Bár Zidane - nagyjából az elnöki beszédeket idéző jelentőségű - sajtótájékozatóin tagadta, hogy bármiféle politikai vagy vallási dimenziója lett volna Materazzi provokációjának vagy az azt megtorló legendás mozdulatnak, a reakciók azóta is alig csillapodnak. A fejes története önálló életre kelt, és a szeptember 11 utáni világgal együtt lélegzik.

Bár Zidane - nagyjából az elnöki beszédeket idéző felhajtást kiváltó - sajtótájékoztatóin tagadta, hogy bármiféle politikai vagy vallási dimenziója lett volna Materazzi provokációjának vagy az azt megtorló legendás mozdulatnak, a reakciók azóta is alig csillapodnak. A fejes története önálló életre kelt, és a szeptember 11 utáni paranoid világgal együtt lélegzik.

A dolog valahol ott kezdődött, amikor az iráni parlament külügyi bizottságának elnöke levélben gratulált Zidane-nak a "logikus" tettéhez, amivel megvédte "emberi és iszlám identitását". Az algériai sajtóban sem a játékról, sőt nem is annyira "Zizou testvérről", mint inkább Berlusconiról, az északi ligás Calderoniról és a jobboldalról lehetett olvasni, elvégre ezek termékenyítteték meg Materazzi "saját rasszista nézeteit". Az El Watan című újság szerint Zidane tette fájdalmas volt, de "segíthet a gyógyulásban."

Ezzel egybecsengően írt egy torontói muszlim, akinek bejegyzése bejárta a blogoszférát. "Rádöbbentem, hogy a muszlim társadalom egy mikrokozmosza játszódott le a futballpályán, a világ szeme előtt." Ahogyan a világklasszis Zidane-nak gyalázkodásokat kellett hallgatnia, úgy kell elszenvednie nap mint nap a többezer éves muszlim kultúrának jelképeik meggyalázását, földjeik elfoglalását és népük mészárlását. "És ahogyan Zidane, mi is odacsapunk, amikor már nem bírjuk tovább". Az emberrablások vagy az ártatlanok elleni bombamerényletek mind ilyen ösztönszerű túlkapások.

Érdekes volt figyelni, hogyan csapott le az írásra - többek között - az Iszlám "erőszakos terjeszkedését" figyelő Jihad Watch is, de még inkább a cenzorálatlan kommenteket, amikben a szélsőséges muszlim-ellenes hozzászólók, a szabados nyugati miniszoknya-kultúrát szídók és a békéltetők váltogatták egymást, Korán-idézetekkel villogva.

De komolyabb forrásokat is megihlettek a történtek. A Time magazin például a fejesből arra következtett, hogy "Zidane Európája" identitás-krízisben szenved, és egyébként sem nagyon bír a multikulturalitással. Zidane tényleg összetett személyiség: nem francia (legalábbis a francia szélsőjobb szerint), de nem is algériai (mert apja a franciák oldalán harcolt az algériaiak ellen), de muszlimnak sem igazán muszlim, mert magát egészen pontosan "vallását nem gyakorló muszlimnak" tartja. Nem mellesleg egy olyan marseille-i gettóban nőtt fel, mint amilyenekben a 2005 novemberi bevándorló-lázadás születtek. A lelkes újságírók által megszólaltatott mai gettólakók büszkék is voltak Zidane tettére, hisz "megvédte becsületét" Materazzi ellen, aki nem mellesleg a "legfehérebb európai csapat tagja".

Ez még semmi, hisz a gyűlöletbeszéd betiltásától az Iszlámmal szembeni előítéletek leküzdésén át a kulturális önazonosság ünneplésének fontosságáig mindenről lehetett hallani a fejes kapcsán. Valaki meg is jegyezte, hogy a Zidane-fejes tipikus példája annak, ahogy manapság mindenbe politikai jelentőséget olvasunk, csak azért, mert egyébként a közéletben már semmi sem jelent semmit.

Igaz is, a Spiegel néhány hete megpróbálta lefesteni, milyen lenne ma a világ, ha nem lett volna 9/11. A repülőtéren elhagyott bőröndök legfeljebb botlás-veszélyt jelentenének, Afganisztánról annyit tudnánk, mint egy amerikai államról, és Bush is unalmasabb lenne. Azt már elfelejtették hozzátenni, hogy 9/11 nélkül valószínűleg a Zidane-fejest sem hasonlítanák újabban a Dreyfus-per jelentőségéhez, de tán még Wikipedia-bejegyzés sem született volna róla.