Minden tiszteletem Darwiné. Örültem, mikor idén július elseje környékén a sajtó megemlékezett az evolúcióelmélet ismertetésének 150. évfordulójáról (pl. Index, Teakraták, Tóta W). Na de nehogy már mi, mint keresztény blog, alkalmazkodjunk a bűnös világhoz, és holmi tudományos előadás évfordulójához igazodjunk! Mi, kérem szépen, nagyobb léptékekben gondolkozunk. A témát a világegyetem teremtésének az évfordulóján vesszük elő.

Szerencsére az ír Usher püspök (1581-1656) kiszámolta, hogy ez Kr.e. 4004 október 23-án történt. (A következtetés, miszerint az 56-os októberi forradalmat valamiféle misztikus kötelék kapcsolja össze a világmindenség kezdetével, már-már megkerülhetetlennek látszik.)

Azért teljesen merevek még mi sem vagyunk, tudunk kompromisszumokat kötni, ha kell. Sajnos félő volt, hogy ha 23-án kezdjük meg az evolúcióval foglalkozó kis sorozatunkat, akkor a hivatalos ünnepi események és a családi kirándulások túl nagy konkurenciát jelentenének neki és a kutya se olvasná. Ezért ügyes húzással 27-én kezdünk, vagyis a teremtés 5. napján, mikor Isten a madarakat és a vízi állatokat teremtette. Ez a nap talán még Darwinhoz is jobban passzol, elvégre őt is inkább az állatokhoz, mint a nagy bummhoz kötjük.

Akár evolúcionista, akár kreacionista az Isten, a teremtéssel meglepően sokat pepecselt, tekintve, hogy elvileg egy pillanat alatt elintézhette volna az egészet. A bibliai híradás szerint 6+1 nap kellett a világ megteremtéséhez. Ránk, emberekre, csak október 28-án került sor (még egy ok, hogy holnap sok jó bort igyunk - ez a minimum egy ilyen globális szülinapon). A Sátán még többet vacakolt Ádám és Éva elbuktatásával. Legalábbis Usher szerint a paradicsomból november 10-én, közvetlenül a bűnbeesés után űzettünk ki. (E tekintetben Usher elég optimista volt. Egy ókori zsidó hagyomány alapján elhíresült őseink mindössze öt és fél óráig bírták bűn nélkül. Valljuk be, a mai állapotokat tekintve ez utóbbi kalkuláció tűnik realistának.) Nos, láthatjuk tehát, hogy mind Isten, mind a Sátán elbíbelődött egy ideig a teremtéssel, ill. a bűnbeejtéssel. Mi itt az El Mondónál tartjuk magunkat ehhez a hagyományhoz, és mi is elidőzünk majd a teremtés/evolúció kérdéskörénél. November 10-ig az átlagosnál egy kicsit több cikkünk fog erről a témáról szólni - bár a változatosság kedvéért igyekszünk nem teljesen beleragadni.

De mielőtt belemerülnénk a biológia rejtelmeibe, kezdjük egy kis teológiatörténeti ismeretterjesztéssel. Két figyelemreméltó tényre szeretném felhívni a figyelmet:

1. Usher püspök nem volt hülye. Vagy ha az volt, akkor ezen az alapon lehülyézhetnénk Keplert, vagy Newtont is, akik szintén nem kevés időt és energiát fektettek a bibliai események datálásába, ráadásul Usherhez hasonló eredményekkel. Newton harmincas éveinek elején állítólag annyira belefeledkezett a témába, hogy az hosszú évekre minden mást háttérbe szorított nála.

Az 1990-es évek elején egy váratlan pártfogója akadt Ushernek Stephen Jay Gould, a híres evolúció-biológus és paleontológus személyében. Ő egy cikkében azt fejtegette, hogy Usher bizony kora legmodernebb tudományos módszereit alkalmazta. Latinul íródott, mintegy 2000 oldalas művében nem csak az ókori történelem ismert eseményeit és dátumait vetette egybe nagy gonddal a bibliai híradásokkal, de a rendelkezésére álló asztronómiai ismereteket is figyelembe vette. Például Kepler számításait is.

Usher tudományos géniuszát dicséri, hogy számításai eredményeként szembe mert menni kora közhangulatával. Akkortájt ugyanis március 25-e számított a legfontosabb dátumnak. A hagyomány erre a napra helyezte a bűnbeesést (szemben Usher novemberi dátumával), ezen a napon tájékoztatta Gábriel arkangyal Máriát, hogy fia születik majd, aki eltörli a bűnbeesés következményeit, és végül ezen a napon történt maga a keresztrefeszítés is. (J. R. R. Tolkien nyilvánvalóan ismerte ezt a hagyományt és ezért tette erre a napra a gyűrű elpusztítását.) Usher azonban igazi tudóshoz méltó lelkierővel fittyet hányt erre az erős hagyományra, és inkább a „tényeket” vette figyelembe.

2. Usher püspök hülye volt. Legalábbis Augustinus (354-430), a mintegy 1000 évvel korábban élt észak-afrikai püspök nem lett volna elragadtatva művétől. Augustinus, akárcsak több más ókori teológus, hadakozott az ellen, hogy a teremtéstörténetet szó szerint vegyük. Szerinte Isten egy pillanat alatt teremtette a világot. Mi a fenének lett volna neki szüksége hat napra? A teremtéstörténet nyilvánvalóan nem veendő szó szerint. Augustinus szerint ha másnak nem, hát legalább annak el kellene gondolkoztatnia az embereket, hogy a bibliai történet a negyedik napra helyezi a Nap megteremtését. Ugyan hogy lehetne nappalból és éjszakából álló napokról beszélni a Nap teremtése előtt?

Augustinus azért is küzdött szenvedélyesen a teremtéstörténet szó szerinti értelmezése ellen, mert félt attól, hogy a bugyuta keresztények lejáratják magukat és végső soron a keresztény hitet a művelt emberek előtt azzal, ha a Biblia első oldalait „szó szerint” értelmezik és szembe mennek a „nyilvánvaló tudományos igazságokkal”.

A teremtéstörténet nem szó szerinti értelmezése sose halt ki teljesen az Egyházban. Nem véletlen, hogy bár Darwint hevesen támadták egyes teológusok, más hittudósok épp ellenkezőleg, hevesen védelmezték. Ez olyannyira így volt, hogy még a keresztény fundamentalista mozgalom születésénél (1900-as évek eleje) bábáskodó teológusok nagy része is elkötelezett evolúcionista volt (pl. B. B. Warfield, James Orr). Szervezett, hatékonyan térítő kreacionizmusról igazán csak az 1920-as évektől kezdve beszélhetünk.