Az El Mondo anyaszervezete történetesen igen szoros kapcsolatot ápol egy grúz keresztény szervezettel. Meg sem kísérelve átlátni az oszét-grúz-orosz és a többi itteni nép kusza viszonyait, vagy boncolgatni a konfliktus hátterében húzódó egyéb esetleges okokat (olajvezetékek, fegyverlobbik, közel-keleti vonal Izraellel és Iránnal), vállalva az elfogultság veszélyét, úgy éreztük, meg kell szólítanunk őket.
"Hogy mi volt az első gondolatom? Hogyan eszkalálódhatott a helyzet ilyen gyorsan?" - írja e-mailben a Goriból elmenekült egyik munkatárs. Gori városa szinte porig égett, a szervezet ottani irodáját is bombatámadás érte.
"Mindannyian hozzá voltunk szokva a kisebb feszültségekhez, provokációkhoz Abháziában és Dél-Oszétiában, hiszen már évek óta előfordultak arrafelé incidensek, de egyszercsak minden véresen komolyra fordult. Éppen külföldi vendégeink voltak, mikor kitört a háború. Rögtön arra gondoltam, hogy minél gyorsabban ki kell juttanom őket az országból."
"Hogy mi is a helyzet ebben a pillanatban? Még mindig több tízezer menekült van, távol otthonuktól. A dél oszétiai grúz falvakból menekültek mindenét ellopták, házaikat leégették. Legtöbbjük gyakorlatilag semmit sem tudott magával vinni. Persze még ők is szerencsésnek mondhatók, hiszen életük megmaradt. Nem tudni, pontosan hányakat, de sokakat, nagyon sokakat megölt az oszét milícia. Az innen menekülteknek gyakorlatilag nincs esélye a hazatérésre. Gorit és a város és a dél-oszét határ közötti területeket bombázták is, innen is szinte mindenki elmenekült. A néhány ottmaradt szemtanú szerint az oszétek, a kozákok és a csecsenek itt is fosztogatnak, de talán kevésbé, mint a dél-oszét területeken."
"Az oroszok folyton azt mondják, már kivonulnak, de nem úgy néz ki. Nagyon lassúak, ha egyáltalán mozognak. Sőt úgy tűnik, olyan falvakba is bevonulnak, ahol a tűzszünet idején nem voltak."
"Hogy hogy érzek személyesen? Elkeseredett és dühös vagyok, mert most is az egyszerű emberek szenvednek igazán - mind az oszét, mind a grúz oldalon. Valahogy tehetetlennek is érzem magam, nem igazán tudok abban bízni, hogy az oroszok hamar elmennek. Pesszimista vagyok a jövővel kapcsolatban is: a grúz menekültek talán örökre elvesztették otthonukat, szülőföldjüket. És hogy mi lesz Oroszország és Grúzia kapcsolatával? Most semmit sem lehet sejteni erről, de abba kapaszkodunk, hogy valahogy mégis Isten ura a helyzetnek, és nem az itteni népek kezében van a jövő sorsa. Vannak orosz barátaim, akiket nagyon szeretek, és nagyon boldog vagyok, hogy különbséget tudok tenni köztük, és kormányuk között. Nem tudok egyetérteni az államukkal, de egy Istenünk van."
Utolsó kommentek