El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2010.04.13. 10:15 SzitaKötő

A 143. választópolgár

Néhány száz csepp a tengerben: az átszavazók. Lehet, hogy ez egy jól definiálható korcsoport, vagy van a végzettségben hasonlóság. De pártállásban? Mi véletlenül heten is összeverődtünk a sorban keresztények, mögöttünk egy buddhista állt, utána igazi politikusok (igen, tudom, ez nem vallási kategória). Egy dolog közös volt bennünk, egyszerűen választani akartunk. Jogunk volt hozzá, és élni akartunk ezzel a jogunkkal.

El lehetne mondani, ki mennyit ácsorgott/éhezett/fázott, de a legnagyobb dolog az én szememben mégis az volt, hogy sokan még akkor is beálltak a sor végére, amikor az már majdnem az egész háztömböt körbefutotta. Hogy amikor az utolsók otthonról elindultak, már pontosan tudták, hogy mennyibe fog ez nekik kerülni, és mégis. Mert "ez az elhatározásom erős volt", hogy pontosan idézzek valakit.

Ez volt számomra a nagy esemény, és nem a coveritlive miatt, hanem mert aktív szemtanú lehettem. Nem a villogó vakuk, a lobogó mikrofonok vagy a túl rövid kábelek okozták, vagy hogy láttam, hogyan kell sminket igazítani, mielőtt interjút kérsz valakitől. Talán a joghézag, vagy a légüres éter, amibe belekerültünk. A nyitott végű kordon, majd az önkéntes "karantén". Vagy csak a kísérletező énem örült, hogy olyasmi történik, amire eddig még nem volt példa. És nemcsak jogi szempontból.

Komolyabb panasz csak azoktól hangzott el, akik kifelé jöttek, nem azoktól, akik épp eldöntötték, hogy kivárják a sorukat. Vállalták az áldozatot. Még a bűnbakok keresése is erőtlenebb volt, mint máskor. A törvény az törvény. Még az illetékesek is igyekeztek megtenni, ami tőlük telt, a hatáskörükön belül.

Biztosan voltak feszült pillanatok is, de engem véletlenül elkerültek. És maradt az illúzió(?), hogy végre tettünk valamit azokon az utcákon, többet, mint az elmúlt néhány évben összesen. Olyasmit, amiért nem kell szégyenkeznünk, még akkor se, ha állítólag rajtunk röhögött a fél világ. Mert megmutattuk, hogy itt érettebb választók vannak, mint… bármikor? Lehet, hogy buktunk, de felfelé.

Félreértés pedig ne essék, mindezt nem az eredmények tükrében írom. Hiszen akkor még nagyjából élt köztünk a kampánycsend, még ha odakint folyt is emiatt némi izzadtság.

Hogy még inkább túlozzak, elgörbült a tér, mert minden sarkon és folyosó végén egy új dimenzió nyílt meg, az idő átértelmezéséről nem is beszélve. Nem az ikszek behúzása okozta a katarzist, hanem a több órán át tartó pillanat, ami remélhetőleg nyomot hagy az emlékezetben.

És végül hadd lopjak el néhány jelszót. Olyan volt ez nekem, mint a Magyar Büszkeség Napja, vagy az Élet Menete. Ha én is politikus lennék, ez lenne a Hűség megdönthetetlen bizonyítéka számomra. Egy résnek, ahol az Igazság és a Békesség nem zárja ki egymást, és nem lehet letagadni a Feltámadást sem. (Még mindig nem a pártokról beszélek.)

Lehet, hogy naiv vagyok, de hadd maradjak még meg néhány napig abban a hiszemben, hogy van remény Magyarországon.


332 komment · 1 trackback

Címkék: politika közélet társadalom periféria


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr831916501

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Voksturizmus? Kubatov-szavazók? 2010.04.13. 12:47:00

  A 2010-es parlamenti választások első fordulójában a máshonnan érkező és igazolással szavazó választópolgárok ügye nem csupán pár ezer ember órákig tartó sorban állása, az OVB szerencsétlenkedése és az eredményekre való kényszerű várakozás ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 12:41:46

Máskor menj haza szavazni, és nem lesz ilyen dilemmád...

Zöldszeműszörny 2010.04.13. 12:41:54

:) én is itt álltam :) sokat :)

Én is akarom hinni, hogy van remény :)

Pozitív csalódás :)

Dr. No 2010.04.13. 12:44:47

Ahhoz mit szólsz, hogy Török Gábor az APEH figyelmébe ajánlott titeket, igazolásos szavazókat?

Dr. No 2010.04.13. 12:46:04

Török Gáborhoz mit szólsz? Tudod, aki az APEH figyelmébe ajánlotta az igazolással szavazókat.

Uva 2010.04.13. 12:46:10

Na de hát ugye ezek többsége voksturista volt, fideszes delegáltak a kétes kimenetelű körzetekben. Milyen véletlen, hogy a XIII. és XI. kerületben volt a leghosszabb a sorban állás, nem mondjuk az elsőben, az ötödikben vagy éppen a tizenkettedikben. Ja, meg Pécsett, és nem Debrecenben, pedig egyetem asszem ott is van.
Amúgy ezt az írást simán be lehetne kontrolcékontrolvézni a Modorosra is.

AutosVilli 2010.04.13. 12:46:15

Reggel 6-tól lehetett szavazni,megérdemli a sok HÜLYE hogy ennyit várt!!A másik, én este 7-kor úgy bezártam volna mint a sicc,bazz volt 13óra a szavazásra.Menjé haza TV-t nézni.

szigiri 2010.04.13. 12:46:16

Hát nekem is felcseszte az agyam, amikor Kálmán Olga meg kuncze maci osztotta az észt az ATV-n a három és fél órás sorban állásom után, hogy "Ezek biztos Jobbikosok voltak. épeszű ember nem áll ott egy órát!"
Mindekettő "igaz demokratának" üzenem, hogy ők nem is hiányoztak a sorból.

huncros 2010.04.13. 12:46:58

Az abszurd ne továbbja, hogy az adott választókörzettől több száz km-re lakók szavazhatnak arról, hogy ki képviselje azt a körzetet, ki legyen az önkormánzati képviselőjük - és úgy néz ki, hogy van, ahol ez dönthet.

Aki máshol szavaz, az csak listára szavazhasson, saját önkormányzati képviselőre most se tud, msá körzetére eg ne szavazzon, nehogy már az ő szavazatai (is) dönthessenek egy olyan kerület képviseletéről, amihez köze nincsen.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 12:47:05

szep dolog a valasztasi csalast ilyen fennkolten megirni...

amugy en mint budapesti kikerem magamnak hogy a valasztokorzetemben videki parasztok dontsenek a sorsomrol, szoval ez a "jogom van hozza" ugy lenne hogy partlistara joga lenne szavazni de jeloltre nem
ja hogy elveszik az egyik szavazata? hat puff neki, teccett volna hazamenni

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 12:47:17

Minden tiszteletem azoké, akik végigállták a sort.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 12:48:52

@pakesz:
Az nem fáj, hogy a Budapesten megszerezhető mandátumok száma még az 1990-es népességi viszonyokat tükrözi? Azóta sokan elhagyták a várost, így egy budapesti szavazat többet ér, mint egy nembudapesti.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 12:49:36

@TuRuL_2k2:
Hát..ha már odarendelték őket...)))

pakesz (törölt) 2010.04.13. 12:49:41

ha az en korzetemben lettek volna ezek a valasztasi csalok szoltam volna hogy akkor en beallok az elejere mert leszarom a lelkivilagukat, max egy kis veresre is sor kerult volna :)))
de nehogy mar az en jogomat egy tetu valasztasi csalo korlatozza

Vitya 2010.04.13. 12:50:56

"Egy dolog közös volt bennünk, egyszerűen választani akartunk."

Ja, meg az is, hogy meghatározó részben a Fideszre szavaztatok:

Zugló, Pétervárad u.:
www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/01/014/jkv31.htm

IX. ker, Bakáts tér:
www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/01/009/jkv10.htm

XI. ker, Bocskai út:
www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/01/011/jkv19.htm

Továbbá a Szanyi-féle inkriminált 13. ker "sorsfordító" szavazóköre:
www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/01/013/jkv48.htm

(Mindezeket érdemes persze összehasonlítani egy-egy "átlagos" szavazókör eredményeivel. Nem is volt olyan hülyeség a máshol szavazók ugyanazon szavazókörbe irányítása....)

Persze, hogy nem kékcédulázásról van szó, és a dolog nem is tilos. De azért a paciláb kilóg. És persze a legzavaróbb a mindenki hülyének nézése. Ez ideig-óráig bejön, sőt a Fidesz "történelmi" győzelmet aratott ezzel a hozzáállással! De azért erre hosszú távon, felelősen bazírozni dőreség.

szigiri 2010.04.13. 12:51:07

@Uva: Milyen vicces, hogy a XI kerületben négy egyetemi koli van (műegyetemnek tucatnyi, meg az ELTE 11 emeletes kolija), több mint háromezer emberrel. Milyen vicces, hogy a XII. kerületben (Kerekes út) és a XIV. kerületben (Vezér út, Ajtósi koli) is van egy majd ezer-ezer fős koli. Erre nem gondoltál kisbarátom. A szavazók 90 %-a 35 alatti, 70 %-a 25 alatti volt volt.
Aki meg nem volt ott az jobban tenné ha kussolna.

csárli hárper 2010.04.13. 12:51:25

@TuRuL_2k2: ha egyszer azt mondták nekik hogy végig kell állni.........

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 12:52:47

@TuRuL_2k2:
Hülyeeség.
Bp. állandó bejelntéssel rendelkező népessége viszonylag állandó évtizedek óta.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 12:54:22

@TuRuL_2k2: hat en eddig nem pedzegettem a sorban allok partpreferenciajat, de kb lehet tudni :)
most akkor annak fenyeben hogyha a FideSS kovette el ezt a valasztasi csalast:
ott volt a lehetoseg be lehetett volna valtoztatni, Fecoka felajanlotta a Parlament karcsusitasat!!!
ugyebar ebben a szavazokorok atalakitasa is szerepelt volna

miert van az az erzesem hogy a fideszes fiuk inkabb a csalast valasztottak?

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 12:54:44

@szigiri:
Menj haza szavazni.Látogasd a szüleidet, nincs szebb egy összcsaládi szavazásnál.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 12:56:09

@szigiri: szerintem meg az kussoljon aki a masik valasztokorzetben manipulal

Uva 2010.04.13. 12:56:53

@szigiri:
Namost ugye pont azt írtam, hogy nem a XII.-ben meg máshol volt a legnagyobb sorállás, hanem ott, ahol a nem tökesélytelen szocik indultak.
A tévét nézve pedig láttam számos egyetemi hallgatótársamat sorban állni a XI. kerületben, akikről _tudom_, hogy vidékiek, és a VIII. kerületben koleszosok, enji.

pavor nocturnus 2010.04.13. 12:57:24

A sok hőzöngő suttyó kedvéért helyesbítenék kicsit... Jómagam pl. nem szórakozásból szavaztam Budapesten, igazolással, hanem mert itt élek... Olyanról, hogy lakóhely és tartózkodási hely a sok gyökér biztosan nem is hallott még... A morális áldozatvállalás ténye pedig már csillagászati magasság ezeknek a porbafingóknak...

pakesz (törölt) 2010.04.13. 12:57:43

@ezittenkéremmagyarország: hat elhivatottak, csak nem ertem a "szakemberek" kampanycsend hosszabbitasat!!!
hiszen aki ott beallt az mar jo elore tudta kire fog szavazni, na persze hogy pont az utolso pillanatban 4 oranyi varakozas utan az LMP -re fogja leadni a voksat :)))

AutosVilli 2010.04.13. 12:57:50

@pakesz: Mivel jogot adtak maguknak megtehették,jogszerűen.Megszavazták igen. Akkor meg nincs miért sírni.

Nem mintha egyet értenék vele.

zsazira 2010.04.13. 12:58:46

@pakesz: 18 éve élek a XI. kerületben, de nem fogom bejelenteni magam a saját tulajdonú lakásomba állandó lakosnak. Hogy miért, arra megvan az okom, és nincs köze hozzá senkinek. Itt adózom, itt fizetem a számláimat. Tényleg nincs jogom itt szavazni?
Egy vidéki paraszt - hogy élő klasszikust idézzek

Vitya 2010.04.13. 12:59:07

@szigiri: Te figyu, és a IX. ker. Bakáts téren mi van? Csak hogy tudjam...

öregmogyi 2010.04.13. 12:59:19

@AutosVilli: nem zavar te idióta, hogy reggeltől sorok álltak?
Volt aki háromszor ment vissza, hátha kisebb lesz a sor. Az indexen már délután egykor arról írták, hogy 2-3 órája várakoznak az emberek!

Fingod nincs, hogy miért, ugye? Olvass már utána, hogy az átszavazóknak egyetlen urnát biztosítottak, (a kisorsolt iskolában/óvodában) és ehhez csak 2-3 fő adminisztrátort tettek oda, míg korábban nem voltak ilyen szűkítések.

Pedig pontosan tudták, hogy hány átszavzó lesz. (amúgy a balosok figyelmébe ajánlom, hogy semmivel nem votak többen, mint a korábbi választásokon) Pofátlanságnak tartom, hogy a saját (utolsó) bénaságuk után nem elnézést kérnek, hanem "gyanúsan hosszú sorokról" beszélnek. Ez a végső hazugságotok... de hálisten most minimum négy évig kuss lesz!

Uva 2010.04.13. 13:01:05

@öregmogyi:
A vonatkozó kétharmados jogszabályt a parlament egyhangúlag szavazta meg, balosok, jobbosok, közepesek, libsik, konzik.

Franky4fingers 2010.04.13. 13:01:27

@ügyfélszolgálatos:

gratulálok. bizonyítványt kiállítottad magadról, egyes, ülj le.

öregmogyi 2010.04.13. 13:02:20

jav:
"Ez a végső hazugságotok." ez már nem neked szólt Villi, hanem a maszop-vezetőknek.

AutosVilli 2010.04.13. 13:02:27

@öregmogyi: Baszki a Fidesz javaslatavolt te gyökér ne kend már másra a saját szarotokat te bér író..

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:02:46

@AutosVilli: igen jogszeru volt
de az 5 oras sorban allas is jogszeru volt :)
az hogy jol beszopattak a valasztasi csalokat (kb 90% az volt ne szepitsuk)

öregmogyi 2010.04.13. 13:04:20

@Uva: És? Reggel látszott, hogy gáz lesz. Nem lehetett tenni semmit a gyorsítás érdekében? És ha már nem, akkor se kezdjenek el "gyanús sorokról" hadoválni, mert ők szervezték így!

Max és Ricky 2010.04.13. 13:04:30

pakesz, te milyen bunkó pesti paraszt vagy.parasztok mindenhol vannak úgy látszik. vidéken, akik a munkájuk révén azok, Pesten meg olyanok, mint te, akik meg a torz személyiségük okán azok

yafet 2010.04.13. 13:04:48

Nem az a gáz, hogy vidékiek is szavaztak, hanem az, hogy MINDENKI baszott reggel elmenni!!! Ha valakinek olyan fennkölt és magasztos hogy megünnepelje a demokráciát az már reggel fél 6-kor ott lett volna!

A későn sorba állóknak szólok: a személyi jövedelemadó bevallás határideje május 20-a!!!

Egy biztos: ott záróra után sem a posta, sem az APEH nem fog pogácsát, meg teát osztogatni!

Gest anyó férje 2010.04.13. 13:06:02

@huncros:
Akkor te valami olyan módon képzeled el a szavazást mint ahogy a Bibliában írva vagyon Augustus népszámlálásáról: mindenkinek haza kellett utaznia, kiki a saját városába hogy megszámlálják őket.

Sok zűr lett ebből már akkoriban, pedig hol volt még a diákmigráció a mostanitól!

daat 2010.04.13. 13:06:09

A sok okos vérpesti számolja már ki,hogy mondjuk 150-200 km oda-vissza mennyibe kerül, esetlegesen 2x? Fizeted? Vidéki parasztok szavaztak Pesten? Helyesbítek. Ők vidékiek, Te meg paraszt.
Családlátogatásra meg ott volt 1 héttel választás előtt a húsvét.

Valaki felvetette, hogy a távol szavazók csak a listára szavazhassanak. Na végre egy jó ötlet.

öregmogyi 2010.04.13. 13:06:19

@yafet: még egy debil. Jól van fiam!

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:06:27

@zsazira: az a helyzet hogy a 90% -ra ertettem, es provokaltam :) nem gondoltam komolyan, mert valojaban velemenyem szeritn a nagyresze budapesti volt :)

en szivesen vennem ha kikerulne a nevsor az osszes atszavazorol, hogy akkor hol szavaztak es hogy hol kellett volna :)
remelem valaki elo fogja venni, legalabb osszesitve valasztokoronkent, elvegre az elegge anonim, engem pl. az erdekelne hogy Budapesten hany budapesti szavazott at illetve hany 60 km -es koron beluli, mert azoknak a 99% -a csalt (te vagy az 1 %)

Uva 2010.04.13. 13:07:19

@öregmogyi:
ők, bárkik is legyenek azok, nem szerveztek semmit, a választási rend követte a törvényt. Azt pedig nyilván pontosabban kellett volna megfogalmazni, számítva arra, hogy jelen formájában kínosan esetlen sorban állást fog okozni.

Ricardo 2010.04.13. 13:07:32

@Vitya: Nem ezzel aratott győzelmet. Ha jól megnézed az arányok ugyanazok mint az országos átlag. Nem ezzel kell megmagyarázni az MSZP-nek a bukást. Tükörbe nézés! Az hiányzik.

lilly.alien 2010.04.13. 13:07:59

Na, figyelem, agyatlanok:

23 éves létemre szavazóbizottsági tag voltam. Milliószor elmondták, hogy reggel 6-tól este 7-ig lehet szavazni. Vasárnap volt, szabadnap (már akinek). Nem tartott tovább 3 percnél a szavazás. És érdekesmód mindenki 4 után képes beesni. Nem igaz, hogy nem lehetett erre időt szakítani. Akkor itt kérem senki se hőbörögjön, hogy órákat állt sorba. Ja, hogy nem lehetett volna, pl. séta közben beugrani, vagy vásárlás után, vagy edzés előtt ... Én jó körzetben voltam. 7-kor simán bezártunk, villámgyorsan megszámoltunk mindent, és este tízkor már le is léptünk. ENNYI!

AutosVilli 2010.04.13. 13:08:05

@pakesz: lehet elméleteket gyártani,de a kiszolgálást is gyorsíthatták volna,nem hiszem hogy mindenkinek bekell mennie a függönymögé X-elni,én ott az ügyintézők elött be X-eltem akit akartam,nincs mit szégyelnem.Aki várt megérdemli ennyi.

@öregmogyi: vedd tárgytalannak az előző hsz-t ami neked szólt.

daat 2010.04.13. 13:09:07

@yafet: Meg az is gáz, hogy még híreket sem hallgattál, mert a sorok reggel óta hosszúak voltak.
1 szavazó min. 1 perc volt. Kiszámolható,hogy fizikailag is lehetetlen volt 7-re befejezni.

shibaura 2010.04.13. 13:09:14

Büszke vagyok, hogy én is végigálltam a magam sorát. (Másfél óra) (Egyébként Debrecenben is volt sor, ezt Uvának mondom)
Aki meg választási csalót lát bennem, azt sajnálom, mert még a gyurcsányi demokrácia értelmezésbe is belefér, hogy az ember négy évente elmondja a véleményét, akkor is, ha mások már a TV előtt szeretnék politikailag kielégíteni önmagukat.

Ha meg +900 ember van egy kis körbe beosztva, mint nálunk volt, akkor legfeljebb 1-2 embernek oldja meg a problémáját, ha korán megy, de akkor minden utána jövőnek lesz picit hosszabb a sor. Ez csak matematika. Pont mint a fapados repjegyvásárlásnál. 1-1 ember el tud utazni 10%-os áron, de az átlagon ez nem változtat semmit.

A hangulat nálunk is békés volt, sőt, éreztük, hogy teszünk valamit a demokráciáért. Nem hőbörögtek az emberek (és nem kukaborogatással fejeztük ki a véleményünket, ha már az utca és politika téma került elő)

AutosVilli 2010.04.13. 13:09:35

@lilly.alien: Tessék ezt pofázom,én is.
Gondolom délelőtt meg megy szétvetett az unalom mindenkit.

SzitaKötő · http://elmondo.blog.hu// 2010.04.13. 13:10:31

Én is szívesebben szavaztam volna az "otthoni" a képviselőkre. De csak ehhez volt törvény adta jogom, egy bizonyos urnánál, amiről postán kiértesítettek. Ha másképp lett volna, azzal a titkosság sérülhetett volna, mert hamar levágják, hogy ez a vidéki paraszt, aki tizenhárom éve Budapesten koptatja a padot, és már régen bevallotta a közalkalmazotti bérét, az xxx. körzetből Sötét Barnára szavazott, mivel az országnak abból a csücskéből senki más nem igazolt át éppen abba a kerületbe.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:11:21

Max és Ricky, daat:
hat ti tenyleg videkiek vagytok :)))
latszik rajtatok...
szeretem amikor engem lepestiznek, az olyan tipikus, aztan meg kikerik maguknak hogy hat ok nem videki parasztok :))

viccesek vagytok na :)

de az a videki parasztozas csak nektek ment ok??? hogy tanuljatok meg hogy a budapesti az budapesti, amugy nem akartam semmi foldmuvelot megbantani, csak egy gorbe tukrot tartani :)

parttalan 2010.04.13. 13:11:34

@öregmogyi:

Állítólag Nyitrai Zsolt lemezlovas - fideszes képviselő volt az, aki benyújtotta az "egyszavazókörös" a módosító indítványt. Hétfőn láttam az egyik szocialista vezetőt nyilatkozni erről a tv-ben, de miét hazudott volna? A jogszabálymódosítást pedig (ezt Kunczétól hallottam az ATV-ben) a parlament egésze megszavazta - pártállástól függetlenűl. Persze ettől még a jogszabály szar, hiszen láthattuk az eredményét.

Szóval ennyit erről.

1. Zaphod Beeblebrox 2010.04.13. 13:11:58

Semmi különös nincs az egészben: az átszavazók javarész egyetemisták, diákok voltak. Összességében kb. ugyanannyi átszavazó volt, mint 4/8 éve, csak most minden választási körzetben 1-1 szavazókörbe koncentrálódtak.
Ebből (és a rossz szabályozásból és a rossz szervezésből) adódtak a hosszú sorok, és az is, hogy pl. a XIII. kerületben fordított, a XI-ben pedig növelte előnyét a fidesz jelöltje, hiszen az egységsugarú vidéki egyetemista nem igazán a szocikat preferálja.
Mindehhez még csak komolyabb összeesküvésre vagy ármánykodásra se volt szükség.

kalamáris (törölt) 2010.04.13. 13:11:59

És az nem tűnt fel senkinek, hogy főleg fiatalok/egyetemisták álltak a sorban, akik nem budapestiek? Azzal nem akarja senki összehasonlítani az adatokat, hogy a nem budapesti fiatalok kire szavaznak? Szerintem erre a korcsoportra elég reprezentatív módon kijönnek a szavazókörök eredményei. Miért várta bárki is, hogy ugyanúgy szavaznak majd ezek, mint a nyugdíjasok, akik ott élnek? Persze egy adag populista demagógiára megint jó volt a dolog... Nem volt elég nektek nyolc év ebből az értelmetlen sz.rból?

serpentin1 2010.04.13. 13:12:00

Azt a mindenit !!! komoly hozzászólások.

Én a 13.ban szavaztam igazolással és higgyétek el egyáltalán nem volt kedvemre való hogy a 13. ker-i jelöltek közül kell választanom. Az a gond, hogy a balfék OVI, vagy OVb nem képes azt megszervezni, hogy az igazolással szavazók a SAJÁT, EREDETI szavazókörük jelöltjei közül tudjanak választani. Meghaladja a képességüket. Én spec. azért szavaztam 0 13.kerben mert ezen a hétvégén történetesen itt tartózkodtam és eszembe se jutott, hogy hogy nekem a 13.keri jelöltek közül kell majd választanom. Egyszerű logiszikai kérdés az egész, kellen hagyni le kellett volna zárni az átjelentkezéseket hamarabb összesíteni és lekérni az Állami Nyomdától az összes szükséges vidéki szavazólapot. ennyi.

pakesz: te segghülye vagy.

AutósVilli: ha esetleg nem hallottad volna: sokan többedszerre mentünk vissza, annak reményében, hogy rövidebb lesz a sor. Én spec. 4 szer mentem vissza.

öregmogyi 2010.04.13. 13:12:18

@pakesz: és ennyi ember közül egy mszp-s sincs, aki köpne, hogy neki "ajánlották", hogy hová kell menni. (hol lesz necces a helyzet) Aha. Hihető...

daat 2010.04.13. 13:12:57

@lilly.alien: Te egy nyugis választókörzetből vonod le a következtetéseid? Gratula. Nem mind1,hogy 1000 vagy 3-4000 ember szavaz egy helyen.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:13:03

@AutosVilli: haaat
persze
sot legkozelebb mozgorunat korbekuldeni nem?
hogy aki at akar szavazni az a sajat valodi bejelentett lakcimen szavazhasson nem?

AutosVilli 2010.04.13. 13:14:29

@serpentin1: De minek mentél 4X vissza?
Egyszer végig álltad vona,és akkor kész.
Ugyan annyit vártál mint egyébként,csak még fel is húztad az agyadat.
Gondolom mint jellemzően,odamentél,-húúú bazee mennyien vannak ,na majd visszajövök,és visszajöttél és megint elmentél és visszajöttél.....

lilly.alien 2010.04.13. 13:15:28

@serpentin1: Nem "többedszerre" kellett volna visszamenni. Reggel 6 és este 7 között kellett volna beesni, nem az utolsó félórákban.

öregmogyi 2010.04.13. 13:16:34

@parttalan: bocs, de az OVI és az OVB azért van, hogy intézkedjen ha földrengés/járvány vagy egyéb előre nem látható dolog történik.

@lilly.alien:
1:nálatok voltak átszavazók??
2: olvasod a híreket, hogy déltől sorok álltak. Nem négytől!! Öcsém.

daat 2010.04.13. 13:16:50

@pakesz: Lepestizünk, mert te tipikus példája vagy az én szartam a spanyol viaszt, mert Pesten születtem emberkéknek. Szerencsére már egyre kevesebb ilyen van. Megjegyzem 9 éve Pesten lakom, úgyhogy van kis rálátásom erre.
Egyébként akartál is valami értelmeset írni vagy csak a szokásos konkrétumok nélküli komment?

lilly.alien 2010.04.13. 13:17:02

@daat: Most tehetek én arról? Az egész csak arra volt kiélezve, hogy "sorba kellett állni". Sokadjára ismétlem magam, ott volt rá az egész nap!

Uva 2010.04.13. 13:17:20

Amire én felhívtam a figyelmet az elsősorban annyi, hogy a XI. kerületi sorban láttam olyanokat, akik nem abban a kerületben, de ráadásul a Duna másik oldalán koleszosok. Ezt a jelenséget nem tudom mivel magyarázni, emögött sejtek bizonyos fokú szervezettséget.

Nick Leeson 2010.04.13. 13:17:25

@huncros: Basszus Te tényleg nem látod át, hogy nem több 100km-re laknak ezek az emberek, hanem ott csak az álladó címük van?
Pl. a szülőknél. Bp.-n meg albiban laknak! Itt dolgoznak, itt vásárolnak, itt költik a pénzüket. Nagyritkán meg meglátogatják a vidéki szülőket.

Szerinted ki lakik a főváros több ezer albérletében? Szellemek?

Néha nem ártana gondolkodni is!

öregmogyi 2010.04.13. 13:17:49

@lilly.alien: nálatok mennyi volt a várakozni idő délben. Volt 2-3 óra? Mert máshol annyi volt. Az mitől volt? Mert a sok "geci" délelőtt 10-re esett be? Hogy rohadnának meg, mi?

zsazira 2010.04.13. 13:19:25

@pakesz: Egy órára mentem oda, négykor végeztem, tehát a vasárnapomból 3 óra ment el a szavazásra. Most lehet azt mondani, hogy miért nem reggel hatra, meg de nagy marha vagyok, miért nem húztam haza, de én speciel tényleg kötelességemnek érzem a szavazást, ez van. Ehhez képest napok óta azt olvasom, hallom, hogy csak a lefizetett szemét választási csalók álltak ott, isten ne adja még meg is fizették őket. Ha sokáig hergeltek, akkor felkeresem a pártot, amelyikre szavaztam, hogy a sértegetés után most már akkor esetleg fizessenek is egy keveset! Szóval ne haragudj, de lassan már a humort sem tolerálom jól, a provokációról nem is beszélve.

Roy 2010.04.13. 13:19:37

Reggel hat órátol nyitva voltak a szavazóhelységek. Egész nap mehettek volna, és nem este1/2 7-kor odamenni. Megérdemelték volna, hogy 19 órakkor bezárják az orruk előtt az ajtót. Megszivatták azokat az embereket akik ott ültek hajnal óta, és az egész országot is. Ezt direkt megszervezték?!

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:19:53

@serpentin1:
persze hogy minden szavazkorbe kikuldjek a mocsoladi/belapatfalvai kepviselokrol a lapokat? aztan majd kuldjek vissza?

aztan majd tudni is fogjak hogy ki mit szavazott, amivel az ALKOTMANYOS ALAPJOG serul!!!
vagy majd szepen visszaviszik gyorsfutarral az osszes szavazolapot aztan bekeverik? es kb 3 nap mulva meglesz minden???
vagy hogy ertetted ezt???

szoval a segghulye jelzot viszont kivanom!!!

lilly.alien 2010.04.13. 13:20:16

@öregmogyi: Idess, öcsi, max. 10 perc. Folyamatosan jöttek.

Roy 2010.04.13. 13:20:19

@zsazira: Mehettél volna reggel hatra is.

öregmogyi 2010.04.13. 13:20:26

szóval nem voltak átszavazók???

Akkor mi az istenről beszélsz itt??? Tudod, hogy miről szól a poszt?

daat 2010.04.13. 13:20:44

@lilly.alien: Volt már valamikor példa arra, hogy az összevonás miatt ekkora sorok lesznek? Ha nem volt, akkor mégis minek ment volna oda a vidéki paraszt hajnalban, amikor eddig akkár ebéd után is lazán pár perc alatt szavazhatott? Megszavazta a sok hülye a javaslatot, de a választó a balfasz, mert nem látta előre a sorokat? Ne a nyugis vk-ból írkálj, hanem a balhésból, az valóban mérvadó érv lenne.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:21:04

@daat: hat latom nem tanulsz...
en nem PESTI VAGYOK!!!
ez kb olyan mintha leparasztoznanak teged annak ellenere ha debreceni vagy

daat 2010.04.13. 13:22:34

@Roy: Olvass vissza, érdemes.

öregmogyi 2010.04.13. 13:22:43

@Roy: egyes fiam, leülhetsz!

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:23:00

@parttalan:
Salamon Fidesz-KDNP képviselő terjesztette be, gondolom a maszoppal egyeztetés után.
mert ez a kiskapu mindkét pártnak qrva jól jött.

Roy 2010.04.13. 13:23:59

@kalamáris: Jön az újabb sz.r. Azt hiszed jobb lesz. Hiszel a mesékben?

daat 2010.04.13. 13:25:06

@pakesz: Értem. Vidéki vagy, aki még le is parasztozza a többi vidékit, plusz a közelében nem jártál azoknak a vk-nak, ahol a gondok voltak és így titulálod az ott szívó emberek 99%-át választási csalónak.
Ezek után inkább hagyjuk,hogy ki tanul és ki nem.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:25:21

@Roy:
Hivatalosan igen, azt kellett volna tenni. 19.00-kor bezárni és slussz, mivel a törvény ezt írja elő. Aki bent van az még leszavazhat és a többi meg így járt. Az más kérdés hogy a jellemtelen politika ezt nem vállalta be.

Vitya 2010.04.13. 13:25:54

@Ricardo: Jól megnéztem. A XIII. kerületi szavazókör nagyjából országos átlagot hozott. (Jóllehet, a többi szavazókör alapján a kiindulópont ugye eleve nem egál, hanem egy számottevő szoci többség.) A másik három helyen ~3:1, ill. ~4:1 arányú a Fidesz-győzelem, messze a vidéki (!) átlag fölött. Ez hogy máshogy lehet magyarázni, mint szervezettséggel?

xstranger 2010.04.13. 13:26:46

@öregmogyi: nem tudja, kb ilyen szakertelemmel tortenik az egesz valasztas megszervezese meg minden mas "szolgaltatas" Magyarorszagon. Szar? Biztos a k felhasznalo a hibas, k anyjat!

daat 2010.04.13. 13:27:06

@gonosztojás: Jaja, de amikor baj lett belőle, hirtelen az összes elfelejtette,hogy közük volt a dologhoz. Egyszerűbb választási csalózni, vagy csak szimplán lapulni, mint szar a fűben.

öregmogyi 2010.04.13. 13:27:14

@Roy: inkább csöndben gondolkodj el magadban, hogy miért szólsz hozzá tájékozatlanul egy kérdéshez.

Ha már Net előtt vagy, elővehetnéd az index vasárnapi percről-percre rovatát, és akkor nem csinálnál magadból hülyét!

Roy 2010.04.13. 13:27:38

@gonosztojás: Ezt nem a politikának kellet volna bevállania, hanem az OVB-nek. Csak a törvényt kellett volna betartatniuk, amit a parlament hozott.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:28:33

@zsazira: szoval ha szlovak rendszamu luxusautoval megjelensz budapesten a barati korben, akkor adocsalo vagy
hiaba igaz az hogy neked valojaban szlovak allasod van, vagy barmi
mert te a kisebbseg vagy akire rahuzzak,
ezen nem kell megsertodni, csak ha a rendor majd jol megb@sz bosszubol, akkor sem a zsarut kell hibaztatni hanem a sok bunko csalot aki miatt radmondjak hogy csalo vagy

öregmogyi 2010.04.13. 13:30:00

@gonosztojás: ez jó ötlet! Négy év múlva a Fidesz leszervezi, hogy bizonyos szavazókörökben órákig tököljenek... majd hétkor becsapják a kintragadt -kormányváltó környéken élők- arca előtt az ajtót, aztán szevasztok!!!

Ez így tetszene? (nekem igen)

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:30:13

@daat:
Ja. És gusztustalanul keegetik a szart az OVB-re meg az önkormányzatokra.
Kósát lehánytam volna szívesen a tv beli beszólása miatt.
Szerencsétlen önkormányzatoknak az alaplétszámot nehéz volt összeszedni, nemhogy a balfasz és átgondolatlan parlamenti döntés végrehajtását elvégezni.

öregmogyi 2010.04.13. 13:31:01

@Roy: az előző neked is ment. Tetszik az ötlet?

szigiri 2010.04.13. 13:32:42

@gonosztojás:
Ezt ki mondta nektek?

www.parlament.hu/irom38/04409/04409.pdf

Mondjuk a lényegen nem változtat, mielőtt nyomulós fidesz szimpatizáns lesz belőlem. Egyébként az ilyen törvényeket előtte hetekig és hónapokig egyeztetik mind az öt párttal. Szóval nem kell itt neveket mondani, ez mind az öt párt sara.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:32:42

@öregmogyi:
hehe..
Bár valszeg a metódus ez lesz, ismervén a magyar választók nagy százalékáénak mentalítását...
ha ezen év októberére nem lesz kolbászkerítés minden portán, Orbánékat már az önkormányzati választásokon elmeszelik.:)))

daat 2010.04.13. 13:33:01

@gonosztojás: Az egyik az OVB-t hibáztatta (mondjuk elég gyámoltalanok voltak), a másik meg lazán Kubatov-szavazónak nevezett.
Ráadásul nem is Vikire szavaztam. Mondjuk úgy,hogy kicsit szarul esik.

táltos 2010.04.13. 13:33:19

És még azt mondják, hogy a fiatalok elfordultak a politikától:)
Minden tiszteletem azoknak, akik végigállták a sort és végül szavaztak, akire akartak!
Amúgy meg a szocik miatt a van az egész! Minek kellett megszüntetni a vasúti közlekedést és felemelni a jegyek árát az egekig. :)

xstranger 2010.04.13. 13:34:10

@Vitya: tehat ahol rezgett a lec ott nincs gyanu ahol meg nem rezgett ott meg igen?

Ha az atszavazok tipikusan fiatalok akkor lehet hogy kozottuk a fidesz arany nem 3:1 hanem 50:1 ha ezt osszekevered a szavazokor normal kozonsegevel akkor jon ki az altalad mondott arany.

Amugy hasznaljatok Occam borotvajat:
1 Szar a torveny es az eredmeny veletlen.
2 A Fidesz a biztos gyozelem tudataban tobbszaz embert titokban de lenyomozhatoan (cimlista megvan hogy ki honnan hova ment) atszervezett hogy elhanyagolhatoan tobb kepviseloje legyen.
Melyik az egyszerubb? Az valoszinuleg az igazsag.
Ugyanugy nem volt kummantas most se mint 2002-ben, es ugyanugy a vesztes ugat.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:34:11

@daat: szamodra is ment akkor ez:
pakesz 2010.04.13. 13:28:33

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:34:38

@szigiri:
Hm... mondtam valahol fentebb hogy nem sáros a két nagyobb(?) párt?
ha jól tudom az SZDSZ nem szavazta meg egyedül. legalább egy érdemes dolgot fel lehet hozni velük kapcsolatban.

AutosVilli 2010.04.13. 13:34:51

@táltos: Azt tudtad hogy a Gazdasági VILÁG válságot is az Mszp csinálta?

öregmogyi 2010.04.13. 13:35:20

@AutosVilli: remélem közben nézed, hogy "jólértesült" lilly.alien mennyire butuska. Nem is voltak náluk átszavazók, de azért okoskodik, hogy milyen gyorsan lemehetett volna a szavazás.

Holott az átszavazók nem csak létszámban duplázták meg a szavazókor feladatát, hanem sokkal több adminisztráció is volt, mintha egy helyben lakót kellett volna elintézni.

szigiri 2010.04.13. 13:36:31

@Vitya: Azért elég durva csúsztatás csak az MSZP-FIDESZ átlagot nézni. Ugyanis mind Zuglóban, mind a 9 kerületben az országos átlaggal nyert a fideszes, csak az LMP-s jelölt 15 %-ot hozott mert az MSZP-s ritka szarul szerepelt. Szóval inkább az LMP-t gyanusítgasd, de annak meg azért ninics értelme, mert Zuglóban amúgy is sok a liberális, mindkét szavazókörben 15 %-ot hozott a LMP az összes szavazókörben, nem csak az átjelenkezősöknél.

Mellesleg a 9. kerületben a jobbikot is lenyomta abban a szavazókörben a LeMPes.

serpentin1 2010.04.13. 13:36:43

@pakesz: igen, igaz arra nem gondoltam, hogy visszakereshető lehet a voks. viszont az is furcsa, hogy csak azért mert a szavazás napján nem otthon a szavazókörzetedben ne tudj szavazni a saját körzeted jelöltjei közül. Ezt sztem meg kellene oldani okosan, pl. internetes szavazás? ott tök mindegy, hogy hol vagy helyileg....

Aki "vidéki parasztozik" anélkül hogy tudná kiről beszél -lehet, hogy volt ilyen köztünk, de akkor sem szabad minden igazolásosra vonatkoztatni-, az nekem segghülye kategória és te ezt a tábort erősíted.

És kedves negatív kommentezők akár tetszik akár nem nem a szavazók hibája hogy órákig álltunk sorban, hanem az OVB, OVI töketlensége miatt. Az ő feladatuk, hogy biztosítsák a zavartalan szavazást. Nem kellett volna sok ész ahhoz, hogy felfogják sorállás lesz a módosított jogszabály miatt.

akkor most mi van? 2010.04.13. 13:36:49

A gyengébbek kedvéért.

- 1 leszavazás kb 1 perc adminisztráció.
- A kijelölt helyeken (mert nem választható volt a szavazókör, hanem egy adott helyre kellett menni) volt ahol kb 3000 szavazást kellett volna lebonyolitani, ebből mondjuk 2500 tuti szavazó, mert aki kéri az igazolást, az nagy valószínűséggel el is megy szavazni.
- matematika alsó tagozat:
X= Hány perc van 6 és 19ó között?
Kérdés: Ha egy perc egy szavazás, hány ember tud X perc alatt szavazni?
Kérdés azokhoz, akik szerint lehet reggel 6-kor is menni: Ha reggel 6-kor odaáll 3000 szavazó, hány km lesz a sor 06.01-kor ha egy embert mondjuk 80cm helyre számolunk?

szigiri 2010.04.13. 13:37:39

@gonosztojás: Tudom, azért írtam, hogy a lényegen nem változtat. Csak ezt a "Salamon nyújtotta be" dolgot már mástól is hallottam. Honnan szedték, azt nem tudom?

öregmogyi 2010.04.13. 13:38:15

@AutosVilli: 2006-ban már volt válság. Nem is tudtam...
És te tudtad, hogy a válság miatt a kormányok a cégeiket segítették hitelekkel (pl autóipar)... míg nálunk a kormányt kellett segíteni?

táltos 2010.04.13. 13:38:44

@AutosVilli: Nem azt a zOrbán keltette egy fejeléssel.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:39:15

@szigiri:
Vigyázat..az "előadó" nem biztos hogy azonos a "beterjesztővel"!

öregmogyi 2010.04.13. 13:40:18

@AutosVilli: mármint ezt arra írom, hogy 2006 nyara óta van szarban az ország. A szocik meg világgazdasági válságról ugatéroznak. LOL

AutosVilli 2010.04.13. 13:40:29

@akkor most mi van?:
Tehát sokszor nyolc az 88, 25ből elveszünk 5-öt akkor az Hülye aki végigált egy ekkor a sorta,azért hogy szavazzon valamelyik Balfasz társaságra.
Egyszerűen nem érdemlik meg.

xstranger 2010.04.13. 13:41:56

@serpentin1: csak a szavazas lehetosege az alkotmanyos jog, az nem hogy kire szavazhatsz (pl nem kell a torvenynek biztositania hogy a jeloltek kozul BARMELYIKRE szavazhass), ezenbelul mar az alkotmanyossag keretein belul van mozgastere a torvenyalkotonak.

daat 2010.04.13. 13:42:03

@pakesz: Olvastam. Nem ugyanaz a kettő. A szlovák dolog bűntett. Azt viszont még nem hallottam,hogy a máshol szavazás miért bűntett, vagy csalás. Kérdem ezt úgy,hogy a szervezett átcsoportosítást én sem tartom helyesnek.
Nekem annyi a bűnöm,hogy az "állandó lakhelyem" 200km -re van az ideiglenestől, ami 2 szavazásra 800km utazás,pénz. Ennyim nincs erre az ügyre.

szigiri 2010.04.13. 13:43:59

@lilly.alien: Zuglóban az index szerint már 10-kor 1,5 órás sor volt. Délután négykor már 3 órás. Este hétkor már 4 órás. Ha ütemesen mennek szavazni, reggel hattól, ez akkor 2-3 óra közötti átlag sorbanállásra jön ki. Ezen nincs mit okoskodni.

Ez a választási bizottsági szervezet egy max 700-100 fő lebonyolítására alkalmas zökkenőmentesen. háromezer főt nem tud lezavarni. És ez lesz a második fordulóban is. csak figyeld meg, több százan fognak reggel hatkor nyomulni. És egész nap lesz egy 2-3 órás sor. Persze ha nagyjából mindenki elmegy szavazni.

AutosVilli 2010.04.13. 13:44:06

@öregmogyi: Nekem mindegyik párt szaros,mert nem csak az Mszpé tolta a talicskán ki a pénzt az országból,hanem mindegyik,hogy idézzek "volt hogy együtt számolták a kenő pénzt"

@táltos: Nem rosszul értesültél az Mszp volt.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:44:34

@öregmogyi:
A válság mindenhol zavart okozott, itt még rátett a szarkupacra is.
Az elkövetkező idők sem hoznak jobbat, csak a fidesz majd megpróbálja egy csácsi perzsaszőnyeggel letakarni..

táltos 2010.04.13. 13:44:47

@AutosVilli: Amúgy nem igazán értem, hogy jön a válság ahhoz, hogy a diákoknak (hiába a kedvezmény) eléggé sokba van/lenne minden héten haza/vissza utazgatni. Ebből következik, hogy átkérik magukat szavazni oda, ahol inkább tartózkodnak.
És ez nem igazán voksturizmus. A voksturizmus az lett volna, ha hazautaznak szavazni.

akkor most mi van? 2010.04.13. 13:45:25

Egyébként az alapötlet nem az ördögtöl való, ha fix helyen lehet csak igazolással szavazni, akkor erősen csökken a csalás lehetősége, ráadásul az AB kötelkezte az OGY-t a törvénymódositásra a korábbi csalásveszély miatt. Az ötletet fideszes dobta fel, a törvényt Bajnai nyujtotta be, kétharmados többség megszavazta. Szerintem mégse köztük van a hunyó, ugyanis a törvényt nem az a fideszes, nem Bajnai és nem a 350 képviselő szövegezte meg, hanem am mittudoménmianeve választási hivatal, akiknek az lenne a dolguk, hogy értsenek hozzá. Ők azok akik választáskor OVI meg OVB néven végrehajtják a sajátmaguk szövegezte törvényt, aztán amikor kiderül, hogy szart írtak, mutogatnak az OGY-re, hogy dehát ez törvény nekik igy kell csinálni. Basszák meg, ŐK IRTÁK, az OGY csak megszavazta abban a hitben, hogy akinkek a választás meszervezése a dolguk, azok össze tudják dobni az ehhez szükséges törvényi feltételeket is!

xstranger 2010.04.13. 13:45:40

@akkor most mi van?: ha mar ilyen jol tolod ird mar le hogy hogy kell kerni az atszavazast, honnan hova lehet? Lehet-e agglomeracion belul? Pl Gyor-1-bol Gyor-2-be?

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:47:00

@serpentin1: a videkieknek ez a problemaja az emancipaciojaban rejlik!!!
regen amikor meg hatul volt a gyesznyo hat nem akarták a hetveget meg mashol tolteni, mert hat ki eteti meg a gyesznyot, es koztudomasu hogy ket etetes kozott el lehetett volna menni szavazni, max arra kellett odafigyelni hogy az eket lecsatolja a traktorrol

masoknak: lesz@rom hogy ki mit gondol hogyan lehetne megoldani oksoba a szavazast, az en penzemen ne cancarasszanak...
alkotmanyos alapjogot kell biztositani mindenki ott szavazik ahova be van jelentve ennyi...
az hogy penzbe kerul, hat ja akinek nehany ezer Ft -t nem er az hogy szavazzon annak talan nem is fontos annyira a szavazas
vagy csak eppen annyira fontos neki a szavazas amennyiben masok fizetik helyette a koltsegeket

meg egyszer, a listasra szavazhasson, az okes!!! de egyenire csak otthon a sajat jeloltre

AutosVilli 2010.04.13. 13:47:24

@táltos: olvass vissza hogy kinek és miért írtam,némi íróniával ,ennyi,sehogy nem jön ide.

nudlee 2010.04.13. 13:47:32

Nekem tökmindegy, hogy a nem kerületiek itt szavaznak, de legyenek szívesek a hivatalos lakhelyük ügyei felől dönteni, ne ott, ahol én lakom. Ez az egyetlen kerület, ahol folyamatos fejlődés van, ami nem hitelekből él, SŐT, van tartaléka. Jó a vezetés.
Ezeknek az "átjelentkezetteknek" erről fingja nincs. Nem értem miért van egyáltalán közük hozzá?

serpentin1 2010.04.13. 13:49:37

@xstranger: értem. Akkor lehet, hogy tényleg "csak" pártra lenne szabad szavazniuk az igazolással szavazóknak, mert ez így boríthat mindent az adott körzetben.

szigiri 2010.04.13. 13:49:43

@gonosztojás: Így van. A Kormány terjesztette be, mivel a miniszter nem terjeszthet be törvényjavaslatot. És egy kijelölt miniszter az előadó.

Ha képviselő terjeszt be valamit, ott nincs előadó. Salamon nyilván nem terjesztett be ezen semmit, ezt hidd el nekem. Amit ő terjeszt be, azt aláírja és így néz ki:

www.parlament.hu/irom38/05121/05121.pdf

Szerintem ő csak részt vett az ötpártin. Mint ahogy négy másik párt képviselője is.

xstranger 2010.04.13. 13:49:55

@akkor most mi van?: termeszetesen az OVI OVB nem Joskabacsibol meg Marinenibol all hanem a partok delegaltjaibol (is) akiknek ez a csatornajuk hogy tudjak mit szovegeznek meg es mire kell Igent nyomni az OGYban.

Szoval ebben vastagon benne van mindenki, kb ilyen szakertelemmel iranyitjak az orszagot az elmult 20 evben.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:49:56

@akkor most mi van?: na vegre egy kis hianypotlo informativ hozzaszolas az en sok flemelesem utan :)

dzsaszper 2010.04.13. 13:50:41

@szigiri: szerintem itt a magyarázat.
Önmagában az, hogy a távol szavazók jelentős számban voltak egy körzetben és megfordítottak egy körzetet, még nem jelenti azt, hogy szervezett távol-szavazás történt volna a választási eredmény befolyásolására. Ez legfeljebb egy enyhe gyanút kelt fel egy vizsgálódásra, de önmagában kevés.

A pártok támogatottsága egyes rétegekben (kor, végzettség, foglalkozás, állandó lakóhely) jelentősen eltér.
Aki olyan körzetben indul, ahol sok az egyetem, főiskola, kollégium, az jobb ha tisztában van ezzel...

akkor most mi van? 2010.04.13. 13:51:11

@xstranger:
Passz, mi Bp-ről falura kértünk igazolást mindkét fordulóra, itt egyértelmű volt a dolog de a valasztas.hu (elnézést, www.valasztas.hu -2010 magyar közigazgatás a weben) -n fent van az igazolás kérésének menete és letölthető a kérelem. Viszont ha jól emlékszek a két forduló között már nem lehet igazolást kérni, elötte lehetett egy vagy mindkét fordulóra kikérni.

huncros 2010.04.13. 13:51:18

@Gest anyó férje: Nem úgy képzelem, hogy a szavazáshoz haza kell utaznia, országos listára nyugodtan szavazhat más körzetben is, de nehogy már abba legyen beleszólása, hogy abban a körzetben, amihez semmi köze, ki leygen a képviselő.

Nem tudom feltűnt-e, de ha a szavazó saját kerületében induló emberekre szeretett volna szavazni, akkor most is haza kellett utaznia - tehát a korlátozás csak annyiról szólna, hogy más kerületébe nem szólok bele, mert abszrud, hogy szabolcsiak döntenek bp-i kerületek képviseletéről.

kuciber 2010.04.13. 13:51:41

Több dolog ami érdekes ebben a helyzetben.

Miért van az, hogy egy mondjuk debreceni diák bejelentkezik BP egyik kerületébe szavazni és nem csak pártlistára, hanem egyéni, helyi képviselőre is szavazhat. Milyen jogon befolyásolja az ottani eredményt?

Életszerű-e az a nagy választási elszántság, hogy este 7-től hajnali negyed 2-ig sorban áll valaki, csak mert választani szeretne.
Persze, ha ezért órabért fizetnek, akkor már nem olyan rossz a helyzet.

Életszerű-e az, hogy valaki keresztrelytvényt vagy könyvet visz magával, szavazni?

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:51:44

@nudlee: az meg ok hogy Bp, de melyik kerulet ?

xstranger 2010.04.13. 13:52:00

@nudlee: Ostoba, parlamenti kepviselot valasztottal nem onkormanyzatot.
Te jo eg.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:52:19

@szigiri:
Jaja..
Mindenesetre a fagyi visszanyalt némileg, és úgy néz ki az LMP meg a Jobbik profitálta ebből a legnagyobbat nagy szemfülesen..

pakesz (törölt) 2010.04.13. 13:52:47

@kuciber: persze hogy eletszeru a konyv!!!
hat a partszekhazban megkaptak az ukazt hogy 5 orat is kell varni

szigiri 2010.04.13. 13:53:12

@nudlee: amiről te beszélsz, hogy kerületi ügyek, az az önkormányzati szavazás.
Szerinted Bárándy Gergelynek mi köze van Zuglóhoz? És Papcsák Ferencnek? papcsák baktalóránzházán indult az előző választáson, Bárándy meg listán jutott be és valahol a 12. kerületben lakik. Volt a ligetben már valamikor. Kábé ennyi köze zuglóhoz.

Captain Tott (törölt) 2010.04.13. 13:53:18

@Uva: Ha valahova, akkor épp a XI. kerületbe teljesen értelmetlen lett volna szavazókat szervezni. Ott várható volt, hogy az 1. fordulóban eldől az eredmény, és a fideszes nyer - ez átszavazók nélkül is nagy fölénnyel megtörtént.
Az LMP-nek és a Jobbiknak mindegy, hol keletkezik töredékszavazata, maximum az MSZP-nek lett volna érdeke voksturistákat szervezni, hátha meg tudja akadályozni a fideszes győzelmet (de nekik sem ide lett volna érdemes koncentrálniuk).
Ez az összeesküvés-elmélet a tényeken bukik.

AutosVilli 2010.04.13. 13:54:02

@kuciber: Nem. De mit tudsz csinálni?
Ez van,megstzívták.

kvadrillio 2010.04.13. 13:54:17

Legközelebb megbeszélem ismerőseimmel, hogy este 7 óra előtt 10 perccel állunk be a szavazók közé szavazni, mert így legalább egész nap lehet aludni ! :)

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 13:55:20

@xstranger:
Jójó, de pl. egy bp-i kerület parlamenti képviselőjére voksol egy szabolcsi moindjuk..
És ez nem jó.Fordítva sem.

Captain Tott (törölt) 2010.04.13. 13:55:52

@kuciber: Viszont életszerű-e szavazókat oda szervezni, ahol előre látható az eredmény? Márpedig Bp 15. evk ilyen, és ott szavaztak a legtöbben igazolással.
Akkor már billegő körzetbe lenne érdemes szervezni.

szigiri 2010.04.13. 13:57:06

@gonosztojás: hát szerintem is az eltérő arány abban keresendő, hogy 70 %-a egyetemista volt. Azok meg hajlamosak a Jobbikra meg az LMP-re szavazni.
Amúgy a 10 % alatti budapesti jobbik átlageredmény és 10 % feletti LMP átlageredméyn fényében inkább a jobbik.

serpentin1 2010.04.13. 13:57:46

@pakesz: képzeld vannak vidékiek akiknek NINCS gyesznyójuk......

sztem te ne dönts afelől, hogy ki mire költse a pár ezer forintját.

igen "csak" listásra kellene szavazniuk, mert így borulhat minden a körzetben.

akkor most mi van? 2010.04.13. 13:58:07

@xstranger:

Belügyminisztérium - Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal
első körben őket érdemes körbeköpködni, szerintem itt nem pártdelegáltak irják a törvényjavaslatokat. Ez a törvény pont olyan selejtes mint nagyjából az összes, csak itt eléggé látványosan sikerült egy pontot elbarmolni.

öregmogyi 2010.04.13. 13:58:21

@kuciber: úristen, öcsém! Ne már!!!!! Te nem olvastad aznap a híereket!? Hogy már 2-3-szor beálltak az emberek a sorba. Így logikus, hogy ha legközelebb megy, akkor már visz magával valami kis kaját, vagy széket. Amúgy sokaknak a barátaik mentek haza székért, vagy kajáért. És ebből is volt gond, mert volt aki 7után ért vissza a székkel, de nem akarták beengedni. Pedig nem viccből ment haza, hisz mondták nekik éjfélig fognak itt állni.

A másik: szerinted ennyi ember között nincs egy jobbikos vagy LMP-s aki örömmel mondaná el a sajtónak, hogy ezért pénzt kapott? Hol élsz te, hogy ezt elhiszed?

xstranger 2010.04.13. 13:59:31

@gonosztojás: aki mondjuk abban a keruletben el evek ota pl egyetem+munkakezdes+alberlet fix cime meg a szuloknel Szabolcsban.

Hagyjukmarezt keremszepen.

szigiri 2010.04.13. 14:00:13

@Captain Tott: van benne igazság! Az a vicces, hogy minden párt azt mondja, hogy a másik szervezett át szavazókat. Csak az ellentétes vita egy másik blogon folyik. Az ATV-n a Jobbik volt a nagy machinátor. Landvai Kubatovot gyanúsítja. A Fidesz meg majd Szanyi Tibit.

xstranger 2010.04.13. 14:00:48

@akkor most mi van?: igaz, van olyan erzesem hogy piszok nagy szerencse hogy egyaltalan igy all az orszag. Hany ilyen bomba lehet meg torvenybe iktatva.

igazi hős 2010.04.13. 14:00:52

@daat: "Valaki felvetette, hogy a távol szavazók csak a listára szavazhassanak. Na végre egy jó ötlet." Nem, eleve csak listára kéne szavazni, egy fordulóban. Akkor nem kéne ügyeskedni, körzethatárokat átrendezni (mindkét csapat próbálkozott vele, de kiderült, hogy a másik oldalon is tudnak számolni), két forduló között 200%-kal népet hülyíteni, népességarányokra hivatkozni és még szavazatarányos is lenne. Persze ez mindig a uralkodó pártnak rossz és túl sok esélyt ad a kicsiknek.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:02:57

Rövidesen át kell gondolni a törvényalkotóknak az elektronikus szavazás megteremtésének lehetőségeit.
Mert ettől a kásztól még a cserépszavazás is tökéletesebb volt.
Az meg nonszensz hogy államigazgatási metódusok alapja az legyen hogy az "állampolgár úgyis át próbál baszni.."

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:03:11

Csak szólok azoknak, akik szerint "Ne a EN lekohelyem helyi politikájába szóljanak bele ŐK akik nem itt élnek" elv alapján nem engednék a szavazást csak listán, hogy az igazolással szavazók többsége pont azért kér igazolást, mert ott él sok évet ahol szavaz, csak a lakcimkártyája nincs átírva az aktuális kolesz/albérlet címére. Ők is ott élnek sok évet, pont annyira az ő helyi képviselőjük is lesz, mint azé aki oda született.

serpentin1 2010.04.13. 14:03:48

@kuciber:
1. nincs joga.

2. ööö, én is ezt csináltam, senki sem szervezett be, órabért se kaptam, csak felszívtam magam azon, hogy nem voltak képesek ezt megszervezni jól. innen az elszántság :) sokan voltak ezzel így ....... életszerű

3. aki ismerőstől hallotta, hogy milyen sorbanállás van, az felkészült. életszerű.

öregmogyi 2010.04.13. 14:03:51

@kuciber: amúgy összesen 60ezer távol szavazó volt. Ha nincs ez a sorbanállásos malőr, észre sem vesszük őket. A korábbi választásokon is ennyien voltak. És az új rendszer pont a csalások ellen lett bevezetve. Tehát a maszop nem is értem miről beszél. Kíváncsian várom Nyakó úr idióta elemzését, aki majd erre hivatkozva akar feljelentést tenni.
Kívánom, hogy cserébe mind a 60ezer ember tegyen feljelentést ellene a kiesett 2-3 óra miatt. (csak 100Ft-ot kérjenek a tőle... )

Vitya 2010.04.13. 14:03:59

@szigiri: Én a szóban forgó szavazókörök eredményeiről beszéltem, ahol kiugró - nemcsak a budapesti vagy a kerületi, de az országos, sőt a vidéki - szavazataránynál is nagyobb lett a fidesz támogatottsága. Egyébként ahogy mondod az LMP és a Jobbik érintett szavazókörökben mért eredményeiben nem látni szignifikáns eltérést (ennyit az egyetemistás, koleszos elméletről, akik körében épp e kettő elég népszerű).
@xstranger: A fidesz természetesen nem önmagában a többség elérése, hanem a 2/3 érdekében szervezte a mozgalmat: amint a mellékelt ábra mutatja, ez a megfontolás racionálisnak tűnik. Az Occam borotvája tényleg fontos elv: arról szól, hogy több párhuzamos magyarázat körül az egyszerűbbet és valószínűbbet válasszuk. Az egyik magyarázat, hogy véletlenül éppen pont csak a fideszesek jelentkeztek át (még egyszer: ha fiatalokról lenne szó, az LMP és a Jobbik szavazóköri arányában ez tükröződne). A másik, hogy van azért emögött némi szervezettség. Tessék választani.

szigiri 2010.04.13. 14:04:43

@akkor most mi van?: Nem gondolod, hogy egy MSZP-s elnökkel rendelkező OVB által szövegezett törvényt a FIDESZ csak úgy megszavaz? Ráadásul olyat, ami a megválasztásukra vonatkozik. :D

Kétharmados törvényt csak úgy van esélyed elfogadtatni, ha azt az öt párt írja.

huncros 2010.04.13. 14:06:15

@szigiri: Szanyi Tibi gyanúsításában az a poén, hogy ha valaki, akkor ő szívta tán a legnagyobbatt az átelentkezőkkel, és eleht, hogy miattuk bukja el.

Viharzóna 2010.04.13. 14:06:39

A kommentteket olvasva egy véleményem van, a hazug embert előbb utól lehet érni, mint a sánta kutyát. Sajnálom, hogy a jövő magyarországi értelmisége, ilyen könnyen megvezethető, holmi fideszes demagógiával. Nem kéne fiatal polgártársaim az embertársaitokat butának, vaknak és süketnek nézni.

Valószínűleg késtek a budapesti érkezésű, vidékről induló MÁV és VOLÁN járatok, vagy elszámoltátok magatokat, esetleg késett a vasárnapi ebéd..

Mert aki nézte a TV2 választási műsorát az láthatta, hogy ti, álltok sorba, azok a friss hús választópolgárok, akik még 1998 - 2002 ig zömében az általános iskola padjait koptattátok, nem a politikával, hanem a bulizással foglalkoztatok. Tehát halvány lila gőzötök sincsen arról, hogy mit tett az Országunkkal, az akkor „kormányzó” – uralkodó - , FIDESZ-MDF-KISGAZDA koalíció.

Az „őszinte nyilatkozataitok” nagyon sántítanak, és nyíltan látszik, hogy ferdítetek. Miért? Azért, mert ahhoz, hogy máshova átjelentkezve szavazhass, ahhoz az állandó lakóhelyedről ki kellett jelentkezni a választói névjegyzékből, amit csak a személyi okmányaid bemutatásával, személyesen tehettél meg. Utána mint fideszes pártaktivista, a vezér utasítására oda kellett menni szavaznod, ahol esetleg gondban látták nyerési szempontból a fideszes jelöltet.

Innentől lehet tovább hazudozni, mert, a szavazókörök reggel hat órától voltak nyitva. Az interneten pedig követni lehetett, hogy hányan szavaztak 15 óráig, és érdekes módon a 17.30-as eredmények hirtelen megugrottak. No ekkorra értetek fel Budapestre, ti megvezetett, magukat a „jövő értelmiségének” tituláló szavazógépek. Ennyi. Lehet tovább hinteni a rizsát. Van aki elhiszi. De itt most nagyon kilóg a lóláb.

öregmogyi 2010.04.13. 14:08:33

@Vitya: milyen kár, hogy csak egyetlen szavazókörben volt olyan kicsi a különbség, hogy bármit is számítson az a párezer ember.

Tehát ha szervezett bárki is csalást, ha nem, akkor is a Fidesz győzött volna mindenhol. Kivéve az egyetlen Szanyi Tibort. Na bumm...

Captain Tott (törölt) 2010.04.13. 14:10:13

@Vitya: A XI. kerületen az elméleted megbukik. Ld. föntebb. Ráadásul a Fidesz csak rosszul jár vele, ha fölöslegesen szavaznak rá a biztos 50 % fölött, mert ezekből az egyéni szavazatokból nem keletkezik töredékszavazat, tehát a számára elvész.

öregmogyi 2010.04.13. 14:10:18

@Viharzóna: te idióta! Már délben sorok álltak. Olvass már vissza!!!! Vagy újra az aznapi híreket. És még te beszélsz megvezetett emberekről??? Tipikus szoci... Na mindegy! Nektek úgyis kampec egy ideig... Hehe

daat 2010.04.13. 14:11:05

Szuper! Azt hiszem abban egyetértés bontakozik ki,hogy távol szavazó csak listára szavazhasson. Na de ha ebben mi, 1 óra alatt megegyeztünk, pedig elég durván indult a dolog, akkor az "okosok" miért is nem? Ne a választókat basztassuk , vádoljuk már tisztelt politikusok, ha ti vagytok a hülyék!

safranek 2010.04.13. 14:11:51

Számomra az a kérdés, hogy aki egy más településről feljár Pestre dolgozni, az milyen jogon szavazhat az ottani területi képviselőre? Ezt kellene alkotmány jogilag megvizsgálni.
Szerintem csak pártlistára kellene engedni Őket szavazni, vagy az otthoni területi listájára szavazhasson.
Így nem lehetne válásztókat mozgatni azért, hogy kiüssék a helyi jelöltet.

szigiri 2010.04.13. 14:12:18

@huncros: valóban, azt viccnek szántam :) A szanyi körzet valóban gyanús, torzított mert a szavazókörben átlagos fele-fele helyett egyharmad-kétharmad volt a fideszes javára abban a szavazókörben, ahol volt az átjelentkezés.

szigiri 2010.04.13. 14:13:39

@safranek: amúgy én szívesebben szavaztam volna az otthoni jelöltre, sort se állok, a töredékszavaztok meg úgyis egy kalapba mennek. csak nekem 12 ezer forint hazautazni meg vissza és kéthavonta engedhetem meg magamnak.

safranek 2010.04.13. 14:14:20

Ja és a Fidesz most sem nyert és még soha sem nyert választásokat. Amikor egyedül indult, 5%-ot kapott. Most is jó lenne tudni, mennyi a KDMP és mennyi a FIDESZ.

szigiri 2010.04.13. 14:15:01

@öregmogyi: így van. Zuglóban, kilenc kerben simán hozta az összes többi szavazókör átlagát, csak a Szanyi-féle körzetben gáz a dolog, azt elismerem.

serpentin1 2010.04.13. 14:15:03

@Viharzóna: a valasztas.hu oldalról le lehetett tölteni egy űrlapot, amit kitöltöttél és postáztad a helyi v.bizottságnak, akik postázták az általad kért címre az igazolást.

hamis a meglátásod sztem, bár lehet hogy voltak buzgó pártemberek.... :)

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:17:28

@szigiri:

Miért ne szavazta volna meg? Alapvetően jól müködik a törvény, egyetlen apróság miatt van ez az egész botrány, nem volt senkinél egy számológép, hogy kiszámolja az uj rendelet hatását olyan helyen, ahol magas az igazolással szavazók aránya. 4 éve is ugyanennyien szavaztak igazolással, csak nem fixen kijelölt szavazókörben.

Gondolatkisérletként elképzelem, hogy a savazás előtt feláll egy fideszes, és módositót nyujt be ez ügyben. Másnap tuti cimlap a NOL-on, hogy a fidesz csalás lehetőségét akarta beépiteni a választási törvénybe, természetesen a demokraták leszavazzák, ezért a fidesz nem támogatta a demokratikus választások kiteljesedésének törvényét, Kádár népe hejj:)

hegyilany 2010.04.13. 14:17:57

@Vitya: Esetleg azzal, hogy átszavazók többsége egyetemista (korú), ott meg nem nagyon népszerűek a szocik, nem?

pakesz (törölt) 2010.04.13. 14:18:56

@szigiri: arrol van szo, hogyha neked nem er meg 12e Ft -t akkor az hogy te az otthoni jeloltedre tudjal szavani az az adofizetoknek kerulne annyiba (ha nem tobbe)!!!
vagy serul a titkos szavazas mint alkotmanyos alapjog
(valahol mar kifejtettem keress ra a magikus szora hogy pakesz)

serpentin1 2010.04.13. 14:19:07

@daat: így van, ez a kérdés !

szigiri 2010.04.13. 14:19:21

@daat: mert az AB nem így gondolja. Amúgy a külképviseletin is meg lehet oldani azt, hogy előtte leszavaznak a saját jelöltre és a választásokig bekavarják a többibe. Csak ott meg az a szívás, aki csak azon a napon van fenn budapesten, az meg akkor nem szavazhat. Sokan ezért szívták meg a külképviseleti szabvazást ezzel a húsvéttal, mert húsvétra, amikor a kinti szavazás volt hazajöttek, így kinn nem tudtak, most meg már nyilván nem jöttek megint haza szavazni. De volt aki kicselezte és a húsvéti ünnepben hazajött magyarországra argentnából, bejelentkezett Bécsbe és kiugrott szavazni az ünnepek alatt :)

hegyilany 2010.04.13. 14:19:33

@safranek: Érdekes, ez egészen mostanáig senkit nem izgatott, holott kb. ugyanennyi átszavazó volt eddig is. Csak most a sorbanállással feltűnőbbek voltak...

daat 2010.04.13. 14:20:27

@Viharzóna: Ha tudatlan vagy, akkor ne vádaskodj. Egy ajánlott levél és már küldték is az igazolást! (ez meglepően olajozottan ment)

pakesz (törölt) 2010.04.13. 14:20:39

@hegyilany: ne gyertek mar ezzel megint!!!
mert lemegyek akkor a cocikhoz, hogy hat szavazzanak at (== csaljanak) nyuggerkommandokkal
es akkro csak szepen meg lehet mondani hogy hat semmi durva nem tortent hat a nagy resze nyugger votl hat kire szavazzanak????

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:20:46

@safranek:
mert ott él te hülye droid. baszki, szerinted egy egyetemista aki 4-5-6 évet Bp-i koleszban, albérletben lakik, az hol él, a Holdon?

pakesz (törölt) 2010.04.13. 14:22:20

@szigiri:
alkotmanyos alapjog hogy egyenit a sajat lakoteruleten
ennyi, a tobbi mind hab a tortan

egyebkent tamogatnalak, ha megint kikuldenenek a cocik engem Peruba szavazatfelugyelonek de ennek most nincsen sok eselye :)

öregmogyi 2010.04.13. 14:23:41

@Viharzóna: a többi hülyeségedet nem is olvastam. Kijelentkezés-bejelentkezés. Gőzöd sincs róla, hogy pont nem ezek az emberek számítanak átszavazónak.

Amúgy mivel az egész országban nyert a fidesz, megkérdezném, hogy ahonnan utaztatták a többszázezer "csalót"? Az eredeti lakhelyükön nem hiányoztak? Szerintem lassan írass fel magadnak valami gyógyszert. Az elhülyülés ellen már nem ér sokat, de talán kipihened magad.

Amit meg a Fidesz négy évéről írsz, az ott bukik, hogy minden korosztályban vezet a fidesz. Csak a nyuggereknél egy picivel kevesebbel. Persze a saját korosztályodat nem tudod azzal a baromsággal etetni, hogy rosszabb volt a Fidesz 4 év, mert csak legyintened rád, a vén hülyére.

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:24:41

@Viharzóna:

" Azért, mert ahhoz, hogy máshova átjelentkezve szavazhass, ahhoz az állandó lakóhelyedről ki kellett jelentkezni a választói névjegyzékből, amit csak a személyi okmányaid bemutatásával, személyesen tehettél meg."

Egy dolog, hogy hülye vagy, de hazudni minek? 1 db ajánlott levél az igazolás kérése, vagy besétál a delikvens a jegyzőhöz és kikéri személyesen.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:25:31

@xstranger:
Azt úgyhívják hogy ideiglenes lakcímű és nem úgy hogy átszavazó.
Az szavazzon itt.
Ha nem jelentkezik be, akkor szopjon a vonatozással.

öregmogyi 2010.04.13. 14:25:47

@Viharzóna:
jav: "megkérdezném, hogy honnan utaztatták a többszázezer "csalót"?"

szigiri 2010.04.13. 14:27:11

@pakesz: Sokféleképpen meg lehet ezt oldani. Azt sem értem, hogy miért kell egy napon szavazni. Miért nem lehet levélben is, egy hétig, mint a németeknél? nem kell több ezres infrastruktúra. bemész, vagy írsz a bizottságnak kapsz hamisíthatatlan szavazólapot és visszaküldöd, amikor akarod. Akár kamcsatkáról is.

@akkor most mi van?: az ellenzék egyetlen kényszerítő ereje a kétharmados. Ha egy átmegy, azért valamit adni kell. Hiába van alkotmányellenesség. A házszabályban nyolc évig nem tettek rendet, mert senki nem engedett. Jelenleg is több benyújtott de meg nem szavazott mulasztást kiküszöbölő korrekt törvény lóg, mert nem szavazzák meg.

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:29:03

@pakesz:
"alkotmanyos alapjog hogy egyenit a sajat lakoteruleten
ennyi, a tobbi mind hab a tortan
"

Lassan irom, hogy megértsd. Az egyetemista ott él ahol szavaz. Mondjuk 2 éve él Bp-n (Győrben, Szegeden...) és még minimum 3-4et ott fog. Akkor szavazna mások életére hatással, ha nem ott szavazna az egyéni jelöltre ahol él hanem oda szavazna ahol a szülei élnek.

szigiri 2010.04.13. 14:30:47

@pakesz: nem azt mondom, hanem hogy lehetne saját szavazólapot küldeni oda ahol szavazol. És egy héttel előtte szavaznának az átjelentkezők a sima szavazás előtt. csak sok embernek meg az nem lenne jó. Bár akkor meg bejelentkezel a lakóhelyed melletti szomszéd faluba/városba a korábbi szavazásnál, mint az argentin Bécsben szavazó ismerősöm. Na, ezt kéne :)

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:31:01

@öregmogyi:
Nincs szó többszázezerről.
Annyi nem kell egy-egy körzet megfordításához.

safranek 2010.04.13. 14:32:04

@hegyilany: és mi köze van a kerülethez? a koleszban lakik, bejár az egyetemre, elmegy kocsmába, végez akkor elköltözik haza, vagy máshová. mi köze a helyiek életéhez?

Sajnos az utóbbi időben elfelejtődött a helyi képviselő azon szerepe, hogy a kerületének érdekeit képviselje. Hasonlóan a polgármesterekhez, ahol szintén nem pártszimpátia alapján kellene választani. De ez másik téma

szigiri 2010.04.13. 14:32:43

@akkor most mi van?: A te védelmedbe: a koleszba még itartózkodási helyet sem hagynak bejelenteni, nemhogy állandót és a legtöbb bérbeadó sem hagy bejelentkezni, mielőtt azzal jön bárki, hogy "jelentse be magát".

safranek 2010.04.13. 14:33:09

Az előző rossz helyre ment...

@akkor most mi van?: és mi köze van a kerülethez? a koleszban lakik, bejár az egyetemre, elmegy kocsmába, végez akkor elköltözik haza, vagy máshová. mi köze a helyiek életéhez?

Sajnos az utóbbi időben elfelejtődött a helyi képviselő azon szerepe, hogy a kerületének érdekeit képviselje. Hasonlóan a polgármesterekhez, ahol szintén nem pártszimpátia alapján kellene választani. De ez másik téma

öregmogyi 2010.04.13. 14:33:16

@gonosztojás: tudom. Viharka logikáját terjesztettem ki az egész országra. Mert szerinte csak csalással győzhetett a fidesz.

szigiri 2010.04.13. 14:35:30

@öregmogyi: az a szopoládé, hogy egy másik kerület is lekóhelyen kívüli szavazás. Szóval ezt Budapesten belül is meg lehet csinálni. Ez nem nagy kunszt. Csak ebben a helyzetben, ahol két körzet maradt állva, mi értelme lett volna.
Bár most hallom, hogy Zuglóban és csepelen is vissza akar lépni az MSZP-s az LMP javára, úgy hogy azok nem is akarják :D megaLOL

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:37:18

@öregmogyi:
Csalást ne is emlegessünk.Adva van egy a parlamenti pártok nagyobb része által megszavazott és - eddig- támogatott legális rézveretes kiskapu amin azt hitték csak ők mehetnek át.
Hát nem.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:39:07

@szigiri:
Azt én sem értem hogy miért kell a XVIII-ból mondjuk 500 embernek az xyz kerületben szavazni igazolással.
Olyan qrva nagy ez a város hogy nem lehet átérni a másik felére egy nap alatt?

szigiri 2010.04.13. 14:39:22

@safranek: szerinted hogy lehet a 9. kerületet képviselni a parlamentben? Hozzanak 9. kerület törvényt? Vagy helyezzék át az országgyűlést? vagy mire gondolsz? A kerületi pogárok országos érdekeit tudja képviselni az egyéni képviselő. És nyilván az egyetemista is oda fog menni a fogadóórára, mert egy ciklust él le Budapesten. Az országgyűlés az ország ügyeiben dönt, a kerület ügyeiről a képviselőtestület dönt. Várd már ki az őszt.

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:40:40

@gonosztojás:
Ugye tisztába vagy vele, hogy aki ideiglenesen be van jelentve, ugyanugy kell neki igazolást kérni, ugyanugy átszavazóként lesz nyilvántartva?

szigiri 2010.04.13. 14:41:07

@gonosztojás: ezt én sem értem. De szerintem ez a jelenség nem volt tömeges. Szerinted Phul Sándor zuglóban kubatovszavazó volt?

www.youtube.com/watch?v=F8lMb6oUkFQ&feature=player_embedded

szigiri 2010.04.13. 14:42:16

@akkor most mi van?: jaja, ez így van, én is az vagyok és szoptam.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:42:18

@szigiri:
Az él le elméletileg egy ciklust aki 2010-ben elsőéves.
De ismervén a mai kredites mentalitást lehet hogy hármat is lehúz amig végez..:)))DD

pakesz (törölt) 2010.04.13. 14:43:38

@szigiri: es akkor mi van ha az alberletbe nem engedi bejelenteni???
akkor szerinted az is jo hogy az egyik honatyank nem kert szamlat a albija miatt es ugy akarta lekoltsegelni...

csak te meg beemelned az Alkotmany alapveto elemei koze az adocsalast nem?
vicces vagy

meg egyszer!!!
barmilyen megoldas penzbe kerul (kiveve a rendes elektromosat, de alkotmanyos alapjog ott is serulni fog, mert a 90 eves nenike aki at akar szavazni az majd nem fog tudni!!!)

tehat penzbe kerul na
ne az adofizetokre verjek mar ra ok?
egyszeru, akinek fontos az egyeni az menjen haza, elvegre azt csak 1szer kell a legtobb esetben!!!

ezek a poenok hogy 1 hetig meg egyebek meg egy masik jo vicc...

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:44:04

@akkor most mi van?:
Nem, mert nem a szavazás napjára szóló igazolása van. Van kerületi lakcíme és az más tészta -lenne- ha komolyan vennék ezt a változatot.

szigiri 2010.04.13. 14:44:31

@gonosztojás: hát igen, a műegyetemen már három éve is ritka volt aki 5 év alatt végzett :)

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:45:01

@safranek:
Mi köze? Ott él. Pont ugyanazt csinálja amit te is. Reggel ugyanabba a csatornába tolja a kábelt, este ugyanazt a kábelcsatornát nézi, nappal ugyanazon a járdán megy és ugyanazon a bkv-n utazik. Él. Ott . Mint Te. Vagy szerinted csak az szavazzon X helyen egyéniben, aki ott született és vérrel aláirt papírral igazolja, hogy ott is fog meghalni és ki se teszi a lábát?

öregmogyi 2010.04.13. 14:45:28

@szigiri: Na ezért kell bevezetni, hogy az átszavazók nyugodjanak bele, hogy csak listára szavazhatnak. Amúgy ezt maguktól most is megtehették volna, hisz nem kötelező mind a két lapot kitölteni.

öregmogyi 2010.04.13. 14:46:35

Aki azt mondja, hogy legyenek saját-lakhelyi szavazólapok, azok gondoljanak bele, hogy ezzel sérül a titkos szavazás, hisz ha egy-egy átszavazó van (egy adott lakhelyről), akkor pontosan lehet tudni, hogy ő név szerint fideszes vagy mszp-és.

Vagy külön az ő lapját el kéne szállítani a kis falujába, és belekeverni a többi közé, és csak ezután megszámolni. Ami lehetetlen.

Szóval vagy jelentkezzen át (ideiglenes lakcím) vagy menjen haza, ha annyira akar a helyi képviselőre is szavazni.

sikisiki (törölt) 2010.04.13. 14:46:44

Én itt Balatonon sok Bp-it ismerek, akiknek saját ingatlanuk van mindkét helyen, de itt jelentkeznek be állandóra, különben a "nem lakáscélú" nyaralójuk után négyzetméterenként kb 800 forint helyi adót kéne fizetniük. Ők bizony átszavaznak Bp-re, pedig életvitelszerűen ott élnek. Meg azok a fiatalok is, akik Bp-en tanulnak, dolgoznak, albérletben, mert sose lesz pénzük lakást venni, Így a szüleik vidéki lakásába vannak bejelentve. És egyre több ilyen lesz.

Parajpuding 2010.04.13. 14:46:49

Hú micsoda magasröptű és mélyenszántó süketelés egy szavazásról. Te egy reggeli székelést is ilyen elánnal végzel? Te egy hős vagy:)))))

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:48:22

@akkor most mi van?:
Ferde logika
Az ideiglenesen itt állomásozó ruszki hadsereg is ide tolta a kábelt mégsem merült föl hogy bármibe beleszóljanak..

öregmogyi 2010.04.13. 14:48:36

@öregmogyi: Közben látom, hogy állandó lakcím kell. (az ideiglenes nem jó)

daat 2010.04.13. 14:50:19

@öregmogyi: Ideiglenes lakcímmel még nem veszik fel a listára. Ott veszik alapból listára, ahol állandóra van bejelentve.

daat 2010.04.13. 14:51:02

@daat: közben látom,hogy öregmogyi látja :))

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:51:49

@gonosztojás:

nem szeretném a kristálytiszta elmélededet tényekkel összepiszkolni, de ha X helyen van állandó lakcimegd és Y helyen ideiglenes, akkor az X helyre kapsz értesitést, ott szavazhatsz, vagy kérsz igazolást Y helyre. És ezt nem elméletben találtam ki, hanem igy szavaztunk.

Arról nem tehetsz, ha fingod sincs az igazolásos szavazásról, de arról igen, ha a teljes tájékozatlanságod magabiztosságával ki akarod oktatni azokat, akik gyakorlatból ismerik a dolgot.

sikisiki (törölt) 2010.04.13. 14:52:57

Ja és egyenlőség: Jelölt csak ott lehessen valaki, ahol állandó lakos. Aztán lehet pampogni...

szigiri 2010.04.13. 14:53:42

@pakesz: állandóra lehet én sem engedném bejelentkezni, ha lenne mit bérbeadnom. Egy hetes ügyintézés amíg kijelented, ha cseszik kijelentkezni. Másrészt sok visszaélésre adhat okot. Ideiglenessel meg szärt sem ér.

A másik dolog: az alkotmányos alapjogok biztosítása az állam feladata. Szerinted nekem nem szúrta a szemem, hogy majdnem évi három népszavazást tartottunk, fejenként 4 mrd forintért teljesen egyértelmű kérdésekben. Szerinted örültem, hogy a pártok többször 4 mrd forintot költött el, hogy teljesen egyértelmű kimenetelű választásokat tartsunk. Mégsem írogattam faszságokat, hogy: én nem fizetek, nekem adják ide kápéban a rám eső részt. Vagy hogy fizessen az aki kezdeményezte. Azt hiszem ha ezt nem érted, akkor az alapvető jogok lényegével nem vagy tisztában.

Amúgy egy hétig levélben szavazni miért vicc? csak mert a németeknél ez van.

akkor most mi van? 2010.04.13. 14:53:51

@gonosztojás:
Ez most elég rossz példa volt, ugye ezt te is belátod:)

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 14:54:26

@akkor most mi van?:
Szerintem lehetőségekről beszélünk ezzel kapcsolatban jó ideje.
A valóságot már jóval feljebb kitárgyaltuk.
Amúgy legalább annyi fogalmam van róla mint neked, lévén hogy részt is veszek benne.
De ettől még nem tartom jónak és igazságosnak ezt az elcseszett törvényt.

serpentin1 2010.04.13. 14:54:28

@öregmogyi: ..... vagy szavazzon 1 héttel hamarabb és a lapját vigyék a megyei választási kp-ba (az összes igazolásost) és ott a szavazás napján nyissák ki. hm? ezt nem lehetne? nyilván előfordulhat, hogy csak 1 db igazolásos lesz vmelyik kerületből, ami személyiségi jogot sérthet (visszakereshető), de talán így lehetne.

Viharzóna 2010.04.13. 14:56:29

@öregmogyi: Az édes jó anyád az idióta te barom állat.
@daat: Akkor még könnyebben ment a csalás, ha a jelenleg regnáló kormány ennyire segített fidesz segg nyalóinak.
No látom, hogy sikerült egy pár demagóg idiótát felbosszantanom.
Aki a nyugdíjasokat nyuggerek-nek titulálja, az gondoljon a nagyszüleire, amikor elfogadja Tőlük a zsebpénzt és a sok -sok nagymama által megsütött finomságot. A véleményem továbbra is feltartom. Demagóg idiótákkal nem lehet vitatkozni. Viszont van egy hazafias kérdésem, a Magyar Himnuszt és a Szózatot is az összes versszakával is annyira jól ismeritek mint az Orbáni demagógiát? Próbáljátok ki Ti dicső "jövő nemzedék".

stratez 2010.04.13. 14:56:31

Igen, azt hiszem ez egy kegyelmi pillanat volt, még ha órákig is tartott. A választópolgár példát mutatott ott és akkor, amikor minden egyéb, az állam legfőképpen, csődöt mondott.

szigiri 2010.04.13. 14:57:42

@öregmogyi: jelzem, hogy a külképviseleti szavazáson megtörténik a lehetetlen, mert ott ez folyik :)

pakesz (törölt) 2010.04.13. 14:59:48

@szigiri: en nem tudom a szavazsra mi ez a nagy hajciho komolyan...
legkozelebb lesz az onkormanyzati, menjel el arra tagnak, hogy megis mi mindent meg kell csinalni ott

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 15:00:00

@stratez:
A választópolgár szimplán hülye..
velem együtt és mindenkivel aki egyáltalán szavazott erre a választékra.

akkor most mi van? 2010.04.13. 15:00:30

@gonosztojás:

Most meg akarod magyarázni, hogy miért írsz hülyeségeket? lehetőség? Mindenki lehessen két listán is, állandóval meg ideiglenessel, aztán egy hétig üljenek a szavazatszámlálók és egyeztessék, ki hova ment el, és ki duplázott?

akkor most mi van? 2010.04.13. 15:02:10

@Viharzóna:

te beteg vagy, agyadra ment az eredmény:)

daat 2010.04.13. 15:03:57

@Viharzóna: Azzal bosszantottad fel az embereket,hogy egyszerűen azt sem tudtad,hogy miről beszélsz, és ez pártállástól független. Ezek után a tájékozottabb embereket idiótának nevezni meglehetősen csökevényes tekervényekre utal.
Egyébként meg ha már ilyen "okos" vagy, áruld el légyszi,hogy mi abban a csalás, ha valaki él a törvény biztosította jogával?
Ja az meg egy apró dolog,hogy a jelenleg regnáló kormánynak is kellett volna a 2/3-d,hogy változtasson ezen.
A teljes Szózat és Himnusz ismerete mellé egy kis modort ,észt egyéb ilyen hasznos dolgokat is beszerezhetnél.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 15:05:47

@akkor most mi van?:
Nem. Az ideiglenesek rákerülhetnének a listára. A katasztrófaturizmust meg meg kell szüntetni.Arra a hétvégére ne menjen welnesselni a delikvens. Az egyetemista meg ossza be úgy a pénzét és az idejét ha erre hivatkozik, hogy haza tudjon menni.
Nem emlékszem hogy országgyűlési szavazás vizsgaidőszakra esett volna.
Két kocsmamentes hétvége és megvan az utiköltség.

akkor most mi van? 2010.04.13. 15:05:53

@pakesz:

A ruszki katonák mint jó párhuzam? Miért is?
- Magyar állampolgárok voltak? Nem
- Beleszóltak a magyar politikába? Aki szerint nem, az buborékban él.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 15:07:41

@daat: hat azert ennyire nem lehet mindenhova szetvagni mint Viharzona teszi :)))

amugy...
a nagy resze a csalas miatt jelentkezett at, az hogy meg ilyen a rendszer hogy lehet torvenyesen csalni hat az egy rossz dolog :)

de irtam!!!
le kellene hozni az osszes atjelentkezot hogy akkor Budapestre hany budapesti szavazott at :)
mert az csak a legkivetelesebb esetekben nem csalt

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.04.13. 15:07:57

"Lehet, hogy naiv vagyok, de hadd maradjak még meg néhány napig abban a hiszemben, hogy van remény Magyarországon."
az vagy. ez kb az a választás amikor megkérdezik melyik ujjadat akarod levágni! én egyiket sem. nem akarok többi a legkisebb rosszra szavazni. a jóra akarok, de olyan nincs

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 15:08:00

@akkor most mi van?:
De az sem hogy azért szólhat bele a kerületi/városi/települési dolgokba mert pár évig odaszarik...))))

VonGage 2010.04.13. 15:08:44

Nemigazán értem, hogy miért segített volna reggel menni. a VI. kerületben az átszavazók nélkül 860-an szavaztak volna. Ehhez 1111 átszavazót regisztráltak. Gyors gépi számolással kiderül, hogy percenként 2,5 embernek kellett volna szavaznia ahhoz, hogy beleférjenek a 13 órába. Mégpedig reggel 6-tól kezdve folyamatosan. Ez fejenként 24 másodperc.

De ha csak az állandó lakosok 60%-átvesszük, akkor is 29 másodperc marad egy szavazóra.

Szóval eleve lehetetlen volt beleférni a 13 órába. És ez már előző napon látszott.

szigiri 2010.04.13. 15:09:38

@pakesz: hidd el, tudom mi folyik ott. Örüljünk, hogy legalább már a kisebbségit különszedték és nem négy meg öt szavazólapot kell válogatni.

Ezek a fäszkodások a szavazójoggal szerintem nem haszontalanok. Amúgy a legtöbbet az AB generálja, a külképviseletit is és az lakóhelytől távol szavazósat is. Pont az alkotmányos alapjogi jellegre hivatkozva, amit akadémiai szinten megtámogattál.

Úgy van ez, hogy csak akkor háborodunk fel, ha mi esünk bele bele abba az 0,01 %-ba, aki nem szavazhat. Meg lehet találni azt az olcsó megoldást, ami kellően rugalmas ahhoz, hogy senki se maradjon ki. Legalább is akik komolyan veszik a szavazójogot azok komolyan veszik azt is, hogy az elérhető lehetőség biztosítása az állam elsőrangú kötelessége.

Egy másik fórumon valaki azon pampogott, hogy miért kell neki állandó lakóhely a szavazáshoz, mivel két hónap múlva költözik haza külföldről 2 év után. Ti meg azt nem értitek meg, hogy ha valaki 5 évet él le egy városban és a gyakorlatban ha akar sem tud állandó lakos lenni, szavazhasson itt. Hát nem tudom...

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 15:12:05

@VonGage:
Ez a lényeg, ezért rossz az egész.Mert megbéníthatja az adott település szavazását.Ha csak nem ez a cél. Sem pénz, sem ember nincs ehhez az idióta választási rendszerhez.

öregmogyi 2010.04.13. 15:13:04

@szigiri: egy hét alatt nem nehéz hazahozni, és belekeverni a borítékot a többi közé.

Végülis nem rossz ötlet. 10km-enként ki kell jelölni egy helyet, aztán mondjuk előző nap szavaz aki akar. Így viszonylag kevés ügyintézővel meg lehetne úszni a dolgot.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 15:14:38

@szigiri:
Mint már írtam, elkerülhetetlen lesz az elektronikus szavazás megteremtése.Csak ez tehermentesítheti a rendszert és veheti elejét a legalizált csalásmódoknak.

akkor most mi van? 2010.04.13. 15:14:46

@gonosztojás:

És ez min változtatna? Ha csalni akarnak valahol, bejelentenek ideiglenesre párszáz embert és kész. Semmivel nem lenne se egyszerűbb, se biztonságosabb a rendszer.

Megismételném a kedvedért, az egyetemista ott éli az életét minimum 5 évig. Mivel rosszabb ő, mint aki mondjuk munkahely miatt költözik a szomszéd épületbe? És akkor miért szavazhasson olyan aki 3 év mulva elköltözik akár egy másik kerületbe? Vagy miért zavazhasson az aki meghal 2 héttel a választás után? Kismillió indokot lehet arra hozni, ki miért ne szavazhasson ott ahol él. Sokkal egyszerűbb hagyni az embereket szavazni ott ahol élnak akkor amikor szavazni kell. Aztán lesz aki ott marad egyetem után, lesz aki elköltözik, lesz aki meghal.

Saját példa. Hugom Győri egyetemista, állandója az Alföldre szól. Neki 2x 8 óra lenne a választási utazás, hogy itt leszavazzon az itteni jelöltre, miközben 4 éve Győrben él, és 99% hogy ott is lesz a munkahelye. Esetleg Bécsben. Most akkor nem is kellett volna szavaznia a magyar választáson, mert lehet, hogy 2 év múlva osztrákiában él?

daat 2010.04.13. 15:15:42

@pakesz: Francba, egyet kell értenem Veled! Te vidéki paraszt! :))))

serpentin1 2010.04.13. 15:16:13

@gonosztojás: én továbbra is úgy gondolom, hogy senki ne mondja meg senkinek, hogy mit csináljon, pl.hány hétvégét töltsön a kocsmában, vagy mikor utazzon haza. Ez magánügy.

Jó lenne kissé átgondolni, hogy miféle élethelyzetek vannak és azokat figyelembe venni jogalkotásnál (persze ésszerű keretek között): pl. egyetemista ideiglenes lakóhely nélkül az egyetemvárosban, van aki évek óta más városban él mint ahova be van jelentve, albérletben, van akinek ideiglenese van, stb.... Meg kellene találni egy egyensúlyt a szavazási "módszerben" amikor lehetőleg minnél több ember úgy tud szavazni ahogy "kellene" - ez alatt azt értem, hogy azok a jelöltek közül választ akik a tényleges lakóhelyén jelöltek. Az a bökkenő, hogy oltári káosz van ezzel, elég követhetetlen hogy ki hol van. albiba nem jelentenek be ideiglenesre se, nemhogy állandóra, az egyetemre járó meg tul.képp légüres térben "lebeg" se az állandó címén nincs se az egyetemváros címén nincs.

olyan nincs hogy mindenkinek jó, de a jelenleginél sztem lehetne jobb, kis ráfordítással.

akkor most mi van? 2010.04.13. 15:17:13

@gonosztojás:

Ha szerinted jó összehasonlitás egy idegen megszálló hadsereg tagjainak jogait párhuzamba állitani adott ország szavazópolgárainak jogaival, az nem engem minősit.

szigiri 2010.04.13. 15:18:44

index.hu/belfold/2010/valasztas/negy_helyen_visszalep_az_mszp_az_lmp_javara/

Jó lesz, zuglóban megint érdemes lesz állni az 1900 ember között. kisbárándi visszalép ugyanis az egyik tumultus-körzetben :)

szigiri 2010.04.13. 15:19:39

@gonosztojás: elkerülhetetlen szerintem is. És egy szavazás után behozná az árát.

öregmogyi 2010.04.13. 15:20:06

@Viharzóna: Kicsit tájékozódj, mielőtt osztod az észt! Annyi marhaságot hordtál össze, hogy öröm volt nézni. Remélem fölfogtad agyilag a cáfolatokat, és mást nem hülyítesz a saját szintedre.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 15:20:50

@akkor most mi van?:
Hát mégha az amerikai rendszer lenne amiben 21. év betöltése a nagykorúság határa..
Bár nem biztos hogy rosssz lenne.

akkor most mi van? 2010.04.13. 15:24:57

@gonosztojás:

Szűkiteni könnyű. Akkor legyen 21 és 60 között (alatti buta fiatal, felette meg statisztikailag ugyis meghal nemsoká), csak az állandóra bejelentett lakhelyen, 8-12 között (ne kelljen koránkelni a bizottságnak és hamar meglegyen az eredmény) és csak szőke kékszeműek szavazhatnak de csak ha regisztrált élettársi kapcsolatban élnek és egyszerre lépnek a szavazóhelyiségbe. Igy majd nem szavaz összevissza minden jöttment ingyenélő.

VonGage 2010.04.13. 15:31:43

@gonosztojás: Asszem félreértesz. Nem az célom, hogy bizonygassam, mennyire elcseszték a szervezést. Csupán gyűlöletesnek tartom, hogy van aki hülyének nézi azokat, akik valóban tök türelmesen, órákat álltak azért, hogy szavazni tudjanak.

Szerintem is megérdemelnek minden tiszteletet. Abba kellene belegondolni, hogy egy adott helyzetbe kerültek, amire semmiféle befolyásuk nem volt (tök mindegy, mikor mennek szavazni), és mégse mentek haza, amint meglátták a sort. Sőt még csak egy hangos szót sem hallottam.

Ennek azért lehet örülni szerintem.

gmz 2010.04.13. 15:33:13

@Vitya: csak a te kedvedért, ha már az eredményekkel dobálózol:

www.valasztas.hu/dyn/pv10vt/vertaj-static/pv10vt/maz/01/igstat_b-ev15.html

www.valasztas.hu/dyn/pv10vt/vertaj-static/pv10vt/maz/01/igstat_b-ev19.html

ilyet is meg lehet ám nézni! az egyenletes eloszlásból EGYÉRTELMŰEN látszik a szervezettség... fájdalom, hogy a hazugságok mennyire megvezetik az embereket. Szanyi szánalmas! nem tesz feljelentést, mert úgyis felesleges, de "saját szemével" látta a csalókat. hát én nem tudom mit láthatott, de az adatok alapján halucinált... na meg "2000 jobbik szavazatra számított, de hát végül a többi párt is csalt".

Zöldszeműszörny 2010.04.13. 15:35:24

@Dr. No:

Engem aztán nyugodtan ajánlgathatnak az apeh figyelmébe, mert ott szavaztam ahol. Mit néznek? Az ösztöndíjam, meg a laktám-ot? Ha erre van idő, meg pénz, csak mert egyetemistaként szavazni akartam, hétvégére hazamenni nem tudtam, hát hajrá!

Nyilván valóan erre van és kell hogy kapacitás legyen. :)

szigiri 2010.04.13. 15:35:28

@gonosztojás: a nagykorúságé valóban az az alkoholfohgyasztás esetében, de szavazni már ott is lehet 18 éves kortól:)

sertésmájkrém 2010.04.13. 15:35:57

Ez hol van a blogketrecből???

vastagbor.blog.hu/2010/04/13/liberalisok_masik_partja

???

Ha tüsszent egy jobbikos hetekig nyomjátok a csúsztatást és szennyet, ha az lmp-s durván csal, az meg agyonhallgatódik?

liberálisok... lehet más a politika, mi?

csepp a tengerben, mindenki tudja, hogy legálisan el sem indulhattak volna, hát hirtelen sikerült lóvét és kopogatatócédulát "szerezni".

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2010.04.13. 15:37:04

Hát, én nézegettem az eredményeket, és úgy látom, hogy egyedül Szanyi választókerületében lehet az igazolásos szavazókörnek hatása.

Az feltűnt valakinek, hogy a sorsolás kegye úgy hozta, hogy jegyző által kisorsolt (Ve. 10. § (2) bek.)szavazókörök véletlenül nem a regnáló polgármesterek választókerületeibe estek?

Aki olvasott/nézett/hallgatott híreket, az nem beszél olyan ostobaságokat, hogy többezren fél hétkor jelentek meg, kb. dél óta órás sorbanállások voltak az érintett szavazókörökben.

A törvénymódosításra a Magyar Köztársaság Kormányának (önkormányzati miniszter által előterjesztett) a javaslatára került sor. (A tvjavaslatot ld. www.parlament.hu/irom38/04409/04409.pdf) Ebben a szöveg már így szerepelt.

Keresetm én Salamon bizottsági ülésen elhangzott hozzászólásait (www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_biz.keret_frissit?p_szerv=179&p_fomenu=20&p_almenu=21&p_ckl=38&p_rec=&p_nyelv=HU) de 2006. októbere (Alkotmánybíróság 47/2006. (X. 5.) AB határozata, amelyben az igazolás korábbi szabályát ekézték szét) és a tvjavaslat benyújtása között nem tett ilyen javaslatot. Hálás lennek, ha valaki megírná, hogy Salamon mikor, hol és milyen formában alakította ki ezt a szöveget, ugyanis a paralamenti információs rendszer szerint sehogy.

Még két megjegyzés:
1. a külképviseleti szavazáson megoldható, hogy mindenki a saját (lakóhelye szerinti) jelöltre szavazzon. (Itt is, ott is előre tudják, hogy ki, és honnan jön oda szavazni.

Nem értem, hogy mire fel ez a nagy kampánycsend-mizéria, ugyanis a (nem mellékesen egy héttel korábban lezajlott) külképviseleti szavazáskor ilyen nincs, holott az is választás, kihatása lehet az országos eredményekre, befolyásolható a választói akarat. a duna tv-t és az m2-t nézik tányéroson, minden mást pedig interneten. Ha a Ve. OVB szerinti interpretációját elfogadjuk, akkor aznap (ill. azokon a napokon) sem lehetett volna közvéleménykutatásokat, választási hirdetéseket közölni.

kvadrillio 2010.04.13. 15:41:35

"Igazolásos szavazókör", a Fidesz "szavazás-bevetési egysége ". :)

Az egyetlen reálisan jó írás a szavazás óta:

HVG.HU \ VÉLEMÉNY
MOST ÉRKEZETT

Sebők János: Óriási pofonok az elitnek

2010. április 13., kedd, 13:00 • Utolsó frissítés: 2 órája
Szerző: Sebők János

gmz 2010.04.13. 15:43:47

@pakesz: neked is ott van feljebb a link, hogy ki honnan jött "csalni"...

Kalmár 2010.04.13. 15:45:24

@Viharzóna: Szerintem tuti igazad van és a gonosz Fideszesek szervezetten támadták meg a kétes helyeket.
Képzeld milyen hülyék, Debrecenben is sorban álltak az átjelentkezők, pedig ott nem volt kérdés az első körös győzelmük..
Egyetemistáknak álcázták magukat, de tuti eltévedt aktivisták voltak.
Egy körzeten kívül nem volt jelentősége, de ettől még biztos, hogy leleplezted az összeesküvést.
Ja és milyen rafkósak a Fideszesek: Szoci kormányzás mellett, úgy zajlik a szavazás ahogy ők akarják, rejtélyes.....

Ariaden 2010.04.13. 15:47:32

Komárom-Esztergom megyei 500 fős falu, férjemmel ott szavaztunk, én oda vagyok még bejelentve (szülőkhöz), férjem igazolással szavazott. 10 perc volt mire bélyegeztek, névjegyzékbe felvették, utána szavazhatott, ő volt a harmadik ilyen ember a helységben. Ja Komárom-Esztergom megye full MSZP-s volt mindig, most meg még a bányászok is a FIDESZ-re szavaztak, és Keleti Gyuri bácsi se jutott be, ellenben a Czunyiné 50 % felett produkált. Hiába no, sok volt a csaló átszavazó... :D

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.04.13. 15:48:04

Van néhány gondolatom ehhez a témához.
A szavazás kiírása 2010. április 11-én reggel 6 órától este 7 óráig volt meghatározva.

1.) Tehát reggel 6 órától már mindenki élhetett ezzel a jogával.

2.) Miért este 7 óra előtt pár perccel tudatosult a bizottságban az, hogy nem minden szavazásra megjelent tud majd leszavazni este 7 órára.
A mai modern kommunikációs rendszerek birtokában (telefon, fax, email) nem volt egy épkézláb ember, aki ezeken a kérdéses helyeként észrevette volna ezt, mondjuk már délután? Nem hiszem, hogy este 7 óra előtt pár perccel esett be az ezres nagyságrendben megállapított szavazni vágyok többsége.

3.) Amennyiben ez mégis így lett volna, hogy ezrek jelentek meg este 7 óra előtt pár perccel szavazásra, bár törvényileg nem, de emberileg felróható nekik is a kavarodás, miért kellet az utolsó másodpercekre halasztaniuk a szavazásukat, amikor a teljes nap a rendelkezésükre állt.

4.) A bizottság... inkább nem is írok semmit, csak néhány jelzőt... demagóg, alkalmatlan emberek, tipikus, múltat idéző pártszemléletű kiállással... szégyen, remélem némi önkritikát gyakorolnak és eltűnnek a süllyesztőben...

Zöldszeműszörny 2010.04.13. 15:48:44

Elszomorító....

Miket össze nem hordanak itt az emberek....

Most komolyan... Tudjátok a többség már többedszerre ment vissza, mert délelőtt 11kor nem volt kedve beállni az 1 órás sorba, délután kettőkor meg a 2 órás sorba, de ha már 5kor visszamentünk....

Meg választási turista? Csalás? Ezt is csak az rikácsolja aki nem volt ott.

Apeh ellenőrzés? Hajrá!

Jobbikos? Meg marha? Csak szavazni akar!

És kedves emberek, nem mi, sorban állók találtuk ki, hogy arra a körzetre szavazzunk. Az is jó lett volna, ha az állandó lakcímem szerinti lapokat nyomják a kezembe, de úgy látszik, ez a rendszer erre még nem érett...

Ahogy a dolgok felnőtt módjára történő kezelésére sem.

akkor most mi van? 2010.04.13. 15:48:59

Külképviseleten egy nagyságrenddel kevesebben szavaztak, ezen kivül ott nincs más opció egyénire, mint a lakohely szerinti, hiszen egy londonban élőnek nincs londoni magyar képviselője. Mivel a választójoggal rendelkezőnek 2 szavazata van (lista+egyéni) igy ot meg kell oldani. Plusz munka plusz adminisztráció de nincs más lehetőség. Itthon 10 annyi igazolásos szavazó van, és van abban a szavazókörben ahol szavaz helyi jelölt. Mindezek mellett aki ott szavaz, az ott is él, tehát elméletben se biztos, hogy megállná a helyét ha más egyénire kellene szavaznia. Szóval lehetne bonyolitani a rendszert azért, hogy ne oda szavazzon valaki ahol él, csak azért, mert máshol van a szülői háza. Ennél talán ésszerűbb lenne megoldani, hogy ne 1 nyilvántartásba vétel legyen 1 szavazókörben 3000 szavazóra. Lehetne akár kötelező is az előzetes nyilvántartásba vétel a jegyzőnél, de ez se biztos, hogy elég lenne, ha 1perc helyett csak 40mp egy szavazás adminisztrálása, akkor se fér be a 3000 szavazás 6-19 közé tök egyenletes eloszlással se.

gmz 2010.04.13. 15:56:34

@Fireflower: én is többször visszamentem, tényleg reggel óta állt a sor, és abban bíztam, hogy majd fogyatkozik ...

nem tudom kitől ered ez a légből kapott hír, hogy 7kor jelentek meg a tömeg. ez így egzakt hülyeség!

én örülök, hogy nem a lakóhelyem szerinti egyéni választókerület lapját tolták elém.
egyrészt praktikus okokból: így is rengeteg időbe tellett amíg felvették az embereket a névjegyzékbe, ha a szavazólapokat is mindenkihez külön-külön keresni kellett volna, még mindig ott állnánk! :]
másrészt 10 éve élek a XI. kerületben [emigrált _paraszt_ vagyok!], az előző két választásra haza tudtam utazni, és fogalmam sem volt, hogy kik a jelöltek...

szigiri 2010.04.13. 15:57:55

@akkor most mi van?: vagy több potenciális szavazókört sorsolna ki a jegyző az igazolásosoknak és egy szavazókörbe csak max. 50- 100 plusz embert engednénk, és fokozatosan töltenénk fel az egyes szavazóköröket, hogy a teher egyenletesen oszoljon el. Zugló 21-ben a negyven körüli szavazókörben vígan el lehetett volna úgy osztani a 2000 embert hogy perceket se kelljen várni. Már ha a választópolgárra nem merjük rábízni a döntést, mert hát mind csaló a pártok szerint.

gmz 2010.04.13. 16:00:34

valamint még egy "érdekesség" a valasztas.hu statisztikái alapján!

a szavazás napján ca. 1600 embert vettek névjegyzékbe a XI. kerületben, pedig kb. 2800 ember jelentkezett át.
magyarul vagy 1200 ember már előre jelentkezett a jegyzőnél [bár erről a lehetőségről a körülöttem álló ~10 ember nem is tudott!], VAGY 1200 ember látta a sort, és úgy döntött nem fog ennyit sorban állni...

lehet, hogy én vagyok naiv, de én maximálisan felháborítónak tartom, hogy a rosszul szervezett, sokak számára ezáltal ellehetetlenített átszavazás kapcsán egyeseknek van képük csalást kiáltani...

Viharzóna 2010.04.13. 16:12:39

@akkor most mi van?: Az, hogy kik a betegek arról beszélhetnénk. A legnagyobb beteg Te vagy, mert beteges birka módjára rohansz a kolomp hangja után, a kolomp pedig mindig valaki ügyeletes Viktor bérenc nyakába téve, adja a hangot a csürhének. Ahova tisztes személyed is tartozik.

A legnagyobb beteg meg a vezéretek aki amióta elvesztette 2002-ben a miniszterelnöki bársonyszéket teljesen belebetegedett. Titokban külföldi gyógyintézetekben kezelték az idegbaját. Vigyázz mert pár év múlva még te is erre a sorsra jutsz.

Az eredmény nem lepett meg, ilyen „szervezett, hatalomra sóvár,” csaló társulattal szemben tisztességes úton nem lehet nyerni.
A legelső bejegyzésemmel úgy látszik, hogy sok ember kis lábujjára rátapostam, mert nagyon feljajdultak a fájó igazságtól.

@daat: Modorról és ismeretekről az beszéljen akinek van erkölcsi alapja erre. A kommentteket olvasva ezen az oldalon sajnos ez a menő hangnem. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Már meg kellet tanulnom leépülnöm az ilyen stílusú, ide irkáló firkászok szintjére. Amennyiben jól elolvasod, és értelmezed ha tudsz szöveget értelmezni, a legelső hozzászólásomban egy magánvéleményt írtam le , azt amit én tapasztaltam, láttam és halottam, valamint olvastam az akkor történtekről. A szavazati jogát senkinek sem vitattam,mindenki olyan virágot szagol, amilyet szakít.
A magán véleményemet én is leírhatom, tudod miért, mert nekem fáj az, ahogy egyes emberek elfogultságuknál fogva, demagóg módon megnyilvánulnak, nemcsak ezen a blogon, hanem más oldalakon is. Ha vissza mész az oldalon, (14:06:39) valahogy nem "idiótáztam" le senkit az első hozzászólásomban, annál inkább én kaptam ilyen szép és megtisztelő jelzőt, akit én is „visszatiszteltem”, nem szeretek senkinek az „adósa” lenni. De már megszoktam, mert kölcsön kenyér alapon és is ki tudok vetkőzni emberi mivoltomból. Te neked nem írok durvákat, de azért vajon Te is ismered pártállástól függetlenül, a Nemzeti Himnuszunkat , valamint a Szózatot? Mert én még igen, pedig régen voltak a 60-as évek, amikor tanultam. Javaslom úgy ítélj meg másokat, hogy nem tudod kiről írsz véleményt.

AnnaKarenina 2010.04.13. 16:16:16

Sajnos, ez is csak azt mutatja, ki mire használja a demokráciát. Azokban a szavazókörökben, ahol a helyiekhez választásához képest az igazolással szavazók megváltoztatták a döntést mindenképpen kérdéses, hogy miféle akarat érvényesült? Ez demokratikus? Az igazolással szavazók szerintem is csak pártlistásra szavazhatnának, hiszen a helyi képviselethez igazából semmi közük.
És naivság azt hinni, hogy ezt a lehetőséget nem használta ki a Fidesz azokon a helyeken, ahol már csak presztízsből is meg akarta mutatni, hogy győzhet. Idegenekkel. Mondhatni "kékcédulákkal".

qwertzu 2010.04.13. 16:20:33

@AnnaKarenina: Értsétek már meg, hogy az igazolással szavazók nagy része helyi. Ott lakik. Albérletben vagy Kollégiumban. Helyi. Csak az állandó lakcímük más.

gmz 2010.04.13. 16:20:37

@Viharzóna: téged valaki nagyon átvert... nézd meg vmelyik előző kommentemben a valasztas.hu linkeket. egyszerű matekkal kijön, hogy még csak a szervezettség nyomai sem találhatóak benne! persze nem állítom, hogy nem volt csalás, azt állítom, hogy ÉN, és még sokan mások nem csaltak. tény, hogy _nagyon jó_ szervezéssel még a statisztikákkal le nem buktatható módon is lehet csalni, de szerény meggyőződésem, hogy ennyit nem ér senkinek ez a pár választókerület... ha józan ésszel átgondolnád, szerintem te is erre jutnál...

azt pedig ROSSZUL tudod, hogy személyesen kell megjelenni az átszavazási kérelemhez. én meghatalmazottal postai úton intéztem mindent.

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:21:46

@Viharzóna:

ha a tények ismeretete a kolomp hangja, akkor vállalom a birkaságot:) Egy fokkal még mindig jobb, mint a te mószered: egy tévképzetekből felépített elméleti világban élni, és onnan osztani az észt.

gmz 2010.04.13. 16:22:30

@AnnaKarenina: 10 éve budapesten élek. tényleg semmi közöm a helyi ügyekhez... :]

AnnaKarenina 2010.04.13. 16:23:28

@gmz: Akkor miért nem vagy az alap- választójegyzékben?

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:25:27

@qwertzu:

nem akarják megérteni. Ennek két oka lehet, vagy tényeket felfogni képtelen droidok, vagy sima párkatonák akiknek kiadta a pártközpont az utasitást, hogy a blogokban fórumokban ezt kell hangoztatni.
www.bogrecsarda.sokoldal.hu

papillon 2010.04.13. 16:29:53

Bármit is magyarázkodik a cikkíró, ez a jelenség nagyon nem utal a dolog tisztaságára. Normális helyen maximum egy órányi várakozás után (ha nem előbb) hazamennének, vagy beülnének egy elfogadható kocsmába.

gmz 2010.04.13. 16:30:30

@AnnaKarenina: mert az állandó lakcímem nem itt van. képzeld el van olyan, hogy valaki sok-sok év munka után nem tud venni saját lakást Budapesten! elképesztő, ugye?!

AnnaKarenina 2010.04.13. 16:32:22

@qwertzu: Nem mondtam azt, hogy nincsenek olyanok, akiknek nyomós indokuk van igazolással szavazni. Azt mondom, hogy a rendszer kijátszható ilyen szempontból és felülírhatja a helyiek döntését. Egy egyetemista Bp-en egyik kerületből a másikba költözik, ha az neki előnyös az albérlet szempontjából, így indifferens a helyi képviselőre vonatkozó véleménye. Annak is, aki épp a hétvégéjét tölti máshol, mint az állandó lakóhelye. Tehát ezért hagynám meg csak a pártlistás szavazást számukra.

ave 2010.04.13. 16:32:22

Szvsz a szokasos valasz. Jo buli volt, jo volt benne lenni. Ennyi a tortenet.

qwertzu 2010.04.13. 16:33:54

@AnnaKarenina: Mert kollégiumba / albérletbe nem lehet állandóra bejelentkezni. A választójegyzékbe meg az állandó lakhelyén rakják be az embert.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 16:34:32

@gmz: hol van a link???
legalabb az idot legyszi

gmz 2010.04.13. 16:35:11

@pakesz: gmz 2010.04.13. 15:33:13

AnnaKarenina 2010.04.13. 16:35:57

@gmz: Én nem ilyen esetekre gondolok. Ld. qwertzu-nak írt megjegyzés.

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 16:37:51

@papillon: Mielőtt a különböző vádak, gyanúsítgatások elkezdődtek volna , megfordult a fejemben : nemcsak Én, de nem is ismerek olyan embert , aki "csak" a választói öntudat miatt képes lenne 6 - 7 órát sorban állni esőben , hidegben !! Lehet , hogy nem voltak odairányítva, de akik ABBA A SZAVAZÓKÖRBE irányították PONT AZOKAT A SZAVAZÓKAT (akikről természetesen tudható Kubatov óta pártállásuk !) azok nagyon is jól tudták miért nem fogadták el ,, hogy más körzetek is kijelölhetőek legyenek !

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:38:15

@AnnaKarenina:

"Tehát ezért hagynám meg csak a pártlistás szavazást számukra."

AnnaKareninaföldön akkor majd igy lesz.

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:41:37

@kíváncsivagyok:

Én meg nem ismerek olyat aki a Holdon járt, tehát nem járt ember a Holdon. Miért is ment volna oda bárki, hiszen nincs meztelennő meg sör, de még virsli, meg Lendvai Ildikó poszter sincs

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 16:41:41

@papillon: Hát igen ! Ez lenne az ÉLETSZERŰ ! Most meg hősök lettek ! A választás hősei ! Pedig az utolsó 100 - már hazamehetett volna, mert akkorra már megfordult a mérleg, a Fidesz javára !

gmz 2010.04.13. 16:41:46

@papillon: ha ott lettél volna, tudnád, hogy többek között azért maradtak ott az emberek, mert jó volt a hangulat ... :]

komolyan mondom nekem fizikailag fáj, hogy emberek itt összeesküvés elméleteket szövögetnek, pedig ez csak egy nem átgondolt szervezés eredménye.

de azért megismételném a már korábban leírtat: nem állítom, hogy nem volt/lehetett trükközés, csak azt tudom, hogy találkoztam rengeteg ismerőssel, megismerkedtem egy csomó emberrel, és ezek közül senki nem parancsszóra vonult ki, hanem csak élni akart alkotmányos jogával, még ha azt jelentősen meg is nehezítették!

még két apróság, ha már így belelendültem a kommentezésbe:

1: én hazaérve megnéztem a szavazóköröm eredményét, és [Szanyi úrhoz hasonlóan] meglepődve tapasztaltam, hogy bizony az országos átlagnak megfelel! tehát pártszimpátiától függetlenül az emberek ott maradtak a sorban!

2: amikor azt hittem, hogy elmúlt a kampánycsend 7kor, elkezdtünk óvatosan arról beszélgetni, hogy amúgy ki hova akarja tenni az X-et. az egyik sorstársam, akit a helyszínen ismertem meg meglepő módon azt mondta, hogy ő még nem tudja, majd a fülkében dönti el! [utána nem sokkal szóltak, hogy még tart a kampánycsend :D]

qwertzu 2010.04.13. 16:41:56

@AnnaKarenina: Azoknak sem releváns a véleménye akik 30 éve állandóra bejelentve ott laknak, de 2 hónap múlva elköltöznek? Ők jobban tudnak dönteni, mint a még 3 évig ott élő albérletes?

serpentin1 2010.04.13. 16:43:00

@papillon: neked tényleg hihetetlen hogy az emberek szavazni akartak?

lorantka_a_gall 2010.04.13. 16:43:15

@Viharzóna: Annyira titokban, hogy még ő sem tud róla ;) Sőt, az országot (és a titkosszolgálatokat) vezető mszp sem tud róla, különben világgá kürtölték volna. Sőt, annyira titokban, hogy neked is csak 8 feles után merte elmondani a Józsi, hogy mit hallott a Sanyitól. :D

pakesz (törölt) 2010.04.13. 16:43:39

@qwertzu: es akkor mi van ha ott lakik de nincsen bejelentve?
a mogott valami susmus van, ami nem jo

en csak azt szeretnem ha ezt nem az en adombol finansziroznak ok???
szerintem nem jo poen az alkotmanyt ugy ertelmezni, hogy pl az adocsalo alberletesnek vissza kell utaznia videkre, az egy masik forum, masik szerv hogy arra valaszt adjon:)

meg egyszer: csak listasra lehessen messze az otthonatol

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 16:43:41

@akkor most mi van?: Mivel a Holdon kisebb a gravitáció , ott valószínűleg 10 - 14 órát is vártak volna a "hősök" !?

bigthereal 2010.04.13. 16:44:36

@Viharzóna: ugyan, magyarázd már el, hogy... "mit tett az Országunkkal, az akkor „kormányzó” – uralkodó - , FIDESZ-MDF-KISGAZDA koalíció2?

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 16:46:28

@gmz: Mielőtt szentté avatnád magad : jó hangulat, esőben 8 fok c - ban , étlen , szomjan ? Ne nevettess !
2.) A fülkében aztán eldöntötte : Fidesz

AnnaKarenina 2010.04.13. 16:46:51

@akkor most mi van?:
Remélem, a demokráciában lesz így. Most csak az MszP forog a fejekben, de ezt más párt is meg tudja játszani más szituációban is.
Egy másik példa:
"Jogsértő a Civil Mozgalom felhívása, amelyben arra szólítja fel híveit, hogy kérjenek igazolást és olyan településen szavazzanak, ahol a párt tudott területi listát állítani - határozott az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén."
OVB állásfoglalás: "Az igazolás alapján a választópolgár azon a magyarországi településen szavazhat, ahol tartózkodik. Az igazoláskérés célja nem lehet a választás eredményének a joggal való visszaélést megvalósító befolyásolása."
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5395:valasztas-2010-ovb-jogsert-a-civil-mozgalom-felhivasa-az-igazolassal-szavazasra&catid=38:ahirek&Itemid=108

qwertzu 2010.04.13. 16:47:25

@pakesz: Albérletet tipikusan ideiglenes lakcímként jelent be az ember, a szavazójegyzékben meg az állandó lakcímén szerepel az ember. Mellesleg nem az az adócsaló, aki nincs bejelentve, hanem a tulaj, aki nem engedi bejelenteni a bérlőt.

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:48:21

@gmz:

"komolyan mondom nekem fizikailag fáj, hogy emberek itt összeesküvés elméleteket szövögetnek,"

Lendvai kiadta a napiparancsban, hogy 2 hétig listázni meg választásicsalásozni kell. Két hét suttogo propaganda, hátha kisebb lesz a bukás a második körben. Remélem ezzel csak azt érik el, hogy akit lecsalóztak, az dacból is elmegy másodikra is. Én pl elmennék. Ujra, akár hajnalig is sorbaállva.

AnnaKarenina 2010.04.13. 16:48:49

@akkor most mi van?: Egyenként mindenkit ki lehetne elemezni, ez szerintem szőrszálhasogatás. A demokráciának biztosítékokra van szüksége, nem kijátszható törvényekre.

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 16:48:50

@bigthereal: Mit tett ? 4 év kormányzás - kis korrupció 8 év - a duplája !! És ezen az egyszerű matematikán emberek csodálkoznak !!!

pakesz (törölt) 2010.04.13. 16:49:16

@pakesz: ugye ertheto mit akartam mondani?
hogy volt legalabb nehany par ezer adocsalo alberletes, akit nem ohajtok elitelni tudom milyen a helyzet, de akkor is, szoval nem azt kellene erre valaszkent adni hogy hat nagyon rossz a helyzetuk, es akkor az AB is foglalkozik veluk mert hat jajj de szegenyek hat nem lehetnek oda bejelentve es akkor szepen megmodositjak az Alkotmanyt is
mert ezt is lehetne csinalni csak egy rohej lenne...

pont mint az amikor az emeszpes koltsegelszamolo honatya kikerte maganak hogy hat hogy kepzelik hogy az alberletrol szamlat hozzaon hat akkor tobbe kerul az!!!

serpentin1 2010.04.13. 16:50:01

@pakesz: adócsaló albérletes ???? hát ez egyre jobb :)))))))))

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:51:10

@pakesz:

"es akkor mi van ha ott lakik de nincsen bejelentve?
a mogott valami susmus van, ami nem jo"

Pl kollégista, vagy albérletben lakik mert nem fussa lakást venni pesten? Te ha kiadnád a lakásod, engednéd bejelentkezni állandóra az albérlőt, tudván, hogy onnantól ha ö nem akar kijelentkezni, akkor te csak birosággal jelentkeztetheted ki sok év alatt?

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:53:25

@kíváncsivagyok:

Honnan tudod hogy fidesz? Lehet, hogy az egyetemi societas mozgalmi kör szavazott hajnalig. Ja, hogy a fiatalok között kevés az mszp-s? Érthető, de nem bizonyíték.

Viharzóna 2010.04.13. 16:53:58

@akkor most mi van?: Látom tudod , hogy hol a helyed. Az "észt" már te osztod itt az oldalon órák óta. Megtanulhatnál helyesen írni. A fidesz, még egyszer véletlenül felfigyel rád, és a kolompot a Te nyakadba akasztják. Te lehetsz a vezérkos, természetesen a Viktortok után , mert ő a vezérokos kosok között a legvezérebb - Ó- , O - kos. Legalábbis sokan elhitették már vele, pedig egyszer már nagyot zuhant, de nem tanult belőle.

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 16:54:53

@akkor most mi van?: Téged valószínűleg nem az értelem vezet, hanem a gyűlölet ! Jó lehet így tervezni a jövődet . Ha jönnek az elkerülhetetlen megszorítások, mert jönnek !! Akkor kit fogsz gyűlölni ?

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:55:46

@AnnaKarenina:
Nem is lett mérhető eredménye a Civil M.-nak.
Egyébként szerinted most nincs demokrácia? Az mszp nem demokratikus választást tartott?
Te sötétben bujkálo Ellenforradalmár, reszkess!

qwertzu 2010.04.13. 16:56:25

@pakesz: Még egyszer.
1. Nem az albérletes csal adót, hanem a lakást kiadó tulajdonos.

2. Egy tökéletesen törvényes kiadott lakás esetében, az ideiglenesre bejelentett lakónak is igazolással kell szavaznia.

akkor most mi van? 2010.04.13. 16:57:53

@pakesz: Felfogod, hogy az albérletes akár adócsaló akár nem, nem fog senkit állandóra bejelenteni a lakásába?

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 16:59:24

@akkor most mi van?: Tudod, akik ma a legjobban komcsiznak , azok még nem éltek a régi rendszerben . Én éltem , vállalkozó voltam és VISSZASÍROM ! Nem voltam sem párttag, sem kisztag , de még úttörő sem szivesen . Apámat kirúgták a pártból (akkoriban kötelező volt ), mert kiröhögte őket - nem is kapott fizetésemelést , mégis ezerszer nagyobb létbiztonságban éltünk mint most ! Ahhoz , hogy valaki komcsizzon, először tudnia kéne mit beszél.

akkor most mi van? 2010.04.13. 17:02:09

@Viharzóna:
@kíváncsivagyok:

Látom a tényekkel nem megy a vitatkozás, marad a személyeskedés. nagyon egyszerre szakadt el a cérna elftársak :)))

AnnaKarenina 2010.04.13. 17:03:42

@akkor most mi van?: Nem az MSzP tartott választást, hanem az Alkotmány és a Választási Törvény szerinti intézményrendszer. Pl. a választás időpontját a köztársasági elnök határozta meg.
A demokrácia a fiataloknak még fontosabb kell legyen, mert ez az ő jövőjük.
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz meg fogja nyerni ezt az országgyűlési választást, ezért nem helyes, hogy presztízs okokból ott is bedobta magát, ahol talán nem kellett volna. Nem oszt, nem szoroz. Ha van miért reszketni, akkor az a butaság, a csőlátás, a másik érveinek a semmibe vétel, de ezen sem reszketek, már megszoktam - max. szomorkodom.

gmz 2010.04.13. 17:04:56

@kíváncsivagyok: hahaha, még hogy szent... ismétlem magam, mert úgy látszik nem érted mit írtam :]

igen, SZVSZ a feeling tartott ott sok embert! :] [de ahogy már írtam ~1200 átjelentkezőnek valószínűleg nem jött be a feeling] illetve a CSAKAZÉRTIS.

és nem étlen-szomjan! respect a helyi szervezőknek [MSZPs többségű önkormányzat!], hogy
1: teát-pogácsát osztott! :]
2: megoldották egy idő után, hogy a sor nagy része zárt helyen várakozzon!

és ha nem lett volna egyértelmű a Szanyi úrral kb. egyszerre történő meglepődésem: bizony országos átlagot hoztak ezek a _problémás_ szavazókörök! lehet ebbe belemagyarázni [ahogyan ő tette a valós átjelentkezési statisztikákat természetesen mellőzve], hogy hát igen, nem csak a Jobbik szervezkedett...

mindegy, nem koptatom tovább a billentyűzetet, mert akinek az a határozott véleménye, hogy márpedig itt Kubatov irányításra vonult a nép, azt én úgysem fogom tudni meggyőzni :] majd mesélheti az unokáknak, hogy azt a csodás MSZPt 2010ben bizony csalással döntötték meg. [LOL]

akkor most mi van? 2010.04.13. 17:09:47

@kíváncsivagyok:

Nem szeretem a személyeskedést, de a tények kedvéért.

Szavaztam a rendszerváltásokor
Apám nem volt párttag (nem volt kötelező) mégis kapott fizetésemelést mert értett a szakmájához és nyugodt szívvel szidta A Pártot. Van ilyen is.
Én voltam uttörö (az tényleg kötelező volt), kiszes már nem, nem érdekelt. Láthatoan elbasztam, gimis osztálytársam kiszes volt, jelenleg szeged polgármestere. Mondjuk nekem nem is volt őskomcsi igazgató az anyám.

Ennyit erről.

gmz 2010.04.13. 17:10:11

@kíváncsivagyok: a második felvetésre elfelejtettem válaszolni: nem kérdeztem meg az illetőt végül, hogy hogyan döntött, mert már abba belepirultam, hogy neki nincs konkrét döntése, én meg viccelődök azon, hogy szerintem mi lesz itt a végeredmény..... :] ÉS [megint ismétlem magamat] aztán meg azon lepődtem meg, hogy mennyire tévedtem! :] de ennek az utóbbi tévedésnek mennyire örülök! legalább a statisztika bizonyíthatja, hogy nagy valószínűséggel alaptalanul vádaskodik, aki csalást kiabál! :]

akkor most mi van? 2010.04.13. 17:11:24

@AnnaKarenina:

Elég massziv prekoncepciódból a valóság és a tények megismerése nem nagyon akar kibillenteni. Mindegy, élj a hitedben, hogy itt ordas csalások vannak.

AnnaKarenina 2010.04.13. 17:12:56

@akkor most mi van?: Ebben is tévedsz, csak azokra a helyekre gondolok, ahol az igazolással szavazók fordítottak meg eredményt.

AnnaKarenina 2010.04.13. 17:15:49

@akkor most mi van?: És azt is értem, hogy biztosra kell mennie a Fidesznek. De a cél nem szentesíti az eszközt.

akkor most mi van? 2010.04.13. 17:16:17

@AnnaKarenina: Igen tudom, hogy arra gondolsz. Az a végtelenül egyszerű lehetőség meg fel se merül benned, hogy minden csalás nélkül elment 1500 egyetemista szavazni és kivárta a sorát.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 17:17:42

@qwertzu: ja bocsi :) ok akkor igy igaz

akkor most mi van? 2010.04.13. 17:18:20

@AnnaKarenina:

Ezért álltak órákig sorok 1000%-os tutibefutó fideszes helyeken is. Ahelyett, hogy átkubatovlistásszavaztak volna bizonytalan helyekre a hülyék. Vagy mégsem ők a hülyék.

AnnaKarenina 2010.04.13. 17:24:33

@akkor most mi van?: Erre írtam már, hogy egy egyetemistának mindegy, hogy ki a helyi képviselő, az a helyben lakóknak fontos. Az egyetemisták elmentek szavazni, mert joguk volt, és ha megfordították a helyi eredményt, akkor tulajdonképpen tojtak a helyiekre. És értem én, hogy ez jogilag rendben van, csak azt gondolom, hogy ezért fontos újragondolni az igazolásos rendszert. Vagyis a pártlistán lehessen MAJD kifejezni a pártszimpátiát, egyéniben ne. De azt nem gondolom, hogy csak egyetemistákról lenne szó.

AnnaKarenina 2010.04.13. 17:25:30

@akkor most mi van?: Biztos volt olyan is. Fiatalság, bolondság:) (de ezt nem bántásiból)

pakesz (törölt) 2010.04.13. 17:28:21

@akkor most mi van?: az hogy valaki nincsen bejelentve allandora az termeszetes akkor??? hogyha a 2 gyereke ott jar iskolaba es a munkahelye is ott van akkor miert csak ideiglenes kellene hogy legyen neki? ez igy akkor jol van?

ertem en hogy miert rossz a mostani rendszer(habar jol tetted hogy elmondtad), hogy nem csak az adocsalasrol van szo, habar...
allandora ha bejelented es meg el is mesz kozjegyzohoz, akkor ugy ki tudod baszni a lakasodbol mint a sicc
sot a kozjegyzoi djjal le lehet csokkenteni az kiadott alberlet utan levo adot !!!
ergo maradjunk a szimpla adocsalas+ktg csokkentesnel :)))

de az allando bejelentes hianyara nem az a megoldas ebben az esetben, hogy hat patkoljuk még meg a valasztasi torvenyt is az alkotmannyal egyetemben hanem az ellen kellene tenni valamit
es pont ez hogy jol megvarattak ez el is erte a celjat okos volt az aki kitalalta :)

pakesz (törölt) 2010.04.13. 17:35:29

meg egyszer ez az allandora valo bejelentessel/nem bejelentessel vissza lehet elni, ami nem gond csinaljak csak az emberek, de ne segitse ezt az allam, en csak ezt kerem

es ez a kerdes sokkal fontosabb lesz, ha most megjon a 2/3, mert adobevetelre szukseg lesz, es pl. aki szlovakiaban adozik annak el kell hogy kapjak a toket, es erre megvannak az eszkozok, viszont ahhoz normalis korulmenyek es ellenorzesi lehetosegek kellenek

ugye lejott most hogy aki szlovakiaban adozik az azt jelenti hogy egyreszt oda vabn allandora bejeelntve, masreszt a gyerekei meg ide jarnak iskolaba???
szoval igenis fontos hogy ezt az allandora bejelentem nem jelentem be magam mizeriat rendezzek!!!

gmz 2010.04.13. 17:36:01

na játszottam még egy picit az excel-lel, hátha a kevésbé elvetemülteket elgondolkoztatja :]

átszavazási kérelmek száma a XI. kerületben területi lebontásban:

img392.imageshack.us/img392/5155/torta.png

[bocsánat, hogy nem csináltam meg választókerületenként, de az már több lett volna 5 perc kattingatásnál... nagyjából ugyanannyira egyenletes az eloszlás kerületenként, mint területileg. az adatok innen származnak: www.valasztas.hu/dyn/pv10vt/vertaj-static/pv10vt/maz/01/igstat_b-ev15.html ]

számbeli különbségek a két forduló között:
img156.imageshack.us/img156/2433/vonal.png

ez utóbbi [számomra] azt mutatja, hogy ~400 egyetemista két hét múlva hazamegy, de húsvét után egy héttel nem akart megint utazgatni...

ha én szervezetten utaztatnék választókat, mind a két fordulóra áthoznám őket, mert mi garantálja, hogy az első forduló sikeres lesz? [persze ezzel a vonalábrával meg lehet, hogy pont azt mutattam ki, hogy mennyi volt a _nem csalók_ száma?! LOL]

akkor most mi van? 2010.04.13. 17:49:42

@AnnaKarenina:

A minimum 5 évig ott élő egyetemistának pont annyira mindegy ki az egyéni képviselő mint annak aki 5 év mulva elköltözik vagy 2 hét múlva meghal. Ott él, ott szavaz, ennyi. Amíg nincs mindenkinek előre megírt forgatókönyv az életére amiben szerepel, hogy melyik választás után hol fog élni mennyi ideig és milyen állami szolgáltatásokat vesz igénybe, addig az egyetlen elfogadható megoldás, hogy mindenki ott szavazzon ahol épp a szavazás éri. Minden más elfogadhatatlanul szűkíti az alkotmányos jogokat. Sokmindent elbasznak a törvényhozók, de ebben jó a döntésük.

gmz 2010.04.13. 18:06:33

na egy zárócommentet csak írok még, mert nagyon bosszant, hogy ezredmagammal lecsalóznak politikusok és névtelen commentezők. :]

pár érdekesség még, amit eddig nem írtam le eddig:

A tájékoztatás SZVSZ nem volt kielégítő, ugyanis a XI. ker-ben az átszavazók számára kijelölt szavazókör épületében TÖBB szavazókör is volt, ám aki a helyszínt próbálta megközelíteni, az egész nap kígyózó csak kígyózó sort látott! Egy helyi ismerőssel mentem először a helyszínre, aki megkérdezte, hogy neki most mit kell tennie. A hölgy a kapuban már készségesen elmondta neki, hogy csak az igazolásos szavazóknak kell sorakoznia, a helyiek bemehetnek, és szavazhatnak! Én még nem álltam be ekkor a sorba, mert gondoltam később rövidebb lesz! :] [mellesleg két órával később beállva másfél óra várakozás után értem el oda, ahol akkor volt a sor vége, amikor először odamentünk! LOL]

Szóval miután barátom ikszelt egyet, én hazaindultam, hogy majd hátha később kevesebben lesznek. Közben mi magunk négy embert bátorítottunk, hogy ha helyi lakost, menjen be bátran, mert csak az igazolásosoknak kell várakozni! [nem, előtte nem kérdeztük meg, hogy amúgy néni hova ikszel? LOL]

A sorban már tájékoztatták az embereket kb. fél óránként, hogy ha nem igazolásosak, akkor menjenek nyugodtan szavazni, de akit már a sor látványa elriasztott, az simán feladhatta alkotmányos jogát...

Volt olyan is, aki duzzogva ment előre, hogy ő már családostul egy órája sorakozik, pedig helyi lakos, és csak most tudta meg, hogy nekik nem is kellett volna beállnia!

Egy másik szomorú jelenet: egy idős hölgy kétségbeesetten kb. sírva jött ki, hogy bár időben kértek mozgó urnát a 92. éves beteg anyukájának, most hogy személyesen bejött kérni, hogy jöjjenek már ki, a bizottság [talán érthető módon] leszavazta...

Egy közismert politikus és ismerősei is mögöttünk álltak nem sokkal, és tőlük hallottam, hogy ők már jelezték a jegyzőnél névsorba vételnél [azt hiszem csütörtökön], hogy ebből baj lehet, illetve a bizottság is előre jelezte, hogy a szavazást itt ilyen módon nem lehet normálisan lebonyolítani, de "felülről" (OVB?) nem foglalkoztak az üggyel...

A konklúzió: sajnos a lassú bürokrácia miatt kissé lehetetlen helyzet alakult ki jó pár helyen, ami még más szavazókörökre is kihatással lehetett, DE a helyszínen saját tapasztalatom szerint nem pártaktivisták, hanem átlag választópolgárok voltak...

A tájékoztatás hiánya miatt pedig SZVSZ senki nem felelős, alapvetően máshogy kellett volna megszervezni az átszavazásos választók ügyét. [több szavazókörbe szétosztani akár a helyszínen, vagy nem tudom...]

A helyi bizottság így is kitett magáért, FULL RESPECT! A tea + pogácsa nagyon kedves [és hasznos] gesztus volt! Valamint amikor én 9 körül bejutottam végre a szavazóhelyiségbe, csak egy panaszkodó bizottsági taggal találkoztam, de őt is maximálisan megértettem. Annyit mondott, hogy ő reggel 6 óta itt van, jó esetben 2 körül befejeződik a szavazás, amikor ők még háromféleképpen kétszer átszámolják a szavazatokat, és utána hazamehet. Reggel meg dolgozni. respect again.

akkor most mi van? 2010.04.13. 18:07:14

@pakesz:

Van valami uj törvény, ami minden két gyerekét iskolába járató és dolgozó embernek saját tulajdonu lakást ad? Sokan élnek albérletben, és oda az életbe senki nem fog bejelentkezni állandóra akkor se ha már 30 éve ott él.

"allandora ha bejelented es meg el is mesz kozjegyzohoz, akkor ugy ki tudod baszni a lakasodbol mint a sicc"

Nem tudod. 10 éve vettük a házunkat és azóta is ide van bejelentve az előző tulaj, mert nem lehet csak ugy kiiratni ha ő nem kezdeményezi. Albiból meg hamarabb kirakja a végrehajtó a tulajt és árverezi el a lakást, mint ahogy törvényesen ki lehet tenni belőle a bérlőt. Hülyén hangzik, de igy van.

Szóval a leglegálisabb bérbeadó se fog soha senkit állandóra bejelenteni. Ez lehet kiindulási alap a továbbiakhoz. Kollégiumba ugyanugy nem lehet bejelentkezni, még ideiglenesre se, hiába él ott sok éve az egyetemista.

pakesz (törölt) 2010.04.13. 18:10:37

@akkor most mi van?: elobb kell elmenni a kozjegyzohoz!!!
nem amikor ki akarod rakni

akkor most mi van? 2010.04.13. 18:20:26

@pakesz:

És mit csinálsz a közjegyzővel? Aláíratsz egy meghatalmazást az albérlőddel, hogy majd ha ki akarod tenni akkor eljárhatsz helyette?

Az életszerűség nem az erősséged.

Ráadásul ha megváltozik az állandó lakcímed, akkor kismillió meg egy helyen kell bejelenteni, papírokat cserélni, szóval albérletbe senki nem fog soha az életbe állandóra bejelentkezni és ez így normális.

gmz 2010.04.13. 18:27:46

na és még egy pár gondolat az átszavazás intézményéről :]

szerintem a jelenlegi rendszer jó, mert biztosítja mindenkinek, hogy hosszú utazások nélkül szavazhasson, a lebonyolítás viszont láthatóan rossz.

egy kis nosztalgia: 8 évvel ezelőtt pár ismerőssel Békés megyében tartózkodtunk az akkori választás első körében. előre tudtuk, néhányan kértek is igazolást. én nem kértem, inkább igyekeztem vasárnap este az urnazárás előtt hazaérkezni Borsodba... :] a többiek meg ott szavaztak a helyi képviselőjelöltekre... no ez szerintem is tényleg eléggé értelmetlen megoldás, DE szerintem ez az átszavazók igen elenyésző hányada lehet. ["turisztikai okokból" szavaz távol bejelentett lakcímétől]

hogyan lehetne jobbá tenni ezt a rendszert? vegyünk egy csipet abszurditást, keverjük el egy tál bürokráciában! ;] amikor valaki át akar jelentkezni egy másik körzetbe, adjon le írásos indoklást, valamint lehetőség szerint valami írásos bizonyítékát is annak, hogy ő életvitelszerűen máshol él [újság előfizetés, közüzemi számla jól látható postai bélyegzővel, munkaszerződés, stb.] természetesen pártszimpátiát is jelölni kell a kérvényen, és ha a közvélemény kutatások alapján X párt vezet a választott körzetben, és kimutathatóan gyanúsan sokan jelentkeznek egy Y párt szimpatizánsai, akkor személyesen jelenjenek meg a jegyzőnél, ahol 10 percben vázolhatják, hogy mégis ezt hogy képzelik, valamint igazolniuk kell, hogy nem Y párt aktivistái! ;]

pakesz (törölt) 2010.04.13. 21:46:17

@akkor most mi van?: hajjaj
gugli..

www.jogiforum.hu/forum/32/13975
„A bérbeadó a kiürítési kötelezettséget is tartalmazó bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglaltathatja, s így per nélküli bírósági végrehajtást kérhet.”

ez tudod mit jelent?
amit ir hogy nem kell birosagi vegrehajtas

akkor kinek nem erossege az eletszeruseg?
csak tudod vannak a magadfajtak akik szerint a valasztasi csalas az nem csalas ha torvenyesen van lebonyolitva

pakesz (törölt) 2010.04.13. 21:49:05

@gmz: szerintem meg rossz
az alkotmanyos alapjog nem serul, az kkor serulne, ha pl. nem lehetne lohaton megkozeliteni a sajat valasztokorzetet
ami azon tul van annak mar csak az esszeruseg es az aranyositas szab hatart...

mondtam mar, kuldjenek ki engem Peruba mint valamilyen neve sincs kis part ellenorzojet hogy azt az egy embert jol leellenorizhessuk

dzsaszper 2010.04.13. 23:22:54

@kuciber: szerintem életszerű. Egy budapesti egyetemista a kolijában és az egyetemén tölti idejének a zömét.

dzsaszper 2010.04.13. 23:26:50

@Vitya: szerintem nem volt véletlen, de jórészt nem is volt szervezett. Egyetemi campusok, kolik adják a magyarázatot, és a pártok korosztályok/végzetsség szerinti támogatotságának elolszlása.

dzsaszper 2010.04.13. 23:32:36

@kíváncsivagyok: én ismerek párat. Szerintem Szitakőtő köztük van :)

SzitaKötő · http://elmondo.blog.hu// 2010.04.14. 00:45:56

@dzsaszper: valakik között biztos én is ott vagyok/voltam:)
Igen, tényleg jó volt a hangulat, meg volt csakazértis, ha már felkerekedett az ember, meg előtte levelezett, stb. Hősiességről nem beszélnék, szerintem az nem csoportos foglalatosság. Hogy normális helyeken beülnek-e egy óra után a legközelebbi kocsmába? Nem érdekel. A helyzet attól lett különleges, hogy nem volt "normális".

Politikazabáló · http://politikazabalo.blog.hu/ 2010.04.14. 08:00:10

Nem biztos, hogy illúzió. Szerintem nagyon derék tett volt, erre tényleg büszke lehet az ember. Grat!

Kis naivitásra és nagy reményre mindig szükség van. :)

dzsaszper 2010.04.14. 11:52:41

korábbi felvetésre, hogy egyéniben csak állandó lakóhelyen lehessen szavazni, az a módosító felvetésem, hogy ha valaki a tartózkodási helyén (ezt szokták ideiglenes lakcímként emlegetni) szavaz, az is szavazhasson egyénire. Ez szerintem egy korrekt kompromisszum lenne.

blitz 2010.04.17. 21:55:05

Na szóval milyen lóláb lógott ki?? Szanyi lebukása után jót röhögtem pár szegény kommentelőn...

dzsaszper 2010.04.20. 12:33:10

@SzitaKötő: "nem is ismerek olyan embert , aki "csak" a választói öntudat miatt képes lenne 6 - 7 órát sorban állni esőben , hidegben !!" -- erre reagáltam :)