Hatvan körüli, adidas melegítős férfi száll fel a buszra magnóval a kezében. Ruganyos a járása, a szemei tiszták. Úgy tűnik, a magány kiölte belőle a gyanakvást és a szokásos társadalmi konvenciókat. Amint leül, bekapcsolja a magnót. Egy Depeche Mode számot hallgat, nem fülsüketítően hangosan, de azért az első sorokban is hallják. A busz hirtelen megélénkül, mi, akik olyan egyedivé és csodálatossá varázsoljuk ezt a poros kozmopoliszt, szusszanva riadunk fel méla közönyünkből. Kíváncsi tekintetek fordulnak hátra, én pedig a statiszták szerénységével húzódom félre, hogy a lehető legkedvezőbb rálátást biztosítsam. Mögöttem foglalt helyet.

Való igaz, hogy páratlanok vagyunk: néhány pillanat kell csupán, és az érdeklődés kihúny a szemekből, a legtöbben sunyi módon bámulják az ablakot vagy a kezüket az ölükben. A busz alibizik, és elszántan kerül minden olyan helyzetet, amely bármiféle bevonódást feltételez. Ezzel szemben az én tekintetemből csak úgy sugárzik a szimpátia, nyilvánvalóvá válik, hogy akár egy rövid csevegést is felvállalnék.

A férfi a mellette ülő két kopasz, nyolcvanas bicepszű taghoz fordul. Valami ártatlan kérdést tesz fel. A nyugdíjasok kérdése, hogy aztán lecsaphassanak, és előkerüljön a saját mondókájuk. A válasz tartózkodó.

Néhány perc múlva a férfi már fényképeket mutogat. Közben azonban a két izomagy leereszkedésében is megjelenik valami jótékony figyelem, elvégre semmibe sem kerül. Az egyikük a részleteket mutogatja a barátjának, én pedig csodálkozom. Egy neurotikus, de fantáziával megáldott város próbálgatja új szárnyait...

- Ez is Depeche Mode? - böknek a nyugdíjas kezében lévő magnó felé.

- Dehogy! - méltatlankodik amaz - Ez egy olasz sláger!

Épp az imént futott le huszonegy kilométert, a magnóját unaloműzőként cipeli:

- A füléhez tartotta a rádiót, miközben futott?

A férfi öntudatosan bólint. A kérdéseket, amelyek azt firtatják, hogy miért nem használ valami könnyebb szerkezetet fülhallgatóval megütközve hárítja el:

- Az csak halláskárosodást okozna.

Nem mintha ez nem okozna ugyanúgy halláskárosodást, de ezen most senki sem akad fönn. Ha nagy tételben játszanak, az aprópénz szerteszéjjel gurul:

- Ez a büdös kormány kinyúvasztja az embereket.

A minap megvágták négyszáz forinttal. Kiment a Sportuszodából futni, aztán nem akarták visszaengedni:

- Ki akarják nyírni a nyugdíjasokat - hüvelykujját jelképesen elhúzza a torka előtt -, gazdasági megfontolásból.

Mindenesetre nem mindegyik sztahanovista sorstársa osztja a nézeteit. Ennek ellenére, mintha valami újkeletű nemzeti egyetértésnek a bölcsőjénél állnánk:

- Megbolondult ez az ország! - így búcsúzik el.

Nehéz erre mit mondani hirtelenjében:

- Az egész világ bolond - így a válasz.

Ezt meg már überelni sem lehet, habár az állítás kétségkívül fellengzős. A jelenet mindazonáltal tetszetős és szép. Mondjuk a Demszkynek az égegyadta világon semmi köze sincsen hozzá…