El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

  • SzitaKötő: gnlszinfolt.blog.hu/2017/10/22/mi_tortenne_ha_nem_tanulnank_meg_kezzel_irni (2017.10.23. 14:31) Írjam pennával?
  • KenceFince: @KenceFince: Az indok persze nem megcsalas miatti kiatkozas ma mar egy hazassagi bontoperben. De ... (2015.10.24. 07:10) Van-e nőgyűlölet Magyarországon?
  • KenceFince: @KenceFince: Elobbiek olyanok, mint a rossz hazassagban elo, kizsakmanyolt ferfiak, akik erzik a ... (2015.10.24. 07:09) Van-e nőgyűlölet Magyarországon?
  • KenceFince: Egy komment a netről, elhatárolódok :) “A no nem azert tartja rabszolgasorban a ferfit es szipoly... (2015.10.24. 07:08) Van-e nőgyűlölet Magyarországon?
  • zelmondo: index.hu/tudomany/2015/09/08/iras_keziras_folyoiras_oktatas/ (2015.09.09. 13:29) Írjam pennával?
  • Utolsó 20

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2012.02.14. 08:45 J. Pavlovna

A frusztráció nemzeti ünnepe

Február 14-én Magyarországon valószínűleg azok a legboldogabbak, akikben fel sem merül, hogy ez a nap bármilyen szempontból említésre méltó lenne. A többségnek viszont kisebb-nagyobb szorongással, szégyennel, frusztrációval kell megküzdenie ma. Újra elérkezett a Valentin-nap, ami eredendően a szerelmesek, a barátok és minden egymást szerető ember örömnapja, de nekünk sikerült az egyik legfeszélyezettebb hangulatú ünnepként meghonosítani.

 

Legyen mindenkinek rossz

Húsz év távlatából úgy tűnik, mintha a szocializmus bukása után Magyarországra a Valentin-napnak csak a lecsupaszított váza (miszerint az a boldog szerelmespárok ünnepe) jutott volna el, amit aztán Európa egyik legboldogtalanabb országához méltóan integráltunk a jeles napjaink közé.

Általános életszemléletünk kirívóan negatív, amit leginkább a panasz és a bizalmatlanság kultúrája, a tanult tehetetlenség és a széthullott normák határoznak meg – ezt sajnos számos vizsgálat megerősíti. Olyan világban élünk, ahol egy szimpla találkozás is önértékelési problémákat és bizonyítási kényszert gerjeszt. Keményen tapossuk egymást az előbbre jutásért, de gondoskodunk róla, hogy a legjobbak se érezhessék jól magukat. Akinek sikerült elérnie valamit, attól inkább távol tartjuk magunkat, irigykedünk, gyanakszunk – ha pedig mi vagyunk a szerencsésebbek, környezetünk várható reakciója miatt kell örömünk kifejezését visszafogni.

Ezek a belénk rögzült érzelmi reakciók lépnek működésbe Valentin-napkor is, amikor rövid időre reflektorfénybe kerül a párkapcsolati sikeresség kérdése. A megfelelően szocializált párok ilyenkor diszkréten félrevonulnak, látványukkal nehogy érzékenyen érintsék egyedülálló ismerőseik lelkivilágát, és inkább otthon főzött vacsora mellett töltik el az estét. A kevésbé boldog (de egyáltalán nem közömbös) többség pedig különféle stratégiákat hív segítségül, hogy a kapcsolati kudarcélményt és a magányt valahogy távol tartsa.


Valentin-kivédő mechanizmusok

Az önértékelésünket fenyegető, szorongáskeltő helyzeteket nem szeretjük, ezért igyekszünk mielőbb megszüntetni őket. Erre kétféle lehetőség kínálkozik: vagy növeljük az erőfeszítéseinket és tudatosan megküzdünk a problémával, vagy pszichés elhárító mechanizmusaink segítségével elfogadhatóvá torzítjuk a számunkra kellemetlen valóságot. Bizonyos szempontból ez utóbbi a könnyebb út. Nézzünk rá néhány Valentin-napi példát!

Bagatellizálás: Lekicsinylő és cinikus megjegyzéseket teszünk, ezzel is csökkentve az ügy jelentőségét. Pl. azt állítjuk, hogy a Valentin-nap a rózsaszín felhőbe burkolt 13 éves kamaszlányok ünnepe.

Intellektualizáció: Amikor tárgyilagosan, tudományos alapokon közelítjük meg a témát, a fájdalmas érzéseink pedig csak a háttérből figyelhetnek. Pl. írunk egy ehhez hasonló blogbejegyzést.

Izoláció: A szorongató érzéseket, gondolatokat úgy szigeteljük el, hogy másik, biztonságos gondolatokkal és érzésekkel kötjük le magunkat. Pl. egy csókolózó pár mellett elhaladva elkezdünk munkahelyi problémákat elemezgetni.

Tagadás: Amikor annak ellenére utasítunk el valamit, hogy megtapasztaltuk a létezését. Google-találatok alapján a Valentin-nappal kapcsolatban egyértelműen ez a legkedveltebb énvédő stratégiánk. „A Valentin-nap nem fér össze a magyar kultúrával, és amúgy sem több, mint egy újabb alkalom a pénzkidobásra” – racionálisan hangzik? Igen. Akkor miért van az, hogy az anti-valentines megmozdulások mellett elenyésző azoknak a száma, akik a legalább annyira kultúridegen Halloween, vagy a sokkal nagyobb összegeket elszippantó karácsony ellen protestálnak? Véleményem szerint azért, mert a Valentin-nap sérülékenyebbé tesz, és erősebb védekezést kíván...

Szembesülés nélkül nincs megküzdés

A védekező mechanizmusokkal az a baj, hogy sok energiát emésztenek fel, és hosszú távon gátolják a személyiség kibontakozását. Miközben egymáshoz méricskéljük magunkat, a kölcsönös lenyomásokkal és visszahúzásokkal szintén egymás fejlődését akadályozzuk. Vajon meg lehet szakítani ezt az ördögi kört egy Valentin-napi szembenézéssel? Elég frusztráltak vagyunk már ahhoz, hogy védekezés helyett elkezdjünk a problémák megoldásával foglakozni? Vagy mit csináljunk ma?


8 komment

Címkék: magyar kultúra társadalom párkapcsolat pszichológia


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr534103418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amondo 2012.02.14. 11:07:48

Én, úgy tűnik, a tagadást használom elhárító mechanizmusnak.

Mondjuk olyan erős megfogalmazást nem használnék, hogy "a Valentin nap nem fér össze a magyar kultúrával", viszont nagyon idegesített, mikor kb. 20 éve megjelent a Halloween, a Valentin nap, és egyesek még odáig is elmerészkedtek, hogy a zoknit kitettek a kandalló fölé és úgy csináltak, mintha a Mikulás hozná a karácsonyi ajándékot (pedig mindannyian jól tudjuk, hogy azt a Jézuska hozza, vagy esetleg egy angyal).

Így aztán, irracionálisan, nemzeti büszkeségből és puszta dacból úgy döntöttem, hogy én nem hódolok be ezeknek az új hóbortoknak, és ragaszkodom a picit régebbi hóbortokhoz, amiket az magyar anyatejjel szívtam magamba... mert az vagyok én... vagy az voltam legalabbis, és szentimentális is vagyok, és hű szerettem volna lenni ahhoz, ami voltam.

Mindenesetre boldog Valentin napot kívánok mindenkinek, akinek ez fontos, akinek pedig nem inge (mint ahogy nekem sem), ne vegye magára.

J. Pavlovna 2012.02.14. 13:30:18

Én néhány éve egyszer ünnepeltem... "Valentin-napi giccspartit" rendeztünk, úgy emlékszem, egyedülálló barátokkal. Arra számítottam, hogy valamiféle 2 in 1 farsang és Valentin-kifigurázó esemény lesz, ahol beöltözünk, eszegetünk, iszogatunk, meg ilyesmi. Érzelmi szempontból biztonságosnak ítéltem az eseményt - valószínűleg ezért ért teljesen felkészületlenül, amikor egy fiú sarokba szorított a kellemetlen kérdéseivel, miközben a többség a Házibuli zenéjére lassúzott. A végén úgy éreztem magam, mint akit kibeleztek.

A virágokat, márkás édességeket, ékszereket és a rózsaszín ruhákat persze továbbra is szeretem, de az ünnepek közül csak a születésnapomat és a nyári/téli napfordulót veszem komolyan.

szgy 2012.02.14. 22:37:15

most tudtam meg milyen nap van, még másfél óráig feszélyezem magam, jól megúsztam :-)

szerintem ebben a napban a legkínosabb az erőltetés. annyira nem érzem idevalónak (magyarországra valónak) mint mondjuk a hálaadás vagy a függetlenség napját. az egészben talán az a legkínosabb hogy véletlenül ne bántsa meg az ember azt aki komolya(bba)n veszi.

baba_labda_stb 2012.02.14. 22:46:49

márminthogy azt a születésnapodat veszed komolyan amit szept 34.én ünnepelsz vagy azt amelyiket feb 21-én? csak ezt akartam kérdezni. plusz még annyi, h az új munkahelyemen van 1 japán, 2 kínai meg egy magyar. ma - valentin alkalmából - a japán egy nagyon finom kis szilvás csokis piskótás chocolate -chips szerűséget osztogatott a kollégáknak (azt hiszem holnap ki is halászom a kukából a papírját alaposabb vizsgálódás céljából). az egyik kínai nagyon finom kis marcipángolyócskákat. a magyar csak verbálisan osztott: a magyarok akkor ünneplik a valentin napot, amikor az amerikaiak a busójárást - mondta. én meg figyeltem (és ettem).

zsü 2012.02.19. 23:01:12

Az igazat megvallva nem értem ezt a cikket, illetve nem bírok rájönni, miről szól… Persze keveset olvasok blogokat, biztos ez is számít.
Az a lényeg, h a magyarok jobban keseregnek párkapcsolataik sikertelenségén? Sztem mindenki, aki önző, egyformán kesereg. Vagy hogy nem kéne ünnepelni olyan örömöt, ami nincs mindenkinek? Hát ez is butaság lenne. A más országokból eredő ünnepek magyarosítását firtatni sztem megint időpocsékolás, magyarok vagyunk, azok is maradunk.
Azt sem gondolom, h ezzel a problémával keményen szembesíteni kell magunkat.

Tökmindegy, az ember magyar, vagy sem, aki élő, szerintem az év mind a 365 napján megfordul a fejében egy-egy "valentinos" gondolat, kérdés, öröm, bánat, harag. Akarva akaratlanul vizsgálódik és keresi a megoldást, saját boldogságán töpreng. S időről-időre megoldásokra lel. Ha épp nem, akkor hiszi, hogy lesz az is. Egyre tiszteletre méltóbb lesz szemében egy-egy kérdés. Útja nem mindig látványos, néha csak hitbeli út, de annál érdekesebb.
Lassacskán belátja, jól van ez a rögös út kitalálva. Minden egyes bukkanó gondosan megszerkesztett, nem hanyag munka. Így szép. Így hiteles. Így lesz élő.
Később rájön arra is, hogy az egésznek csak így lesz értelme. Így lesz az övé. Így lesz szerethető.

És igenis, miért ne szentelhetnénk egy napot a 365-ből, amikor legálisan foglalkozunk azzal, amivel illegálisan egész éven?
Csakazértis a valentin nap mellett szavazok!

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.

J. Pavlovna 2012.02.22. 12:51:44

@zsü: "Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk."

Hát pont ez az. Hogy miért kell nekünk egy tűzpiros, cukormázas dologból kicsit sárga, kicsit savanyú dolgot csinálni, hogy lemenjen a torkunkon... Olyan, mintha lenne előttünk egy tál eper tejszínhabbal, amit megehetnénk élvezettel, vagy mondhatnánk, hogy "kösz, én most nem kérek desszertet", de mi mit csinálunk? Meglátjuk az epret, és elkezdjük nyalogatni a kezünkben levő citromot. Engem ez idegesít, és próbálom is tudatosan megtörni magamban ezt az automatizmust.

zsü 2012.02.25. 10:11:43

Huh, én most nem értem amit írtál… Hát van ez a téma, ami mindenki életében olyan, amilyen, nevezhetjük savanyú citromnak, kemény diónak, mesébeillő csodának, és a többi. Amink van, az kétségkívül a miénk, hogy azt hogyan látjuk, ill. minek nevezzük, az megintcsak a mi feladatunk.
Ha meg meglátunk egy tejszínhabos epret (megjegyzem, én még ilyet nem láttam, de olyat, ami a kert végében van, olyat igen) akkor szerintem mindannyian tudjuk, mifán terem a tejszínhabos eper, s itt az lesz a leglényegesebb, tudjuk-e, mi az, s ha tudjuk, meg akarjuk-e szerezni, és ha igen, hogyan fogjuk.
Ezt a "lemenjen a torkunkon" dolgot végképp nem értem, illetve lehet félreértem, olyan, mintha azt mondanád, mi nem is tudunk örülni párkapcsolatainknak! Hát hogy a fenébe ne tudnánk! :)))
Persze simán lehet, h félreértemezek valamit nagyon, ez esetben elnézést.

J. Pavlovna 2012.02.25. 18:56:29

@zsü: Igen, látom, hogy sikerült nem megértetnem magam :) Az epres-citromos hasonlattal az ünneplésről, a Valentin nap ünneplésével kapcsolatos hozzáállásunkról akartam mondani valamit, nem a párkapcsolatokról vagy a szerelemről. Valentin nap = eper, magyar hozzáállás = citrom.