Ez az egész valahogy végtelenül provinciálisnak tűnik. Aktualitása sem sok van – bár egy történeti kutatást megérne, mikor váltunk tapló országgá. Változni nem sok minden fog: feldobjuk és körbejárjuk a témát, megszólaltatjuk a „hivatalból” bunkókat, gyakorolunk némi keresztényi önkritikát - de azért reálisan inkább csak abban bízhatunk, hogy címlapfotónk hatására legalább kevesebbszer kerülünk majd megalázó helyzetbe.
De a cinizmus és realizmus béklyóit levetve akár másként is láthatjuk a helyzetet. A tahóság nem eredeti hungarikum. Legalábbis újabbnak tűnik, mint a cigányzene vagy a Pick szalámi. Van tehát nemzeti múlt, amibe kapaszkodhatunk. Azaz akár úgy is fogalmazhatnánk, az El Mondo a maga szerény eszközeivel Hemingway úr mellé állt, búvópatakként induló közös civil kezdeményezésünk pedig talán a toalettektől kezdve a Volán-pályaudvarokon át a Parlamentig gyűrűzik majd.
(Mindez persze nem itt a blogon, hanem a jövő hét végén papíron megjelenő újságban.)
Utolsó kommentek