyár. Olyan szívszorító érzés tör rám, hogy majdnem sírok. Ott nevelkedtem a Balaton partján minden nyáron. Boldog voltam, ha megkaptam a napi jégkrém adagom, és irtóztam az angolnáktól. A lányok kecsesen siklottak ki a kezeim közül, fájó, magányos nyomot hagyva maguk után. A kékszemű lányok...

A szívem közepéről énekelek. A zene megtisztít. Az elszabaduló érzések kibontakoznak, mint egy szép virág, a nap párhuzamos egyenesei (mobiltelefon) egy pontban hajlanak össze...

A Radiohead egy nagy nudli, a Heaven Street Seven szintúgy. A Kft az igen, az együttes. A Makámról sem lehet semmi rosszat mondani...


Szólj hozzá!

Címkék: sziget vakvágány


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr32147907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.