Az amerikai média ebben az évben kezdett felfigyelni azokra az ország elit egyetemein szerveződő csoportokra, amelyek az elburjánzó egyetemi szexblogok és szexmagazinokkal szemben a szüzesség előnyeit kezdték el propagálni a diáktársak körében. A legelső ilyen közösség 2005-ben, Princetonban alakult, s a mozgalom innen terjedt tovább az MIT-re és a Harvardra. A kezdeményezések közös jellemzője, hogy egyikük sem vallásos csoportosulásként definiálja önmagát - habár a helyzet jellegéből adódóan a keresztények száma felülreprezentált -, érveik közt nem is szerepel egyetlen szent könyv tanítása sem.

Inkább egyfajta támogató csoportként működnek, azoknak kínálnak segítséget, akik kényelmetlenül érzik magukat kultúránk szexuálisan túlfűtött világában, a személyiségfejlődéshez nem tartják elengedhetetlennek, hogy legkésőbb húsz éves korukra átessenek a nagy beavatáson, vagy éppenséggel nem akarják teljesen odaadni magukat egy férfinak/nőnek, aki a szép ígéretek ellenére egyszer csak rájuk unhat, és otthagyhatja őket az érzelmi slamasztikában. "Ez is normális, és jó esetben semmi köze a prüdériához" - ezt akarják mondani. A másik oldal pocskondiázásába - igen szimpatikus módon - nem mennek bele, a veszélyekre mindazonáltal felhívják a figyelmet.

Egyrészt azokat óvják, akik kevésbé szabnak határt szexuális étvágyuknak és mindeközben a változatosságot kedvelik. Ők ugyanis könnyen hozzászokhatnak a rituálé mozdulataihoz és az azt beteljesítő örömhöz. Olyannyira, hogy amikor eljön az igazi, a várva várt, már nem képesek azzal a megkülönböztetett figyelemmel felé fordulni, amellyel szeretnének, az újdonság és felfedezés izgató erejével, mert a teendők túlságosan is ugyanolyanok, kiábrándítóan ismerősek, s az együttlét végén úgyis elkerülhetetlen a tusolás.

Másrészt azok számára is van mondanivalójuk, akik mérséklik a partnerek számát, és kizárólag a hosszan tartó, komoly kapcsolatokban jutnak el az ágyig, mert még így is kockára teszik későbbi házasságuk stabilitását. Egyes statisztikák szerint tudniillik, azok az emberek, akik több partnerrel is lefekszenek életútjuk során, könnyebben félrelépnek, mint azon sorstársaik, akik házastársukon kívül nem hálnak mással. (Az igazsághoz viszont szintén hozzátartozik, hogy ezeket az eredményeket számosan és igen felháborodottan vitatják.)

Érvelésük megalapozottabnak tűnik, amikor az oxitocin nevű hormon hatásait taglalják, ami a szexuális együttlétek alkalmával szabadul fel, és a résztvevő felek közötti kötődést erősíti. A vegyület eredeti célja könnyen megérthető, hiszen a szeretkezéseknek anno igen gyakori kísérőjelensége volt a gyerek, akit aztán illett is felnevelni, s a hormon a szülőket tartotta egyben. Ha viszont nincsen gyerek, sőt még az egymás iránti elköteleződés is bizonytalan, az oxitocin hatása a visszájára fordulhat, és alkalmasint egy megtévedt leányzóval csalárd módon elhitetheti, hogy szerelmese a világ legfigyelmesebb, legodaadóbb daliája, holott valójában csak egy suttyó paraszt. S ha a félreértés csupán a házassági eskü kimondása után tisztázódik, az már önmagában kiindulópontjává válhat egy szép és kerek élettragédiának. Persze itt ellenvethető, hogy az ember több, mint hormonjainak és génjeinek összessége. Ez igaz, az oxitocin hatásairól mégis jó, ha tudunk.

Az önmegtartóztatás mellett kiálló csoportokat - mondani sem kell - nem mindenki fogadja egyöntetű lelkesedéssel. Érdekes módon az ellentáborban egyaránt megtalálható a harcos feminista és a falu bikája is. Ez utóbbi indokai javarészt kitalálhatóak. A szüfrazsett ezzel szemben a nőknek a testük fölött való rendelkezési jogát védi, amelyet a feminizmusnak pont azzal a patriarchális nézettel szemben kellett kivívnia, amely a szűz leányt értékesebbnek tekinti a megszeplősítettnél, a férfiáknál viszont épphogy erénynek tünteti fel a szexuális tapasztalatot. Ismerve az előbbi nézőpont következményeit a különböző társadalmakban, a feminista félelme teljesen érthető, ám ebben az esetben mégis barátra lő, hiszen a csoportok pontosan ugyanezt a jogot védik. Csak ők éppen nem a nő szexuális szabadságát hirdetik, amely szerint éppúgy váltogathatja a partnereit bármiféle szégyenérzet és retorzió nélkül, mint akármelyik férfi, hanem a másik oldalt. A kacér és kívánatos nővel szemben a büszke és kívánatos nőt, aki a kulturális nyomással dacolva csak annak hajlandó odaadni magát, aki egy egész életre vállalja a vele való közösséget.

A szüzességgel való kampányolás göröngyös útja a népszerűség megszerzésének. A harvardi csoport például a Facebook adatai szerint mindössze kétszáz tagot számlál. Valószínűleg a szerepük inkább kiegyenlítő lesz, mintsem domináns. Habár ki tudja, lehet, hogy húsz év múlva egyszer csak azzal találja szembe magát korunk férfija munkából hazafelé jövet, hogy a gyerek számonkéri rajta ifjúsága disznóságait. Korunk férfija erre a legelső adandó alkalommal előkerít valami facér nőszemélyt, és rámutat, hogy no fiam, fogod magad, és szépen magad alá tepered ezt a nőt. A gyerek meg majd gúnyosan elhúzza a száját, és csupán ennyit vet oda: nem papa, én csakis a feleségemmel...