Az én nagypapám, amikor focivb-t nézett, nagymamám akkor mehetett be a nappaliba, ha éppen ételt vitt magával. Se koszos tányérért, sem azért, mert valaki sürgősen telefonált, erre volt a szünet. Ha a nagymamám történetesen egyszer csak elkezdett volna panaszkodni, hogy az a gonosz Gizella már megint mit csinált vele, és hogy ez mennyire rémes és tarthatatlan állapot, miközben Albert Flóri gyönyörű cseleket mutat be a pályán, hát nagypapám szólni sem tudott volna semmit sem, annyira ledöbbent volna. Csak néztek volna mind ketten elkerekedett szemekkel, lesápadva, annyira képtelen lett volna a helyzet.

Ezek meg hátat fordítanak a televíziónak, szándékosan, ezzel is kifejezve mérhetetlen odaadásukat, és csüngenek, olyan érdeklődő arckifejezéssel, hogy olyan érdeklődés a világon sincsen, csüngenek bálványozott kedvesük szavain. Hogy már megint mennyi minden dolog történt! A feje tetejére fordult ez a világ kérem, ami jó, az lett rossz, és ami rossz, az lett jó, az ember csak elkeseredetten legyint, és hegyeset köp hozzá...

Mert engem is szembeköptek kérem, tegnap 23 óra 45 perckor a 30-as buszon Újpest központ után. Egy cigány gyerek - roma gyerek, ha senkinek a lelkivilágába sem akarunk beletaposni, a nemzetiség egyébként is itt most lényegtelen, vagy majdnem az, éppúgy lehetett volna mondjuk német is a koma. "Jó magyarnak lenni? Jóu magyarnak lenni?!" - meredt húsz centiméterről az arcomba, és közben öklével rávert a korlátra. Hát, mit is válaszolhatnék erre? Konkrétan erről még sohasem töprengtem el, mindenesetre a felvetés érdekes, új szempontokat világít meg. Egy elpuhult, tunya értelmiségi riadtan merész tekintetével néztem vissza rá. Dehogyis ijedtem én meg kérem, csak mondjuk nem reagáltam annyira aktívan. Megértettem az atrocitás mögött meghúzódó mély sebeket, és megértettem, hogy okos enged, szamár szenved, és most én vagyok az okos.

Gyávaság? Nagypapámnak egyszer egy kollégája a Volánnál illetlen szavakkal illette az édesanyját, erre ő kihajította az ablakon. Soha máskor nem verekedett egyébként, édesapámat is egyszer pofozta fel, amikor az hazaszaladt a túlerővel szemben. De hivatkozhatnék még európaverő honfoglaló őseimre és a labancgyepáló kurucságra is, s a vér köztudottan nem válik vízzé.

Az elkövetkező percek egyébként már semmi említésre méltó újdonságot sem hoztak. "Jóu magyarnak lenni?" - verte meg még néhányszor a korlátot a velem szemben álló fiatalember. Úgy tűnik azokban a pillanatokban magára hagyta a kreativitása, vagy csak tényleg a kérdés izgatta ennyire. Az előbb elmondottak miatt én sem változtattam a magatartásomon, úgyhogy patthelyzet alakult ki. Aztán megállt a busz, és búcsúzóul szembeköpött. Én pedig azóta is az arcomat törölgetem. Sok a töketlen férfi a környezetünkben kérem, nagyon sok; ja, és a feje tetejére fordult ez a világ, teljesen kifacsarodott a teste.