Mózes, Jézus és egy szakállas öregember golfozik. Mózes is és Jézus is elvétik a célt. A szakállas öregember jön, hosszan céloz, ám az ütés így is pocsék, és a labda teljesen más irányba száll. Egy klubház tetején landol végül, ahonnét az esőcsatornába gurul, majd a sövény mentén bele a tóba egyenest egy tavirózsa-levélre. Történetesen épp egy béka ül ott, aki, hamm, bekapja, ám még ugyanebben a pillanatban őrá is lecsap egy gólya. A béka, már a levegőben, haláltusája közben eltátja a száját, és hopp, a kihulló labda egyenest a lyukba esik. Mózes mindezek után némi rezignációval szól oda Jézusnak: "Mondtam már, hogy utálok apáddal golfozni?!"

A vicc gyenge - a szavazáson 5-ből 3,9 pont, amit nehéz elképzelni, hogy nem a beküldő szűk baráti köre tornázott föl ennyire -, a filmmel kapcsolatosan mégis releváns. Őrült kavalkád.

"A fekete humorú, nyomaiban – eszköztelenségében – a dán-gyökerű Dogma-mozgalmat idéző komédiában az újfasiszta Adamot (Ulrich Thomsen) három hónap közmunkára ítéli a bíróság, amit egy isten háta mögötti plébánián, a jó lelkű Ivan pap (Mads Mikkelsen) kisközösségében kell letöltenie. A - minimum - furcsának nevezhető figurákból álló kommuna - az alkoholista Gunnar (Nicolas Bro), a szexmániás Sarah (Paprika Steen), a benzinkút-fosztogatással hazája függetlenségért küzdő iszlám bevándorló, Khalid (Ali Kazim) és a mindannyiuknál sokkalta problémásabb a lelkész (aki többek között halálos agytumorral küzd, ráadásul Down-kóros kisfia is agyvérzést kapott és lebénult) - izgatottan fogadja a jövevényt." (forrás: port.hu (változtatásokkal)).

Adam feladata az lesz, hogy a templom kertjében álló almafa gyümölcseiből készítsen pitét a társaságnak. Ám már a kezdetek kezdetén szokatlan nehézségekkel kell szembenéznie: a fát fekete hollók lepik el veszélyeztetve a teljes termést, Adam kezét pedig megégeti a rezsó. Ivan számára ettől fogva minden világos, s következtetéseit azonmód meg is osztja védencével, hogyha az esetleg még nem értené: az elvégzendő munkán keresztül a Sátán próbálja majd meg mindannyiukat. A jelek egyértelműek: a hollók és a rezsó.

Adam nem sokkal később egy másik alternatívával is szembesül a lelkész orvosának szájából. Eszerint, Ivan képtelen feldolgozni mindazt a gyötrelmet és szenvedést, amelyen keresztül kellett mennie, ezért az agya egy külön világot teremtett számára, ahol immáron nem érzékeli rosszat. Például képes elhitetni önmagával, hogy fia, aki egy kaktusszal vált egyenértékűvé, érző emberi lény, aki összetettebb matematikai műveletek elvégzésére is képes, sőt igen-igen alkalmas. Ha valami veszélyezteti a rendet, azt a Gonosz kihívásaként érzékeli, amelyben neki, mint próbatételben kell helytállnia...

S ettől fogva a kétféle interpretálási lehetőség egymás mellett fut tovább – legalábbis egy darabig. A természetes és a természetfölötti. Pontosan úgy egyébként, ahogy ez a valóságos életben is történik immáron néhány ezer éve folyamatosan...

A film lényegében - bármennyire is ambivalens a konnotáció - keresztény bizonyságtétel. Minden ebben a keretben zajlik. Az egyértelművé tett kapcsolat Jób könyvével, ahol a Sátán kikéri Jóbot és súlyos csapásokkal veri meg, hogy összetörje hitét. Jób szenvedésének kapcsolata Jézus Krisztus szenvedésével, amelyet az Egyház már a kora kezdetektől fogva felismert, és Ivan szenvedésének kapcsolata Jézus Krisztus szenvedésével. Ivan fülének potyogó vére, mint különös stigma, és Jézus Krisztus elfolyó vére stb., stb. A szenvedés, amely másokat vált meg. A jó ugyanúgy győz a rossz fölött, ahogy az Újszövetségben teszi: szimplán, jóval fizet a rosszért, s a rossz így jóvá változik.

Mindemellett rendező, Anders Thomas Jensen, elévülhetetlen érdeme, hogy mindvégig megmarad a realitás talaján. A betegesen falánk Gunnar talán egész életében küzd majd étvágya ellen, s Sarah félelme, hogy a gyermeke Down-kórosan születik, csont nélkül beigazolódik.

Az Isten tagadhatatlanul meggyöngült ebben a világban és ebben a korban, s a jó elrejtve, a hátsó folyosókon közlekedik, már ha éppen akad embere, akin keresztül közlekedhet. Manapság nem nyílik meg a Vörös-tenger, és nem támadnak föl a halottak, az Isten mégis hat hol erőteljesen, hol kevésbé erőteljesen, a legtöbb esetben hétköznapi módon, istenfélő emberek által a lelkeket gyógyítva.

Anders Thomas Jensen mindezt újszerűen, művészi erővel, humorosan stb., stb. mutatja be egy ötletesen komponált, sűrű alkotásban, melynek legfeljebb, ha a tizedét érintettem most.

Számomra, aki a kereszténység egy olyan szegmensében szocializálódott, amely manapság nem éppen kiemelkedő művészi munkáiról híres, és jómagam sem vagyok éppenséggel a legkafább keresztény, úgy hiányzott ez a film, mint egy falat kenyér négy napos koplalás után, de ahogy a fórumokat és blogokat olvastam, mások sem panaszkodtak a színvonalat illetően, sőt...

Szóval mindenkinek, jó szívvel és bátran...