“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel." - hangzik a városi legendákban Széchenyinek tulajdonított idézet, amit az ember a Fidesz választási vereségeikor szokott megkapni barátaitól. (Vajon 2010-ben baloldali barátok is küldözgetik majd, mondjuk Táncsicsnak tulajdonítva?) Akár igen, akár nem, erre a bölcsességre talán globális ideológiai nagykoalíciót is lehetne építeni.

Itt van például egy baloldali angol agytröszt, a Demos, melynek pár éve megjelent tanulmánya is ugyanezzel a problémával foglalkozik. Az iromány szerint a politikai vezetők megcsappant legitimációjára a helyes válasz természetesen a választópolgárok tudatosabbá tétele és a "mindennapi demokrácia" lenne, azaz visszakapcsolni az állampolgárokat a nagy demokratikus vérkeringésbe, a családtól az iskolán át a munkahelyekig mindenhol a reprezentáció elvére felépítve a közösségeket.

A hangzatos javaslatok közül talán csak egy igazán érdekes magyar szempontból. A Demos szerint fontos lenne minél szélesebb rétegeknek biztosítani a lehetőséget, hogy úgy fejthessék ki véleményüket, hogy azzal a kormányzatokból választ, reakciót is ki tudjanak kényszeríteni.

A jó hír az, hogy Magyarország ebből a szempontból már évek óta kiválóan áll. Miért is? A pofonegyszerű válasz úgy hangzik, hogy „2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról”. Ennek (mármint az Eitv-nek) 9 -10. §-a szerint ugyanis hazánkban közzé kell tenni a jogszabályalkotásra irányuló koncepciókat, jogszabálytervezeteket, és biztosítani kell, hogy bárki véleményt nyilváníthasson, illetve javaslatokat tehessen a jogszabályok tervezetével kapcsolatban. Sőt, "a jogszabály előkészítője mérlegeli a véleményezők észrevételeit, és az észrevételekről, valamint az elutasított észrevételek esetében - a nyilvánvalóan alaptalan észrevételek kivételével - az elutasítás indokairól összefoglalót készít, amelyet honlapján közzétesz."

A bökkenő

Apró homokszem az épülő magyar bázisdemokrácia gépezetében, hogy a remek lehetőségről mintha magának az állampolgárnak elfelejtettek volna szólni. Igaz, túlzás lenne állítani, hogy sokat veszít az a – saccra úgy nagyjából ezerből kilencszázkilencvenkilenc – ember, aki nem tud az új véleménynyilvánítási csatornáról.

Egészen kitartó nyomozással lehet csupán néhány minisztériumi honlap elrejtett zugában véleményezési lehetőségeket találni. A lehetőség az - ebből a szempontból hivatalból "jófiú" - Igazságügyi tárca lapján van még a legkevésbé elrejtve. Itt olyan közérdeklődésre számot tartó témákra lehet bukkanni, mint például "A Magyar Köztársaság és Ukrajna közötti államhatár 2003. és 2008. közötti közös ellenőrzéséről szóló, Vásárosnaményban, 2009. április 9-én aláírt zárójegyzőkönyv és a kiegészítő határokmányok jóváhagyásáról szóló IRM rendelet."

Cikkünk születésekor a honvédelmi minisztériumnál pedig a már-már monthy phytonosan abszurd "A honvédelmi miniszter és az egészségügyi miniszter …/2009. (……) HM-EüM együttes rendelet tervezete egyes HM-EüM együttes rendeleteknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CLX. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról" c. előterjesztés kacsingatott a tudatossá válni igyekvő állampolgárra.

Legyünk korrektek, az idézett 2005-ös törvény alapján persze nem kell mindent népi konzultációra bocsátani. A törvény úgy van megfogalmazva, hogy elég rugalmasan el lehessen dönteni, miben is kíváncsi az aktuális kormányzat az állampolgárok véleményére.

Mindenesetre, jó adag kreatív cinizmus kellhetett ilyen ütős témák kimazsolázásához. Ezekkel talán egy életre el lehet venni mindenki kedvét a két választás közötti aktív demokratáskodástól.

Olyan, élő embereket is érdeklő örökzöld hús-vér témákat, mint a bevándorlópolitika, az ifjúságpolitka, a környezetvédelem, az abortusz vagy a városfejlesztés, hiába is keresnénk. Pozitív példa talán a www.drogstrategia.hu, ahol a Szociális Minisztérium legalább megpróbálta a párbeszéd kialakítását.

Igaz persze, senki sem gondolhatja reálisan, hogy a polgárok jogszabályok paragrafusait fogják bogarászni. (Mellesleg az Eitv alapján nemcsak készülő jogszabály-szövegeket, de koncepciókat is publikálni lehetne, ami azért mégiscsak felhasználóbarátabb műfaj - lenne.) Ha a szakmai szervezetekre, kamarákra, civilekre gondolunk, akkor az emészthetetlennek tűnő anyagoknak is lehet értelme. Elvégre, az is hasznos, ha például egy bélyeggyűjtő civil szervezet a maga területén végigbogarászhatja az őt érintő, de általános közérdeklődésre számot nem tartható tervezeteket, és még véleményt is mondhat.

Nos, azért a felhasználóbarátságot sok helyen el lehet még szabotálni. A tárcák összefoglalókat sem készítenek az állampolgári észrevételekről, és az elutasított ötletek elvetésének indoklását is hiába keresnénk. Pedig ezek bizony a törvény alapján kötelezőek lennének. Igaz, ezeknek lenne is némi információtartalmuk, tanulságuk. Használhatóvá tennék az egészet, ami viszont kockázatos. Képzeljük el, az elszánt állampolgár például elolvashatná, hogy a másik elszánt állampolgár mit gondol. Még a végén valamiféle "bázisközösségek" is elkezdenének szerveződni.

Érthetetlen is, hogy mindez az EU-ban, közösségi szinten, 27 országgal miért is működik, látszólag értelmesen. Embereket érdekő témák (aktuálisan például a közlekedés biztonságosabbá tételéről), urambocsá’ köznyelven megfogalmazott kérdőívek, konkrét kérdések. És ami több, mindez visszacsatolással, a válaszok összesítésével, sokszor az egyéni vélemények megjelentetésével, szépen pdf-be pofozva. Sőt még azt is lehet követni, hogy mi lett egy-egy koncepció későbbi sorsa.

Illúzió, szemfényvesztés?

Hát persze, hogy az. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a konzultációkra adott válaszok határozzák meg az EU politikáját. De mindez nem is probléma. Hiszen ha legalább az illúzió megvan a jogalkotás befolyásolására, az jót tesz a polgár tudatosságának, gondolkodási hajlandóságának.