El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2011.04.13. 10:00 flos regalis

A hegyről kiabáló ember

David Dark esszékötetében (The Sacredness of Questioning Everything) a "vallás" szó értelmét keresi a 21. század Amerikájában. Visszamegy a gyökerekig: a "vallás" számára nincs a templom falai közé szorítva, ahol amúgy sincs túl nagy nyüzsgés manapság. A latin religio szó a "köt, kötöz" igére vezethető vissza, olyasmit fejez ki, hogy "lenyűgözöttség" . A vallás azonban kötés és oldás, s Dark szerint nem léphetsz bele kétszer ugyanabba a vallásba: ahol meglazult a kötés, ott oldás történik. Van olyan, írja, hogy kiderül: van, ami szentebb, mint amit eddig annak hittünk. A szent tehenektől való elszakadás is vallásos folyamat. Ami eddig kötözött, nem kötöz többé.

Írásai rendkívül derűlátóak, és miközben számba veszi az igaz szó utáni vágyból keletkező "vallásokat" és a lelki sebek eltompítása végett űzötteket, szinte alig tér ki a pszichológiára. Legalábbis nevén nem nevezi. Noha emiatt egy s más elsikkad, az írásainak örvénylő erőt ad a szabadság, ami jobban izgatja, mint az ember belső sebzettsége.  A választás szabadságáról ír, amit adottnak vesz, csak a csőlátásból kéne valahogy kijönni. Nem ír arról, mi van a torz istenkép mögött, mert amögött Amerika van, az ember, aki így sikerült, és akinek a lelke mélyén pislákoló szabadságvágyat igyekszik felszítani. Előszeretettel ír a mű-érzésekről, a média által fogva tartott tekintetünkről, ami mögött másfajta lenyűgözöttség húzódik meg. Ebből a lenyűgözöttségből hiányzik az igaz szó utáni vágy.

Az igaz beszéd, igazi érzés a kutatásának tárgya. És az, ahogy eltüntetjük ezeket a vágyainkból. "A szellemet mocsokká tékozolni" - idézi Shakespeare 129. szonettjét, és azt javasolja: ismételgessük magunkban, miközben a plázákat járjuk. Szerintem elszoktunk már az ilyen erős kifejezésektől. De az, hogy a tékozolt szellemünk leértékel és leértékelődik a vágyakozásainkban, szembeállítva Jézussal, aki egymaga felemelte az ember értékét valahonnan a küszöb alól, nem tűnik annyira erőltetett ellentétpárnak. Visszavisz az alapkérdéshez, hogy a rossz győz-e vagy a jó. Mondjuk a lelkünkben elsősorban, mert onnan indul el minden. Egyszerű, hatásos mondatokról van szó, romantikus stílusban.

A tékozlók mellett a vallásos embereket is kiosztja. Egyeseknek a vallása nem más, mint a megszokott imádata, és minden egyéb elől hermetikusan le vannak zárva. Csak legyen minden úgy, ahogy eddig és semmit ne bolygassunk fel. Ájtatosságuk ismételgetett mondatokból áll, amikkel  rövidre zárják a vitákat. A felháborodás és sértettség elképesztő energiákat szabadít fel, anélkül ezek az emberek üres mondataik apátiájába süllyednének. A felgyorsult pulzus önmagában nem bizonyíték a Szentlélek jelenlétére, szól az aforizma. Gyakoroljunk önkritikát, javasolja Dark a fanatikusoknak. Mert mi is a perverzió valódi természete? Felháborodunk azon, ami a kis kipárnázott világunkat veszélyezteti (mondjuk erkölcs, vallás nevében), miközben egy sor máson egyáltalán nem.

Miféle vallás ez? - kérdezi Dark, a hegy tetejéről kiabáló ember. Én viszont lent a piactéren nyomulok, és csak azt tudom gondolni, hogy igen, ez igaz, de az van, hogy... Nem is tudom, hogy mondjam. Minket olyan pénzzel fizetnek ki, amilyennel akarnak, mert nem vagyunk tárgyalási pozícióban. Ez az ember-felemelés meg hát olyan úri huncutság. Mire is szánjam a sokat érő lelkemet? Ez talán száz éve még egy érvényes kérdés lett volna, de inkább kétszáz. Ennek ellenére utálnám, ha senki sem mondaná ezeket, ha senki se kiabálná a fa tetejéről, hogy "Szépség! Igazság!" Csak nem látom,  ahogy ez értelmet nyer azokon a négyzetmétereken, ahol az utakat koptatom. Hiányzik belőle a "lelkem a porhoz tapad" dimenziója.

Dark védelmébe veszi  a művészetet is. Ezen a területen is sok a panasz, hogy nem tetszik az ábrázolásmód, a csúnya szavak, a kifacsart pózok meg az általános visszataszítóság. A mai ember ezeket valahogy kizárólag a kortárs művészettel kapcsolja össze, mintha a bizarr ne lett volna mindig is jelen (fúj, Bosch... meg Goya őrültjei...Dosztojevszkijtől kábé minden). Dark úgy véli, a furcsa, a kicsavart, a csúnya az, ami kibillent minket. Hogy vegyük már észre magunkat. Meg még mást is. Váratlan trükkel Jézust állítja elénk, mint ennek a megtestesítőjét. Íme az ember, aki nem volt kedvünkre való. Aki semelyik fantáziánkat nem töltötte be. Dark ügyesen operál a ellentétpárokkal, de vajon jelentenek-e nekünk bármit is ezek a régimódi szemléltető eszközök? Amerikában ez a mondat lehet, hogy tromf, de Európában? Érdekes lenne kutakodni az európai ember fantáziáiban. Pont arról van szó, hogy Jézus olyan könnyedén beilleszthető a bizarrsági sorba, és egy európai embert, hogy úgy mondjam, nem nyűgöz le, hogy tetszett a teljességnek, hogy benne lakjék. Akit meg mégis (mondjuk a fent bemutatott kultúrkeresztény-perverz kombinációt), az még sosem látta "rondának". Annak ez csak egy szólásmondás, ami a hatás fokozásának érdekében bevethető. A valóságnak csak azokat a részeit látjuk, amivel tudunk kezdeni valamit - szóval mindkét oldalon (kissé bizarrnak tartja / igazából egyáltalán nem tartja bizarrnak) le lehet maradni valamiről. A paradoxonokkal nem az a baj, hogy átverés vagy közhely mind. Inkább az, hogy hiányzik az értelmes összetartó erő a látszólag ellentmondásban álló elemek között egy ember élettapasztalatán belül. Miközben a szerző okos mondásai azt sugallják, hogy neki, velünk szemben, tökéletes rálátása van a dolgokra. Lehet, hogy tényleg. De világboldogító eszméiből minket, a lenti népet, egy kicsit kifelejtett.

Amit a művészetre adott reakcióinkról mond is elkésettnek érzem, mert ma már nem csak, vagy talán egyáltalán nem a polgárpukkasztás a probléma. Nem a képmutatás és a kipárnázott nyárspolgári lét az akadálya annak, hogy a művészi alkotások szóljanak hozzánk. Hiányolom, hogy egy szó sem esik az elidegenedettségről, a posztmodern nárcizmusról, hogy nem tudunk együtt érezni sem mással, sem magunkkal. A művészet nem szól hozzánk, mert bizonyos értelemben nincsen "hozzánk". Dark (majdnem) minden jóindulata számomra megfeneklik ezen.

Ez utóbbi gondolat juttatott el arra a következtetésre, hogy David Dark afféle Don Quijote. Szimpatikus, szerethető figura, lovagkori eszmékkel. Ez nem jelenti azt, hogy minden, amit mond, az legalábbis félig hülyeség. Egyáltalán nem gondolom így. Amit a kötésről és az oldásról ír (kár, hogy nem fejti ki jobban), egészen aktivizálta az agysejtjeimet: ebben a témában még sok minden rejtőzik. Elég jó humora is van mellesleg. Ha valaki úgy érzi, semmi sem motiválja arra a mindennapi életben, hogy önvizsgálatot tartson, és megismerje a perverzió valódi természetét (a szerző kedvenc témája), az ne habozzon, olvassa el a könyvet. De vigyázzunk, nehogy a szépség és szabadság huzata levigye a fejünket.


2 komment

Címkék: ajánló vallás


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr742721173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.15. 08:28:22

Mindig is tiszteltem az ilyen (lelki) "Don Quijote" típusú gondolkodókat. Kár,hogy magyarul (-még?) nem olvasható. Köszönöm a postot!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.05.19. 02:00:48

jó kis értelmiségi rizsa írás, bölcsészmestermunka!