El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2012.02.21. 09:30 ElMondo berliner

Boxeralsó vs. bölcsészsál

Várok a metróra. Még túl korán van ahhoz, hogy olvassak, szűk szemrésemen keresztül szoktatom magam az ébrenléthez. Ez a nap is jól kezdődik – egyből két férfi keresi velem a szemkontaktust. Az egyik kb. negyvennyolc éves és Bundesliga mérkőzésekre kínál jegyeket, valaki elfelejtette kiretusálni a ráncait. A másik valamivel fiatalabb és a H&M legújabb alsóneműkollekcióját reklámozza, ami számomra legalább annyira érdektelen, mint a belépők a meccsre, de aztán csekkolom, hogy ez David Beckham. Van rajta valami furcsa. Nagyobbra nyitom a szemeim. Nem, nem az, hogy a bal karján is kész lett az ingujj-tetoválás. Összehúzom a szemem. David valahogy megemberesedett. És akkor rájövök, mit hiányolok: a kockákat a hasáról! Annak a Davidnek, akit én ismertem, az izmai majd szétfeszítették a bőrszövetét, pár éve, amikor az Armaninak toborzott alsónadrág vásárolókat. Volt six pack, nincs six pack, de a mélyreható fejtegetésemet elfújja a metrószél.
 
A szemináriumon a docens egy Spiegel-cikk fénymásolatát osztja ki az óra végén. Egész félévben a posztmodern identitással foglalkozunk, a társadalom átakalulásával, a cikkben Christoph Scheuermann a nemi szerepeket tematizálja. Az ötlet valójában nem az övé, hanem Nina Paueré, akinek a ZEITban január elején megjelent írása hetekre ellátta a vezető német lapok kulturális rovatát vitatémával. Fájdalmak férfiai Pauer cikkének a címe és egy szusszmentes sirám arról, hogy a ma férfiúja elfelejtette, mikor is van itt az ideje egy csóknak. Ehelyett modern minnesängerként gitárt ragad, szakállt növeszt és koszorús költőket megszégyenítő poézissel önti dalba az érzelmeit. „Hiperreflektált” kritizál Pauer, tökéletes legjobb barát, de csapnivaló szerető. S miközben a sörét szorongatva a bárpultot támasztja csőnadrágban, környezetét sztk-s szemüvegkerete mögül egziszencialista tekintettel fürkészve, nem veszi észre, hogy a nő valójában arra vágyik, hogy „lángra lobbanva kemény mellkasára omolhasson”. Merthogy a nő azt akarja, hogy leigázzák – persze szemmagasságban. 
 
Scheuermann két modern nővel is beszélgetett, az egyikük marketinges, a másikuk újságíró. Mindketten arról panaszkodnak, hogy terapeutákká váltak ahelyett, hogy szeretők lehetnének. A férfi szorong, gondolkozik, nem meri megtenni azt a bizonyos lépést, mert már egyszer nagyon megégette magát és különben is, a szerelem már csak filozófiai alapon is lehetetlenség, de azért „én igazán kedvellek”. A probléma forrása azonban egy lépéssel korábban keresendő, állítja Scheuermann és a Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkírója, mégpedig ott, hogy a nő emancipálta magát. Az „optimum nő” (aki élete minden területét optimalizálja – karrier&jóga –, elsősorban azonban önmagát, nehogy túl bonyolultnak tűnjön) hiába panaszkodik arról, hogy nincs egy erős mellkas, amire hajthatná fejét, ha ő maga úgy jár-kel a világban „akár egy Indiana Jones iPhone-nal”, és az élet minden csomóját egyedül bogozza ki. Kinek is kellene megmentenie egy alfanőt – és mitől is?
 
A cikkekhez érkezett több száz miniesszé hosszúságú komment is ebbe az irányba mutat: a nők a hibásak, mint ez a Nina „Power”, nem jó nekik semmi sem. A macsót undorítónak találták, mert mindig csak azon jár az esze, érzelmes társat akartak – most megkapták és erre ez sem jó, mert ez az új férfi már nem elég bátor csókolni és nem akar leigázni, csak áll a bölcsészsállal a nyakában és politikát elemez meg az érzelmek tiszavirágéletét.
 
Amikor idáig jutok az olvasásban, elkezdek haragudni magamra, amiért egyedül fúrtam fel a könyvespolcokat a falra és önerőmből cserélem ki a villanykörtét, amiért nem sóhajtozom, ha magam cipelem föl a negyedikre a heti bevásárlást és kinyitom az orrom előtt az ajtót. De aztán a meleg barátom panaszára gondolok, aki szerint ezek a mai férfiak úgy néznek ki, mint valami megszeppent tizenkétévesek, meg arra az enyhén diszkrimináló fotóra, amit közel háromezren osztottak meg a napokban a facebookon, és anélkül, hogy valakit is hibáztatni szeretnék, fölmentem magam.
 
Merthogy amikor tizennégy évesek voltunk a barátnőimmel, akkor a Depresszió-frontember Halász Feri ordításába voltunk szerelmesek. Az első csalódások után átpályáztunk Lovasi szívszaggató világfájdalmára, és mikorra Bandi bácsi lett belőle, kapóra jött Kiss Tibi: bölcsészsál, nagy szemek, mély érzelmek és önirónia. Férfiassága szimbóluma a country gitár, hiszen a macsóság önkezével kasztrálta magát amikor beismerte, hogy tulajdonképpen csak üres szív, amit „hajt még a libidó”. S míg vágyunk tárgyai jöttek-mentek, megtanultuk, hogy magas sarkú ide vagy oda, ha az ember lányának mindkét keze tele van, akkor bizony berúgja az ajtót.
 
Na és akkor most mi volt előbb: az alfanő (akitől megijednek a férfiak) vagy az alfahím (akiből kiábrándulva egyetlen férfiban sem bíznak többé a nők)? Az „optimum nő” vagy az „inkább-mégse férfi”, aki örök Pán Péterként házasulandó korban világkörüli útra indul megkeresni önmagát? Vagy tulajdonképpen csak arról van szó, amit az egyik kommentelő úgy fogalmaz, hogy „minden edény a passzoló fedőt keresi” és ha azt megtalálja, akkor „minden tettről, ami korábban hibásnak tűnt, kiderül, hogy éppen az volt a helyes”? És akkor mindegy, hogy six pack vagy bölcsészsál, Hófehérke vagy autószerelőnő. A fő, hogy éppen az, aki – és véletlenül sem egy optimálisabb modell. 

1 komment · 1 trackback

Címkék: férfiak feminizmus nők


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr24131125

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenki a BKV-ért! 2012.02.21. 14:36:17

A BKV jövőéért VEKEngő Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület legújabb felvetése szerint, nem elég a fővárosnak mozdulni. Az egész nemzetgazdaság összefogásával és természetesen a VEKE elképzelései szerint kell biztos pályára állítani a vállalatot. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beyond silence 2012.02.24. 02:51:07

Nincs mit szépíteni, a nők szépen mosolyognak ránk aztán meg ha érzünk valamit szarnak a szívünkbe.