Sokan osztják a véleményt, miszerint az eltérő - és eltávolítandó - dogmatikai burok alatt a vallások lényegében ugyanazt tanítják, legfeljebb az egyik kifinomultabb, mint a másik. Persze mindenkinek szíve joga, mit gondol, de szerintem ez nem igaz.

Adios

Vegyük például a buddhizmust. A buddhista a kötődéseitől akar szabadulni. Azoktól a vágyaitól, szenvedélyeitől, amelyek arra kárhoztatják, hogy újraszülessen. Merthogy a lét szerintük igaziból szenvedésekkel teli. "A bánat állandó konfliktus aközött, ami van, és aközött, aminek lennie kellene" - írja egyikük, aki talán még most is él. És ebben a világban sok a bánat. Egy szúfi misztikustól kölcsönözve: "Az emberek a teljesítetlen vágyak rémálmát alusszák." Azaz valami nagyon nem stimmel az élettel, és valahol nagyon el lett rontva. Ott vannak tudniillik a betegségek, az állati sorba csúszó emberek, az indokolatlan rosszindulat, a beteljesületlen vagy beteljesült, de elrontott szerelem, s mint hab a tortán, ott díszeleg e felsorolás végén a halál. Satöbbi.

És a buddhisták köszönik szépen nem hülyék. Ha életről-életre, évszázadról-évszázadra folyamatosan egy olyan helyre kell visszaszületniük, ahol ennyire pocsék a kiszolgálás, akkor veszik a cókmókot és illa berek, nádak, erek. Azaz teljességgel kiirtják a kötődéseiket, s akkor azok a törvények, amelyek visszacibálnák őket a grabancuknál fogva, többé nem uralkodnak fölöttük. Ez a megvilágosodás.

Visuddhimagga

A Visuddhimagga, azaz a Megtisztulás útja ­- Buddhagósa szerzetes munkája az 5. századból, s a standard buddhizmus egyik alapműve - többek között olyan meditációs technikák gyűjteménye, amelyek e cél elérésében segítenek. De nem csupán módszerek szerepelnek itt, hanem az elszakadási folyamat stációinak részletes ismertetése is.

Daniel Goleman: A meditáció ősi művészete című könyvében a Visuddhimagga alapján két, fő irányvonalat különböztet meg, amelyre minden megvilágosodni vágyónak törekednie kell. Az egyik a mély koncentráció elsajátításának tudománya. Itt a meditáló valami elvont vagy kevésbé elvont dologra koncentrál: például egy csontvázra, Buddha tanainak egy-egy elemére, a saját légzésére etc. Ha elkalandoznak a gondolatai, akkor szépen vissza kell őket kanyarítania az eredeti témához és semmi mással nem szabad foglalkoznia. Ha kitartó és ügyes, akkor egyrészt egyre hosszabban képes ugyanarra figyelni, másrészt egy idő múlva módosult állapotba kerül. Eltűnik az érzékelés és a test természetes tudata, lelkesedés és elragadottság lesz úrrá rajta, ami boldogsággal, gyönyörrel és derűvel keveredik. Ez a jána, vagyis egész pontosan az első jána.

Az előbbiek mellett megjelenik még egy igen speciális érzés: az egyre-irányultság tudata, ami azért fontos, mert az mind a nyolc jánán keresztül megmarad, míg az euforikus elemek szerepe később csökken. Ez - gondolom - egyrészt jelenti annak az elnyugvásnak, csöndnek elemi erejű tapasztalatát, ami azzal jár, hogy az ember egész lényével egyetlen dologra koncentrál. Másrészt a meditáló valószínűleg úgy érzi, eggyé válik elmélkedése tárgyával, és ily módon megszűnik a dualitás, az elmélyülés alanyának és tárgyának különállása. Mert minden az Egyből fakad, vagy mondjuk a Bráhmanból, de legalábbis mindennek a mélyén van valami, ami közös. S az első jána ebbe a közös Egybe léptet be.

A másik fő irányvonal az önismeret. A kicsinyes vágyak, méltóságon aluli mechanizmusok etc. felfedezése. Az örökös figyelem, ami nem bosszankodik, nem azonosul, csak tudomásul vesz és regisztrál, hogy jé, ez is én vagyok. Aztán, ha a novíciusnak szerencséje van, ez az örökös figyelem arra is rádöbbenti, hogy valójában nincs is olyan, hogy én. Törvényszerűségek vannak, okok, okozatok és meghatározottságok, amelyek az éntől teljesen függetlenül működnek. Egy hirtelen, hangos robbanás megijeszt, a babasírás a tömött 7-es buszon idegesít. Kázus és konzekvencia, de semmiféle ego. Az én az egy lufi, egy felfuvalkodott kiskirály, aki nemlétező jogokat követel. Egy kiskirály, akit le kell taszítani miniatűr trónszékéről. Egy pszeudo-buddhista erről így ír: "A mindennapi élet kicsinyes, korlátolt énje, amely foggal-körömmel ragaszkodik személyes jogaihoz és különállóságához, már nem választ el minden egyébtől, hiányában pedig a lét sokkal tágabb tere válik hozzáférhetővé..."

Ha a buddhista erre egzisztenciálisan - nem csupán intellektuálisan -, rádöbben, akkor már közel a vég, vagyis a nirvána. A nir: negatív tag, a vána: égni. Meditáció és önismeret pedig ezen az úton kéz a kézben jár. A meditáció során megtanult koncentráció, ami egy pillanatra sem téveszti szem elől tudattartalmaink változásait, enélkül nincs valódi önismeret. Az Egy megtapasztalása, ahová a buddha visszasimul. És az önismeret, amely az én buborékát pukkasztja szét, és ezáltal lehetővé teszi a világról való leválást és az előbbi visszasimulást.

Kontra

Node hogyan reagál erre egy keresztény? Először is hümmög. Jézus is mond például olyat, hogy: "aki meg akarja menteni az életét, elveszti..." Itt az élet felfogható úgy, mint az én, vagyis az énnek valóban meg kell tisztulnia kicsinyes vágyaitól, alantas mechanizmusaitól etc. Az Egyből fakadásról is tud a kereszténység, és arról, hogy a világnak vissza kell térnie ehhez az Egyhez. Csakhogy a mi esetünkben az Egy egyben Szentháromság. Ez persze egy dogma, vagyis az olvasóközönség 87%-ának ab start gyanús. Másik részről viszont ez a dogma arról szól, hogy a lét legszélén megálló princípium személyek közösségéből áll, akik között a fő összekötő kapocs a szeretet. Ráadásul ez a princípium Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak az Istene, vagyis személyekhez kötődő Isten, nem pedig helyekhez kötődő, vagy semmihez sem kötődő, mint a pátriárkák korának - vagyis Ábrahám, Izsák és Jákob korának - legtöbb istensége. (Ez már vallástörténeti szempontból is érdekes, mellesleg. Zárójel becsuk.

Ezért mi legmélyebb gyökereinknél fogva hiszünk a személyességben, az énben, és nem hiszünk a személytelenségben. Hiszünk emellett a szenvedélyben és a szeretet szülte kötődésben. Együttérzésről és szeretetről a nirvána is tud, csakhogy ez az együttérzés és szeretet homogén, mindenkire és mindenre kisugárzó, differenciálatlan, éppen ezért közönyös. Ez a szeretet nem tud a Másikról, hiszen az én sem létezik. Ezzel szemben a zsidók és keresztények vallása Martin Buber szavaival: Én és Te vallása. Itt az én kölköm az én kölköm, és nem csak egy kölök a sok közül. Ezen utóbbi vallások nem kiírtani akarják a vágyakat, hanem megtisztítani. A személy az személy, nem pedig illúzió.

Rekontra, szubkontra

Egy buddhista ettől még persze gondolhatja úgy, hogy no, majd e cikk írójának is megjön az esze, ha még néhányszor újraszületik és közben erkölcsös életet él, mert magasabb szintű ismeretek befogadására is alkalmassá válik.

Én viszont replikázhatok, hogy a buddhizmus meg menekülés. A létfájdalom elől létbátorság híján. Krisztus születése előtt négyszáz évvel - sacc per kábé - Sziddhártha Gautama az indiai homokos, szomorú, vizes síkon szétnézett merengve, és mivel más kiutat nem talált, és egyetlen Isten sem botlott belé - legalábbis, akivel szóba állni érdemes -, okos fejével biccentett és tovább már nem remélt...

A két vallás tehát alapjaiknál fogva mást tanít, egymással kibékíthetetlen és egybe nem mosható. Ez persze messze nem azt jelenti, hogy aki hamarabb feltalálja az atombombát, annak tüstént uránnal kell teletömnie a másikat. Sem azt, hogy egymástól nem tanulhatunk. Azt viszont jelenti, hogy nem jó az valahol, ha a lehető legtermészetesebb módon helyezzük egymás mellé a két vallásalapítót, és fecsegni kezdünk róluk nagy bölcsen, hogy az egyik ilyen, a másik olyan, de voltaképpen ugyanaz. Merthogy ez hülyeség.

Manapság persze divat némi ezoterikus ismerettel fölfegyverkezve lepárolni a vallások tanításainak lényegét. Divat bibliai szövegekbe belelátni a keleti tanítást, túllépni az eddigi értelmezési tradíción – például, ha valahol azt olvasni, hogy valakiben Illés lelke van, akkor ez azzal egyenértékű, hogy az illető Illés reinkarnációja. De hadd jegyezzem meg halkan, hogy ezt mi tudjuk jobban. Mert a flamencót sem Texasban tanulja az ember. Persze senki nem állítja, hogy a texasiak ne tudnának gitározni vagy táncolni, ám ettől még a világ, élén az andalúziai romákkal, igencsak elcsodálkozna, ha e derék cowboyok válnának a flamenco hagyományának hiteles interpretátoraivá.