Az ázsiai keresztények már korábban is tiltakoztak, de már Németországban is felébredt az egyház. A hannoveri evangélikus püspöknő, Margot Kässmann a német olimpikonoknak fekete karpereceket készíttetett, hogy ezzel demonstráljanak Tibet elnyomása ellen. A karkötőkön a felirat idézet a 85. zsoltárból: "igazság és béke csókolgatják egymást."
Sokan az 1936-os berlini olimpiához hasonlítják az idei játékokat. Ahogyan akkor Hitler a náci Németország háború utáni talpraállását akarta demonstrálni, most Kína szuperhatalommá fejlődését. Azok azonban, akik abban bíztak, hogy Kína szalonképességét is demonstrálni igyekszik majd, egyelőre úgy tűnik, túl optimisták voltak.
Egyre többen látják úgy, hogy az egyre intenzívebb tiltakozás nem csupán hatástalan, de kifejezetten rosszat tesz majd az elnyomott tibetieknek (és keresztényeknek, ujguroknak stb.). Kínában ugyanis egészen máshogy működik a PR.
A kifejezetten az elnyomás alatt lévő országokban aktív Open Doors missziós szervezet amerikai elnöke például úgy nyilatkozott: "Kína az Olimpia előtt nagyon figyel most a PR-jára. A tibeti elnyomással üzenni akarnak az ország emberi jogi politikáját el nem fogadó csoportoknak, hogy maradjanak veszteg."
Kína egységes, megrendíthetetlen képet próbál sugározni. Így aztán enyhülés helyett akár bekeményítés, többek között a keresztény-üldözés fokozódása is várható.
Jó példája a tiltakozások fonákjának a fáklyát vivő kínai paralimpikon híres esete: miután a tolókocsis vívó saját testi épségét sem kímélve megvédte a lángot az egyik aktivistától, a hölgy igazi nemzeti hős lett. Kína büszke, autonóm állam, nem úgy táncol, ahogy a nemzetközi közvélemény fütyül. Kína összezár.
A kommunista párt sajátos PR-szemléletéről, jótanácsokkal megspékelve remek tanulmány olvasható az openDemocracy oldalán. (Az persze finoman szólva kétséges, hogy a Nagy Tűzfalon túl olvassák-e az ilyesfajta javaslatokat.)
Nemcsak a kommunista országban lévő vallási és etnikai kisebbségek életéről van szó. Kína súlya egyre nagyobb Afrikában is, és például tulajdonképpen támogatja (gazdaságilag lélegeztető gépen tartja) a darfuri népirtásért felelős szudáni rezsimet. Érdemes tehát a kínai állami PR-t alaposan tanulmányozni tiltakozás előtt. De tiltakozni, nyomást gyakorolni, imádkozni, mindenképpen kell.
Szóljon hozzá!
Utolsó kommentek