Nem hinném, hogy túl sok olyan dolog van Magyarországon, ami annyira meg tudná teremteni a hőn áhított nemzeti egységet, mint a Tesco. Bármelyik asztaltársaságban biztonságos csevegési téma, garantáltan nem fog senki sem ellenségeskedni, sőt pillanatok alatt betemetődnek a lövészárkok. Egymásra licitálva fogja szídni a hipermarketet a panelproli, a radikális környezetvédő, a fideszes kisvállalkozó és az antiglobalista árpádsávos.
A jelenség persze nem csak magyar, nemrég a Guardian-ben meg is jelent egy jobban sikerült publicisztika az anti-Tesco mozgalmak kedves butaságairól, néhol hajmeresztő érvrendszeréről. (A szerző egy másik írása egyébként a júniusi El Mondo-ban olvasható. Mármint papíron.)
Közben a közellenség felől egyre másra jelennek meg a zöld hírek. Sátoraljaújhelyen klímabarát áruház épült, január óta pedig az angliai Tesco teherautóinak háromnegyede már félig biodízellel jár. Hogy mindez az anti-Tesco cikkek, könyvek, blogok vagy baráti beszélgetések jótékony hatása-e, vagy a kapitalizmust is egyre jobban megfertőző, felelős vállalat-koncepciónak köszönhető, azt nem tudni.
Valószínűleg a kettőnek egyszerre. Az igazán dörzsölt hipermarket-ellenesek persze tudják, hogy a Tesco az ilyen népszerűsködő lépéseivel csak még jobban ki akarja majd zsákmányolni a zombiként vásárló fogyasztót. Ha viszont ez így van, az a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom igazi dicsősége, és az emberiség nagy reménye.
Utolsó kommentek