A rabszolgakereskedés és a gyarmatosítás évszázadaitól kezdve Afrikának fokozottan jutott ki a szenvedésből - éhezés, háborúk, erőszak és nélkülözés. Az azonban, ami nemrég a tudomásomra jutott a legmerészebb rémálmaimon is túltesz. Nigéria egyes vidékein tömeges jelenséggé vált, hogy akár 10 év alatti gyerekeket boszorkánysággal vádoljanak meg, brutális bántalmazásnak tegyenek ki, majd hagyják őket sorsukra, vagy végezzenek velük legtöbbször közvetlen családtagjaik.

Bár a jelenség évek óta terjedőben van, Európában (főleg az Egyesült Királyságban) akkor kapott nagyobb nyilvánosságot az ügy, amikor nemrég a brit Channel4 nevű TV csatorna dokumentumfilmjében elkísérte nigériai útjára Gary Foxcroftot, aki az általa alapított jótékonysági szervezeten keresztül (Stepping Stones Nigeria) támogatja Sam Ituama-t, aki 5 éve tart fenn menedékhelyet boszorkányság vádja miatt otthonról kitaszított, testileg meggyötört és súlyosan traumatizálódott gyerekeknek. Ma már 150-200-an vannak, akik így a szerencsések közé tartozhatnak, mert egyáltalán élnek. Történeteik vérfagyasztóak - brutális verés, késsel vagdosás, savval leöntés, élve eltemetés. Európai ész számára felfoghatatlan. A baj általában akkor kezdődik, amikor váratlanul megbetegszik, vagy elhalálozik egy közeli családtag, például az anya, ami Nigéria legszegényebb részén, a Niger folyó deltavidékén, ahol tombol az AIDS, a malária, a tuberkolózis, és ahol a várható életkor 47 év, nem annyira valószínűtlen esemény. A csapás miatt a közelállók azonnal sötét hatalmak közreműködésére gyanakszanak, és egyre gyakoribbá válik, hogy a közvetlen család valamely gyermekét vádolják meg démoni erők gyakorlásával.

A történetben a legszomorúbb és a legmegdöbbentőbb, hogy a jelenség igazi ismerői - például Gary Foxcroft és Sam Ituama - egyes helyi keresztény közösségek felelősségét hangsúlyozzák a hisztéria keltésében. A név, amelyet a források legtöbbször említenek a témában, Helen Ukpabio lelkésznőjé, aki 1992-ben alapította meg a neo-pünkösdi Liberty Gospel Church-öt (A Szabadulás és Örömhír Egyháza), ami mára 60-70 gyülekezetet számlál a régióban. A hittérítőnő hihetetlen népszerű, értelmiségi és tanulatlan körökben egyaránt nagy köztiszteletnek örvend. Gyorsan terjedő tanai nagy hatást gyakorolnak a társadalom minden rétegében, melyek középpontjában a boszorkányság elleni keresztes hadjárat áll.

Ukpabio saját elmondása szerint tizenévesen maga is ördögi praktikák beavatott művelője volt, majd az Úr 17 évesen megszabadította, később pedig a boszorkányok és a boszorkányság ármányaitól szenvedők megszabadítására kapott elhívást. Módszeresen kidolgozott tanításában osztályozza a bűbáj különböző típusait, melynek gyakorlásába férfit, nőt és gyereket egyaránt beavathatnak, méghozzá nem (feltétlen) önszántából, hanem legtöbbször titokban az ételébe vagy italába dobott gonosz szellem által, amely ilyen módon egyenesen az áldozat lelkébe jut. Híres könyvében (Unveiling the Mysteries of Witchcraft - A boszorkányság rejtélyeinek leleplezése) külön leírást ad a gondos szülőknek, hogy milyen tünetek jelzik egyértelműen, hogy gyermekük gonosz szellemekkel kollaborál. Két év alattiaknál ez az éjszakai sírás, az egészégi állapot romlása, rossz étvágy. Két év fölöttieknél a makacsság, hazugság, lopás, iskolai teljesítmény ingadozása. Vagyis Ukpabio szerint minden olyan következmény, amit egy gyerekből a rossz szociális körülmények kiválthatnak, a boszorkányság jele. Veszélyes szavak ezek az ország legelmaradottabb, szegénységtől leginkább sújtott vidékén.

A lelkésznő nézeteit nem csak szóban illetve írásban hirdeti Liberty Films néven, saját filmstúdiót működtet, mely nemcsak mennyiségileg termékeny, de új műfaj, a nigériai evangéliumi horror elindítója is. Alkotásait Európában való bemutatkozása után, nem restellett benevezni a 2006-os, Bristolban megrendezett Horror tájoló elnevezésű filmfesztiválra, az előbbi címke ott született. A film, amellyel elindult (End of the Wicked - A Gonosz vége) a horror kedvelők gyönyörködtetésére szaftos jelenetekben mutatja be, ahogy egy gyerek démon parancsára a főhős szemgolyói kipottyannak üregükből, illetve amikor szintén főhősünk édesanyja felfedi monumentális péniszét, amivel épp saját menye megrontására készül. Mert kevés olyan család van, amelyik nincs kitéve a Gonosz ármánykodásának, és Ő mindig egy olyan családtagon keresztül közelít, akire a legkevésbé gyanakodnánk, aki látszólag a legártatlanabb közöttünk! Ez az üzenet, ami szélsebesen terjed, hiszen Ukpabio filmjei Nigériában kelendőbbek, mint hollywoodi versenytársai.

A lelkésznő azonban van olyan tuti, hogy azt is megmondja mi a megoldás. Ha környezetünkben (vagy esetleg bennünk) démon üti fel a fejét. Ördögűzés. Mert ő meg tud szabadítani. És bár Ukpabio hívei állítják, hogy a lelkésznő nem fogad el ezen szolgáltatásáért közvetlen juttatást, számos beszámolóból tudható, hogy az átlagos ördögűző lelkész több hónapi átlagjövedelemnek megfelelő összeget is elkérhet egy megtisztítási szertartásért, ami általában elsőre nem sikeres, s így további beavatkozásra van szükség. Amíg a szülők nem kerítik elő a pénzt, a gyereket sokszor fogva tartják, amennyiben persze túléli az első ördögűzési kísérletet, mert természetesen az sem egyszerű kézrátétellel megy.

Hogyan alakulhatott ki ez az eszement állapot, és hogy kapcsolódhat mindez szégyenteljes módon pont a kereszténységhez? A jelen helyzet és a helyi történelem ismerői szerint Európa domináns vallása a 19. század óta van jelen Nigériában. Boszorkányüldözés azonban csak körülbelül 50 éve, bizonyos skót és amerikai pünkösdi misszionáriusok tanításai nyomán kapcsolódott hozzá. Bár nem találtam sehol részletes kifejtését ennek a magyarázatnak, feltételezésem szerint arról lehet szó, hogy ezek a misszionáriusok – pünkösdiek lévén nagy jelentőséget tulajdonítva a földi életben csodás módon megmutatkozó természetfölötti (mind isteni mind ördögi) erőknek – nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hagyományos törzsi kultúrában fontos szerepet játszó "boszorkány doktorok" ellen prédikáljanak. Az ennek nyomán kibontakozó varázsló és varázslás ellenes láz azonban épp az ellenkezőjét váltotta ki a kívánt hatásnak, hiszen ma magukat kereszténynek valló lelkészek a legsötétebb mágia módszereit alkalmazzák, amikor állításuk szerint ördögűzést végeznek.

Az eljárásnak ez a módja természetesen semmilyen módon nem alapozható meg a Bibliával. És mondani sem kell, hogy a Biblia sehol nem kever gyerekeket boszorkányságba! Az evangélisták szerint Jézusnak számos cselekedete volt, s ők azoknak csak töredékét örökíthették meg. Ezek között mégis fontos helyet kap egy olyan történet, amelyből tudhatjuk, hogy Jézus mennyire szerette és becsülte a gyerekeket. Saját versengő tanítványai elé állította őket példának - azt mondta, hogy akinek a lelke nem olyan, mint egy gyereké, az soha nem juthat be a mennybe. Még azt is mondta, hogy aki gondjaiba vesz egy magára hagyott gyereket, az olyan mintha személyesen Róla gondoskodna. Ha hitelt adunk az evangéliumnak, Gary Foxcroftnak és Sam Ituamának nagyon jó dolga lesz a mennyben!

Mindig is kritikusan tekintettem a felvilágosodásra. Nem hiszek abban, hogy a tudomány és technológia diadala jelenti a végső megoldást az emberiség minden bajára. Viszont nagyrészt mégis a felvilágosodásnak köszönhetem, hogy ha náthás vagyok, nem jut eszembe, hogy az anyukámat vádoljam rontó varázslással, vagy sikertelen vizsgáimért a macskámat tegyem felelőssé, akit azon nyomban kilenc darabba kell vágjak, hogy véget vessek az ördögi ármánykodásának.

Úgy tűnik, mintha az emberiség képtelen lenne arra, hogy történelme során ne essen folyton egyik végletből a másikba. A mindenek fölött álló észt ünneplő, a spirituális, intuitív megtapasztalás jelentőségét lekicsinylő szellemiség dominanciájából a sötét babonaság mélységeibe hanyatlik, oda-vissza. Az Égnek hála, hogy mindig vannak köztünk olyanok - nem keresztények és keresztények -, akik készek szembeszállni az uralkodó ideológiával, és a lelkiismeretük szerint cselekedni. Ezek az emberek saját életüket kockáztatásával igyekeznek megmenteni minket attól a rémálomtól, amivé teszik és tehetjük a világot.