Néhány éve egy lány rendes, tollal írt, postán feladott levélben válaszolt egy e-mailemre. Nem szerelmeslevél volt, és nem is egy közeli hozzátartozó haláláról volt szó. Egy egyszerű, néhány soros, gyakorlati kérdést feltevő e-mailre válaszolt egy egyszerű, néhány soros, gyakorlati válasszal... szépen papírra rajzolt betűkkel.

A jelenség csak egy pillanatra hozott zavarba. A lány iparművész volt és nagyon intelligens, ezért egyből gondoltam, hogy valószínűleg nem buggyant, hanem inkább valami nagyon kifinomult filozófia lehet a háttérben, vagy szép, érzékeny lelkivilág. „És ez jól is van így” – gondoltam magamban. „Kellenek az ilyen bolondok, akik életben tartják a kézzel írás szép hagyományát”. Azt akkor már tudtam, hogy a kézírás, legalábbis ami a tömegeket illeti, gyorsan ki fog halni. Úgy 15 éve olvastam, hogy Amerikában egyre több oktatással foglalkozó szakember mondja, hogy nem kellene megtanítani a gyerekeket kézzel írni, mert az ma már fölösleges. Olyan, mintha szövőszék használatára tanítanák őket. Bár a gondolat először furcsának tűnt, gyorsan magamévá tettem.

Sőt, nagyon valószínűnek tartottam, hogy akármennyire is ágálni fognak ellene sokan, néhány évtizeden belül még Magyarországon is beszüntetik az írás oktatását. Kézzel írni már csak az írást kutató tudósok szűk köre, a hagyományőrző klubokban ücsörgő idős asszonyok, és az olyan széplelkűen és érthetetlenül filozofikus iparművészek fognak, mint az ismerősöm.

Aztán olvastam olyan cikkeket, megint csak Amerikából, amikben a szerző amellett érvelt, hogy mégiscsak kellene az írást tanítani. Azért, mert tollal papírra írni – legalábbis a fiatal generáció számára – sokkal lassabb, mint számítógépen billentyűvel, és mivel nehézkesebb törölni, nagyobb odafigyelést igényel. Mark Bauerlein például úgy érvel, hogy a számtalan sms, twitter üzenet, e-mail miatt a fiatalok hozzászoknak ahhoz, hogy az először eszükbe jutó szavakat rögtön bepötyögjék. Így az írott nyelvük igénytelen lesz és/vagy alig fog különbözni a beszélt nyelvüktől. Le kell őket lassítani, hogy megtanulják, hogyan kell egy-egy szó leírása előtt elgondolkozni, azt gondosan kiválasztani, a mondanivalót előre megtervezni, a mondatok hosszát és szerkezetét precízen kigondolni. És hát mi más lehetne jobb eszköz erre a lelassításra, mint a kézzel írás, illetve a Wikipédia helyett valódi vaskos lexikonok lapozgatása, véli Bauerlein. Ezért aztán ő azt vizionálja, hogy a jövő iskolája valóban olyan high-tech digitális csoda lesz mint sokan gondolják, de lesz benne egy szoba, ahol nem lesz internet-elérés, ahova a diákok nem vihetik be elektromos kütyüjeiket, és ahol meg kell majd tanulniuk annak az ezoterikus, különös kis szerkezetnek a használatát, amit tollnak neveznek. Na nem azért, mintha azt aztán bármikor is használnák későbbi életük során, hanem mert annak segítségével könnyebben elsajátíthatnak olyan képességeket, amiknek később hasznát veszik. Aztán ha azokat a képességeket elsajátították, akkor már természetesen el lehet felejteni a tollal írást.

Bauerlein csak részben győzött meg. Elismerem, hogy a kézírás valóban jó pedagógiai eszköz lenne, de feltételezem, hogy azért más eszközöket is ki lehet fundálni a cél elérése érdekében. Ezzel együtt megfontolandónak tartottam az érvelését, bár nem nagyon hittem benne, hogy ez az érv hosszútávon vissza tudja majd tartani a kézírás tanításának beszüntetését. Eszembe jutott például, hogy (ha jól emlékszem) bő száz évvel ezelőtt hasonló módon érveltek a magyar parlamentben az ógörög nyelv kötelező tanításának megszüntetéséről folyó vitában az ógörög-párti képviselők: azt mondták, hogy ugyan igaz, hogy az ógörög nyelv teljességgel haszontalan, na de nem csak ezt kell nézni, hanem azt is, hogy a gyereknek meg kell tanulnia szenvedni, mert az jól jön majd neki a későbbiekben, márpedig az élő nyelvek megtanulása olyan gyermetegen egyszerű, hogy az ebből a szempontból nem fogja tudni pótolni az ógörögöt. Nem is olyan rossz érv ez, de az ógörög kötelező oktatását mégis megszűntették. Nem hiszem, hogy a kézírással kesztyűsebb kézzel bánnának. Talán a társadalom konzervativizmusa (maradisága?) késleltetni fogja majd ezt a folyamatot. Kézzel írni sokkal többen tudnak, mint ahányan ógörögül tudtak, ezért az apukáknak és anyukáknak elképzelhetetlen lesz, hogy enélkül is lehet élni, és ragaszkodni fognak a kézírás oktatásához. De ez a magyaros múltba révedés csak néhány évtizedes további lemaradást fog eredményezni a világ fejlettebb részéhez képest. Előbb-utóbb a „józan ész” győzni fog, hiszen lépést kell majd tartanunk a világgal. Ki fogjuk mi majd húzni azt a kézírást a tantervből. És, akár tetszik ez nekünk akár nem, jól lesz ez így – gondoltam.

Így aztán az utóbbi időben nagy rémülettel kellett megállapítanom, hogy sajnos én is csatlakoztam a kézírás-mániások egyelőre még csak lassan fogyó, de hosszútávon halálra ítélt harcos táborához. Történt ugyanis, hogy az utóbbi időben több tanulmányt is kellett írnom, és, bizony, jobb tanulmányt írtam akkor, ha először tollal papírra írtam. Nem is tudom, hogy jött ez a beteg ötlet, hogy ne egyből a gépbe pötyögjek. De valahogy elkezdtem. Amit papírra írtam, az sokkal pontosabb, szabatosabb, logikusabb lett végül. Nem hiszem, hogy ez csak azért volt, mert a kézzel írás lelassított. (Bár nagyon lelassított, hogy a fene vinné el!) Még én is csak keresem az okát. Talán valami pszichológiai oka van. Talán az a folyamat, ahogy a saját kezemmel kanyarítom a betűket a papírra, valahogy szorosabban összekapcsol az írott szóval, eggyé tesz a mondanivalómmal, jobban bele tudok mélyedni, más rétegeit is meglátom a saját véleményemnek – és nem csak a lassúság miatt. Legalábbis valahogy így éreztem. Akárhogy is, most már nem hiszek abban, hogy az írás jó esetben csak addig jó, amíg a megfelelő képességeket elsajátítjuk vele.

Félreértések elkerülése végett: továbbra sem gondolom, hogy a kézírást mindenkinek kell majd ismernie néhány évtized múlva. Minek? Teljesen fölösleges lesz a bevásárlólistát, barátoknak írt rövid levelet, személyes megjegyzéseket stb. kézzel írni. De, saját tapasztalatom alapján, úgy gondolok a kézírásra, mint a tudományos kutatás egy nagyon hasznos eszközére. Természetesen további vizsgálódás szükséges. Lehet, hogy csak nekem jön be ennyire. Az is lehet, hogy bizonyos tudományágak gondolkozása már-már megköveteli a kézírás analitikus erejét, másfajta gondolkozás számára meg haszontalan. Úgy képzelem például, hogy sok fizikus már régóta elég jól elvan nélküle. Mindenesetre én harcolni fogok a kézírásért. Ha nem is azért, hogy általános iskolában tanítsák, de mondjuk, hogy legalább néhány PhD hallgatót ismertessenek majd meg ezzel a gondolkozást hatékonyan segítő, mellékhatásoktól viszonylag mentes, 22. századi tudományosságot képviselő technikával.

Disclaimer: siettem, így ezt a bejegyzést egyből laptopba írtam. A rossz megfogalmazásért, esetleges butaságokért kizárólag ez a maradi technika a felelős.