Eltűntek a városból a csendkabinok. Sokan észre sem vették, vagy csak az utolsó pillanatban. Pedig majdnem egy hónapon keresztül szinesítették a köztereket, plázákat... De aki lemaradt, annak sem kell búsulnia, az akció a szervezők ígérete szerint minden évben meg fog ismétlődni valamilyen formában.
A kampány címe ("Voltál ma már csendben?") többszöri újraolvasás után is megtévesztett, és agyam egyik felének meg kellett győznie a másikat, hogy ez nem egy újabb keresztény szlogen. Hiszen az elvonulás gondolata egyik világvallástól sem áll távol, sőt bizonyos elmélyülés, megismerés, illetve párbeszéd alapvető követelményeként kezelik a csendet. (Itthon is egyre népszerűbbek például a csendes lelkigyakorlatok, ahol vállalni kell a többnapos hallgatást a nemes cél érdekében.)
A szervező nonprofit kft. célja sokkal kevésbé spirituális: felhívni a figyelmet a hallásproblémákkal küzdő emberek helyzetére. Annyival több ez például a Láthatatlan kiállításnál, hogy a prevencióra is nagy hangsúlyt helyez. A honlapon közölt elrettentő adatok nem tűnnek túlzónak: mire a mai fiatalok 50 évesek lesznek, háromszor annyi hallókészülékre lesz szükségük, mint a mai középkorúaknak.
...fülében gyűszűnyi kis vádló, a "tengeri kagyló", s a kiáramló hang, zene, beszéd és beszéd és újra csak zene, mint valami elektronikus óceán, szüntelen csapkodja álmatlan agyának partjait.
Izgalmas ötlet éppen ott felállítani a csendkabinokat, ahol a zaj kiszűrése nagy kihívásnak számít, például egy metrómegállóban. És ahol még világhírű hegedűművészek sem képesek megállítani a rohanó embereket, nemhogy a csend utáni vágy.
A kabinok nemcsak a környezeti zajhatásokat voltak hivatottak kiszűrni, hanem a saját magunk keltette zajra is felhívták a figyelmet. Ez valami olyasmi lehet, mint amikor az óceánjáró zongorista, aki sosem járt szárazföldön, azért akar partra szállni és távol élni a nagy víztől, hogy évek múltán visszatérve meghallhassa a tenger hangját. Néha éppen azokat a jeleket nem fogjuk, amik körbevesznek bennünket. Vagy önmagunkat nem ismerjük elég jól.
A kampány május 26-án ért véget egy koncerttel ("Ezt már te is hallhatod"). Szokás szerint az ellentéteket használjuk háttérként, hogy előtünjön az a törékeny valami, amit érzékeltetni akarunk. Ha három hétig - a kampány ideje alatt - valóban csendben lettünk volna, vagy legalábbis többet lettünk volna csendben, biztos elementáris erővel hatna egy akármilyen koncert is. Kár, hogy nem hívhatták meg azt a képzeletbeli matematikus rockbandát, akik a "Bizonyítás"-ban az "i" című számmal tisztelegnek a halott professzor emléke előtt: három percig állnak néma csendben (belső poén).
Kíváncsi lennék, valójában hányan vették igénybe a kabinokat. (Én csak egy idősebb bácsit láttam egyetlenegyszer a blahai fülke közelében, de nem tudta kinyitni az ajtaját.) Az még izgalmasabb lett volna, ha kamera is rögzíti a látogatók reakcióit, hogyan és meddig alkalmazkodnak a szokatlan környezethez, hogyan reagálnak a saját hangjaikra, saját gondolataikra. De a személyiségi jogok ezt is megbonyolították volna, és a tájékoztatás nyomán a megfigyelés tudata biztosan megváltoztatta volna a megfigyeltek viselkedését. De lehet, hogy ez csak egy saját perverzió, a mások magánéletében való vájkálás vágya. Hiszen ami a csendben történik, csak azokra tartozik, akik jelen vannak.
Kováts Gábor képe
Utolsó kommentek