El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2008.11.21. 11:10 hecker héla

Haláltánc a gólyavárban

Létkérdés Konferencia, 2008. november 20. ELTE-BTK Gólyavár

Heidegger szerint az ember élete belefut abba halálba, amely viszont nem csak azon az egyetlen, záró (?) ponton van jelen, hanem végig, az emberség minden pillanatában ott lóg, mint egy kiélezett penge, a személyes létezés fölött. A halál fenyegeti az ember életének minden momentumát.

Ez úgy tűnik, igaz. Persze tehetünk úgy, mint ha nem lenne az – nem foglalkozunk az elmúlással, a temetők is már nem a települések központjában vannak, hanem elzártan, betonfallal körülvéve valahol szélen, halotti menetek sem vonulnak végig a Rákóczi úton, az eltávozás a legintimebb, már-már titkolt része lett a modern kornak. Márpedig a kitakarás ellenére van, a média által sugallt szentimenti könnyezéssel szemben a halál húsbavágó, az újratöltés nélkül percekig köpködő gépfegyverek természetes tömegpusztításának dacára mégis csak fölfoghatatlan.

Beszéljünk arról, aminek igazi tartalma tabu. Beszéljünk, gondolkodjunk, akkor oldódik a titkolt feszültség, szublimálódik a frusztráció. Beszéljünk a halálról – konferencia keretein belül, társadalmi és vallási aspektusból is.

Ilyen beszéd-beszélgetés feltételeit szervezte meg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola és Alapítvány, a magyarországi Krisna-tudatúak közössége. A rendezvényen Pilling János, Hegedűs Katalin képviselték a halál és gyász témájának jelenkori orvosi-pszichiátriai vonatkozását, mindketten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kutatói, a kilencvenes években ők honosították meg a mára már viszonylag elterjedt hospice alternatíváját. A délelőtt folyamán a szervezők főiskolájának oktatója, Tóth-Soma László ismertette a védikus halál-felfogást, s hogy csinosan keretezze a napot a Krisna-tudatúság, a záró előadás a reinkarnáció tudományos igazolásáról szólt. A nap kétségtelenül legizgalmasabb része a délután volt, amikor Nádas Péter író mesélt halál közeli élményéről, ennek tapasztalatairól, illetve az a kerekasztal beszélgetés, amiben különböző vallási irányzatok képviselői járták körül - igen diplomatikusan, előzékenységet tanúsítva más vallású vitapartnereik hite iránt - a halál utáni életről való ismereteinket, elképzeléseinket.

A beszélgetés résztvevői: Béres Tamás evangélikus, Cser Zoltán buddhista, Kránitz Mihály katolikus, Sivari Szvámi vaisnava teológusok, valamint Nádas Péter. A beszélgetés vezetője az ELTE Történettudományi Tanszékén oktató – amúgy szintén Krisna-hívő – Sonkoly Gábor volt.

Hogy meglegyen a meder, amiben lehet csörgedezni vagy épp áradón ömleni, a moderátor által fölvetett kérdésekre egyesével válaszoltak a meghívottak. A válaszokból gyorsan kiderült, hogy alapvető fogalmi-nyelvi különbözőségek vannak. Számomra, mint hallgató először is jelenetős problémát jelentett, hogy a pszichoanalízis és a fenomenológia által értelmezett tudat fogalmát Sivari Szvámi igazán leegyszerűsítve, egyszerűen odacsapta a finom fizikai test kategóriába. (A lélek a lényeg, ehhez képest van a durva fizikai test, ami a konkrét korpuszunk, illetve a finom fizikai test: az intelligencia, elme és hamis ego összessége, a tudat - ami addig vándorol az emberrel testről testre, amíg a lélek meg nem szabadul végleg a testiségtől és vissza nem tér eredeti helyére, Isten szolgálatába.) Az a különbség, ami alapvetően ott húzódik a nyugati és keleti gondolkodási modell között végig érezhető volt - a fogalmi pontatlanság, sőt: az önkényes, tudománytalan definiálás idegenné tette a keleti vallások gondolatmenetét. Persze, érvényes az az ellenérv, hogy a hit nem logikai rögzítettség kérdése, illetve az is kérdés, hogy keleti aggyal nem tűnik-e ugyanolyan önkényesnek és következetlennek a keresztény "rendszer"?

Az a mondat, hogy "Zoltán barátom mindig megelőz engem", a katolikus pap-teológus szájából hangzott el a halál tudatosítása kapcsán, Béres Tamás szerint pedig "mindannyian ugyan abba az irányba törekszünk", csak különféle szavakkal beszélünk róla. Ezeken a mondatokon föl lehet háborodni természetesen, de érdemes talán a mélyükre nézni. Hiszen megdöbbentő volt azt hallani Sivari Szvámi szájából, Béres Tamás kérdésére - mi szerint megjelenik-e a bűnbocsánat a keleti vallásokban - hogy: "Igen, így olvasható az egyik szent szövegben: Hajolj meg előttem, és minden bűnöd megbocsátható." És érdemes azon is elgondolkozni, hogy vajon ténylegesen olyan távoliak-e a végső célok, ha - a szanszkrit szavakat amerikai akcentussal kiejtő - Sivari azt állítja, hogy a lélekvándorlás lényege csakis és kizárólag az, hogy visszatérjünk eredeti létünkbe, ami az osztatlanság Istennel, amely osztatlanság abban áll, hogy az Ő szolgái vagyunk. (Tehát nem puszta lélek-tisztulás, testtől elszakadás, megvilágosodás, önmegváltás a lényeg.)

Hova lett a kereszténységünk? - kérdezhetnénk. A radikális Krisztusra-mutatásunk - Ő az egyedüli út, önmagáról állítja ezt - a megkérdőjelezhetetlen megváltásra-szorultságunk? Gyávák lennénk, túlontúl liberálisok, fülünket-farkunkat behúzók a társadalmi béke - az előadóterem kellemes hangulata - érdekében? Mi ez a gerinctelen magatartás, hogy "hát tulajdonképpen Isten az úszia, a kimeríthetetlen létező, akiről ti innen, mi onnan beszélünk, mint a vakok a körbetapogatott elefántról, nincs itt semmi gond, kapaszkodjunk össze, dance makabre, a halál előtt úgyis mindannyian egyenlők vagyunk."

Semmi ilyesmiről nincs szó, azt gondolom. Egyszerűen csak annyiról, hogy létezik értelmes, emberhez méltó beszélgetés, ahol a meggyőzés kényszere nélkül elmondhatjuk, ki mit gondol, jelen esetben miben hisz. Hozzá kell hogy tartozzon az embervoltunkhoz, hogy belátjuk: hit dolgában nem lehet érvelni, érvénytelen a rábeszélés - sőt, az erőszakosság többet árt, mint használ. Kifejezetten romboló, mert teljesen lehetetlenné teszi a további párbeszédet.

Kránitz Mihály világosan beszélt a halálról, mint büntetésről és az ítélet elkerülhetetlenségéről - ami hiányzik a keleti vallások fogalomrendszeréből. (A roppantmód megnyerő, rajongói táborral érkező, fölszabadult Cser Zoltán erre azt mondta, minek ítélkezzen még a karma is, meg van mindennek a következménye, inkább az lenne a kérdés, hogy hol van a személyes, emberi felelősségünk?) Béres Tamás azt a roppant szimpatikus, kifejezetten keresztény álláspontot is ismertette az etikáról, morálról való párbeszédben, hogy a vallás üres, ha jó cselekedetekről, "szeressük embertársainkat, mert egyek vagyunk velük"ről szól csupán. Markáns szerepet kapott az a szintén Krisztusnak köszönhető mozzanat, mely szerint az ember test és lélek egysége, nem egyik vagy másik, a test, Krisztus megtestesülése is bizonyítja, fontos - Jézus váltsághalála által ez is megtisztult és része lesz az örök életnek. (Ezzel szemben elképesztő milyen erős a test-lélek oppozíció mind a buddhizmusban, mind a Krisna-hitben.)

A közönség kérdései közt elhangzott, hogy "mi ma ide azért jöttünk, hogy megtudjuk, mi az igazság. Mondják már meg, melyikőjüknek van igaza?" Mit lehet erre mondani? Hogy: nekem, mert a Bibliában ez áll? Erre az érvényes válasz a Krisna-tudatú részről: "a mi szent könyvünk is kinyilatkoztatás alapján született, tévedhetetlen isteni ihletésű, nem kevesebb az igazunk, mint nektek." A jelenlevők közül senki sem kockázatott meg ilyen, vagy ehhez hasonló választ. Cser Zoltán, szokásos könnyedségével intézte el a problémát: rossz a kérdés (általános nevetés), logikai úton nem állapítható meg az igazság.

Béres Tamás egész egyszerűen annyit mondott: "Ha meg vagyok arról győződve, hogy az én édesapám a legjobb szülő a világon, akkor a másik ember ezt vagy elhiszi, vagy cáfolja. Ez participáció kérdése."

Lehet ennél többet mondani? Kinek ment neki Krisztus bunkósbottal, hogy meggyőzze önmaga Isten-voltáról? A legkeményebb azokkal volt, akik azt gondolták, tudják mi az igazság és tudják, hogyan kell helyesen élni. Mennyivel inkább releváns kérdés lehetne az, hogy miért nem sugárzik rólunk, keresztényekről a – meggyőző – fölszabadultság, mint Cser Zoltánról, miért dogmatikai tételekkel akarjuk körülbástyázni magunkat, hitünket ahelyett, hogy - ugyan véresen komolyan véve, de - szabadok lennénk élni Krisztus követőiként és élni hagyni azt is, aki (még nem) követi Őt. Miért van az, hogy az elkötelezettségünk gyakran csak a fölháborodott tiltakozásunkban nyilvánul meg, de a mindennapi életvezetésünkben nem?

És az is jó kérdés, hogy mi miért nem szervezünk ilyen konferenciákat semleges helyeken – amilyen a Trefort-kerti Gólyavár – ismert személyek bevonásával, mutatva, hogy élő-eleven, szellemileg friss és nyitott emberek közössége vagyunk. Még akkor is, ha a mi teológiáinkon nincs akkreditált vaisnava jógaoktató szak.


3 komment

Címkék: halál vallás keresztények buddhisták hinduk


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr98780935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kendaq Pendragon 2008.11.21. 15:14:47

Valóban jogos a kérdésfölvetés. A katolikus-református-evangélikus párbeszédek mellett meg kell, hogy jelenjen a más vallásokkal való párbeszéd.

Gondolom a felszólításod a keresztény egyházak teológiai vezetőihez, tagjaihoz intézted.
Én "mezei" hívőként el tudom fogadni más vallásúak vagy ateisták állásfoglalásást is. Saját hitemben sem a dogmák mozgatnak, hanem a szabadság Istennel való közös élménye.
Mellesleg meglepő, hogy ilyen gyerekes gondolkozású egyének is vannak, akik hitvitákat próbálnak generálni.

Amúgy Nádas mit mondott?

HH 2008.11.22. 16:14:23

Arról beszélt,hogy nem tud erről beszélni, mivel nyelven túli. (Ahogy az Istenélménye is.)
És hogy haragudott az orvosokra, amiért visszahozták, csak illendőségből köszönte meg nekik.
A testén kívül került, látta, ahogy újraélesztik, ahogy sürögnek körülötte az orvosok - de nem érzett semmiféle fájdalmat és akkor rájött, hogy semminek sincs vége. Nem beszélt fényről és szeretetről, amiről sokan mások, viszont mindent-tudásról igen. Arról, hogy az egész élete össze élménye/emlékezete/tudata és tudattalanja egyben volt akkor, összesűrűsödbe és elsimulva. Minden egyszerűvé vált és nagyon jóvá.

Mattheo Guilleaume 2008.11.22. 20:30:29

De jó lenne, ha így lenne, én most nagyon örülnék...