A sajtó időről időre beszámol olyan kutatásokról, melyek megállapítják, hogy az okosabb emberek között kevesebb a vallásos. Ezek a statisztikai adatok látszólag jól alátámasztják azt a hiedelmet, miszerint a vallásosság csupán egyfajta babona, ami a felvilágosításnak és tudományos képzésnek köszönhetően visszaszorul. Legalábbis valami ilyesmit mond Richard Dawkins és sok más harcos ateista, de gondolom a legtöbb európai újságolvasó is hajlik erre a nézetre.

Azok a tudósok azonban, akik azzal foglalkoznak, hogy miért szorul vissza a vallásosság az észak-atlanti térségben és Ausztráliában, rendszerint nincsenek annyira elragadtatva ezeknek a vizsgálatoknak a magyarázó erejétől. Nem elég ugyanis megállapítani, hogy van összefüggés IQ és vallásosság között. A kérdés az, hogy milyen természetű ez az összefüggés.

Vegyük például a következő lehetséges magyarázatot: többen úgy érvelnek, hogy bizonyos körökben divattá vált ateistának lenni. A tudománnyal foglalkozó társaságok például ilyenek. Ennek történelmi okai vannak. Volt időszak, mikor az egyház megpróbálta dogmáival befolyásolni a tudományos kutatást, erre alakult ki, mintegy természetes reakcióként, az egyház-, ill. vallásellenesség a tudósok között. Ezekben a körökben tehát nagy hagyománya van a vallásellenességnek. A magasabb IQ-val rendelkező emberek nagyobb százaléka lesz tudós, és mivel mindenkire hat a környezete, nagyobb százalékban válnak ateistákká vagy agnosztikusokká. Ám ha ugyanezeket az embereket vallásos közegbe tennénk, sokkal többen lennének közülük vallásosak. Vagyis nem a magasabb IQ-juk miatt utasítják el a vallást, hanem a környezet miatt, ahová a magasabb IQ miatt kerülnek.

2004-ben Pippa Norris és Ronald Inglehart egy új, nagy vihart kavart elmélettel állt elő. E két (egyébként nem vallásos) kutató szerint sem a butasággal függ össze a vallásosság. Szerintük a kulcsfogalom a "személyes biztonságérzet". Minél nagyobb valakinek a személyes biztonságérzete, annál kevésbé valószínű, hogy vallásos lesz. Ez a biztonságérzet több forrásból fakadhat: mennyi az illető pénze, milyen az orvosi ellátás az adott társadalomban, milyen a nyugdíjrendszer, milyen a közoktatás, van-e háború stb. A vallásosság és IQ közötti összefüggés szerintük is csupán optikai csalódás. Valójában arról van szó, hogy az okosabb emberek rendszerint biztonságosabb családi háttérből érkeznek, többet keresnek (általában már a szüleik is többet kerestek), nagyobb tudásuknak köszönhetően nagyobb az alkalmazkodóképességük stb. Vagyis gyerekkoruktól kezdve nagyobb biztonságban érzik magukat. Ennek következtében lesznek közülük kevesebben vallásosak. Ugyanez a tényező igazolja, hogy miért van sokkal kevesebb hívő Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában, mint a világ többi részén. Ezek a társadalmak egyszerűen biztonságosabbak. Norris és Inglehart tézisük alátámasztására elsősorban a World Values Survey adatait használták, és a hatalmas adatmennyiségen végzett statisztikai elemzéseik rendkívül meggyőzőek.

De nem győztek meg mindenkit. Jose Casanova szociológia professzor és Charles Taylor filozófus (mindketten katolikusok) például nem szeretik a Norris-Inglehart féle elméletet, mert szerintük az úgy állítja be a vallást, mintha az csupán a biztonság-szükséglet kielégítésére szolgálna. Az igaz, hogy a legtöbben tényleg csupán a személyes komfort-érzetük növelésére "használják" a hitet, de létezik egy magasabb rendű vallásgyakorlat, mely éppenhogy túlmutat az anyagi javakból, illetve egyéb forrásokból táplálkozó biztonságérzeten. Ez a magasabb rendű vallás olyan Istennel való kapcsolatra és szeretetre hívja a híveket, amely egyenesen a személyes biztonság sutbavágását követeli. Persze ilyen mélyebbről fakadó hite csak keveseknek van, és mindig is keveseknek volt. S ha a személyes biztonságot (látszólag) garantáló nyugati társadalmakban az iménti felületes, biztonságvágyból táplálkozó vallásosság visszaszorulóban van is, a mély, a radikális szeretet érdekében radikális önfeladást követelő hitélet soha nem fog eltűnni, sem a közoktatás, sem a jólét következtében - legfeljebb még inkább visszaszorul.

Taylor és (az ebben a kontextusban különösen pikáns nevű) Casanova felfogását akár úgy is interpretálhatjuk, hogy szerintük a jólét és biztonságérzet a nép ópiuma, ami a legtöbb embert visszatartja a vallásosságtól, és így az életet értelemmel megtöltő igazán mély spirituális megtapasztalásoktól. Márpedig a műveltebbek és okosabbak agyát, nagyobb biztonságérzetüknek köszönhetően, ha lehet, még inkább tompítja ez az ópium..