"A könyvben Júdás meséli el életét és Jézushoz fűződő barátságát. Nem akasztotta fel magát, kétszer nősült, felnevelte fiait." (C.K. Stead: Júdás volt a nevem)
"Az akciódús regényben egy volt amerikai ügynök hajszolja a legnagyobb titokban fennmaradt Templomos rend ősi irattárát, mely a keresztény vallást megrengető titkokat rejt." (Steve Berry: A templomosok öröksége)
Idézetek a piacvezető könyvesbolt legutóbbi prospektusából.
Máshogy hatott
A könyv hatását már pár éve is megpróbálták korrekt, nagyjából tudományos módon mérni. A keresztény Sonda Ipsos, az amerikai Barna Group 2006-os kutatása szerint például az országban – ahol a felmérés napjáig 45 millióan olvasták a könyvet - csupán az olvasók 5 százalékának változtak meg vallásos nézetei – igaz, ez is kétmillió embert jelentett. Nagy-Britanniában pedig - bár a Da Vinci kód olvasói között a mû hatására megkétszerezõdött azoknak a száma, akik hiszik, hogy Jézusnak valóban voltak gyermekei - csupán 5 százalék tartja a művet alapvetõen igaznak.
Azóta kijött a film, a dvd, de - bár ez a legnehezebben mérhető dolgok közé tartozik - továbbra is úgy tűnik, hogy a botránykönyvnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Persze sok minden attól függ, hogy hogyan is kérdezünk. Ha azt kérdezzük, hány ember hitét rengette meg a szóban forgó ponyvaregény, akkor a válasz természetesen az, amit a kutatás is igazolt: ne vicceljünk, kevesekét. De ha azt, hogy hány embert erősített meg abban, amit egyébként is érzett vagy gondolni akart, akkor már más az eredmény.
A fórumokban, blogokban a könyv nagyjábóli tartalma a divatos "minden pap pedofil" axiómához hasonló természetes evidencia szintjén köszön vissza egy-egy hozzászólásban.
A siker receptje
Már régen is olvashattunk értekezéseket arról, hogy Jézus buddhista kolostorban nevelkedett, vagy éppen arról, hogy nem feszítették keresztre, hanem Indiába menekült, ahol guruként tanított még vagy pár száz évet. Ezek a könyvek bár néhány emberre hatottak, a legfontosabb összetevő, az összeesküvés-elmélet többnyire hiányzott belőlük. Ez az a pont, ami igazán életképessé teszi a Da Vinci kódot és a most megjelenő utód-könyveket. Születhet bármennyi tudományosan vagy félig tudományosan szépen levezetett cáfolat, (még egyes ateisták is csak nevetnek a Da Vincin és utódain), ezek a művek pont annyira számítanak fikciónak, hogy az olvasó úgy érezhesse: "Persze, ez egy regény, nem hiszem el minden szavát. De azért az igaz, hogy Jézus nem olyan, mint ahogy az elnyomó / titkosszolgáló / csaló / üzleti vállalkozó egyház beállítja." Jézus így válik minden olvasó által saját tartalommal megtölthető keretté.
És így válnak a Da Vinci klónok sokkal életképesebbé, mint a régi, nyolcvanas-kilencven években született New Age-könyvek. (Meg persze a borító sem olyan émelyítően igénytelen.) Úgy tűnik - és ez több, mint bíztató - hogy a kereszténység már kezd annyira érett és intellektuálisan igényes lenni, hogy tudósokkal egy jót vitázzon (Richard Dawkins és a hívő Lennox vitája itt hallgatható meg), de a ponyvaregényekhez még nem nőtt fel. (Az Arany iránytű - ha más síkon is - szintén arra utal egyébként, hogy a kereszténység új kihívása a populáris kultúrában lesz.) Abban pedig - leszámítva C.S. Lewis Narniáját és pár hasonló művet - talán még gyengébbek vagyunk, mint anno a felvilágosodás idején tudományból és filozófiából.
Utolsó kommentek