Miután negyvenkilenc éves regnálásra pontot téve Fidel Castro lemondott az államfőségről, javában folynak a találgatások. Vannak, akik szerint továbbra is ő fog irányítani - elvégre a párt első titkára marad - mások szerint ugyan Raul lesz a valódi vezér, de ez nem jelent majd érdemi irányváltást, megint mások szerint pedig a rendszer demokratikus olvadása végérvényesen megindul.
A történetnek némi pikantériát adott, hogy a vatikáni "miniszterelnök" hatnapos látogatása is nagyjából egybeesett az őrségváltással. Ez már így együtt sok, vagy legalábbis elég ahhoz, hogy a kubai keresztények (és az itteni misszionáriusok) is reménykedni kezdjenek.
Persze az összképet még bőven lehet tovább árnyalni. Raul már korábban is megpendítette az autók és a lakások magántulajdonának lehetőségét, így akár egy Kína-szerű, politikailag kommunista, gazdaságilag többé-kevésbé kapitalistább verzió is elképzelhető lenne. Lenne, de a másik oldalról ott van a korlátozottan demokratikus, viszont gazdaságilag egyre szocialistább Venezuela, mint nagy testvér - és a nemzetközi politikában egyre nagyobb befolyásra törekvő Chavez nyilván nem fogja könnyen hagyni, hogy Kuba ellentétes gazdasági irányba induljon el.
Az egyház társadalmi közegének jövője tehát finoman szólva is bizonytalan. Közben a kubai házigyülekezetek a korlátozások, tiltások ellenére is szaporodnak. A kérdés csak az, hogy lesz-e olyan hatalmas mértékű (keresztény) hitre jutási hullám, mint a Dél-Amerikai államokban - az ehhez általában ideális klímát jelentő tömeges szegénység már adott. Persze, miközben Kínában úgy 100 és 200 millió között van már a keresztények száma, a kapitalista modell sem tűnik éppen reménytelennek…
A kubai keresztény kilátásokról bővebben:
És hogy mit gondolnak a misszionáriusok?
Íme az optimista Mission Network News és a pesszimista Florida Baptist Witness helyzetértékelése. A többit meglátjuk.
Utolsó kommentek