A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint törvényi előírás hiányában politikai kampányfilmként bármit le lehet adni, annak tartalmát a közmédia nem vizsgálhatja. Az ítélet következményeként a közszolgálati televíziónak és rádiónak sugároznia kell a Jobbik reklámját, amit korábban mindkét médium megtagadott. Néhány politikus és jogász trehányságának köszönhetően tehát újabb rés támadt a demokratikus társadalom védekező mechanizmusainak falán, remélhetően csupán ideiglenesen. A lyukat azonban, ha igazán jó stratéga lenne, az egyház súlyos testével már most eltorlaszolhatná.
Nem kell ugyanis politikai géniusznak születni annak felismeréséhez, hogy a Jobbik legitimációjának egy részét a történelmi egyházaktól nyeri. Úgy tűnik, a párt vezetőinek akár személyes, akár szavazatszerzési okokból valóban szüksége van a kereszténység nyújtotta erkölcsi háttérre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a sietség, amellyel a szervezet két illusztris személyisége igyekszik bizonyítani keresztény elköteleződését egy az Osztie Gábor által adott interjúra válaszként, amelyben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke a Jobbikot a keresztény kultúrkörben szalonképtelen, nem európai pártként írja le. Vona Gábor publicisztikájának bizonyos részeinél az embernek olyan érzése támad, mintha egy megszeppent kisfiú könyörögne, vajha mégiscsak megsimogatná buksiját a szigorú apai kéz. Morvai Krisztina pedig a keresztény politikus számára elengedhetetlenül szükséges krisztusi alázatról vall megrendítően, amelyről a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hitoktatói szakán szerezhetett bővebb ismereteket.
Hogy mi is elmondhassuk: tanár úr, én készültem, idézzük most fel a Jobbik programjában a cigánybűnözéssel kapcsolatban leírtakat: "A cigánybűnözés fogalma természetesen nem azt jelenti, hogy minden cigány bűnöző lenne. Nem jelenti tehát sem a cigányság kollektív megbélyegzését, sem rasszizmust, hiszen a jelenség mögött nem genetikai meghatározottság, hanem sajátos szociokulturális háttér értendő. [...] A cigánybűnözés elszenvedői nem egyszer maguk is cigányok." Ez így persze nem a Mein Kampf. Egy tisztán mein kampfos retorikával Magyarországon még nem lehetne bekerülni a parlamentbe. Sőt, a programnak ez a része nemhogy Mein Kampfhoz nem hasonlítható, hanem politikailag minden szempontból korrektnek, és ami még több: szükségesnek tűnik. Legalábbis néhány pillanatig.
Sokan emlékszünk még arra az időszakra, amikor a környező országok némelyik üzletében ékes magyarsággal megírt táblák jelentek meg: magyar, ne lopj! Érdemes felidézni, milyen érzés volt egy ilyen boltba bemenni. Jó? Ha az ember egyedül állt a sok idegen között, nem akarta-e óhatatlanul is eltitkolni, hogy magyar? Holott a felszólítás nyilvánvalóan nem neki szólt! Kérdezem mindezek után, a cigánybűnözés nem bélyegez meg?
Új bekezdés. "Jézus Krisztus lehajolt a tanítványokhoz, és megmosta a lábukat. Úgy gondolom, hogy ez nekünk, keresztény politikusoknak mélyen megszívlelendő üzenet. Legalább két fontos eleme van. Az egyik: az embertársaink iránti alázat kötelezettsége. A másik: Jézus, amikor lehajolt és megmosta a gyarló, bűnös ember lábát, s felnézett rá, nemcsak alázatos volt vele, de fel is emelte. Azt üzente gesztusával: méltóságod van, értékes vagy, fontos vagy, szeretetre méltó vagy. Küldetésed van ezen a földön. Jó, hogy vagy. Nekünk, keresztény politikusoknak az a legfőbb feladatunk, hogy Krisztus tanítványaiként ezt éreztessük az emberekkel." Ezek európa parlamenti képviselőnőnk szavai, korábban már említettem, hol. A keresztény szavazópolgár pedig ismételten elbizonytalanodik. Hát nem mélyen keresztényi, amit itt Morvai Krisztina megfogalmaz? Nem ragyog-e át a sorokon az a tündöklő tisztaság, ami kizárólag az evangéliumé? Nem csak amiatt fanyalgunk-e jobbikosoktól, mert ezt verik belénk? A zsidók. Mert kell nekik az, ami a miénk?
Csapó kettő. "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták" - így az evangéliumi aranyszabály. Ebből pedig a következő kérdés kifejezetten következik: Morvai Krisztina, mint szerető édesanya, vajon mit érezne akkor, ha a gyermekeit az iskolában, mint nácikat, kiközösítenék, netalán fizikailag bántalmaznák? Örülne? Igazságosnak érezné? Az iménti logika alapján tehát nem kellene-e a cigánybűnözés, mint becsmérlő és megalázó kifejezés ellen tűzzel-vassal harcolnia? A cigányt nem felemelni kellene-e inkább azt üzenve neki méltóságod van, értékes vagy, fontos vagy és szeretetre méltó vagy? A roma-magyar együttélés problémáját a cigánybűnözés pártpolitikai hívószó bevezetése nélkül nem lehetne megoldani?
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?" - ha már a Biblia szóba került.
Persze a párt mindaddig hangoztatni fogja a történelmi egyházakhoz való kötődését, amíg az határozottan el nem szakítja ezeket a szálakat. A felelősség elsősorban nem a Jobbiké. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptemberben elítélte az újpogányságot, Osztie Gábor riportja már szóba került, ezen kívül azonban igen kevés megnyilatkozás lépte át az ingerküszöböt. A református egyház évek óta képtelen arra, hogy egy életképes küldöttet delegálva helyre tegye ifjabb Hegedűs Loránt ámokfutását a szélesebb publikum, azaz szeretett nemzete előtt.
Az egyik érv, amivel a felelősséget el szokták hárítani, hogy az egyház, mint szervezet, nem politizál. Csak hát ugye ez magaslabda, ziccer németül. "A Magyarországi Református Egyház a kedvezőtlen körülmények közepette is minden rendelkezésre álló eszközzel buzdítja és bátorítja a jóakaratú embereket arra, hogy menjenek el a népszavazásra és igennel válaszoljanak [...] Állásfoglalásunkat hitünk és erkölcsi meggyõzõdésünk diktálja, noha tudjuk, hogy a kérdés politikailag is létfontosságú." 2004, kettős állampolgárság, népszavazás. A felhívás tartalmával nem mellékesen egyetértek - hitünk szó kivétel -, csak ez a cikk itt nem erről szól.
Kérdések újfent. Mondjuk a magyar katolikus és református egyház vezetőihez, tudniillik a többi történelmi felekezet vagy pici, vagy tagjai körében a szélsőjobb támogatottsága statisztikailag nem mérhető. Tehát. Ha határontúli magyarság ügye elsősorban hitbéli és erkölcsi kérdés, akkor egy államalkotó kisebbség emberi méltóságát sértő attitűd elleni fellépés szintén az, nem? Ha az egyház az utóbbival kapcsolatban hallgat, önmagát hitelteleníti el, ugye? Az ország belső lelki tartalma egyáltalán nem érdektelen, azaz nem csak a mennyiség, de a minőség is számít, igazam van? Akkor viszont, mi ez itt, ez a kupleráj?
Ez persze már csak a következmény és nem az ok. A valódi probléma az, hogy a keresztény identitás és a nemzethez tartozás viszonya az említett egyházakban nem kellőképpen tisztázott, már régóta nem az, és nem ez az első eset, amikor ezt valaki szóvá teszi. Makkai Sándor Öntudatos kálvinizmus című, 1925-ben megjelent művében például így ír erről: "... végzetessé válható hiba a kálvinizmus nemzeti jellegének politikai elhajlása. Ez a tendencia azzal fenyeget, hogy elsorvasztja és kiírtja a kálvinizmusból a vallást s azt tisztán faji, sőt esetleg érdekpolitikává alacsonyítja, s ezáltal az egésznek igazi lényegét megöli." Karner Károly (na jó, ő evangélikus) 1942(!)-ben pedig így: "A megmagyarosított kereszténységet éppen az jellemzi, hogy Istent arra akarja felhasználni, hogy biztosítsa nemzeti kívánságait, reménységeit és törekvéseit..." A katolikus berkekben ebből a szempontból nem vagyok járatos, idevágó idézetet tőlük sajnos nem ismerek.
Nem gondolom egyébként, hogy a püspökök számára ez valami nagyon új. Fordulópontnak viszont milyen szép lenne, ha Bölcskei Gusztáv vagy Bogárdi Szabó István és az ő megfelelőik a katolikus oldalon - ismételt ismerethiány Erdő Péteren túl - szóvá tennék, hogy ez a cigánybűnözéses retorika a keresztényi szeretetnek csöppet ellene mond, nem hiányzik senkinek, és óva intünk éppen ezért. A választások után néhány nappal a fideszes csicskázás vádját elkerülendő. Nem csak ez a befelé dörmögés, hogy már megint aszonták rólunk, hogy nácikok vagyunk, pedig valójában nem is. A Jobbik pedig eldönthetné, hogy most akkor merre tovább. Szakítás vagy visszavonulás. Milyen szép lenne, nem igaz? Végre valami...
Utolsó kommentek