A hír: George F. Hemingway, a Honvéd futballcsapatának amerikai milliomos tulajdonosa – miután a klub kusza pénzügyeit és mikszáthian szövevényes viszonyait rendezte – személyesen ellenőrzi, hogy a nézőknek fenntartott mellékhelyiségekben van-e toalettpapír. Miért írjon az El Mondo az államháztartási hiány, Zuschlag, a Magyar Gárda, az egészségügyi reform, vagy mondjuk a szegregált cigányiskolák helyett a magyarság mindent átható bunkóságáról? Mostanában éppen egyre több támadás érte a Darfurban dolgozó segélyszervezeteket. Ezek fontos témák. Emellett vajon figyelemre érdemes-e egy lassan tízmillió alá eső népességű medencében egy hivatali megaláztatás, a kopasz BMW-s erődemonstrációja, egy „szanaszét hányt” nyilvános illemhely, netán egy pénztáros által leordított turista?

Ez az egész valahogy végtelenül provinciálisnak tűnik. Aktualitása sem sok van – bár egy történeti kutatást megérne, mikor váltunk tapló országgá. Változni nem sok minden fog: feldobjuk és körbejárjuk a témát, megszólaltatjuk a „hivatalból” bunkókat, gyakorolunk némi keresztényi önkritikát - de azért reálisan inkább csak abban bízhatunk, hogy címlapfotónk hatására legalább kevesebbszer kerülünk majd megalázó helyzetbe.

De a cinizmus és realizmus béklyóit levetve akár másként is láthatjuk a helyzetet. A tahóság nem eredeti hungarikum. Legalábbis újabbnak tűnik, mint a cigányzene vagy a Pick szalámi. Van tehát nemzeti múlt, amibe kapaszkodhatunk. Azaz akár úgy is fogalmazhatnánk, az El Mondo a maga szerény eszközeivel Hemingway úr mellé állt, búvópatakként induló közös civil kezdeményezésünk pedig talán a toalettektől kezdve a Volán-pályaudvarokon át a Parlamentig gyűrűzik majd.

(Mindez persze nem itt a blogon, hanem a jövő hét végén papíron  megjelenő újságban.)