El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2008.10.10. 11:57 Brunthall lépcső

„Végigmászni sose látott kéményekben"

Az immár ötödik alkalommal megrendezett Design Hét keretében látható Kasza Juli grafikus Azonosság című kiállítása a Bar Ladino-ban. A szakmai hét témája a párbeszéd, így ennek kapcsán mi is pár-beszédbe elegyedtünk Julival.

Akik ismernek, tudják, de a kiállítás anyagán is érzékelhető, hogy különös vonzalmad van az állatokhoz. Mesélj róla!

Szeretem az állatokat, de nem úgy, mint egy állatbarát - valami egész más vonzalom fűz hozzájuk, és nem minden állathoz, hanem leginkább a szőrösökhöz. Egy óriás szőrös hernyót, vagy épp egy dongót ugyanúgy kedvelek, mint egy általánosságban kedvelt macskafélét.

Milyen közegben nőttél fel? Az egyetemen milyen irányok, tanárok voltak rád hatással?

Nem vagyok annyira sárospataki művész, ott is csak ugyanazok vannak, mint máshol, nincs kedvelt fasor, ami a szívemhez nőtt, vagy az otthoni vájling.

Szóval Sárospatak, azért az vidék. Egy kicsi, kétszobás lakás, kert nélkül. Anyagias tanárapuka, aki beosztó, de szeretetteljes ember, lehet tőle tanulni. Anyukám odaadó, de már túlzottan is, ezért aztán talán sose találta meg magát és adta meg maga számára a boldogságot. Szóval a gyerekkorom nem volt elég érdekes, most próbálom pótolni azt, amitől a család féltett minket, de leginkább csak magukat. Egyetemen kezdtem rájönni, hogy semmi sem félelmetes igazán, sok mindent beszipantottam, mint egy szivacs, de nem tett tönkre semmi, és semmit sem utáltam meg.

Szakmai irányokat tekintve próbáltam szeretni és hasznosítani mindent amit kaptam, és jó volt. Most eszembe jut az opponensem egyik válasza, a kérdésre, hogy milyen illusztrációt szeret, így hangzott: "Szeretem a kerek illusztrációt, a szögletes illusztrációt, a hosszú illusztrációt, a rövid illusztrációt, a gömbölyû illusztrációt, a lapos illusztrációt és minden olyan illusztrációt, amit csak készítenek a világon." Azért azt nem mondhatom, hogy mindet szeretem, de az évek során kipróbáltam a naturális kézzel-fogható felületi dolgokat, ami inkább technikai kihívás (a nyulat evő róka, a giliszta és társai) és a vektoros szikár, gesztus nélküli tisztán elméleti megfogalmazásokat, ahol nem a kézben, hanem fejben dől el, hogy a kitalált-elképzelt dolog megállja-e a helyét. Az egyiket kipihenve csinálom a másikat. Most épp kezdek ráunni a vektorokra, és újra szőrre vágyom.

Gondolom egy-egy ötlet megszületését nehéz rekonstruálni, de mégis milyen helyzetek, olvasmányok, képek, emberek, hangok, illetve ezek együttállása indítanak be? Vagy ez az alkotói munka romantikus-laikus elképzelése? Szóval milyen az a folyamat, amiben létrejönnek a munkáid?

Hogy milyen helyzet vagy olvasmány indít be? Jó kérdés. Szeretek olvasni dolgokat, de az a képi késztetést nem feltétlen indítja be. Mert egy igazán jó szöveghez, úgy érzem, nem kell egy jó kép sem. Például a hétfejű tündér története, aminél jobb krisztusi történetet nem tudok most egyelőre, szóval ahhoz értelmetlen lenne bármit hozzátenni.

Az autók, akár a többi gép, mint az emberi tökéletlen tevékenység bájos lenyomatai mindenképp inspirálóak. Mint legutóbb vasárnap egy méhecskesárga WV kisbusz. Már maga olyan, mint egy háziállat, s ha keresztben fekete csíkjai lettek volna, szerintem zümmögött is volna.

Minél leplezetlenebb a mechanika, azaz minél inkább engedi láttatni az alapműködést, annál inkább kedvelem, s szinte nevetséges, ahogy félve próbálják rejteni a mostani formatervezésben a mechanikai működést, hogy legyen minden hűvös, élettelen, halott, holott ott is csak ugyanúgy örömmel forognak a kerekek, mint a legelső biciklinél.

Aztán ha van egy jellegzetes arc, azt nyilván jó nézni, a munkahelyemen például van egy barokk angyalfejre emlékeztető programozó. Persze csak nyomokban hordozza ezt a sajátosságot, lehet, nem mindenki számára nyilvánvaló.

És hogy milyen az a folyamat, amiben létrejönnek a dolgok? Mikor milyen.

Hol nem bírok egy helyben ülni, hol meg semmi pénzért nem állnék fel megbontani a munkamenetet. Nem hallgatok háttérzenét, csak ritkán egy-egy számot, de akkor viszont nem gondolkozom, vagy ez vagy az, nem megy együtt a kettő.

És miken merengsz, gondolkozol így, mozgásban vagy fixen? A szőrállatoktól elrugaszkodva mi foglalkoztat általában?

A valóságban jelen levő mesék érdekelnek, amik tényleg valóságos tettekre fordíthatók. Gondolom persze, az a valóság, amit megélünk.

Például a múltkor utaztam a buszon, éles szemmel figyelve az ellenőrökre. Már teljesen beállt a szemem a karszalag színeire,mikor egyszercsak megdobban a szívem, mert a rettegett kéksárgát látom, ám övként egy ember derekán, aki azt leszámítva talpig feketében állt, mert kéményseprő volt. Épp munkába siettem akkor, és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne most elfelejteni mindent, és csak kéményeket járni, végigmászni sose látott kéményekben, olyanokban, amelyekkel keveset törődnek. Ott ültem hát a buszon, és csak néztem ezt az embert, vágyakozva a mese után.

A vérvalóság után dukál egy habos kérdés. Mennyire gondolod magad trendérzékenynek? Egy iparosnak extravagánsan kell kinéznie? Mintha lenne egy erősebb vonzódásod a tűzoltópiros színhez,ami rajtad, és munkáidban is megjelenik időről időre. Egyáltalán társítasz különbejáratú érzéseket és hangulatokat bizonyos színekhez?

Öltözködésben én messze nem vagyok trendkövető, de azt gondolom, hogy még a normális hozzám illő darabokat sem sikerül megtalálni, vagy épp felvállalni, ha megtaláltam. Szóval e téren nem vagyok élenjáró. A piros történet csak egy rügy, amit tovább lehetne növeszteni, de általában az van, hogy nem szeretem magam a metró üvegében meglátni.

Végezetül néhány "trendi" villámkérdés:

Selyem vagy frottír?
Frottír.

Hajas vagy Munkácsy?
Munkácsy.

Kutya vagy macska?
Mindkettő.

Pulcsi vagy kardigán?
Mindkettő.

Performansz vagy opera?
Mindkettő.

Trafó vagy Sirály?
Sirály.

Kávé vagy tea?
Tea.

Hajnal vagy éjjel?
Hajnal.

Online vagy offline?
Offline.

Zsír vagy kréta?
Kréta.

Vagy vagy vagy?
Vagy.

Kasza Julianna képek és egyebek
"AZONOSSÁG"
Bar Ladino, 1074 Budapest, Dob u. 53. H-V: 18.00-02.00


5 komment

Címkék: ajánló interjú művészet


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr55706480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iron Helmet 2008.10.10. 18:27:22

Hajrá Juli! "Vicces" itt olvasni Rólad... :)

Mónika · http://vattacukorhajulany.blogspot.com/ 2008.10.13. 15:18:17

Jaj, de jó, Juli!! Gratulálok! Tényleg szuper a tekerős-futós. Puszi!

Koni 2008.10.25. 23:35:00

Ez a nem semmi! Juli, te annyira különleges vagy!! Hidd már el!!!