El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2008.03.10. 12:34 El Mondo

Népszavazási dráma Nagyvarsányban

Nagy nap volt ez a mai a falu életében. Amiért az elszármazottak és az ott maradottak oly sokáig hiába küzdöttek, ma mégis bekövetkezett: bekerültünk a napi sajtóba, és talán a köztudatba is egy kicsit. Hisz nem egy Rákosfüttyöst vagy egy Dálingót említettek név szerint, hanem Nagyvarsányt. Még kimondani is fenséges, hát még a híradóból hallani!

Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint a közeli Aranyosapáti. Nekik elég volt egy George Pataki, aki nemcsak némi hírnévhez juttatta őket, de segélyekhez is. Sajnos a mi politikusaink, tanáraink, orvosaink, ügyvédeink nem tudtak ennyit letenni az asztalra. De amire az értelmiség eddig nem kapott lehetőséget, azt a népszavazás most biztosította.

    A hír egyszerű volt, és pártállástól független: a  kora reggeli órákban elvesztettünk egy szavazatszámlálót. Senki sem törte meg a kampánycsendet, még a mentősök se, akik kivételesen könnyen megtalálták a címet, és legalább fél órán át küzdöttek az életéért. Sőt, a csönd tovább mélyült. A szomszédok még visszaaludtak a szirénázás után, és a szavazóhelyiség is megnyílt, igaz, csak egy órával később.

   A megszokottal ellentétben a hír nem terjed futótűzként a faluban, mert a harangok se árulkodnak reggel. Az a néhány szemtanú pedig egész nap a szavazást felügyeli. Az emberek kétféleképpen értesülnek a történtekről: az egyik részük meglepődve kapja fel a fejét tízkor a rádiót hallgatva. Ők a lakosság pogányabbik fele, és hozzájuk csatlakoznak az elszármazottak is, akiknek a kíváncsiság elegendő okot szolgáltat arra, hogy felkapják a telefont. „Ááá, ő egy „bekerült” volt, nem ismerhetted…”- mondják nekik. A hívek ekkor már a templomokban ülnek, ahonnan rögtön át is sétálhatnak szavazni. (A szavazóhelyiség végtelenül pártatlanul mindhárom templomtól szinte egyenlő távolságban van.) Külön biztost állítanak a folyosóra, aki szavazóközönséget tájékoztatja a történtekről újra és újra.

   


A tragikus esemény ellenére mindenki behúzza a maga keresztjét, becsületesen, ahogy eddig is. Egyedül szegény szavazatszámlálónk nem tudhatja már meg, hogy jobbra vagy balra dőlt el a beregi keresztszemes. Ő már biztosan nem fizet több napidíjat, de még vizitdíjat sem, és az, hogy az unokája tandíjköteles lesz-e, számára már érdektelen.

    Borzongató érzés: szinte semmi sem változott jelentősen, csupán a többi szavazatszámláló arca lett egy kicsit fagyosabb. Kevesebb a baráti hátlapogatás szavazás előtt és után is. És mintha mindenki egy leheletnyivel gyorsabban töltötte volna ki a cédulákat, hogy mihamarabb távozhasson. Aztán hazafelé menet már lehet újra az időjárásról beszélgetni, mélyeket szippantani a párás tavaszi levegőből. De sietős léptekkel, hogy délben már a tányérhoz koccanhasson a kanál. És csitítgatni kell egymást a Krónika alatt, hogy el ne mulasszuk azt a bizonyos néhány varázslatos szót.


Szólj hozzá!

Címkék: média politika periféria szenzáció szokatlan


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr50374064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása