Az utóbbi hetekben több Pokorni-Hoffmann interjút végigolvastam, -hallgattam. Nem tudom szerencsés-e ez a nyilvános vita, de én élvezem. Néha egész okosakat mondanak. (Szerintem főleg a Pokorni, de ez már ízlés kérdése.)

Viszont most az oktatási törvénytervezet vitaanyagának néhány olyan pontjához szeretnék hozzászólni, melyekről, tudomásom szerint legalábbis, még nem esett szó ebben a vitában. A következő tervekre gondolok:

1. Egyetemi oktató, legalábbis hosszú távon, csak az lehet, akinek van PhD-je.

2. Egyetemi docens, ill. professzor csak az lehet, aki képes legalább egy idegen nyelven tanítani.

3. Az egyetemi docensi kinevezéshez minimum 15 év oktatási-szakmai tapasztalat kell majd.

4. Az egyetemi tanárokat a köztársasági elnök nevezi ki, a főiskolai tanárt a miniszterelnök, a docenseket a miniszter.

Értem én a rációt ezek mögött. Nyilván a minőséget akarják garantálni, legalábbis az első három pont esetében. A negyedik, ami részben már most is így van, talán még a tanárok presztízsét is védi majd a törvényalkotó szándéka szerint. Szóval valahol szép dolog, hogy ilyen szigorú feltételeket szab az állam. Viszont a saját tapasztalatom mégiscsak elbizonytalanít. Per pillanat Angliában élek, itt két, elég nagy és elismert egyetem belső életére is van némi rálátásom, mindkettő több száz hellyel előrébb szerepel a nemzetközi egyetem-rangsorokban, mint a legjobb magyar egyetemek. Nos hát, ebben a hiper-szuper angol felsőoktatásban például vannak professzorok (horribile dictu), akiknek nincs PhD-je. Vagy eszembe jut az az egyik legnagyobb magyar egyetemen oktató srác, aki történetesen az egyetem egyik legrátermettebb tanára (és ezt a tapasztaltabb tanártársai is mondják). Sajnos azonban, bár okos, érti a tudományát, és mint tanár egészen zseniális, PhD-je nincs, és per pillanat úgy néz ki hogy nem is lesz, mert amilyen tehetséges bizonyos területeken, olyan tehetetlen más területeken, amik viszont kellenének egy PhD-hez. Nyilván nem lenne jó, ha egy egyetemen csupa okos, zseniálisan oktató, de élvonalbeli kuatatásra alkalmatlan tanár lenne. De nem lenne hasznos, hogy ha csak korlátozott keretek között is, az ilyeneknek is lenne hely? Az ő tanítványaik mégiscsak jobban fogják tudni a fizikát/kémiát/irodalmat, mint annak a világhírű professzornak a tanítványai, aki egy pedagógiai csőd.

Ezeket az embereket mind-mind ki kell majd rúgni, vagy, mivel hasznosak az egyetem számára, csalással, különböző kiskapukon keresztül kell majd megtartani.

Vagy például vegyük azt a képzeletbeli tanárt, akinek, szegénynek, borzasztó rosszak a beszélt nyelvi képességei. Megtanult annyira angolul és németül, hogy a szakirodalmat el tudja olvasni, franciául is pötyög kicsit, nemzetközi konferenciákon is sikerrel keresztülbotladozik, de igazi tudományos párbeszédre, oktatásra, soha nem lenne képes idegen nyelven – de ez nem is baj, mert ezt nem követeli meg a szakterülete, abban pedig hazánk egyik legkimagaslóbb tudósa. 

Vagy mi van azzal a fiatal kutatóval, akinek csak 8 éves „oktatási-szakmai tapasztalata” van, de történetesen szuperzseni, az emberekkel is nagyon jól bánik, és bár egyáltalán nem érdekli az egyetemi rang-kórság, mert inkább a kvantummechanika köti le, de mégiscsak az lenne a legjobb, ha belőle lenne a docens és nem a tapasztaltabb, de tehetségtelenebb kollégából.

Itt Angliában ez kb. úgy van, hogy minden egyetem azt csinál ezen a téren, amit akar. Ha csupa analfabétával akarja feltölteni a tanári karát, akkor úgy tesz. Viszont akkor, idővel, a munkáltatók rájönnek majd, hogy akik azon az egyetemen tanultak, azok semmit sem tudnak, és így nem fogják őket alkalmazni, az egyetem diplomája elértéktelenedik, a diákok egyre kevésbé jelentkeznek oda, végül be kell zárni. Magyarul a piac kényszeríti rá az egyetemeket, hogy a lehető legjobb tanárokat alkalmazzák. Ezek a lehető legjobb tanárok általában tényleg azok, akiknek van PhD-je és akik több nyelven beszélnek. Általában. De nem mindig. (Természetesen itt, Angliában sem indíthat akárki jöttment egyetemet. Egy egyetem indításához jól jön, ha sok a PhD-vel rendelkező oktató. De ha egy egyetem már elindult, akkor elvileg tényleg indíthat bármilyen szakot analfabéta tanárokkal – de nem teszi, mert nem éri meg neki. Ha valaki el szeretne mélyedni az angol egyetem-indítás csínjában-bínjában, ill. utána szeretne járni az angliai felsőoktatási minőségbiztosításnak, az kezdje a Quality Assurance Agency for Higher Education honlapjával)

A szabályozásra való törekvés, még ha nekem kicsit naív elképzelésnek is tűnik, bizonyos fokig érthető. Az olyan szabályok, mint hogy „mindenkinek legyen PhD-je”, meg „15 év szakmai tapasztalat kell” stb. azt az érzést keltik, hogy megteremtettük a minőség garanciáját. Pedig dehogy! Ez a szabályozás nagyon jó az átlagos helyzetek kezelésére – de a szokatlan helyzetekben, mint minden szabályozás, öl, butít és nyomorba dönt. Természetesen ettől még az élet sok területén szükség van szabályokra, de talán a szabad gondolkozás fellegvárainak, az egyetemeknek az esetében nem így, hanem pont az autonómia erősítésével és a szabad verseny bátorításával kellene inkább próbálkozni.

Persze a magyar helyzet más, mint az angol, tudom én azt jól. Egy ilyen kis országban nincs minden területen verseny (bár talán az európai uniós verseny egyre inkább érezhető lesz), és ott a semminél jobb az állami kontroll. De talán túlzás, és hosszú távon káros ezt rákényszeríteni az összes egyetemre.