A képregényekkel kapcsolatban régi vád, hogy az analfabétizmus csábító ügynökei, és persze éppen a fiatalokat idegenítik el a betűk élményétől.
Hogy ez így van-e, arról a vélemények azért megoszlanak, mindenesetre a Pókember-filmek hatalmas sikert értek el. A Rotten Tomatos filmes szaklap például minden idők legjobb képregény-adaptációnak tartja a második részt.
Ahogy az lenni szokott, az egyház is meglátta a fantáziát a műben, így a legújabb epizódot még alig mutatták be a mozikban, máris itt vannak a Pókember-bibliatanulmányozási vázlatok.
A Példabeszédek könyve alapján remekül megérthető Peter Parker büszkeségéből eredő bukása, a hős lelkében jó és gonosz között dúló harc pedig jó apropó a Római levél tüzetesebb megvizsgálására.
Egy másik feldolgozás még inkább az emberi esendőségre épít. E szerint Pókember vívódása jól példázza, hogy mindenki, még egy szuperhős is kísértések seregével kell, hogy szembenézzen, és ezek leküzdése többnyire nem megy saját erőből. A film másik főszereplője, Flint élete is azt igazolja, hogy még a jószándékú emberek is gyakran gonoszságra jutnak. Lelőjük a poént, előre is elnézést kérve azoktól, akik a Pókember alapján szeretnék a Bibliát jobban megismerni (vagy épp a Biblia alapján a Pókembert, netán önmagukat) : a tanulmány szerint az igazi szupererő maga a megbocsátás.
Utolsó kommentek