- Mikor találkoztál először SANAA épülettel?

- Mielőtt 2006-ban kimentem Japánba, már láttam publikálva a kanazawai múzeumot.

- Hogyan kerültél ki Japánba?

- Egy egyoldalú csereprogrammal, melynek köszönhetően az Osaka Egyetemen tanultam egy évet. Itt nem csak építészetet hallgattam, hanem a programnak megfelelően a japán kultúrával, társadalommal, politikával kapcsolatos tárgyakat is.

- A SANAA akkor már egy igencsak híres iroda volt, nem lehetett könnyű bekerülni hozzájuk...

- Az ösztöndíj végével maradt még egy hónapom Japánban, gondoltam megpróbálom őket, kedvenc irodámról lévén szó. Elküldtem a portfóliómat, majd behívtak interjúra. Hozzátartozik az is, hogy az osakai professzorom, Suzuki-sensei ismerte Sejimát, ez is segített.

- Mennyire számít különlegesnek Japánban a SANAA-ra jellemző építészet? Vagy az ő építészetük egy szerves fejlődés része, csak ezt Európából nehezen érezzük?

- Mindenféleképpen különlegesek, és megkerülhetetlenek. Ez abból is látszik, hogy mióta széles körben ismertek lettek Japánban, majd a világ többi részén, sokan próbálják őket másolni, megkockáztatom, divatos lett másolni őket. Az viszont, amit Sejima csinál, annyira egyedi és komplex, hogy ebbe csak belebukni lehet.

Szerintem a SANAA építészeti gyökereit valahol Toyo Ito-nál kell keresni. Ő az az építész abban generációban, aki elkezdett kísérletezni a terekkel és a szerkezetekkel. Persze nem az egyetlen, de például Kengo Kuma teljesen más, őt inkább európai építésznek mondanám anyag és kontextus tekintetében.

Ha a folyamatot nézzük, akkor kíváncsi leszek, hogy a SANAA-ból kivált Junya Ishigami hova fejlődik. Képes lesz-e túllépni úgy az örökségén, ahogy Sejima tudott, miután eljött Toyo Itotól. Most még nem.

- Hogyan dolgoznak, miben különbözik az európai gondolkodásmód a japántól?

- Voltam egyszer Shuhei Endo előadásán, és ő mondta azt, hogy míg a nyugatiaknak egy istenük van, addig a japánok több istenben hisznek, és ez szélesebb tudásbeli alapot nyújt számukra. Gondolkozásban ez annyiban különbözteti meg a két kultúrát, hogy a japánok egy dolgot azonnal képesek több szempontból megvizsgálni, és különböző koncepciókat felállítani. Először ezen mélységesen felháborodtam, csak később értettem meg, hogy ez miről is szól.

Úgy gondolom, hogy míg az európaiak kontextusa a hely, addig a japánoké az idő, amely egy sokkal szabadabb dimenzió. Láthatjuk azt is, hogy a japánok egyfajta jelen időben létezésre rendezkedtek be, hiszen néhány évente egy földrengés elsöpri az országot. Így folyamatosan improvizálniuk kell; a máshol helyben állandó dolgokat az időbe menekítik át. Az ebből adódó szabadság egy olyan felszabadult gondolkodáshoz (akár tervezéshez is) vezet, amely nálunk a helyhez való görcsös ragaszkodásunkban nincs meg.

- Milyen munkamódszerrel dolgoznak, minek köszönhető, hogy makettszerűek a házaik?

- Ez a makettszerűség már inkább csak a SANAA-ra vonatkozik, és a munkamódszerükből következik. Úgy dolgoznak - nagyon kevés irodával együtt a világon -, hogy egy épület elkészítése közben akár hatezer makettet is csinálnak, míg eljutnak a végső változathoz. A koncepcióalkotás és a csomóponti tervezés is makettezéssel történik. Nagyon keveset rajzolnak, mindent megépítenek, ami azért hatékony szerintem, mert kevesebb absztrakció vezet egy makett értelmezéséhez, mint egy rajzéhoz. Mivel minden állapot modellezve van, pillanatok alatt lehet váltani az egyikről a másikra. Ebből két dolog következik: felgyorsulnak a folyamatok, több idő marad az egyes fázisokra, valamint minden egyes eleme a háznak „megépíthető”. Nincsenek allűrök. A makettszerűségre legjobb példa a New York-i Új Múzeum.

- Minek köszönhető, hogy az épületszerkezeteik sokkal filigránabbak lehetnek, mint az európaiak? A toledoi üvegpavilon esetében például olyan érzete van az embernek, hogy az üvegfalak tartják a tetőt.

- Ez a japán előírások miatt van, amik nem olyan szigorúak, mint az európaiak, melyek főleg a német előírások szerint alakultak. Az, hogy filigrán, vagy hogy annak tűnik, az két különböző dolog. Japánban az éghajlat és a tradíciók miatt nincsenek olyan biztonságos szerkezetek, nincs annyi szigetelés, mint nálunk. Ott a leghidegebb tél plusz öt fokos, nyáron harmincöt fok van. Persze Észak-Japánban két méteres hó is szokott esni, ott gondolom máshogy épülnek a házak. De Japán nagy területén erre vannak berendezkedve, a hagyományos házak szinte rizspapírból és egy szál deszkából vannak építve. Takarékosak, olyan szempontból is, hogy nem fűtenek annyit, mint mi: csak azt a helységet, ahol tartózkodnak, vagy semmit nem fűtenek, inkább magukra vesznek még három réteget... Az, hogy a toledoi üvegpavilon filigránnak tűnik, az abból adódik, hogy a SANAA folyamatosan keresi a kapcsolatot a természet és az épített környezet között, a belső és a külső között. Így a legtöbb épületükre jellemző, hogy szinte átfolyik rajtuk a természet, elmosva a határokat a kint és bent között.

- Számomra a legérdekesebb a házaikban az alaprajzi szerkesztés, az, ahogyan a tereket egymáshoz kapcsolják. Lehet hogy ez európai megközelítés, de házaik demokratikusnak tűnnek, nincsen hierarchia, pedig éppen ez jellemző a japán társadalomra. Mennyire szándékos ez a SANAA esetében?

- Van egy japán művész, akit Takashi Murakaminak hívnak, ő a superflat-elmélet megalkotója. Murakami egy otakuból építkező pop művész, a japán Andy Warhol. Az ő festményei olyanok, mint egy SANAA alaprajz (s ebben most nincs ok-okozati összefüggés). Anime figurákat, gombákat vagy virágokat fest, úgy, hogy ugyanez a demokratikusság, hierarchiamentesség figyelhető meg a rajzokban. Igazából a superflat egy, a számítógép-geek emberek alkotta társadalom képe is, egy olyan világé, amelyben nincsenek alá-fölérendelt viszonyok. Egy azonos elemekből álló massza az egész, egy szőnyeg, amelynek azért van vége valahol, mert elfogyott a papír, vagy éppen egy fal kell oda. Ez csak egy kivágás, a történet amúgy folytatódik tovább. Érdekes dolog ez, hiszen a tradicionális japán társadalom éppen ennek az ellenkezője. Viszont jelen van már egy új világ is, egy virtuális világ, amely repeszti szét a meglévő hagyományokat. Ez vetül ki a művészetre és ugyanúgy az építészetre is. Ha ilyen szempontból nézzük, akkor ez egy társadalmi gondolkozás lenyomata.

A SANAA épületek esetén olyan fluid terek jönnek létre, ahol minden megközelíthető, tulajdonképpen bárhonnan. Ennek legjobb példája a kanazawai múzeum, amely olyan szerkesztettségű kör alaprajzú épület, amelyben kockák és hengerek vannak elhelyezve, mindegyikben egy kiállítással. Ezek között szabadon mászkálhatsz, a saját útvonaladon nézheted meg a kiállításokat. Az ezelőtt épített múzeumokra jellemző az előre definiált útvonal; talán ez az első épület, ami ezt felrúgja. Sikerült megoldaniuk azt, hogy egy teljesen szabad teret hozzanak létre. Erősíti a koncepciót, hogy nincsen főbejárat, minden oldalon ugyanolyan rangú bejáratok vannak, a városi tér bármely pontjáról ugyanazt az élményt kapjuk.

- Találkoztál személyesen Sejimával, Nishizawával?

- Persze, hiszen ők is az irodában dolgoznak. Egyik legkedvesebb élményem az, amikor egy dél-amerikai megrendelő jött az irodába, és erre készültünk. Ez egy kivételes alkalom volt, mert nem szoktak ügyfeleket fogadni. Az iroda kint van a tokiói öböl szélén egy nagyon lelakott raktárépületben. Két hatalmas terem van: az egyik csak makettezésre szolgál, a másik pedig az iroda. Mind a kettőben tornyokban állt a makettezésből származó hulladék. Ezt ki kellett takarítani, hogy az ügyfél mégiscsak valami kulturált környezetbe érkezzen. Mindenki takarított, Sejima pucolta a vécét és porszívózott.

- Most, hogy megkapták a Prizker- díjat, megjelenik egy épületlista a médiában. Van-e olyan épület, amit még beemelnél ebbe, olyan, ami kevéssé publikált?

- Nincsen. Ők megtehetik azt, hogy minden épületüket publikálják. Talán nincs olyan épületük, amit ne ismernénk az építészeti médiából. A 2003-ban felépült tokyói Dior után már mindent publikáltak tőlük.

- Vannak/voltak olyan építési botrányaik, mint amikhez itthon (vár, szépmű...) sajnos hozzászoktunk?

- Abból vannak problémáik, hogy ők tíz évre tervezik az épületeiket, szemben azzal, hogy mi ötvenre próbáljuk. Emiatt a szerkezeteik nem olyan gondossággal megtervezettek. Sokkal inkább a látványra mennek rá, ami csak néhány évig tart. Fehér épületeket terveznek, ez koszolódik és rozsdásodik. A korai épületeiket, amiket tíz évvel ezelőtt építettek, szerintem már nem is mernék lefotózni, mert megette a rozsda, vagy beázott. Ez baj. Ebből volt is perük, meg azt hiszem van is. Mióta Japánon kívül is építenek, ahol szigorúbb előírásoknak kell megfelelniük, a szerkezetek tökéletesedhettek. Az új épületeiknél már valószínűleg nem lesznek ilyen jellegű problémáik.

- Az egyik külföldi építészeti portálon a díj odaítélésekor sok gratuláció mellett érkezett egy olyan komment, hogy a SANAA építészete teljesen design alapú, és most nem erre lenne szükség a világban, nem ezt kéne elismerni.

- Szerintem nem design- alapú az ő építészetük, mert ez nem arról szól. Ott van Jun Aoki, aki tényleg design építész. Az ő házainál a homlokzat, mint az első és legfontosabb kép, a fontos: a homlokzat mint ruha fekszik az épületen. Az épülettervezés nála mint ruhatervezés jelenik meg. Ezt nevezném design-alapú építészetnek.

Sejima és Nishizawa a térből indul ki, először tereket definiálnak, és folyamatosan azzal játszanak, hogy hogyan lehet új térkapcsolatokat kialakítani. Ez nem design alapú építészet, inkább pofátlanul innovatív.