El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2008.01.29. 17:51 Mattheo Guilleaume

A legundergroundabb...

Az El Mondo csapatát története során talán először súlyos kérdések osztják meg. A csoport egyik fele szerint tudniillik a szerkesztőség túlságosan is galamblelkű és jólfésült ahhoz, hogy az underground jelzőt - jelentsen egyébként bármit is - önmagára vonatkoztathatná. A másik fél nyilvánvalóan tiltakozik, egyrészt a háta közepére kívánja azoknak az óráknak a megismétlését, amelyek során az underground, mint a lap szellemiségét megrajzoló definíció megszületett; másrészt, egészen érthető módon, személyében érzi sértve magát. S ahogy ez már csak lenni szokott az ilyen perpatvaroknál, az összecsapás itt sem a valós problémák tengelyében zajlik direkte, hanem a Dunába pisilés ügye mentén feszülnek egymásnak az erők. A második csoport ugyanis ellenfele összefüggő gondolatmenetének egy kis szeletét kiragadva úgy véli, ha ezen a területen sikerül jelentős eredményeket felmutatnia, menten összezúzza az előbbiek koholt vádrendszerét, s fölényes győzelmet arat. Egyelőre úgy tűnik nem is kalkulálták el magukat, mert anélkül, hogy a kulisszatitkokba betekintést engednénk, annyit elárulhatunk, hogy az a lehengerlő erődemonstráció, amit ez a legalamblelkűzött banda az elmúlt napokban ezen a területen felmutatott, alapjaiban rendítette meg a szemben álló fél kezdeti bizakodását és győzelembe vetett hitét; s ha az elkövetkező napokban sem sikerül valami váratlannal előrukkolniuk, a csata lényegében eldöntöttnek tekinthető.

Jómagam bölcs megfontolásból már a kezdetek-kezdetén kivontam magam az elmérgesedő harcokból, s egyedül az újság érdekeit tartva szem előtt próbáltam meg elsimítani az ellentéteket. Azt hiszem, annyi már most nyugodtan leszögezhető, hogy mindebből semmi sem sikerült. Viszont történt valami nagyobb és sokkalta lényegesebb, amiből a világ egészen biztosan profitál majd, és talán e kicsiny kis újság megtépázott szerkesztősége is. Miközben elkeseredve törtem a fejem a lehetséges megoldási módokon, hirtelen egészen más irányt vettek a gondolataim, jóleső melegség töltötte el a szívem, s az emlékek megszépült sokaságából, ennek a rég oly kedves alaknak a körvonalai bukkantak elő. Johannes Guilleaume, a szeretett rokon, egy világ bálványa, a nagyok között a legnagyobb...

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, egy kézen meg lehet számolni azokat ebben az országban, akik e név hallatán meg tudják mondani, pontosan kiről is van szó. Pedig nem mindig volt ez így, hálátlan az utókor. Egykor két névtől zengett a világ: Che Guevara és Johannes Guilleaume, az előbbi a forradalmár, az utóbbi az underground, és az utóbbi volt a nagyobb. Milliók, milliárdok rajongtak érte, és a hollywood-i szappanbuborék-világ feszengve mosolygott, miközben gratulált. Úgy tartják, minden eljövendő kornak megvan a maga szellemisége, amely a megfelelő embereket keresi, hogy majdan testet ölthessen bennük. Johannes Guilleaume az underground választottja volt, és az underground Johannes Guilleaume-é, ritkán valósult meg ily tökéletesen az egység szellem és ember között a mi vérzivataros történelmünk során.

Úttörő korában történtek meg az első jelek, amikor a piros kendője zöldre változott. Ő maga észre sem vette, az osztályfőnöknője lépett oda hozzá pulykavörösen, és rázta meg a vállainál fogva. Rendszer elleni lázadást sejtett, cserkész rebelliót. A szenespincébe zárták be, hogy jobb belátásra térjen, de előtte visszacserélték a zöld kendőjét vörösre. Aztán, amikor ott is zöld kendőben találták, véresre verték a fenekét, holott a nyolcadikat járta már akkor, és halálra keresték az eldugott pirosat. Persze sehol sem találták, mert a materiális világ sohasem győzedelmeskedhet az immateriális fölött. Az osztályfőnöknője hatalmas türelemről téve tanúbizonyságot, végül egy harmadik kendőt is a nyakába kötött, és attól kezdve maga mellett tartotta, egy tapodtat sem engedett. Így lehetett szemtanúja annak, amikor a vörös szín zöldre változott. Először csak valami édeskés illat csapta meg az orrát, ami a fiúból áradt, aztán látta meg magát a csodát. Utóbb sárga pillangók lepték el az osztálytermet, ott repdestek szerteszéjjel, hogy aztán majd nyom nélkül tűnjenek el. Johannes Guilleaume mindebből csupán valami furcsa, belső változást érzékelt, mintha egy váltó váltana benne. Azt mondják, bodhiszattváknál történik hasonló, amikor a létezés egy síkjáról egy magasabb rendűbe lépnek át. Az osztályfőnöknő becsületére legyen mondva, azonnal feladta marxista elveit, és amint lehetett, nyugatra disszidált, hogy aztán egy szélsőséges ázsiai szekta odaadó híveként fejezze be hányattatott életét.

Johannes Guilleaume előtt pedig készen állt az életpályája, jóhiszemű véletlenek és kegyes támogatók egyengették az útját...

Emlékszem, egyszer egy koncerten ültünk, Dubrovay László egy darabját játszották. Johannes Guilleaume-t teljesen magával ragadták a hangok, lenyűgöző zsenialitást érzett és kifejezhetetlen belső szépséget. Elragadtatásában a mellényzsebébe nyúlt, és egy patkányt húzott elő. Ott nyomban leharapta a fejét. A közönség hatalmasat hördült, ám a koncerttermet elárasztották a sárga pillangók, és senki nem mert szólni egy szót sem. A mainstream kultúra egy pillanatra meghajolt az underground előtt, és helyreállt a világ valóságos rendje. Aztán elmúlt a pillanat... Emlékszem, még aznap, milyen hatalmasat hugyáltunk, a Lánchídról az éjszaka közepén egyenest a Duna fodrozó hullámai közé...

Amikor Amerikába költözött, bíborba öltözött a fiatalság, és Woodstock-ba vonult, hogy szabadságát hirdesse. Szerény pontként bandukolt a tömegben csupán, mégis ő haladt elől. A nők, ha meglátták sikoltozó eksztázisban kínálták a testüket elé, s Johannes Guilleaume, ha éppen olyan napja volt, harmincat is magáévá tett közülük, meg se kottyant neki. Utóbb mégis egyetlen nőnél kötött ki, utolérte őt is az életre szóló, nagy szerelem, és ettől megint csak változott. Élete alkonyán, a harmincas éveinek elején, sokat bámulta a csillagokat, panaszkodott, hogy a neonfények miatt nem láthatja a Fiastyúkot, és sokat állt a tengerparton is, a szelet szerette, ahogy az arcát fújja.

Az utolsó riportot az El Pais készítette vele. A riporternő, szemüveges, disztingvált nő, az underground-ról faggatta, s a szobát, utoljára, édeskés illat töltötte be. Soha azelőtt nem jelent meg annyi sárga pillangó egy rakáson, mint akkor. Johannes Guilleaume meghatározhatatlan belső változást érzett, sokak szerint a legvégsőt, a megvilágosodást elhozót. "Én magam vagyok az underground" - ezt mondta, és a szemüveges, disztingvált nő hirtelen szétvetette a tagjait, és sikoltozva rángatózni kezdett, nem bírta elviselni a világon túlmutató kijelentés erejét. Johannes Guilleaume egyetlen mozdulattal nyugtatta meg, a homlokára helyezte hűs tenyerét, s a nő azonnal visszaváltozott azzá, aki volt...

Nem sokkal később Johannes Guilleaume meghalt. Egy barátját helyettesítette a hadseregben néhány órára csupán. Egyikük sem tehetett arról, hogy pont akkor vezényelték az egységet Vietnámba. A katonák énekeltek mialatt a repülőgépek felé meneteltek, s Johannes Guilleaume velük énekelt. Egy vietnámi szuronyon fennakadva lelt örök nyugalomra végül, odatűzte ki magát, hadd lobogtassa testét a szél, amit utóbb úgy megszeretett. Kiképzést nem kapott, ezért egy kicsit csálén állt azon a szuronyon, de az már csak hozzá tartozott, az underground-hoz, Johannes Guilleaume-hoz...



9 komment

Címkék: underground vakvágány


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr61316703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oszkár 2008.01.29. 19:37:15

Akkor most már bizonyosra veszem, hogy a titokzatos Johannes Guilleaume Mauricio Babilonia leszármazottja...

Maren Maris 2008.01.30. 00:53:14

Kedves Mattheo G.!

Talán nem helyes, hogy leleplezem magam, de egy ilyen írás szélsőséges reakciókat vált ki az olvasóból...

Másodállásban gambajátékos és-szerző vagyok, s mint ilyen, fogékony a zene iránt.

Johannes Guillome cselekedeteivel vakmerő módon igyekeztem azonosulni az olvasás közben, de ő épp amiatt több nálunk, többieknél, hogy helyettünk merte/bírta azt az életet élni, amire mi szívesen tekintünk, de bátorságunk/képességünk nem volna hozzá.

Szinte már meg sem lepődtem, hogy éppen J. G. füleiben talált megértésre az a zene, melyet az underground szerzőnek, Dubrovaynak köszönhetünk, és amit olyan sokan ítélnek meg igazságtalanul, értetlenségük miatti zavarukat leplezve.
Mint gyakorló gambajátékos és -szerző csak azt kívánom: bárcsak mindig ilyen közönség hallgatná előadásainkat!

csg 2008.01.30. 07:34:34

Eddig azt hittem, hogy az a cápa megzabálta; de most már legalább azt is tudom, hogy vietkong cápa volt és inkább halálra szuronyozta szegényt, minthogy zabált volna egy kicsit a zuzájából...

Most csak felemelem a tekintetem az égre és azt üvöltöm: MIÉÉÉRT?! (vagy inkáb azt, hogy MIÉÉÉRT!?)... Nem bírom elviselni, hogy eltávozott közülünk.

ficus 2008.01.30. 12:11:25

Ez gyönyörű!

Mattheo Guilleaume · http://elmondo.blog.hu 2008.01.30. 21:40:52

"Akkor most már bizonyosra veszem, hogy a titokzatos Johannes Guilleaume Mauricio Babilonia leszármazottja... "

Erre meg hogy a fenébe jöttél rá Oszkár?

Mattheo Guilleaume · http://elmondo.blog.hu 2008.01.30. 21:42:54

"Másodállásban gambajátékos és-szerző vagyok, s mint ilyen, fogékony a zene iránt. "

Kedves Maren Maris, hagyd most ezt a gambajátékot, és írj! Hiányzol a blogról...

Oszkár 2008.01.31. 11:41:37

"Erre meg hogy a fenébe jöttél rá Oszkár?" Hát a sárga pillangók persze. Viszonylag ritka jelenség, így gyanakodni kezdtem...

Mattheo Guilleaume · http://elmondo.blog.hu 2008.01.31. 17:37:25

Bocs, most jövök rá, hogy kevertem a szezont a fazonnal. Mauricio Babilonia nem rokonunk, mert ő egy kitalált személy...

Oszkár 2008.02.01. 09:26:49

Logikus érvelés, Mattheo. Bár ha jobban belegondolok, az, hogy vkiről egy regényben (is) írnak, még nem jelenti azt, hogy kitalált személy. De ha nem rokon, hát nem rokon. Te aztán igazán tudhatod...
süti beállítások módosítása