Egy teológus személyes vallomása arról, miért szereti a magyar politikát.

Mert a politikusok hasonló helyzetben vannak, mint a keresztények

Mint keresztény, határozottan szimpatizálok a politikusokkal. Egyrészt mert nekik is olyan rossz az imidzsük mint a keresztényeknek. Másrészt mert, akárcsak a keresztények, ők is mindent megtettek azért, hogy ilyen rossz legyen az imidzsük, ami persze szégyenletes, de a bűnösök sorsközössége miatt mégis nagy megértéssel fordulok feléjük. Harmadrészt, akárcsak a keresztények, most, hogy az elmúlt néhány ezer évben így elszúrták, nem nagyon tudják, hogy hogyan másszanak ki a hiteltelenség slamasztikájából.

Mert a politikusok olyanok, mint én

Említettem a bűnösök sorsközösségét. Talán emiatt szimpatizálok leginkább a politikusokkal. A politikusokon jól látszik, hogy bűnösök (az ellenséges pártok áskálódása miatt még az ártatlan is bűnösnek néz ki), és mint keresztény vonzódom a bűnös emberekhez. Én is hasonlóan bűnös vagyok, de mégis szeretnek, és ezt a szeretetet szeretném továbbadni a többi bűnösnek. Ha Orbánt, Gyurcsányt, Dávid Ibolyát, stb. nézem, akkor nem egy undorító férget látok, hanem egy megmosolyogtató balfácánt, aki az arrogancia, hazugság, megalkuvás, képmutatás stb. bűnébe esett – és így magamra ismerek bennük. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretném, ha olykor rájuk nézve negatív politikai következménye lenne bűnös tetteiknek. De azt jelenti, hogy kedvelem őket.

Mert a politika liturgia

A Biblia szerint Isten egyik kedvenc megjelenési-helye a politika. Erről sokat lehetne írni, de most csak annyit, hogy a bibliai felfogás szerint, ahol a bölcsesség megjelenik, ott Isten jelenik meg. Márpedig, megint csak a Biblia szerint, a bölcsesség egyik legtipikusabb színhelye a politikai élet. Talán ritkán jelenik ott meg, de amikor igen, akkor mellbevágó és nagy hatású. Vagyis, bár az ember nem számít Istennel való találkozásra a politikában, mégis, nagyritkán, ha a parlamentben vagy a népakaratban bölcsesség jelenik meg, akkor ott Isten jelent meg. Talán azért kedveli Isten a politikát, mert szeret a bűnösök között megjelenni – ebből a szempontból ez valószínűleg jobb hely, mint egy night club. Meg az az érzésem, hogy Isten úgy általában szeret a legmeglepőbb helyeken feltűnni. Szeret elbújni a legfurcsább helyekre, de ugyanakkor szeret a lehető legnyilvánvalóbb lenni. A politika pont ilyen: a legkevesebben talán itt veszik észre, de akiknek van szeme a látásra, azoknak itt a legnyilvánvalóbb. Már-már drámai, ahogy az isteni fény néha felvillan a politikai sötétségben. Ezért aztán a közélet a hívő ember számára liturgia, Istenimádat, az Istennel való találkozás színtere. Ha megfelelően, bölcsen politizálunk, Isten lényében merülünk el (a nem hívő politikus is ezt teszi mikor bölcs, csak ő erről nem tud). Persze a politikával kapcsolatos áhítatom nem annyira tapasztalatból, mint reménykedésből táplálkozik – ritkán látom ezt a bölcsességet, de mindig reménykedem megjelenésében.

Mert reménykedni nehéz, de fontos

Mondják, a remény hal meg utoljára. Ez marhaság. A remény gyakran nagyon hamar meghal. A mai Magyarországon az élet sok területén halott. És ahol a remény meghal, ott cinizmus, elkeseredés, apátia… halál van. A remény halála gyorsan elvezet sok más halálához, előbb utóbb akár a fizikai halálhoz is. Ez fokozottan igaz a mai magyar politikára. Sokakban meghalt a remény és a cinizmus uralkodik. Most persze sokan reménykednek, de a cinizmus gyökerei túl mélyek. Félő, hogy a remény ismét nagyon könnyen elhal majd az első kudarcok után. Így aztán a politikai részvétel különösen nagy kihívás, és én személy szerint szeretem a kihívásokat (erre már sokszor rá is fáztam). Nekünk, keresztényeknek, van már közel 2000 éves gyakorlatunk abban, hogy reménykedjünk a minket körülvevő sziklaszilárd tények ellenére. Vagy legalábbis kéne, hogy legyen némi gyakorlatunk ebben. Ezért mintegy küldetésemnek tekintem, hogy reményt vigyek a politikai életbe. Reményt, hogy a politikusaink megváltoznak. Reményt, hogy becsületesen fognak dolgozni. Reményt, hogy nem csak a politikusok, de a választók is megváltoznak az előnyükre. Reményt, hogy, ahogy fentebb írtam, megjelenik Isten.

Mert a politika aszkézis

A politikai részvétel tulajdonképpen egy aszketikus lelkigyakorlat a hívő számára. Ennek a lelkigyakorlatnak, mint az aszkézisnek általában, a lényege a kitartás, a dolgok elszenvedése. De ez nem egy öncélú szenvedés. Az aszkézis lényege, egyrészt, hogy megtanítson a helyes dolgok iránt lelkesedni (hogy felfogjuk, hogy itt semmi sem tökéletes, és ezért a mennyei szeretet, jóság, stb. iránt lelkesedjünk inkább), és hogy megtanítson igazán, szenvedélyesen érezni. Vagyis az aszkéta nem azért veri a hátát az ostorral, hogy kemény legyen mint Rambo, hanem éppen ellenkezőleg, hogy megtanulja a fájdalmat a lehető legjobban átérezni, mert az a baj, hogy nem vagyunk képesek igazán érezni az életet. A kereszténység egy szenvedélyes vallás. Tanítása szerint a szenvedélyt nem elnyomni kell, hanem felerősíteni és jó irányba terelni. Ha helyesen veszünk részt a közéletben, az egy olyan aszketikus gyakorlat, ami elérheti ezt a célt. A politizálás szenvedés, a hát ostorral való csapkodásának egy alternatívája. A politizálás megadja a lehetőséget, hogy „jól” szenvedjünk, hogy a sorozatos kudarcok, rágalmak, bűnök ne fásultsághoz, keménységhez vezessenek, hanem éppen ellenkezőleg, érzékenyéghez, a másik megértéséhez, szeretetéhez.