El Mondo blog

„Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig” (Rainer Marie Rilke).

Bővebben (rólunk)

Ha tetszett...

Egyébként...

Szeretjük az értelmes vitát, bírjuk az őszinte kérdéseket és elviseljük a beszólásokat. Kulturált, intelligens olvasóink iránti tiszteletből moderáljuk a durván személyeskedő, tahó kommenteket.

Utolsó kommentek

Kontakt

Olvasói leveleket: a bloggal kapcsolatos metsző kritikát, netán baráti vállveregetést, netán kéziratokat az elmondo.mekdsz kukac gmail.com címre várunk.

2010.10.18. 09:00 (1899)

Ön mennyi válságadót vállalt?

Sokak szerint leginkább egy zseniális bűvész trükkjeihez hasonítható, ahogyan a kormány újabb és újabb mutatványokkal egyensúlyoz a (most már) hőn áhított hiánycél felé.

A magánnyugdíjpénztári befizetések egy ideig a bűvész farzsebében megpihennek, miközben az eddig páholyban ülő nagytőkés mellényzsebéből néhányszáz milliárdot varázsol ki. És mindezt úgy, hogy a közönség, azaz az "emberek" tapsolnak, hiszen mindez nem fáj. Való igaz, kevesen hittek benne, hogy tartható lesz az az ígéret, hogy nem lesz újabb ("embereket" sújtó) megszorítás, de eddig igencsak jól megy a dolog. A lépések a közgazdasági álmoskönyvek szerint minimum neccesnek tűntek, de eddig — bár vannak további kockázatok — a tizenkilencre lapot húzás bejött: a bankok nem omlottak össze, a külföldi tőke sem menekült el, és az állampapírok is fogynak. Na jó, a svájci frank még nem az igazi, de ez mégiscsak globális történet.

A szkeptikusok persze az áthárítást emlegetik. És valljuk be, például a bankoknak — az előző kormány által szentesített Kódex alapján — minden jogi alapjuk megvan ahhoz, hogy a fogyasztókra terheljék a hirtelen kivetett sarcot. Sokkal kevesebben feszegetik azonban, hogy ki fizetne, ha mégsem lenne áthárítás, vagy ha az csak kis mértékben sikerülne.

Természetesen a tulajdonos. A globális nagytőke! Azaz, a cégek jelentős részében fogalmunk sincs, kik. Tőzsdén jegyzett társaságok esetében eléggé bajos kinyomozni, kik is a részvényesek, de az érintett cégek jelentős része (ne feledjük, olyan nevekről van itt szó, mint OTP, MOL, Telekom) komoly számosságú kisbefektetői körrel rendelkezik. És természetesen ott vannak a nyugdíj- és egészségpénztárak, a befektetési alapok vagy éppen a NYESZ, amelyeken keresztül valószínűleg további többszázezer "kisember" tulajdonos, és így végül is valamennyire a válságadók befizetője. No persze, nyilván van néhány nagytőkés tulajdonos (aki a részvények összértékének jelentős hányadát birtokolja), és még a "nemzeti" nagyvállalataink is döntő részt külföldi tulajdonban vannak. (Ez utóbbiakon keresztül egyébként megint csak meglepően sok ottani "zember" lehet érintett – már ha a hosszú külföldi tulajdonosi láncot végigfejtenénk.) Mindesetre azt tudhatjuk, hogy igen sok magyar kisbefektető, de összesen kis tulajdonrésszel kapta meg a csomagot.

Persze részvényesi mivolta az említett magyar kistulajdonosok jelentős részében valószínűleg nem is tudatosul, úgyhogy az a veszély sem fenyegeti az érintett cégek vezetőit, hogy valahogy hatást gyakoroljanak rájuk, netán (bár ez közvetett tulajdonlással kicsit nehéz) a közgyűlésen keresztül. No persze elég csak egy átlagos magyar társasház közgyűlésére papucsban lebettyogni, és ott sem fogunk öntudatos lakótársakkal a szabad székekért harcolni — a legfőbb küzdelem mindig a határozatképesség elérése. (Ez utóbbi persze a jó öreg trükkel megoldható, miszerint a fél órával később összehívott megismételt közgyűlésen már nem kell többség.)

A kormányfő bejelentésére egyik első reakcióként olvashattuk: a MOL-t nem zavarja a válságadó. Azaz a menedzsmentet nem, de a tulajdonosokat nyilván nem kérdezték meg róla. (Eltekintve persze attól, hogy a menedzsment sokszor egyben jelentős részvényes is.) No nem mintha attól kellene tartanunk, hogy a magyar kisrészvényesek a Parlament elé vonulnak, dematerizált értékpapírjaikat lobogtatva. Pedig tulajdonképpen ugyanannyi (vagy majdnem ugyanannyi) erkölcsi alapjuk lenne felszólalni a kieső osztalék vagy csökkenő árfolyam miatt, mint ha mondjuk egy nyugdíjbefagyasztás vagy ÁFA-emelés történt volna. Ne feledjük, ezek az emberek többnyire nem spekulánsok, vagy ha igen, akkor rendszerint elég rosszul csinálják. Ha valaki például minden pénzét Telekom-részvénybe tette — ami persze önmagában hajmeresztő befektetési stratégia, de korántsem elképzelhetetlen kisbefektetői részről — akkor az eddig bizton remélt 10% körüli, remek osztalékhozamot bukja. Ez pedig számára felérhet egy ütősebb adóemeléssel.

De, ahogy a menedzsmentet sem zargatják, úgy a kistulajdonosok most sem fognak hangoskodni. Ezért — a külföldi kis- és nagybefektetőkkel együtt, akik ugyan fenyegetőznek néha, de nem szavazópolgárok — politikai szempontból a lehető legjobb célpontjai egy adónak.

Demján Sándor nemrég egy interjúkötetben azt fogalmazta meg, hogy a mostani válság kialakulásához az is hozzájárult, hogy a vállalatoknak nincsenek igazi tulajdonosai. Nincs meg az a közvetlen kapcsolat, mint régen, vagy az egyre ritkább klasszikus családi vállalkozásoknál. Való igaz, egy nyugdíjalapon keresztül nehéz felelős tulajdonosi magatartást tanúsítani. Mindenesetre, ha igaz, amit Demján mond, akkor a válságadók nemcsak politikailag, de egyben erkölcsileg is ügyes húzásnak bizonyulhatnak. Ugyanaz az arctalan, személytelen tulajdonosi magatartás, amely a krízist kiváltotta, lesz „aki” állja a konszolidáció számláját.

De azért, esetleg a következő válságig kipróbálhatnánk, mi történne, ha a társasházi közgyűléseken legalább a tulajdonosok felének muszáj lenne megjelennie a határozatképességhez.


2 komment · 1 trackback

Címkék: politika gazdaság társadalom


A bejegyzés trackback címe:

https://elmondo.blog.hu/api/trackback/id/tr702378740

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Matolcsy: szop vagy szopat? 2010.10.18. 14:22:33

Minekutána Varga Mihály szertekokszolta ennenmagát a "csontvázjelentés" apropóján, a Kedves Vezető szertekukkolt a kormányportán, vajon ki lehet az ügyeletes szopógép... - Bátrabban, komám! Gyere csak, Matolcsykám! - ugyan a me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pucratlan 2010.10.20. 01:20:35

Hát én ezt nagyon bírom ezt a bejegyzést, érdekes dolgokra mutat rá.

Emlékszem, a történelemkönyvben, amiből mi tanultunk, a nagytőkések mindig gömbölyded cilinderes szivarozó urak voltak, naagy dollárjeles jutazsákkal.

Pedig bármilyen vicces, de a nagytőkés is nagyrészt a "zemberek". Most ez ki lesz próbálva: megszívatjuk a nagytőkést, erre né, nem fial a befektetésünk.

Nekünk is gyűlne egy kis pénzmag arra az időre, amikor egyszerre két utód fog felnőtt életet élni, de még kereset nélkül - amint az szerintem az elvárható többgyermekes polgári életmódból egyébként következik is. Csak remélni tudom, hogy jól diverzifikál az alapom.

Celtis2 2010.11.02. 10:24:44

Én még mindig olyan gazdasági rendszerben gondolkodom, hogy "akinek sok van, adja annak, akinek kevés, aztán majd amikor ő megszorul, neki is segítenek". Ezt sokkal humánusabbnak tartom keresztényként, mint hogy bevásárolom magam egy befektetési alapba, és csak a hozam érdekel, az már nem, hogy azt például Indiában elrabolt és rabszolgaként dolgoztatott gyerekek termelik ki, vagy valahol egy patakvölgyet feltöltöttek fáradt olajjal, hogy csökkentsék a kiadásokat, ezzel is növelve a profitot.

A nyugdíjrendszer-mizériában én azt látom, hogy fogadást kötünk: egy jövőbeli válságban vajon melyik fog előbb csődbe menni: a mi szép országunk államszervezete, vagy az a bank-biztosító tröszt, ami a nyugdíjpénztárak hátterében működik. Ki erre spekulál, ki arra, én azt hiszem, nincs nagy különbség. Ha az optimista forgatókönyv érvényesül, egyszerre megoldódik minden globális gazdasági probléma, és jön a fellendülés, akkor az állam és a pénzintézet is ugyanolyan biztonságos nyugdíjas éveket jelent. Ha viszont betör a csőd, akkor is mindegy lesz, nemcsak az államok, de a magánintézetek is fizetésképtelenné válnak egyik pillanatról a másikra. Láttunk rá példát a közelmúltban.