El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2009.02.10. 21:23 Maren Maris

Program, zene

2009. február 15-én hallható a Müpában Dmitrij Sosztakovics 7., „Leningrád” szimfóniája.

Programzenéről van szó, olyan tisztán hangszeres, szimfonikus zenéről, ami konkrétabban kelt tárgyi, fogalmi, eszmei asszociációkat, mint a zene általában. Mégpedig azért, mert a témát zenén kívül álló történelmi, természeti, rendszerint a társművészetekkel kifejezett eseményekből meríti. Jelen esetben ez a történelmi esemény a II. világháború leningrádi ostroma.

A legtöbb szimfóniám sírkő. Népünkből túl sokan haltak meg úgy, hogy ismeretlen helyen temették el őket, még a rokonaik sem tudják, hol. Sok barátommal is ez történt. (…) Hol helyezzük el az ő sírkövüket? Csak a zene teheti ezt meg helyettünk. Szívesen írnék minden áldozat emlékére egy művet, ám ez lehetetlen, ezért ajánlom zenémet valamennyinek. Szakadatlanul ezekre az emberekre gondolok, és majdnem minden nagyobb művemben rájuk próbálok emlékeztetni másokat.

Propaganda

A széles körben elterjedt történet önmagában drámai. Eszerint a Leningrádban (akkor Szentpéterváron) született és élt Sosztakovics a német csapatok 1941 szeptemberi ostromakor kezdte írni a VII. szimfóniát, ami a város lakóinak szenvedéséről, ellenállásáról szól. Időközben a szovjet kormány Kujbisevbe tette át székhelyét és Sosztakovics - aki soha nem tapasztalt iramban dolgozott a szimfónián - szintén oda költözött. Decemberben elkészült a kompozíció és azt 1942 márciusában, Kujbisevben be is mutatta a Bolsoj Teatr zenekara Szamuil Szamoszud vezényletével. Annak, hogy a művet egyáltalán bemutathatták, és hogy azonnal sikert aratott, az az oka, hogy a hivatalos értelmezés alapján Sztálin számára a Honvédő Háború nagyszerű eszméit fejezte ki, azokat az eszméket, amelyeket sem a támadók embertelensége, sem az ostromlott városok lakóinak szorongatott helyzete nem ingathatott meg. Ennek megfelelően Sosztakovics így ismertette szimfóniáját:

„Az I., leghosszabb tétel dramatikus, sőt, mondhatnánk, tragikus karakterű. Békés életünket fenyegető esemény, a háború zavarta meg és mindent a háború törvényeinek kellett alávetnünk. De a zenének egy másik mondanivalója is van: rekviem, amely a nép gyászát fejezi ki halott hőseiért. A következő két tételt közjátéknak szántam. A háborúval szemben ezek az életet hirdetik. Megpróbáltam kifejezni azt a gondolatot, hogy a művészet, irodalom és tudomány a háború ellenére is haladásra hivatott. Vitába szálltam azzal a felfogással, hogy „ágyúdörgés között hallgatnak a múzsák”. A IV. tételt győzelmünk kifejezésének szántam. A II. és III. tétel közvetlen folytatása, azok logikus következménye. A fény diadala a sötétség felett, a bölcsességé az őrület felett, az emelkedett humanizmus győzelme az irtózatos rémuralom felett.”

A bemutató után Szovjetunió-szerte rádión sugározták a darabot, bizonyítva az orosz kultúra, az orosz lélek kitartását. Ugyanez év nyarán nyugaton is népszerűvé vált, miután áprilisban a partitúrát egy mikrofilmen kijuttatták az országból. Azeurópai bemutatót júniusban tartották a londoni Royal Albert Hallban, az államokban pedig Toscanini szólaltatta meg először a művet az NBC Szimfonikusok élén.

Kódolás

Annak ellenére, hogy az ostrom ihlette háborús szimfónia története megindító, ma már tudjuk, hogy ebben a formában nem igaz. A bizonyíték az 1979-ben nyugaton megjelent Testamentum című könyv, melyet Szolomon Volkov szerkeszett Soszatkoviccsal folytatott beszélgetéseiből.

„Annyi ostobaságot hallottam a VII. (…) szimfóniáról. Bámulatos, milyen makacsul tartják magukat ezek az ostobaságok. Olykor elámulok azon, milyen lusták az emberek, amikor gondolkodni kellene. Mindent, amit az első napokban ezekről a szimfóniákról írtak, a mai napig változtatás nélkül ismételgetnek, holott lett volna idő egy kis gondolkodásra. Végül is a háború réges-rég véget ért, csaknem harminc éve. Harminc évvel ezelőtt mondhatták azt, hogy ezek katonai szimfóniák, csakhogy egy szimfónia nem parancsra születik, már ha méltó a szimfónia elnevezésre."

Az ostobaságokat Sosztakovics sem sietett eloszlatni, a Szovjetunióban ugyanis a művészek is folyamatos életveszélyben éltek. A kultúrát természetesen nagyon erősen kontrollálták, a hatalom igyekezett azt saját céljai szerint befolyásolni. Nemcsak egy rossz nyilatkozat, vagy egy rossz idézet, politikailag helytelen szövegkönyv, de egy szomorúnak, formalistának, ellenségesnek kikiáltott kompozíció is könnyen a szerző életébe kerülhetett. Sosztakovics tehát egész életében úgy alkotott, hogy mondanivalóját, ami főként ennek a hatalomnak a borzalmairól szólt, szinte a felismerhetetlenségig kódolnia kellett. Ezekre a rejtvényekre jó példákat találunk a VII. szimfóniában.

Az első tétel kezdetének elterjedt alcíme a „boldog békeidők”, a korabeli magyarázat szerint az idilli melléktéma az invázió előtti Leningrád békés életéről szól. Sosztakovics persze a saját bőrén tapasztalta, hogy a ’41 előtti évek korántsem voltak a város legboldogabb pillanatai.

„A háború sok új bánatot hozott, és sok új pusztítást, de nem felejtettem el a szörnyű háború előtti éveket. Valójában semmi kifogásom nincs az ellen, hogy a VII.-et Leningrádinak nevezik, de nem az ostromlott Leningrádról szól, hanem arról a Leningrádról, melyet Sztálin pusztított el, és amelynek elpusztítását Hitler csak befejezte."

A békeidők boldogságának ábrázolása után jelenik meg a mű leghíresebb, úgynevezett „invázió” témája. Nagyon halkan, szinte észrevétlenül kezdődik, majd folyamatos ismétléssel, hosszú fokozással jut el a tétel csúcspontjára. A rendkívül ritmikus anyag, amelyet a Boleróhoz hasonló monoton kisdob kísér, karakterénél fogva könnyen azonosítható egyfajta militáris, háborús zeneként. Az eredeti magyarázat szerint ez a Hitlert, a fasiszta uralmat és katonai támadást ábrázoló zene.

„A VII. szimfóniát már a háború előtt tervezni kezdtem, következésképpen nem igaz, hogy egyszerűen Hitler támadása „ihlette”. Az emberiség más ellenségeire gondoltam a téma komponálása idején. A fasizmus természetesen visszataszító számomra, de nem csupán a német fasizmus az; valamennyi formája visszataszító. Manapság az emberek szeretnek úgy visszaemlékezni a háború előtti időszakra, mint valami idillre, mondván, hogy minden jó volt addig, míg Hitler nem zaklatott bennünket. Hitler egy bűnöző, ez világos, de ugyanígy Sztálin is az. Örök fájdalmat érzek azokért, akiket Sztálin parancsára öltek meg. Mindenkiért szenvedek, akit megkínoztak, agyonlőttek, halálra éheztettek. Ilyenekből milliók akadtak országunkban, még mielőtt a háború Hitlerrel elkezdődött volna."

A téma Hitlerhez való kapcsolásának egyik közkedvelt magyarázata, hogy egy része Lehár Ferenc Víg özvegyéből idéz, Danilo gróf belépőjéből. Sosztakovics is tisztában volt vele, hogy a diktátornak ez volt a kedvenc operettje. Egyes megfejtők szerint viszont az oroszul „Megyek Maximhoz” címet viselő dal egyszerűen a zeneszerző akkor 3 éves Maxim nevű fiára való utalás. Érdekes zenetörténeti tény, hogy Bartók Béla szintén felhasználta ezt a témát a Concerto 4. tételében, de fia feljegyzései szerint nem értette, miért ez a primitív ismétléssorozat Sosztakovicsnál. Valószínű, hogy a közönségesség, kíméletlen primitív erők elhatalmasodását jelképezi a Víg özvegy, amit Sosztakovics maga is a közönségesség netovábbjának tartott.

Hogy valójában minden totalitárius hatalom rémtetteiről van szó, azt mindenesetre olyan jól sikerült Sztálin elől titkolni, hogy az 1949-ben készült Berlin eleste c.szovjet propaganda-film zenéjét a vezér Sosztakovicsra bízta. Ő pedig a szovjetek dicsőségét bizonyító képek alá a VII. szimfónia részleteit vágta, így a mit sem sejtő Sztálin hatalmát megörökítő képeket saját zenei karikatúrája festi alá.

A „Leningrád” szimfónia Leningrádban

A fenti videó részleteket mutat be a zenetörténet egyik leghátborzongatóbb bemutatójáról készült dokumentumfilmből. (Az elején látható a fent említett Berlin eleste néhány része.) A szimfónia leningrádi premierje az orosz ellenállás fontos reprezentációs eszközévé vált. Az egyetlen megmaradt zenekar a helyi rádió szimfonikus együttese volt, melyet Karl Eliasberg vezényelt. Ők sem játszottak már egy ideje, ahogy a zenei közvetítések is rég megszűntek már. A bemutatóra összehívott zenekarból csupán 15-en jöttek el, a többiek vagy éhen haltak, vagy a hazájukért harcoltak. Plakátokkal és hirdetésekkel kerestek a játékra alkalmas zenészeket, hogy az együttest a szükséges létszámra egészíthessék ki. Az ostrom miatt a partitúrát éjszaka szállították a városba repülővel, hogy a próbákat megkezdhessék, a zenészeknek pedig külön fejadagokat osztottak, hogy egyáltalán végig bírják játszani a darabot.

A koncert napját 1942. augusztus 9-ére tűzték ki, mivel Hitler eredetileg ezen a napon tervezte megünnepelni a város elestét az Astoria Szállóban. Az előadást egy speciális hadművelet előzte meg, a Govorov Tábornok vezette „szélroham”. A németek állásait gondosan tűz alá vették, 3000 ezer gránát biztosította a koncert idejére a város csendjét. A koncertteremben zajló előadáson az életben maradt értelmiség és a városért harcoló katonák is jelen voltak, hangszórókon pedig az utcákon is közvetítették, gondoskodva róla, hogy a német csapatok is hallják. Németek visszaemlékezése szerint a pszichológiai hadviselés ilyen módja tökéletesen megfélemlítőnek bizonyult. 

Bátor zene

A fentiekből talán úgy tűnhet, hogy a programzene hallgatása fáradságos, hiszen az értelmezéshez történelemkönyveket és Lehár-partitúrákat kell lapozgatni. Ez persze nem így van, Sosztakovics szavaival:

"Zenét írok, és a zenémet előadják. Akit érdekel, meghallgatja. Végül is a zeném elmond mindent. Nincs szüksége kommentárokra, blablára, lihegésre. Végső soron minden, a zenével kapcsolatos szó kevésbé fontos, mint maga a zene. Aki másként vélekedik, azzal nem érdemes szóba állni. …

Irtózom azoktól az emberektől, akik úgy gondolják, egy szimfóniához írt kommentárok fontosabbak, mint maga a szimfónia. Ez valóságos perverzió. Nekem nincs szükségem bátor szavakra a zenéről, és azt hiszem, senkinek sincs. Bátor zenére van szükségünk."

Dmitrij Sosztakovics 7. C-dúr szimfónia, „Leningrád”, Op. 60, (1941)

2009. Február 15. 18:00 h, Müpa

Zuglói Filharmónia

Vezényel: Bogányi Tibor

(Az említett zenei idézetek a Víg özvegyből, a Concertoból és a szimfóniából itt, itt és itt.)


Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: zene ajánló koncert háború leningrád sosztakovics


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr54935657

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nacsinák Gergely András - KERINGŐ 2011.02.22. 09:42:34

– Nagyon szép. Mi ez?– Sosztakovics. Második keringő – felete a kipirult arcú férfi, és megigazította a kottát.Csakugyan nagyon szép volt. Másnap is meghallgattam számítógépről, szimfonikus zenekar előadásában, de az már nem volt ugya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.