Most várni kell és lélegezni
még ha kevés is itt a levegő
van most én, te, nincs mi
a szél zúgásában sincs erő.

Mégis cibálja valami a szoknyám
belekap és elhúzna innen messzire
nem akarok, gyáva vagy - fogd rám
részeimnek hova kellene repülnie?

Mozdul az ég, rám szórja szemetét,
dőlnek a fák, rám dobálják ágaik.
Szétnyílnak a felhők, hiába mennék
nem lehet mást, csak állni itt

kitakart szívvel, kitakart testtel,
csupaszon, mint napfényben hegyek.
Bírni az időt szoknyalobogásban, egyszer
távozásból érkezés lesz, lesznek igenek.