Néhány száz csepp a tengerben: az átszavazók. Lehet, hogy ez egy jól definiálható korcsoport, vagy van a végzettségben hasonlóság. De pártállásban? Mi véletlenül heten is összeverődtünk a sorban keresztények, mögöttünk egy buddhista állt, utána igazi politikusok (igen, tudom, ez nem vallási kategória). Egy dolog közös volt bennünk, egyszerűen választani akartunk. Jogunk volt hozzá, és élni akartunk ezzel a jogunkkal.
El lehetne mondani, ki mennyit ácsorgott/éhezett/fázott, de a legnagyobb dolog az én szememben mégis az volt, hogy sokan még akkor is beálltak a sor végére, amikor az már majdnem az egész háztömböt körbefutotta. Hogy amikor az utolsók otthonról elindultak, már pontosan tudták, hogy mennyibe fog ez nekik kerülni, és mégis. Mert "ez az elhatározásom erős volt", hogy pontosan idézzek valakit.
.jpg)
Ez volt számomra a nagy esemény, és nem a coveritlive miatt, hanem mert aktív szemtanú lehettem. Nem a villogó vakuk, a lobogó mikrofonok vagy a túl rövid kábelek okozták, vagy hogy láttam, hogyan kell sminket igazítani, mielőtt interjút kérsz valakitől. Talán a joghézag, vagy a légüres éter, amibe belekerültünk. A nyitott végű kordon, majd az önkéntes "karantén". Vagy csak a kísérletező énem örült, hogy olyasmi történik, amire eddig még nem volt példa. És nemcsak jogi szempontból.
.jpg)
Komolyabb panasz csak azoktól hangzott el, akik kifelé jöttek, nem azoktól, akik épp eldöntötték, hogy kivárják a sorukat. Vállalták az áldozatot. Még a bűnbakok keresése is erőtlenebb volt, mint máskor. A törvény az törvény. Még az illetékesek is igyekeztek megtenni, ami tőlük telt, a hatáskörükön belül.
.jpg)
Biztosan voltak feszült pillanatok is, de engem véletlenül elkerültek. És maradt az illúzió(?), hogy végre tettünk valamit azokon az utcákon, többet, mint az elmúlt néhány évben összesen. Olyasmit, amiért nem kell szégyenkeznünk, még akkor se, ha állítólag rajtunk röhögött a fél világ. Mert megmutattuk, hogy itt érettebb választók vannak, mint… bármikor? Lehet, hogy buktunk, de felfelé.
.jpg)
Félreértés pedig ne essék, mindezt nem az eredmények tükrében írom. Hiszen akkor még nagyjából élt köztünk a kampánycsend, még ha odakint folyt is emiatt némi izzadtság.
Hogy még inkább túlozzak, elgörbült a tér, mert minden sarkon és folyosó végén egy új dimenzió nyílt meg, az idő átértelmezéséről nem is beszélve. Nem az ikszek behúzása okozta a katarzist, hanem a több órán át tartó pillanat, ami remélhetőleg nyomot hagy az emlékezetben.
.jpg)
És végül hadd lopjak el néhány jelszót. Olyan volt ez nekem, mint a Magyar Büszkeség Napja, vagy az Élet Menete. Ha én is politikus lennék, ez lenne a Hűség megdönthetetlen bizonyítéka számomra. Egy résnek, ahol az Igazság és a Békesség nem zárja ki egymást, és nem lehet letagadni a Feltámadást sem. (Még mindig nem a pártokról beszélek.)
Lehet, hogy naiv vagyok, de hadd maradjak még meg néhány napig abban a hiszemben, hogy van remény Magyarországon.
Az utolsó 100 komment: