A tervezők tökéletes munkát végeztek, mint már annyiszor. Illeszkedve a párt hatalomszerzési stratégiájához az üzenet tömör, a kép rendkívül figyelemfelkeltő, pofonegyszerűen manipulálja az érzelmeket. Az alapvető motívum ezúttal is a fenyegetettség. A grafikailag oly hálás piros lobogó, amit fekete rettenet vesz körül. A minaretek rakétaként sorakoznak a burkás nő mögött, akit csak addig sajnálunk a férfiúi elnyomás miatt, amíg közelebbről nézve észre nem vesszük a semmivel össze nem téveszthető ördögi terrorista-tekintetét.

Az útleveleket elkapkodó pigmentált kezek, a karmos csőrű varjak (keselyűk?) és a fehér keresztet lelegelni készülő fekete bárány óta nem éltem át ekkora félelmet. A nagy pánikban már csak halványan fut át az agyamon, hogy milyen jó lett volna, ha én is ilyen tömören ki tudtam volna fejezni a benyomásaimat annakidején a rajzórákon.

Még szerencse, hogy Svájc híresen liberális ország. Itt a drogosok is receptre kapják a heroint, majd pont véleményt nem lehet szabadon nyilvánítani! A hivatalos javaslat szerint az egyes városoknak "körültekintően egyensúlyozva" kellett eldönteniük, hogy engedélyezik-e a kampányplakátokat. Nos, a legtöbb városban a mérleg nyelve a véleménynyilvánítás szabadsága felé billent, mint ahogy a legtöbb állampolgárnál az igen felé. Az engedélyezés körüli vitákban az SVP nem volt rest a demokráciára hivatkozni, és persze nem hagyta ki az olyan retorikai ziccereket, mint hogy a plakátok kihelyezésének betiltása cenzúrának számít.

Sokkal kisebb nyilvánosságot kapott az ellen-kampány, ami több-kevesebb sikerrel ragadta meg a grafikai lehetőségeket. A ragyogó égbolt alatti torony-sziluettekkel való próbálkozás koncepciója viszonylag erősnek mondható. A vizuális hatása viszont legrosszabb rémálmainkat látszik beigazolni, miszerint az ízléstelen, durva gyűlöletkeltés ellen demokratikusan és békésen fellépni észrevehetetlen, sőt reménytelen. 

Egy másik népszavazás (ami a fegyverexport betiltásáról szól) plakátja viszont kifejezetten szellemes, itt elég jó támadási pontnak bizonyultak azok a bizonyos rakéták. Az önmagában az SVP-t kritizáló horogkeresztes plakát pedig pont a fent említett szempontból vagány, hogy nem finomkodik az önkényuralmi jelképek használatával sem, így egy súlycsoportba kerül az eredetivel.

Szikrányi jeleként az ellenállásnak pedig annakidején a fent említett, bőrszínnel operáló plakátra (ahol a különböző árnyalatú kezek nyúlnak az útlevelekért) aktivisták olyan verziót ragasztottak fel, ahol az összes kéz egyszínű volt. Mindez ráadásul csak még nagyobb hangsúlyt kapott attól, hogy a jobboldali párt vandalizmusként kommunikálta az eseményeket.