Egy tajvani lány, harmincadik születésnapja alkalmából múlt héten feleségül vette saját magát.

Az esküvőt harmincfős vendégség és egy angyalnak öltözött kvázi-tanú társaságában tartották meg, két karikagyűrűvel (egyiket a lány, másikat az örömanya szerezte be), három-három nyoszolyólánnyal és vőféllyel, ausztráliai magán-mézeshetekkel.

Chen Wei-yih - aki jelenleg újságíró-képzésben vesz részt a tajpeji egyetemen, és korábban persze gender studies tanulmányokat folytatott - állítása szerint az akció inkább önmagának az ünneplése, illetve annak mementója, ahol éppen tart az életében, mintsem feminista állásfoglalás. Mindemellett, mint mondja, a nem mindennapi esküvő segít újragondolnia a házasság értelmét.

Blogja és Facebook-adatlapja alapján a hölgy nem leszbikus, nem kifejezetten LMBT-szimpatizáns, és nem szeretne egyedül felnevelni adoptált gyerekeket. De még csak nem is egy házasságszervező cég ügyes reklámfogásáról van szó. Sőt, szeretne klasszikus módon, egy hús-vér másik igazi felesége lenni egyszer, de mint mondja: ehhez, mármint a másik szeretéséhez, előbb meg kell tanulnunk magunkat szeretni.

Elképzelései közel állnak az Amerikából indult, egyedülálló fiatalokból verbuválódott quirkyalone-mozgalom értékrendjéhez, akik bár bíznak a nagy ő felbukkanásában (nemzetközi napjuk is egybeesik a Valentin-nappal) mantrájuk a mindig légy önmagad.

A törekvés nem új, az előadásmód azonban jobb esetben problémás, rosszabb esetben szánalmas. Ez a házasság, noha ígéretesnek tűnik, talán mégsem az. Ha Chen Wei-yih-nek komolyak voltak a házassági szándékai magával, és, ahogy különböző fórumokon hirdeti, ez a légy hű önmagadhoz-elv megerősítése volt, egy saját magának tett fogadalom, akkor miért volt szüksége társaságra, mások legitimáló tekintetére (amelybe akár a Facebook oldalának rajongóit, blogjának olvasóit is beleérthetjük)?

Chen Wei-yih akciója ott billen, hogy olyan társadalmi aktust választ elveinek hirdetéséhez, amelynek éppen az adja a jelentését, hogy jogilag és szellemileg emberek lépnek egymással életközösségre. És akár poligám, akár monogám alkuról van szó, mindig a kettő a minimum létszám. Chen Wei-yih ilyen értelemben nem tud szerződést kötni magával, mert nem különálló jogi személy. Hacsak valamiféle pszichikai vonatkozásban nem tud elkülönülni. Ám ha nem egységes a szubjektum, nincs önazonossága sem, és oda a hirdetett elv. A túlhajtott absztrakció így kiüti magát: éppen a(z) (ön)reflexió veszik el belőle.

Ám az is lehet, túl szigorúan közelítek Chen Wei-yih-hez. Akcióját lehet pozitívan is értelmezni, az abszolút egymásrautaltság kifejezéseként olvasni. A lánynak ugyanis szüksége volt társaságra ahhoz, hogy saját magának fogadalmat tegyen, vagyis még az önmagához való hűség sem működik önmagában. Ilyen módon, a tett a teljes tehetetlenség nagyonis okos megjelenítése. Azt üzeni, hogy magamat is csak úgy tudom szeretni, ha mások ünnepelnek, szeretnek ezért az önszeretetemért. Kérdés, hogy ez vajon a másikra-másokra utaltság megható jele, vagy éppen a gyengeség már-már perverz helyzete?

Ez (is) ízlés kérdése, de mindenesetre fonák: ez a cselekedet pont az önállóság, az erő, az individualizmus ellentétét fejezi ki annak minden pozitív és negatív vonásával, éppen azért, mert egy ennyire individuális eseményhez Chen Wei-yih-nek szüksége volt másokra. Még ha nem is a másikra.

Ha tehát az akció egy quirkyalone-aktivista rendezése, akkor azt kell mondanunk, hogy nem sikerült elég elmésre az esküvő, provokatív performansz helyett csak megrekedt geg sikeredett belőle. Ha heccnek indult, akkor egyszerűen csak lapos lett. Ezzel együtt meglehet, iksz év múlva történelmi húzásként tartják majd számon a tajvani lány tettét. (Erre az esetre itt egy mindent-visszaszívunk-műértő gomb, hogy elmondhassuk, az El Mondo elsők között ismerte fel az úttörő szárnypróbálgatást).

Ám ha az esküvőt egy eleve kissé fura helyzetként kezeljük, ahol egy igen intenzív, intim eseménybe próbálunk bevonni másokat, egész más következtetésre juthatunk az akciót illetően. Chen Wei-yih ugyanis az esküvőnek ezt a feszültségét fokozza az abszurditásig azzal, hogy ő aztán tényleg a legbelsőbb szférájába hív meg másokat, hogy a saját magához való hűség tanújává tegye meg őket.