El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2010.12.16. 10:00 (1899)

Eric és Viktor egy csapatban

Egy romantikus lelkületű, némileg anarchista ismerősöm egyszer amiatt panaszkodott, hogy a fogyasztói társadalomban már nem lesz forradalom. Nem is feltétlenül azért, mert itt a történelem vége, és a parlamentáris demokráciánál meg a kapitalista piacgazdaságnál kevésbé rosszat már nem tudunk kreálni. Hanem, mert hogy a fogyasztásra kondicionált ember egyszerűen nem az a típus. Mostanában egyre kevésbé hiszek neki, és így immár kezdenek értelmet nyerni kormányunk eleddig értelmezhetetlennek tűnő lépései is. Mert hogy igenis, mindenkiben ott bujkál a forradalmár.

Mi több, a forradalom a társadalom rejtett erőforrásait is mobilizálja - amint ezt az Eric Cantona által szervezett globális bankroham is megmutatta. Az akció többek nyilván a zemberek tehetetlen dühét fejezte ki, mely abból fakad, hogy, a bankok végül is egész jól megúszták a válságot. A kezdeti nagy fogadkozások a pénzügyi rendszer alapvető újjászervezéséről üres lózungnak bizonyultak. A közvélemény előtt legalábbis, a folyamatban lévő - amúgy elég jelentős reformok technokrata finomhangolásnak tűnnek. Érdemes figyelni: Cantona nyilatkozataiban a forradalom szót használta akciójával kapcsolatban. Nem véletlenül: a társadalom igazságérzete vért, porba hulló bankárfejeket követel. És ezen igényének hangot is ad - igaz némileg passzív módon, leginkább a vasárnapi ebéd mellett, ha szóba kerül mondjuk a svájci frank árfolyama. Ebből a szempontból a Facebookon összetrombitált félszázezer ember egy nyilvánvalóan kudarcra ítélt és blőd projektre, minimum figyelemreméltó.

Amikor az új kormány is elkezdte hangoztatni a fülkeforradalom vagy éppen a gazdasági szabadságharc frázisait, naívan úgy éreztem: ha valami, akkor ez aztán az öngól. A Fidesz nyolc éve is - többek között - azért bukott, mert az emberek egy jelentős részét nem csigázta fel a Milleneumi országjáró meg az összes hasonló dobás, rosszabb esetben pedig egyenesen felhúzta őket, hogy ezekre folynak el a közpénzek. Úgy tűnt, az a bizonyos nyugdíjasoknak visszaadott tizenkilencezer forint többet jelent minden szimbolikus politizálásnál. Ma már ebben sem vagyok biztos. Nem az aktuális népszerűségi adatok miatt. Nézzük például a Google-t, melynek adataiba bármilyen elméletet remekül bele lehet magyarázni.



A vak is láthatja, hogy - miközben az újságok általában reformokról hadoválnak (alsó grafikon) - az emberek sokkal inkább forradalmat keresnek (felső grafikon). A őszödi ősz persze jól látszik az idősoron, a csúcsra emelkedett forradalom-keresésekben. Éppenséggel maga a poszt-őszödi trauma, az elmaradt forradalom lehet a mai társadalmi hajtóerő is. Ahogy látszólag a bankrendszer újjáteremtéséből sem lett semmi, az - amúgy jogos - követelések a kormányfő lemondására sem hatottak meg senkit, az egyre kínosabbá váló Kossuth téri performanszok is elhaltak a hidegben, és minden ment tovább a régi kerékvágásban.

Sőt az áhított katarzis olyannyira elmaradt, hogy a Bajnai-kormány nem átallott értelmes, apró reformlépéseket hozni, majd Gyurcsány ünnepélyes, népakaratból történő elsöprése helyett csak egy súlytalan Mesterházyt lehetett leszavazni. És hát, lássuk be, az emberek zsigereikben nem ilyen változásra vágynak. A bársonyos változás nem változás.

Könnyen lehet tehát, hogy ez a forradalmas retorika telitalálat, és nem csak politikailag lehet kifizetődő. Lássuk be, ma Magyarországon például olyannyira irracionálisnak tűnhet hosszú távra megtakarítani (ami nélkül amúgy nincs fenntartható gazdasági növekedés sem), hogy kell valamilyen módosult tudatállapot, vagy legalábbis egy magasztos történet az embereknek, mondjuk a forradalmi paradigma. De - minden cinizmust félretéve - az adócsalás ördögi körének megtöréséhez tényleg szükségünk lehet valamilyen pszichológiai többlet-ösztönzőre. Szóval, előre, szabadság, egyenlőség, testvériség - csak valahogy ragadjon már át a forradalmi lelkület a kólaivó hitelminősítőkre és a földhözragadt, mindenféle makromutatókat bújó külföldi befektetőkre, köztük bankokra is, és biztosan nem lesz itt gond. Már persze ha Cantona következő forradalma el nem söpri őket.


Szólj hozzá!

Címkék: google politika forradalom


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr522511853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.