Kezdem már unni, hogy a magyar hírportálok fele napok óta tojásdobálással van tele. Legfeljebb néha-néha színesíti a képet egy-egy kődobálás, vagy meghiúsított vegyszerdobálás. Viszont egy olvasmány kapcsán a minap a dobálózás új dimenziói tárultak fel előttem.
A hires 18. szazadi prédikátor, George Whitefield, arról számol be naplójában, hogy hevültebb prédikációi közben az elégedetlenkedők döglött macskák testrészeit hajigálták rá.
Szomorú vagyok, hogy ennyire egysíkú a magyar dobálási kultúra. Az ember azt gondolná, hogy kreativitásáról híres kishazánk ennél többre képes. Mégis, nálunk mindkét fél erősen alulteljesít. És tényleg nemcsak a csökött fantáziájú tojásvetőkre gondolok. A másik oldal is bőven hagy kívánnivalót. Whitefield nem ritkán könnyekre fakasztotta és megtérésre indította a kezdetben lelkes macskahulla-dobálókat, nálunk viszont ennek nyomát sem látjuk: az egyik meghúzódva táncikál tovább, a másik esernyők árnyékából harsogja a mondanivalóját - semmi normális interakció.
Gyérek vagyunk, izomerőre, nemi irányultságra, és pártállásra való tekintet nélkül.
Persze érdekes kérdések is felvetődnek. Az index egyik tegnapi híre szerint az élelmiszerrel való dobálás a véleménynyilvánítás egy formája. Nagyon izgat: vajon a döglött macska élelmiszernek minősül? Vagy mondjuk, ha nem tetszik a körúton szembejövő pofázmánya, megkínálhatom egy teszkós élőponttyal? Véleménynyilvánításilag.
Utolsó kommentek