E.M.: Innen nézve a WOMEX-díj akkor csak egy a sorban.
H.D.: Akik ismerik az elmúlt két évtized történéseit, azoknak igen. Azonban nagyon kevés ilyen ember létezik, úgyhogy a WOMEX-díj a legtöbb embernek meglepetés. A magyar népzene ilyen mértékű elismerését és elfogadottságát, amiről az előbb beszéltem, sajnos nem sikerült átvinni a magyar médiába. Az volt a tapasztalat, hogy a médiumok nem annyira kíváncsiak a magyar népzene sikereire.
Például idén júliusban Európa talán legrégebbi és legnagyobb zenei fesztiválján, a BBC PROMS-on léptünk fel. 114 év óta először döntöttek úgy a londoni szervezők, hogy világzenei – népzenei – koncertet is beillesztenek a programba. A két koncertből az egyiket az angolszász népzenének, a másikat pedig a magyar népzenének tartották fent. A Royal Albert Hall sokezres közönsége előtt dunántúli, erdélyi, moldvai dallamok szólaltak meg, valamint Bartók Román népi táncok című műve a Muzsikás és a London Sinfonietta közös előadásában. Bármennyire próbálkoztunk, nem sikerült ezt hírré és így közös élménnyé tenni Magyarországon.
(Édesapám, édes fiam)
E.M.: Tehát ez az elismerés mégiscsak fontos mérföldkő?
Igen. Először történt meg az, hogy a magyar média is felismerte, hogy van valamink, ami a világban sikeres. A WOMEX-díjat a Muzsikás kapta meg először Európában - és ezt nem mi kaptuk, hanem a magyar népzene, mert mi azt játszunk. Ez különleges üzenet egy olyan országnak, ahol a társadalom lassan elveszti minden önbizalmát: lehet az értékeinkben hinni! Bartók és Kodály már száz évvel ezelőtt hittek benne! Emlékszem, mikor húsz évvel ezelőtt egy külföldi fesztiválon a tomboló tömeget elnéztük, a színpadról lefelé megjegyeztük egymásnak: "Ha ezt otthon elmeséljük, úgyse hiszi el senki."
E.M.: És mit hozott ez a díj? Úgy értem, az elmúlt hetekben teljesen eltűntél, a családi találkozókon is csak a tested van jelen, de a gondolataid valahol másutt járnak. Nagyon sok munkával jár együtt egy ilyen elismerés?
H.D.: A Világzenei Vásárra ki szeretnénk jönni egy maxi CD-vel, azaz egy 20 perces anyaggal a jövőre tervezett lemezünkről. A stúdiómunkák mellett egy DVD-n is dolgozunk, amin három óra anyagot szeretnénk kiadni: egy korábbi élő koncertünk felvételével, illetve kiegészítésként archív felvételekkel, interjúkkal, és válogatott, régi, meg nem szerezhető kópiákkal. Ezeken kívül még cikket kellet írni és interjúkat kellett adni az elmúlt napokban.
E.M.: A Muzsikás tagjai egyformán értékelik a díjat? Nagyon mások vagytok, van köztetek matematikus, van néprajzos. Te geofizikus vagy. A Pityu most például népzenei műsort vezet a Magyar Rádióban...
H.D.: A díj megítélésében nincsenek nagyon különbségek, mert bár mindegyikünk más-más úton indult el a népzene felé, nagyon régóta játszunk együtt. Ez a díj mindannyiunknak megerősítés. Mi nem azért játszunk, mert mások mondták, hogy ez jó. Vagy nem azért, mert elismeréseket gyűjtünk, hanem azért, mert megismertük ennek a zenének az erejét. És ha ezt mások is felismerik, ennek nagyon örülünk. De nem változtat meg minket. Akkor is hittünk ebben, amikor sokan csatlakoztak, és akkor is, amikor még nagyon keveseket érdekelt. De ahogy mondtam, egy ilyen díj megerősít minket az utunkon.
E.M.: Anya hogy fogadta a hírt? A Muzsikás-feleségek sokat fektettek az együttesbe. Ez az ő "munkájukat" is elismeri?
Azt hiszem, édesanyád elégtétellel fogadta a szívében, hogy végre megtört a jég. A jég, amiről tényleg azt hittem, hogy sosem fog megtörni. A feleségeink sokat küzdöttek ezért. Nincs Muzsikás háttér nélkül. Olyan erős háttér kellett hozzá, amit ezek az áldozatkész feleségek tudtak csak megadni nekünk. Biztos tudod, hogy öcsédet, Domit, két hónaposan láttam először egy turné miatt...
E.M.: Igen, anya is emlegette már párszor, főleg mostanában, hogy Judittal megszületett a második gyerekünk. Az elmélete szerint ugyanis a távollétednek is része lehetett abban, hogy mint első gyerek elég nehezen fogadtam el, hogy kistestvérem született. Állítólag direkt bepisáltam, amíg anya szoptatott. Na de ettől azért nem lettem lelki sérült...
H.D.: Igen, a lelki sérülések később jöttek. (nevet)
E.M.: Na de haladjunk tovább. Díjátadás? Anyagiak?
H.D.: Ez erkölcsi elismerés, úgyhogy még a repülőjegyet és a szállodát is mi fizetjük ki, hogy ottlehessünk az átadón. Ünnepélyes díjátadást terveznek, november elsején, Sevillában a szakvásáron. Ezt nemzetközi sajtótájékoztatóval és laudációval kötik egybe. Joe Boyd írta a méltatást, amelyből valamennyit már mi is megismerhettünk. Elmondása szerint a nyolc tagú nemzetközi zsűri még soha nem szavazta meg a díjat ellenszavazat nélkül, és ilyen egyetértésben, ahogy ez most történt. Szerinte vannak országok, amelyeket megismer a világ, és az országon keresztül megismerik annak népét, kultúráját, hagyományait. De a magyar népzenével ez pont fordítva volt. Magyarországot és az itt élő embereket nem lehet megismerni a zenéjük nélkül.
Különlegesnek tartják, hogy egy ország hangulatát egy népdal jellemezni tudja. És mivel a WOMEX-díj nem egy jó CD, hanem egy teljes életmű elismerése, számukra fontos szempont volt a népzene rendszerváltás előtti jelentősége is. A népdalok és a népköltészet elkerülhette a cenzúrát, így megjelenhettek olyan dalok, hogy "Nem úgy van most, mint volt régen, nem az a nap süt az égen.", illetve: "Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek". Vagy ott van az, hogy: "Eddig vendég jól mulattál, ha tetszenék, elindulnál. Szaladj gazda, kapjál botra, a vendéget indítsd útra."
Emlékszem, hogy Hobó felhívott minket, és megkérdezte, hogy ezt a szöveget mégis hogy tudtuk átvinni a cenzúrán? Mindenki értette, hogy ez a vendég az orosz megszálló csapatok, és ez a dal szimplán azt jelenti: "Oroszok haza!" Az emberek is így énekelték az utcán. A népdal szabadsága taposta az utat az olyan dalok előtt, mint az "Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa."
E.M.: És most? "Hidegen fújnak a szelek"?
H.D.: Nem összemérhető a helyzet a diktatúrával. Ma kifejezheted a nemtetszésed, szabadon beszélhetsz, protestálhatsz a fennálló rendszer ellen.
("Köszönöm az alkoholmentes sört, Dávidkám. Olyen ez, mint a nászéjszaka menyasszony nélkül. De azért a gesztust értékelem.")
E.M.: Mindig érdekelt, hogy mi a titka a Muzsikásnak. Több mint 35 éve együtt zenéltek.
H.D.: Mindig úgy tartottam, hogy egy csapatmunkában a közös siker és élmény összetartja az embereket. A Muzsikással is így történt. Természetesen barátság is van a tagok között, de nem szabad elfelejteni, hogy négy eléggé különböző egyéniségről van szó...
E.M.: És merre tovább Muzsikás?
H.D.: Most föl fog lángolni az érdeklődés a népzene iránt, ahogy ennek már több jele is mutatkozik. Ebben a helyzetben az lehetne legfőbb cél, hogy a magyar népzenészek összefogjanak és ne engedjék kihűlni ezt soha többé!
Linkek:
Utolsó kommentek