"Bemutatták a Budapestre érkező első új metrószerelvényt pénteken a szállító Alstom cég lengyelországi gyáregységében... az első járatot... már 2009 februárjában üzembe helyezhetik a piros vonalon... 2009 októberére várhatóan megérkezik az összes új szerelvény.”
A magyar és a nemzetközi sajtó döbbent csönddel reagált tegnap a fenti információra - szűkszavú tényismertetés is kevés helyen jelent meg, azon túl pedig végképp kevesen merészkedtek (pl. itt). Megértem a magyar és a nemzetközi sajtót – az én lelkem is dermedt némaságba burkolózott a hír hallatán.
Számomra a Metró gyengéd, családi légkörrel bír. Amikor kicsi voltam, nagyon szerettem metrózni (most is). Ha feljöttünk "Pestre", akkor családilag jöttünk fel, illetve mikor egész kicsi voltam és apu még nem otthon, hanem a gyárban dolgozott, akkor csak anyuval. A Déli pu-ra megérkezve az első pesti dolog természetesen mindig a Metró volt. Pest izgalmas, anyu jó és szeret, a Metró pedig ennek a kettőnek az ötvözete.
••••
Eléggé megviselt, mikor néhány éve leszedték a Déliben a mozgólépcsőnél azokat a plakátokat, amik már gyerekkoromban is kint voltak... És most a metrókocsik... Tudom, az elmúlás az élet része, erősnek kell lennem.
••••
Antikommunista családban nőttem fel. Kezdetektől fogva arra tanítgattak, hogy sok mindent nem szabad elhinni abból, amit az iskolában mondanak. Az ember főellensége a Szovjetunió, legjobb barátja pedig a Szabad Európa Rádió. Nem csoda, hogy enyhén szólva némi fenntartásokkal viseltettem a Szovjetunió népe és annak legendás eredményei iránt. Így aztán nem kis kognitív disszonanciát okozott, mikor tudatosult bennem, hogy a metrókocsik is szovjet gyártmányúak. Évekig forgattam agyamban ezt a tényt. Birkóztam vele, ahogy az ember a végtelen fogalmát próbálja felfogni. Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt feltételezem, hogy ez a belső vívódás is hozzájárult ahhoz, hogy most, felnőtt fejjel, az orosz emberek felé is őszinte befogadással és szeretettel tudok fordulni.
••••
Most pedig nagyon össze kell kapaszkodnunk. Folytatni kell az életet, még ha nehéz is a folytatás, és már semmi sem lesz úgy, ahogy régen volt...
Utolsó kommentek